A Jó Pásztor, 1949. február-május (27. évfolyam, 5-21. szám)
1949-02-11 / 6. szám
PAGE 8. OLDAL A Jő PÁSZTOR — THE GOOD SHEPHERD Hetvenedvasárnapra EVANGÉLIUM Szent Máté 20. fej., 1—17 szakasz Hasonló a mennyek országa a házigazdához, aki jókor reggel kiméne műveseket fogadni szőlőjébe. Megegyezvén pedig a művesekkel egy dénár napibérben, elküldé őket szőlőjébe. És kimenvén három óra tájban, láta másokat tétlenül állani a piacon. Menjetek ti is szőlőmbe és ami igazságos leszen, megadom nektek . . . Azok pedig elmenének. Ismét kiméne hat és kilenc óra tájban és hasonlóképen cselekvék. Tizenegy óra tájban pedig kimenvén, talála más veszteglőket és mondá nekik: Mit álltok itt egész nap, hivalkodva? Felelék neki: Mivel senki sem fogadott meg bennünket. Mondá nekik: Menjetek ti is szőlőmbe. Mikor pedig beesteledett, mondá a szőlő ura ispánjának: Hivd elő a műveseket s add meg nekik bérüket, kezdve az utolsóktól az elsőkig. Előjővén tehát, akik tizenegy óra tájban érkeztek vala, kaptak egy-egy dénárt. Jővén pedig az elsők is, azt vélték, hogy többet kapnak. És átvévén, zugolódának a szőlősgazda ellen, mondván: Ezek az utolsók egy óráig dolgoztak és egyenlőkké tetted őket mivelünk, akik a nap terhét és hevét viseltük. Ő pedig felelvén egyiknek közülök, mondván: Barátom, nem teszek veled igazságtalanságot; nem egy dénárban egyeztél-e meg velem? Vedd, ami a tied és menj; annyit akarok pedig adni ennek az utolsónak is, mint neked. Avagy nem szabad-e nekem azt tenni, amit akarok? . . . Vagy a te szemed álnok, merthogy én jó vagyok? így lesznek az utolsók elsőkké és az elsők utolsókká; mert sokan vannak a hivatalosak, kevesen pedig az választottak. SZENTBESZED Az Ur Jézus, az emberiség isteni Mestere és Megváltója, a mai evangéliumban komoly felszólítást, ünnepélyes szózatot intéz minden egyes emberhez, amidőn azt mondja: “Menjetek ti is a szőlőmbe! . . Ezt a felszólitást ismétli Jézus mindannyiszor, valahányszor csak kimegy az emberek gyülekező helyére, a világ piacára és ott álldogáló, hivatalkodó embereket talál . . . Jézus mindenkihez szól és mindenkit a szőlőjébe küld. Jézus szőlője, az Isten szőlője maga az élet, ez a földi élet, amelyben mindenféle rendű, rangú és korú emberek vannak. — De bármilyen rendben, tanult vagy tanulatlan, alacsony, magas rangban, vagy bármilyen korban, fiatal vagy öreg korban is van valaki, mindenkinek megvan a maga dolga, a maga hivatása, a maga kötelessége. Az isteni Gondviselés az életben mindenkinek kijelölt egy helyet, amelyet el kell foglalni. Az egyik eszével dolgozik, a másik kezével, ki-ki úgy, amint azt a hivatása magával hozza. Minden munkásnak, mert hát mindnyájan Isten munkásai, napszámosai vagyunk, át kell éreznie, hogy az ő munkája értékes. Mindenkinek csak annyiban van értéke, amennyiben kötelességét teljesiti ... Az utcaseprő, ha becsülettel végzi munkáját, többet ér önmagában és a közre nézve is, mint az a nagy ur, aki nem dolgozik. És Isten, az egyedüli igaz ur, egykor nem azt kérdi ám: ki voltál, mi voltál, hanem azt, hogy milyen voltál. Azt mondja majd neked: “Örülj, hü és jó szolgám, menj be Urad örömébe”, ha pedig nem dolgoztál, légy akárki fia is, hallani fogod az Ur könyörtelen, de igaz szavát: “Távozz az örök sötétségbe és ott lészen sirás és fogak csikorgatása.” Minthogy tehát Jézus mindnyájünkhoz szól: “Menjetek ti is szőlőmbe”, és minthogy mindnyájunknak becsületbeli kötelessége a