A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)

2004-01-30 / 138. szám

2004. JANUÁR 30. Gazdaság A HÍD7 • Aktívak a magyar befektetők KMLENÉZEGETVE A legnagyobb külföldi beruházásokat az OTP és a Mól hajtotta végre, a legjelen­tősebb célország Szlovákia volt. Magyarországra a hollandok mellett a németek és a franciák hozták a legtöbb befektetést. Január 27. Szeptember végéig 521 millió eurónyi közvetlen működőtőke-befektetést haj­tottak végre a Magyarországon bejegy-Tavalyhoz kapcsolódik Mól Rt. szlová­kiai befektetése, a magyar társaság a Slovnaft több mint kétharmados tulajdo­nosává lépett elő összesen 360 millió dol­láros akvizíció keretében. Az ügylet során készpénzes tőkeemelést és részvénycserét is alkalmaztak. Ugyancsak a magyar tő­kekihelyezésekhez tartózik a Mól bevá­sárlása Horvátországban, a magyar olaj­cég szakmai befektetőként az INA-t vette meg 505 millió dollárért. Ä tavalyi külföldöm magyar befekteté­seket alapvetően az OTP és a Mól uralta, ezek mellett néhány határ közeli kisebb vállalkozás átnyúló projektje, illetve tulaj­donszerzése játszott szerepet. A szakértők úgy vélekednek, hogy ebben az évben nem lesz a tavalyihoz mérhető magyar tőkebefektetés, mert a Alól lengyelorszá­gi ügylete egyelőre várat magára, az OTP romániai tulajdonszerzése körül pedig sok a bizonytalanság. Idén az első háromnegyed évben a kül­földi székhelyű társaságok 849,6 millió euró közvetlen tőkebefektetést eszközöl­tek Magyarországon. Ebből a szempont­ból Hollandia volt a legaktívabb, az első negyedben 17 millió, a másodikban 158 millió, a harmadikban pedig 119 millió eurót fektettek be a magyar gazdaságban. A hollandok mellett a németek és a fran­ciák hozták a legtöbb befektetést szep­tember végéig. Az első kilenc hónapban befektetett közvetlen működőtökéből 806 milliót az Európai Unió tagországai, ezen belül a monetáris unió tagjai 773 milliót jegyeznek. Érdekesség, hogy a tavalyi első ne­gyedévben az EU-n kívüli európai orszá­gok nettó tőkekivonást hajtottak végre Magyarországról. A tengerentúli befekte­tők közül az amerikaiak és a japánok mu­tatták a legnagyobb aktivitást. Az USA- ból szeptember végéig 55 millió japánból pedig 16 millió eurónyi közvetlen működőtőke-befektetés érkezett. Nyereséges lett a McDonald's a negyedik negyedévben zett társaságok a határokon túl. A célországok közül kiemelkedik Szlovákia, ahová az első negyedévben 355 millió euró érkezett. Az OTP Bank szeptember utolsó napján fizette ki a bolgár DSK Bank 311 millió eurós vételárának utolsó, kilencven százalékos részletét, ez az ösz­­szeg azonban feltehetően nem szerepel a jegybank háromnegyed éves mérlegében. Toyota: a világon a második Január 25. A Toyota japán autó­ipari vállalat kiszorította a Fordot a világ második legnagvobb autógyár­tói pozíciójából. A japán óriásválla­lat 6,78 millió autót értékesített vi­lágszerte, a 2002 évihez képest tíz százalékkal többet. A Ford, amely eddig mindig a második helyen állt a General Motors mögött, 6,72 mil­lió autót dobott piacra 2003-ban, a GM pedig 8,59 milliót. A japán gyártó a világ legnagyobb autópia­cán, az Egyesült Államokban 11,2 százalékos piaci részesedést ért el, 0,8 százalékkal többet, mint 2002- ben és a tervezett új modellek alap­ján valószínű, hogy megőrzi az idén is a Ford előtt a második helyet. Az idén történt először, hogy a "három nagy", vagyis a GM, a Ford és a Chrysler közé beférkőzött egy kül­földi gyártó, az amerikaiak közül egyet saját terepén előzött meg. ÚJRA SIKER AMARHA A McDonalds hétfőn közölte, hogy nyereségesen zárta ez elmúlt év utolsó negyedévét az egy évvel korábbi, fennállása óta első ízben elkönyvelt veszteséges negyedév után. Január 26. Az amerikai eladások a McDonald's gyorséttermek iránt megnyilvánuló élén­külő érdeklődés következtében emelked­tek. A társaság azonban más gyorséttermi láncai - Donatos Pizza, Boston Market - kénytelen volt leírásokat végrehajtani. A McDonald's nettó nyeresége az utolsó ne­gyedévben 125,7 millió dollár, részvé­nyenként tíz cent volt az egy évvel koráb­bi 343,8 millió dollár, részvényenként 27 cent nettó veszteség után. A negyedéves árbevétel 4,56 millárd dollárra növekedett az egy évvel korábbi 3,9 milliárd dollárról annak ellenére, hogy az utolsó negyedév-Oroszország adta el a legtöbb fegyvert tavaly Január 27. Oroszország tavaly rekordértékben, több mint ötmilliárd dollárért adott el hadiipari termékeket - tette közzé az exportért felelős Roszabaronexport. Külö­nösen a haditengerészeti és a légvédelmi eszközökre volt nagy kereslet. Az orosz fegyverexport 94 százalékát bonyolító vállalat közlése szerint korábban évente nagyjából egymilliárd dollárral nőtt az értékesítés. 