A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)
2004-01-09 / 135. szám
2004. JANUÁR 9. Hazai hírek A HÍD 9 S ■ Újabb botrány a magyar hivatalos médiában TILOSA TILOSBAN “Kiirtanám az összes keresztényt”- hangzott el Budapest egyik népszerű alternatív rádióadójában Karácsony este. A sok évig kalózrádióként működő, majd csak interneten hallgatható, végül az utóbbi években sugárzási engedélyt kapott Tilos Rádió állami támogatást is igénybe vevő, non-profit, kulturális adó. A történtekre a Jobbik Magyarországért Mozgalom hívta fel a figyelmet, mikor közleményben tiltakozott az ellen, hogy egy hivatalosan működő rádióban ez elhangozhat. A párt követeli, hogy az Országos Rádió és Televízió Testület a közérdekre való tekintettel azonnali hatállyal bontsa fel az adó műsorszolgáltatási szerződését, és helyette biztosítson lehetőséget keresztény szellemiségű, nem nyereségérdekeit adó beindítására. A kortárs alternatív zenei áramlatoknak teret adó, az ország legelismertebb lemezlovasait foglalkoztató Tilos Rádió kuratóriuma már elbocsátotta a kijelentést megfogalmazó műsorvezetőt, és a műsort is felfüggesztette a fegyelmi bizottság üléséig. “Ettől az egyes szám első személyben fogalmazott, komolyan nem vehető, csak színvonaltalan provokációnak tekinthető kijelentéstől már a műsorban és azonnal elhatárolódott a másik két műsorvezető, s most, a rádió tagsága nevében, a rádió kuratóriuma is elhatárolódik, és elnézést kér mindenkitől” - közölte Paizs Miklós kurátor a rádió kuratóriuma nevében. A Tilos Rádió december 24-i esti műsora ellen több szervezet is tiltakozott. A Fidesz csütörtökön közleményben szólította fel az Országos Rádió és Televízió Testületet, hogy azonnal hallgattassa el a Tilos Rádiót. A rádió műsorszolgáltatásának ■ Magyarországon a lakáshitel-korszak véget ért OTTHONT ROMBOL A gazdasági nehézségekre és a vártnál nagyobb költségvetési hiányra hivatkozva a Medgyessy kormány decemberben megszigorította a lakáshitelek feltételeit. Az intézkedés célja a lakosság eladósodásának megakadályozása, ami a pénzügyminisztérium szerint kedvezőtlenül hat a gazdaságra. A rendkívül kedvezményes, államilag támogatott lakáshiteleket még néhány évvel ezelőtt a középréteg erősítését célzó Fidesz-kormány vezette be, és azok feltételein a hivatalba lépő Medgyessy kabinet tovább javított. Közgazdászok az idén meghúzták a vészharangot, a kormány pedig a költségvetés kiadásaihoz szükséges források előteremtése érdekében megszigorította a hitelek télvételének feltételeit. A döntés rengeteg vitát kavart, Orbán Viktor a televízió Napkelte című adásában emberileg elhibázottnak nevezte az otthonteremtési támogatás megszigorításáról hozott kormánydöntést. A megtakarított tízmilliárd forinttal a gazdaság bajai nincsenek megoldva - állította -, emberek százezreinek viszont nehézzé vált az otthonteremtés. Azok a családok, amelyeket ez a döntés sújt, nem tehetnek a gazdaság JOGAINK VÉDELME - BIZALMI KÉRDÉS, OLYAN TANÁCSADÓRA VAN TEHÁT SZÜKSÉGÜNK, MINT BAZSA ENIKŐ Kolozsvárott és New York-ban végzett, magyarul beszélő ügyvéd, a POMERANZ GOTTLIEB & MUSHKIN, LLC 205 Lexington Avenue 16. Emelet, New York, NY 10016 ÜGYVÉDI IRODA TAGJA Szakszerű, pontos ügyintézés Hagyatéki ügyek — végrendeletek Estate administration - Trust - Wills - Estate Planning to minimize tax liabilities Representation in tax audits Családi jog - Emigrációs ügyek Családegyesítés - Zöld kártya - Állampolgárság Ingatlan - adás-vétel Belföldi és Nemzetközi üzleti szerződések International Arbitration - Mediation Banking, Corporate Finance, Securities Law HÍVJA BIZALOMMAL A FENTI IRODÁT A (212) 779-4233 SZÁMON ÉS KÉRJE BAZSA ENIKŐT azonnali beszüntetését követelte a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség is. Hasonlóan foglalt állást a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Szent Korona Társaság, valamint a Honfoglalás 2000 Egyesület. ízléstelennek, botrányosnak és szakmailag elfogadhatatlannak nevezte Újhelyi István, az MSZP médiapolitikusa azon rádiós műsorvezetők megnyilvánulásait, akik “a szentestén gyűlöletbeszédükkel borzolták a jó ízlésű hallgatók kedélyeit”. A politikus sürgeti a médiahatóságot, hogy kellőképpen gyorsan és határozottan lépjen fel az emberek millióit sértő hasonló megnyilvánulások, vag)r hasonló tartalmú műsorok ellen. Á Magyar Újságírók Országos Szövetsége elítéli a gyűlöletet kifejező újságírói magatartást; szombaton nyilvánosságra hozott állásfoglalásában visszaélésnek nevezi a sajtószabadság adta lehetőséggel, ha valaki gyűlöletét fejezi ki embermilliók