dolog, akkor leszünk mi igazán értékesek, akár mint egyének, akár mint a család, a társadalom, vagy a haza, vagy az Egyház tagjai, ha egymásnak a munkáját nem kicsinyeljük le, senkit munkája miatt, ha az tiszteséges, nem vetünk meg, hanem épen ellenkezőleg, mindenkinek a munkáját megbecsüljük, dicsérjük, mindenkit éppen a munkája folytán és alapján értékelünk. Ebben a pontban talál majd egymásra a tudós, hogy a tudatlant oktassa; a tudatlan, hogy a tudóstól tanuljon; a gazdag, hogy a szegényen segitsen, a szegény, hogy a gazdagra ne irigykedjék; az ur, hogy a szolgát megbecsülje, a szolga, hogy urához hü legyen. Abban a pontban mindnyájan találkozunk, hogy Istennek a munkásai vagyunk s következőleg a méltó jutalmat is csak az Istentől remélhetjük és kaphatjuk. Isten, mint végtelenül nagy és hatalmas Ur, egyformán jutalmaz. Az Isten igazi országában, a menyországban hincsen irigység, vetélkedés, szeretetlenség; ott mindenki boldog és egymást szerető, mert senkit sem zavar az, hogy a másiknak esetleg valamivel többje van. Iparkodjunk ezt a mepnybeli megelégedettséget, ezt a boldogító érzést már itt a földön is biztosítani a magunk számára. JÉZUS PERÉNEK UJRAFELVÉTELÉT INDÍTVÁNYOZZA EGY HOLLANDUS Különös kérelem érkezett | ajánlott levélben Hollandiából a zsidó állam kormányához: Perujitás utján tárgyalják le újra a Jézus elleni pert és — mert a halálos Ítélet az igazságszolgáltatás szabályainak megsértésével jött létre két évezreddel ezelőtt — hozzon Izrael főbirósága felmentő Ítéletet. A minisztertanács foglalkozott a kérelemmel és Dr. Felix Rosenbluth igazságügyminiszter arra az álláspontra helyezkedett, hogy annak nem lehet eleget tenni, mert hiányoznak a perujitás törvényes előfeltételei. Az indítványt azután a Legfelsőbb Bíróság elé terjesz-I tették. Moshe Smoira főbíró úgy nyilatkozott, hogy a Legfelsőbb Bíróság egyelőre nem foglalkozhat érdemben az indítvánnyal, mert az indítványozó kérte, hogy nevét ne hozzák nyilvánosságra. De, tette hozzá a főbíró, később sincsen kilátás arra, hogy az indítványnak eleget tegyenek, mert Jézus perének tárgyalására csak a régi zsidó állam főbirósága, a szanhedrin volt illetékes és a per ujraf el vételére csak ennek a bíróságnak jogutódja lenne illetékes —- de ilyen bíróság nincsen. A szanhedrin a Krisztus utáni 70. esztendőben megszűnt létezni. Hitéleti Rovat \ leggazdagabb szegények Parragi György, a budapesti Magyar Nemzet szerkesztője, kórházban fekszik. Orvosa ugyan tökéletes nyugalmat parancsolt neki, de a vérbeli újságíró ilyen parancsot nem ismer el kötelezőnek. Ahol megírni érdemes dolgot lát, megírja. A kórteremben éjjel-nappal ott sürög-forog, mindennel és mindenkivel foglalatoskodik a betegápoló nővér. Róla nem írni — lehetetlenség volna! Irt tehát róla, imigyen: Ők nem politizálnak Rádió, újságok, látogatók szinte kizárólag politikáról beszélnek a betegnek. Csak egy valaki nem beszél politikáról, a külvilág problémáiról, időszerű kérdéseiről: a betegápoló nővér. Halkan, mosolyogva j önmegy, nyájas hangon kérdi, nincs-e szükségem valamire? Szelíden figyelmeztet, ha valami orvosi előírást nem tartok be. Kérlel, vegyem be az orvosságot. Örül, ha valami kívánságom van, ha valami szolgálatra kérem meg. Nappal sürögnekforognak a folyosókon és a betegszobában. Ha ilyenkor utánuk nézek, az a különös érzésem támad, hogy nem árnyék jár a nyomukban, mint más halandónak, hanem valami fénylő