2002-ben Oroszország 4,8 milliárd dollárért adott cl fegyvereket, 2001-ben 3,2 milliárd dollárért. Hagyo­mányos vevői, India és Kína mellett Oroszország igyekszik minél több meg­rendelést szerezni Dél kelet-Ázsiából is. A jelenlegi hadiipari export azonban csak töredéke annak, amit az egykori Szovjetunió értékesített a külpiacokon: a 80-as években húszmilliárd dollárért évente. Oroszország 2001-ben még így is az első volt a fegyverexportban, megelőzvén az Egyesült Államokat - tette közzé a stockholmi nemzetközi békekutató intézet (SÍPRA). Ugyanakkor az orosz hadiiparnak hamarosan új versenytársa lehet Kínában. Az Európai Unió külügyminisztereinek hétfői ülésén ugyanis felvetődött, hogy meg kellene szűn­tetni a Kínával szemben korábban elrendelt fegyverszállítási embargót. re esett az első amerikai kergemarha-kór eset nyilvánosságra hozatala. Az egy évnél régebben üzemelő gyorséttermek eladásai 7,4 százalékkal emelkedtek. Új magyar autó-adó Január 24. Regisztrációs adót szándékszik bevezetni a magyar állam. Az új adónem a fogyasztási adót váltja fel, amely új autók esetében egyes kategóriákban egyharmada, de használt autók esetében bizonyos kategó­riákban akár a tízszerese is lehet a réginek. A regisztrációs adót a pénzügyi tárca állás­pontja szerint azokra az autókra kell megfi­zetni, melyekre február 1-je után váltják ki az okmányirodákban a rendszámot és a for­galmi engedélyt, így az új adónem a koráb­ban már vámkezelt autókat is érinti. A re­gisztrációs adó bevezetése után várhatóan minimálisra csökken a használt autók beho­zatala, mivel nem éri meg autót importálni. Szaúd-Arábiának drága az olaj Január 27. A davosi Világgazdasági Fóru­mon Szaúd-Arábia képviselője biztosította a résztvevőket arról, hogy neki is célja a mos­tani olajár letörése. A davosi Világgazdasági Fórumon a szaúdi olajminiszter, Ali al- Naimi meglepte véleményével a küldötte­ket, mely szerint Szaúd-Arábiának és az OPFC-nek a célja a nyersolaj hordónkénti árának 22-28 dollár közötti sávban tartása, lehetőleg minél közelebb a 25 dolláros szint­hez (a termék világpiaci ára 30,70 dollár volt pénteken). A kijelentés igencsak ellentétben áll azzal a - szintén al-Naimi - által megfo­galmazott tavaly év végi állásponttal, mely a nyersolaj árának növelését célozta a dollár gyengélkedése miatt. Bár korábban a terme­lés visszafogásáról szóló találgatások is meg­­jelentek, elemzők szerint ez igencsak való­színűtlen a hideg észak-amerikai tél és a kí­nai kereslet növekedése miatt. A GYENGÜLŐ DOLLÁR APASZTOTTA A BMW NYERESÉGÉT Január 25. A BMW közölte, hogy az elmúlt évben árbevétele 2,1 százalékkal 41,52 milli­árd euróra mérséklődött, mert az euróval szemben gyengülő dollár kedvezőtlenül be­folyásolta gazdálkodását. A luxusautógyár által közölt adatok kissé elmaradnak a Reuters elemzői konszenzusa által várt 41,15 milliárd eurótól. Változatlan devizaár­folyamokat feltételezve az árbevétel négy százalékkal emelkedett volna. A társaság kö­zölte, hogy 2003-ra továbbra is az egy évvel korábbi szintnek megfelelő, 3,3 milliárd eurós adózás előtti nyereségre számít, s egy­ben megerősítette korábbi várakozását, mely szerint idén több autót ad el. Olvadó magyar ÁLLAMPAPÍR-ALAPOK Január 27. Januárban sem fordult meg a trend a hazai befektetési alapok körében nyolcvan százalékos részarányt elérő képvi­selő kötvény- és pénzpiaci alapok vagyon­­alakulását illetően. A piac legnagyobb sze­replői, így az OTP Optima, a Budapest 1. és 11. alapja, illetve a K&F1 Pénzpiaci és CA Pénzpiaci Alap az év első hónapjában sem tudtak növekedést felmutatni, nettó eszköz­értékük 18-26 százalékkal mérséklődött. Valuta-Árfolyamok (január 28.) 1 USD = 207.76 HUF /S 1 USD = 0.791 EURO X 1 USD = 32.519 ROL 1 EURO = 262.35 HUF ■

Next

/
Thumbnails
Contents