ellen azok vallási meggyőződése miatt. A szervezet ugyanakkor indokolatlannak tartja az érintett Tilos Rádió megszüntetésére irányuló követeléseket. Az ügynek valószínűleg további következményei is lesznek, hiszen várhatóan már a héten tárgy al Országos Rádió és Televízió Testület. Hajdú István, az ORTT elnöke december 29-én úgy nyilatkozott: a december 24-ei eset “olyan törvénysértés, amelynek kezeléséhez nem is kell semmiféle bejelentés”. állapotáról, ezért igazságtalan, hogy velük fizettetik meg a probléma árát. A lépést az MDF is élesen bírálta. Font Sándor, az ellenzéki párt frakcióvezetője közölte: jó lenne, ha a kormány lezárná a kész átverés show-t, és megpróbálna hitelt érdemlő magyarázatot adni a kedvezményes lakáshitel-rendszer kamatainak szigorítására, mivel nem magyarázat az, hogy 15-20 milliárd forintot szeretnének megspórolni a költségvetésnek. A politikus nyilatkozatában szembesítette a kormányt azzal, hogy7 a 2002-es kormányváltás után az MSZP vezető politikusai azt mondták, nem szeretnének a társadalom számára hasznos rendszereken, köztük a lakáshitelrendszeren változtatni. Végül azt javasolta, hogy azok a kormánytagok akik kedvezményes lakáshitelt vettek fel, bontsák fel szerződésüket és az általuk megszavazott nehéz feltételekkel vegy ék fel újra. A helyzet kormány számára kínos voltát tovább fokozza az, hogy a Magyar Nemzet nemrég azt állította, Gál J. Zoltán kormányszóvivő (képünkön) kedvezményes lakáshitelt vett fel alig néhány héttel az éppen általa bejelentett szigorítás előtt. Ez pedig azt jelentheti, hogy - bár a pénzintézet cáfolta, hogy Gál J. ügyfelük lenne - a kormányszóvivő a készülődő döntés ismeretében vette igénybe a kedvezményt. pszichiáter és csapata. Veér három évvel ezelőtt a kotyelnyicsi elmegyógyintézetből hazahozott újfehértói illetőségű Torna András hazahozatalával vált ismertté. Az eset után rengeteg levelet kapott második világháborúban a Szovjetunióban eltűnt katonák hozzátartozóitól. A most hazahozandó, Emil keresztnevű, 80 év körüli férfi az Urálban, egy elmegyógyintézetben él, nyomorúságos körülmények között. Szigorúbban az Államokba Magyarország kénytelen elfogadni az Egyesült Államok szigorított beléptetési szabályait, de a magyar diplomácia szeretné hosszabb távon elérni, hogy hazánk kikerüljön a vízumköteles országok sorából, s ezáltal a szigorított intézkedések hatálya alól is - mondta el az MTI-nek a Külügyminisztérium szóvivője kedden. Tóth Tamás felidézte, hogy az USÁ 115 nemzetközi repülőterén és 14 kikötőjében hétfő óta digitális ujjlenyomatot vesznek a vízumköteles országokból - köztük Magyarországról - érkező utasoktól. Brókerbotrány: három pert VESZTETT A MAGYAR NEMZET Medgyessy Péter miniszterelnök jogerősen sajtópert nvert a Magyar Nemzet ellen. A Fővárosi ítélőtábla kedden kihirdetett másodfokú ítélete szerint a lap hamis látszat keltésével kétségbe vonta azt a tényt, hogy Medgyessy Péter 2001. szeptember 30-ig volt az Inter-Európa Bank (IEB) igazgatótanácsának elnöke. A brókerbotrány miatt a napilap kedden Draskovics Tibor, Medgyessy kabinetfőnöke ellen is jogerősen pert vesztett. A Magyar Nemzet valótlanul állította továbbá, hogy' az SZDSZ érintett lenne a brókerbotrányban. Békét és stratégiát hirdetnek a szocialisták A szociális és a demokratikus fordulat folytatását és modernizációt hirdet az MSZP - derült ki Lendvai Ildikó frakcióvezető, Kiss Péter, a Mell vezetője és Kovács László miniszter-pártelnök hétfői sajtótájékoztatóján. Kiss és Kovács a belpolitikai csatározások megszüntetésére tettek javaslatot egy szociális és gazdasági tanács intézményének képében, de mint a pártelnök kijelentette: “kettőn áll a vásár”, célzott az ellenzék magatartására. Kovács szerint a modernizációhoz a lendületet az EU-s csatlakozás fogja adni. A külpolitikában Kovács szerint Magyarországra különösen aktív szerep vár, hiszen nekünk lesz a legtöbb nem EU-s szomszédunk. 4-ES METRÓ: ÁT KELL TERVEZNI A Fővárosi Közlekedési Felügyelet (EKE) mint vasúthatósági engedélyező, február 20-ig adott haladékot a 4-es metró projektfelelős cégének arra, hogy pótolja a környezetvédelmi engedélyben előírt hiánypótlásokat - mondta Pintér József, az EKE igazgatója. Hozzátette: az EKF célja az, hogy minél előbb kiadja a vasúthatósági engedélyeket a 4-es metró építéséhez, ám ezt addig nem teheti meg, amíg a DBR projektigazgatóság el nem végzi a rá kirótt feladatokat. Emlékeztetett arra, hogy ezek között az együk legfontosabb, hogy a Gellért térnél át kell tervezni a metróalagút nyomvonalát. Szerkesztette: Gyenge Zsolt