derű. Ha néha éjjel végigmegyek a dermedt csendü, kihűlt folyosón, ott látom egyiket-másikat a sötétben pislogó lámpa alatt, amint ráhajtja tekintetét az imakönyvére. Ébren virraszt az Istennél és a betegeinél. Ketten virrasztónak Ilyenkor éjféli órákban csak ketten virrasztanak: az Irgalom a betegápoló apáca lelkében és a Szenvedés a meggyötört ember testében a betegágyon. És senki nem érti meg annyira a szenvedést, mint az irgalom. A szenvedés előbb-utóbb elmúlik és az ember, aki szenvedett, hamar elfelejti a szenvedés halálver ej tékes óráit. És ez jól is van igy. Az ember legnagyobb jótevője: a feledés. Az irgalom azonban nem múlik el. Betegek jönnek, betegek mennek, — néha nagyon messzire, ahova nem kell útlevél — a betegápoló apácák azonban ott maradnak kijelölt őrhelyükön a szenvedés birodalmában. Kötelességtelj esitésük csak a pompéji katonáéhoz hasonlítható, aki őrhelyén maradt akkor is, midőn a Vezúv a föld gyomrának kénköves, tüzes esőjével árasztotta el a várost. Egy más világ Ez a hősi szeretet, ez a mosolygó kötelességtelj esités, ez az árnyéktalan szorgoskodás, csendes és élő imádkozás egy más világba, a lélek világába enged belepillantást. És az újságíró, aki elsősorban e világ dolgainak figyelője, kommentátora, e világ kiszolgálója, felcsodálkozó tekintettel nézi az Isten önkéntes rabjait, akik az Istent azzal szolgálják, hogy Isten legnyomorultabb, legtehetetlenebb teremtményének, a beteg embernek szolgálatába szegődnek. Magánéletük nincs, mert életüket megosztják az Istenszolgálat és betegszolgálat között. Magántulajdonuk sincs, legfeljebb az imakönyvük és az olvasójuk. Ők valóban az evangéliumi szegénység gyakorlati követői, mert szigorúan betartják a krisztusi parancsot: “Ne, legyen aranyatok, se ezüstötök, se pénzetek övetekben, se táskátok az útra, se két köntösötök, se sarutok, se bototok.” És mégis ezek a betegápoló nővérek a leggazdagabb szegények, a legvagyonosabb nincstelenek. Celanoi Tamás, aki először irta meg Szent Ferenc életrajzát, a XIII. század e nagy társadalmi forradalmár szentjét jellemezte igy: “a leggazdagabb szegény”, mert a Poverello ,aki a szegénységet isteni erény magaslatára emelte, nemcsak világi vagyonát, de lelkének gazdag kincseit is szétosztotta a szegények között. FELFEDEZTEK AZ ELSŐ BIBLIAI FŐVÁROST Roland de Vaux, a jeruzsálemi francia régészeti intézet igazgatója, Nablustól nem meszsze, a sivatagban felfedezte Tirza, az első zsidó főváros nyomait. 500 négyzetméter területet ásatott fel és 7 méter mélységben kiterjedt és fejlett emberi település körvonalai bontakoztak ki előtte a homoktengerben. Az első bibliai főváros mintegy 2000 évvel ezelőtt keletkezett és mint a tudós megállapította, a Krisztus előtti kilencedik században tűz martalékává lett. Épületeinek megmaradt berendezési tárgyai arra vallanak, hogy lakói sok tekintetben magasabb kulturfokon éltek, mint évszázadokkal későbben a görögök és rómaiak kultúrájuk csúcspontján. Művészien mintázott cserép- és bronztárgyak, valamint feliratos táblák kerültek felszínre, i Mint a templomudvar galambjai Az ő példáját követik a kórházak betegápoló apácái, akik szegények és szelídek, mint a templomudvarok galambjai. A mai társadalomnak történelmi szükségszerűségből bekövetkezett forradalmi átalakulása nem érintheti őket, mert hisz ők mindig forradalmárok voltak, az emberszeretet forradalmárai, akik önmagukat áldozták fel mindig másokért. Ahogy a vízililiom nem szakad el a maga talajától akkor, ha árvíz idején a vízmagasság emelkedik, mert gyökerei rugalmasak és ahogy a viz felszínén dúló vihar sem tudja összekuszálni a vízililiom fehér sziromarcának nyugalmat derűjét, úgy a betegápoló apácák is megőrzik hitük és emberszeretetük mély gyökereit minden viharban és zokszó, keserűség nélkül szolgálják tovább az Istent és a szenvedő embert. Ilyen szolgálat bérének megfizetésére az ember valóban szegény. Erre csak a gazdag Isten kimeríthetetlen kincstárából telik. A Érakor segítő Szűz Anya képe SZENT PÉTER SÍRJA A pápa hatezer római diák előtt tartott beszédében elsőizben tett említést arról, hogy régészeti kutatások nyomán bizonyítottnak lehet tekinteni, hogy a Szent Péter templom alatt talált s kiásott sir, amelyről már eddig is azt hitték, hogy Péter apostol sírja: csakugyan az. A világ összes népeinek történetében fontos helyet foglal el a Szent Szűz, de mint Magyarország Nagyasszonya és védőszentje, nekünk, magyaroknak különösen kegyes szerető édesanyánk. A Mária kultusz hazánk szent földjén széles néprétegekben talált követőkre. iMiasszonyunk védte az Ő népét a tatárjárás szörnyű idején, a mohácsi vész iszonyú óráiban Ő óvta Magyarországot a megsemmisüléstől és a Szent Szűz őrizte e népet későbbi háborúk idején is, — a legutóbbi két pusztító világháborúig. Néha úgy tűnik, mintha Mária elhagyná népét és engedné azt pusztulni, de aki hisz az ő csodás jóságos mindenkori segítségében, tudja, hogy ez csak a megpróbáltatások ideje, amely a rossz útra tért gyermekek büntetése, de a szerető Anya nem hagyja el az elesetteket. Mária soha nem engedi el kezét annak, aki feléje nyúl, hanem vezeti az Ő gyermekeit Megváltó Fia segítségével a boldog életbe. A háborús katonák közül sokan vallották, hogy a legválságosabb hadihelyzetben mentette meg őket a Szűz Anyába vetett megingathatatlan hitük és a nyakukban hordott “csodálatos” Mária érem. A mindenkor segítő Szüzanya kegyképét Kréta szigete őrizte szent templomában, ahova a hívők tömegei özönlöttek e csodás Mária kép imádatára. Amidőn a XV. század végén a törökök ismételt betöréseket kezdtek a sziget ellen, egyik áhitatos hivő vállalkozott rá, hogy a képet Róma városába viszi. Kréta népe nehéz szívvel vált meg ereklyéjétől, amelynek csodatevő ereje nem egyszer gyógyított betegeket és mentett meg hívőket szerencsétlenségtől. Inkább kerüljön a kép az Örök Városba, mint a hitetlenek kezébe! A Szent Mária kép már a hajóuton éreztette csodálatos erejét, amikor olyan vihar keletkezett, hogy az utasok lelkűket Istennek ajánlották. E vihar közepette csomagolta ki a krétai ember a képet és amint levette annak leplét és az utasok térdre borultak a kép előtt, amely szeretettel és megnyugtatólag tekintett az elkeseredett emberekre, — a hullámok mintegy varázsütésre elcsendesültek és a hajó nyugodtan folytatta útját. A krétai ember, aki feleségével és gyermekeivel érkezett Rómába, próbára tétetett a Szűz Anya által. A házaspár szivébe irigység költözött és ahelyett, hogy Ígéretükhöz képest a csodálatos képet Róma templomába vitték volna, azt lakásukban elrejtették, megfosztva embertársaikat annak segítő erejétől. Ekkor a Szűz Anya a házaspár kis leányának jelent meg látomás képében és figyelmeztette a gyerméket, hogy szülei lelkét nagy veszély fenyegeti, ha nem adják át a képet Róma templomának. így került azután a mindenkor segítő Szűz Mária képe 1499-ben Szent Máté templomába, ahol a segítségre szoruló jámborok 300 éven át élvezték csodatevő hatalmát. A templom lerombolása után a kép egy időre eltűnt a hívők szeme elől, de a szent ereklye ismét előkerült és a kijavított képet ünnepélyes körmenettel vitték a Szent Alfonz templomba, ahol háromnapos ájtatosság keretében 1866-ban folytathatta csodatetteit. E naptól kezdve a Szent Szűz éreztette áldásos hatalmát és árasztotta kegyelmét a világ segítségre szoruló embereire, akik bizalommal imádkoztak hozzá. A világ nem elégedett meg azzal, hqgy ez a szentséges ereklye csupán Rómában osztogassa áldásdus csodatetteit, hanem 1871-ben társulat alakult a Mindenkor Segítő Szüzanya tiszte-^iiiiiiniiiiiiiiiiiitiiiiHiiiiiiiniiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiaiiiiiiiiiiiiniiiiiiiitiiiil A tékozló fiú EVANGÉLIUM Szent Lukács XV. 79. Mondá az Ur e példabeszédet: Egy embernek, két fia vala. És mondá az ifjabb közülük atyjának: atyám, add ki nekem az örökségrészt, mely engem illet. És elosztá nekik az örökséget. Es nem sok nap múlva, összeszedvén mindent ifjabbik fia, messze tartományba méné, és ott eltékozlá örökségét buja élettel. És miután mindent megemésztett, nagy éhség lön azon tartományban, és szűkölködni kezde. És elmenvén azon tartománynak egy polgárához szegődött, ki majorjába küldé őt, hogy őrizze a sertéseket. És kiváná gyomrát megtölteni a vadgyümölcscsel, melyet a sertések falának, de senki sem ada neki. Magába térvén pedig, mondá: Hány béres bővelkedik atyám házában kenyérrel, én pedig itt éhen halok! Felkelők és atyámhoz megyek, és mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég és te ellened; már nem vagyok méltó, hogy fiadnak neveztessem, csak béreseid közé fogadj be engem. És fölkelvén, elméne atyjához. Mikor még messze volt, meglátá őt atyja, irgalmasságra indula, és hozzája futván, nyakába borula, és megcsókolá őt. És mondá neki fia: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened; már nem vagyok méltó, hogy fiadnak neveztessem. Atyja pedig mondá szolgáinak: Hamar hozzátok elé a legjobb ruhát, és öltöztessétek fel őt; adjatok gyűrűt kezeire, és sarut lábaira; és hozzátok elé a hizlalt borjut, öljétek le, együnk és vigadjunk; mert ez az én fiam meghalt vala, és fölébredt: elveszett vala, és megtaláltatott. És elkezdtek vigadozni. Az ő idősbik fia pedig a mezőn vala, és midőn visszatért, a házhoz közeledvén, hallá az éneklést, vigadozást. És szólitván egyet a szolgák közül, kérdezé, mi dolog ez? És az mondá neki: Öcséd jött meg, és atyád a hizlalt bor jut ölette le, hogy visszatért egészségben. Erre meigbosszankodék, és nem akart bemenni. Atyja tehát kijővén, kezdé kérni őt. Amaz pedig felelvén, mondá atyjának: íme, annyi esztendő óta szolgálok neked, és soha sem hágtam át parancsodat, de soha sem adtál nekem egy gödölyét, hogy barátaimmal vígén elkölthettem volna; midőn pedig ez a te fiad, ki vagyonodat ellatorkodta, megjött, a hizlalt bor jut ölted le neki — pedig mondá néki: Fiam, te mindenkor velem vagy, és mindenem tied; de most vigadni és örvendezni illett, mert ez a te öcséd meghalt vala, és fölébredt; elveszett vala, és megtaláltatott. SZENTBESZÉD Isten végtelen irgalmasságát példázza a tékozló fiú története. A tékozló fiú története a mi történetünk is, mert a szülői házat elhagyó ifjú mi vagyunk, a megszomoritott atya pedig az Úristen. A szent keresztség által ugyanis gyermekeivé fogadott és a mennyország örököseivé tett. A tékozló fiúnak jó dolga volt atyja házában, úgy neked is, óh ember, jó dolgod volt atyád házában, Jézus egyházában, az ő oltalma alatt éltél, tiszteletben volt részed, amig Istened, egyházad törvényeit megtartottad. Amint a tékozló fiú nem becsülte meg az atyai házbani jó sorsát, úgy neked is, óh ember, az Isten és egyházad parancsa csakhamar teher lett. Az Isten háza nem tetszett neked, szebbnek tűnt fel neked a világ. Azt mondtad: lerázom magamról az Isten parancsait, leszek a saját magam ura és fogok élni saját érzéki vágyaim szerint. A bűn útjára léptél, bűnös szenvedélyeidnek lettél a rabszolgája és elhagytad az atyád házát. Hálátlanságodért megbüntethetett volna a te mennyei atyád és könnyű lett volna bűnös életednek véget vetni annál is inkább, mert minden oldalról bosszút kértek ellened az ég angyalai, a betegség, a szerencsétlenség, a tenger, melyen utaztál, a tűz, árvíz, a szélvihar, földrengés, elemi csapások és azt mondták: elpusztítjuk őt. De az Isten azt mondta: Igaz, hogy hálátlan, lázadó gyermekem, vérembe életembe került, nem akarom elveszíteni őt. Még beláthatja tévedéseit és bánatosan visszatérhet hozzám, nem akarom az istentelen halálát, hanem hogy megtérjen az istentelen az ő útjairól és éljen. Az evangéliumban nem olvassuk azt, hogy a tékozló fiút atyja, amint elhagyta a szülői házat, hívta volna vissza, de az irgalmas mennyei atya ezt megteszi a bűnössel. Gondold csak meg, mikor elkövetted az első halálos bűnt, mily nagy volt zavarod, lelkiismereted azt mondta: lelkem, mit műveltél, térj vissza Istenhez. Kinek a hangja mondja: “Az Isten minden oldalról hívja a bűnös embert. Hívja szerencse és szerencsétlenség által, hívja örzőangyalaink, jó gondolatok és szolgái a lelkipásztorok tanítása által”. De nemcsak hív, hanem vissza is fogadja a bűnöst, mint tékozló fiút az ő atyja. Rajta, óh bűnös ember, aki a tékozló fiúhoz hasonlóan vétkeztél, mondd a tékozló fiúval együtt: nem akarok tovább bűnös életet élni, fölkelek, mennyei atyámhoz megyek és bűnbánó lélekkel a szent gyónásban fogom kérni bűneim bocsánatát. Emeld az égre szemeidet és nézd, hány bűnös lélek jutott oda a bünbánat és a penitencia szentségének a lépcsőin. Ott van Szent Péter, aki átkozódva megtagadta Krisztusát, megsiratta gyarlóságát és az apostolok elseje, az egyház feje lett. Szent Pál apostol a keresztények leggonoszabb üldözője volt, megtért, legfáradhatatlanabb tanítója lett Krisztus tanításának, melyért életét áldozta. Ott van Szent Ágoston, aki eleinte pogány és botrányt okozó bűnös volt. A szent nők nevei között olvassuk Mária Magdolna nevét, aki pedig azelőtt rosszéletü nő volt. Ezen példák győzzenek meg bennünket arról, hogy bármily nagy bűnösök is legyünk, nem szabad bűneink bocsánatának reményét feladni,, mert az Isten irgalmassága nagy. Ha megbánjuk bűneinket, legyenek azok bármily nagyok, megbocsát és viszszafogad, boldog leszel és az egész mennyország örvendeni fog megtéréseden. * letére és nagyon sok rpmai zarándok vitte magával hazájába a kegykép másolatát nemcsak Európa városaiba, hanem a világ minden részébe. Azóta milliószámra igyekeznek a hívők a kép másolatát megszerezni és nliff akad temnlom a világon, ahol ne találkoznánk a Mindenkor Segítő Szűz Mária képével. t Aki a mindenkor segítő Szűz Máriához fordul segítségért, az sohasem csalatkozik . . Julia Kemény-Pitts
