A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)

2004-06-25 / 159. szám

Ronald Reagan politikai életrajza Political biography of Ronald Reagan and

és az 1980-as választások the election of 1980

24 a híd______________ ________________________S

orozat_______________________________________________________2004. június 25.

Csonka Judit Éva 2003-ban diplomázott angol és amerikanisztika szakon a Szegedi Tudományegyetemen. Diplomamunkáját Ronald Reagen elnöksége és az Amerikai Egyesült Államok bel- és külpolitikája az 1980-as években címmel itta. Már előzetesen tartott előadásokat John F. Kennedy politikai életéről, az amerikai kormányról, választásokról, és a first lady szerepéről az amerikai politikai életben. Több publikációja megjelent. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi Karának tanulója és Washingtonban a CHARC-ban tevékenykedik. Ronald Reagen halálának alkalmából most sorozatban közöljük diplomamunkáját angol-magyar tükörfordításban.

"Jobban élnek ma, mint négy évvel ezelőtt?" Tette fel a kérdést a nemzetnek Ronald Reagan 1980 október 28.-án, a Carter-Reagan televíziós vitán.

Ronald Reagan élétenek első fele néhány magyarázatot nyújt később tapasztalt őszinte és magabiztos retorikájára, amelyet sikeresen alkalmazott politikai karrierjében. 1911-ben Tampico, Illinois államban született és liberális New Deal-i Demokrataként nevelkedett. Az Eureka College - bői diplomázva sportriporterként, később pedig hollywoodi színészként dolgozott. Az 1950- es, 60-as évek alatt, miközben mint testületi szóvivő helyezkedett el a General Electric cégnél - politikai meggyőződése a liberális demokratából a konzervatív republikánusra változott.

A politika színpadára végül akkor érkezett, amikor egy országosan is sugárzott lelkesítő beszédet mondott a republikánus elnökjelölő gyűlésen, Barry Goldwater érdekében 1964- ben. Ronald Reagan beszédeinek antológiájában később ő maga is úgy utalt erre a “szónoklatára”, mint “a beszéd..., amely megváltoztatta az életemet.” Két sikeres kaliforniai kormányzóságát követően (1967-1975) egy sikertelen elnökjelölő választási kísérletet szenvedett el 1976-ban. Ma már azonban az akkori választásokat elemezve sokan úgy tartják, hogy az 1976-os választási kudarc Reagan előnyére vált, mivel a szintén republikánus Richard Nixon lemondása olyan tisztán élt a nemzet emlékezetében, hogy egy Republikánus elnökjelöltnek, nem túl sok esélye volt megnyerni az elnöki választásokat. Akárhogyan nézzük is, 1980-ban a Republikánus Párt és jelöltje, Ronald Reagan képes volt hasznot kovácsolni a nép elkeseredettségéből, amely Carter elnöktől és kományának politikájából származott. Carter választási kampányát tönkretette és súlyosbította az iráni túszdráma, az elégedetdenség a reménytelenül “beteg” gazdasággal szemben, és a demokrata pártban fellelhető széthúzás. Mindkét pártot, a republikánust és a demokratát is különösen foglalkoztatták olyan témák, mint a hadászati költekezés, energia és külpolitika. A republikánusok végül elálltak attól az elképzelésüktől, hogy egy “egyenlő jogok” törvénykiegészítést hozzanak létre. Ehelyett a tradicionális családi értékek támogatását tűzték ki célul és egy alkotmányjogi kiegészítést szorgalmaztak, amely megtiltja az abortuszt, és emellett egy un. “kínálati gazdaságtant” (“supply-side economy”) képvisel, amely csökkentené az adókat, egyensúlyban tartaná a költségvetést és szabaddá tenné az olaj és gáz árakat. Az ország védelmi és külpolitikai érdekeit fontosnak tartva, a republikánus kampány nagy hangsúlyt fektetett egy fokozott hadászati költekezés, stratégiai és hagyományos fegyverfejlesztés elvének szorgalmazására, méghozzá legfőképpen annak érdekében, hogy kivédjék a Szovjetunió katonai erejét. így, a demokrata párttal szemben a republikánusok a SALT szerződés ellen voltak. Carter és demokrata tábora egy kisebb hadászati költekezést és önkéntes hadsereget tervezett. A demokrata platform szintén tartalmazott egy emberi jogokra vonatkozó törvénykiegészítést, amely vázolta az elkötelezettségüket a diszkrimináció megszüntetéséért. Ez a meggyőződésük a nők jogainak megerősítését hangsúlyozta. A demokrata platform szintén tartalmaztott szövetségi programokat, valamint szorgalmazták az alternatív és az újrahasznosítható energiaforrások támogatását, a nemzeti egészségügyi programot, és a SALT II ratifikálását.

Mindezek az ígéretek mellett a választások megnyerésében jelentős szerepet játszott az is, hogy azokat milyen módon prezentálták. Ebben a vonatkozásban az őszinte, de “fakó

kiállású” Carter már gyakorlatilag a választás elején elvesztette a csatát a “Nagy Kommunikátorral”, Ronald Reagannel szemben. 1980 Október 28.-án a Carter-Reagan televíziós vitán, Reagan magabiztosan tehette fel a kérdést a nemzetnek: “Jobban élnek ma, mint négy évvel ezelőtt?” A rekordmagasságú kamatlábak, a magas munkanélküliség és a gazdaság egy különleges stagnálása és egyben inflációjának (stagnáció) keveréke miatt, az amerikaiak válasza erre a kérdésre csakis “Nem” lehetett. Ronald Reagan barátságos és “atyáskodó” kisugárzása a televízión keresztül is könnyen megnyerte a szavazók bizalmát. Mint ahogy Michael Deaver, Ronald Reagan fő “impresszáriója” fogalmazott: “A televízió választja az elönököt.” A Republikánus Párt hivatásos kampánystábja ezt a teóriát lelkesen használta. Emellett Ronald Reagan egyben jól alkalmazta William E. Timmons, helyettes kampányfőnök felfogását, miszerint: “A megjelenés sokkal fontosabb, mint egy nagy csomag tényagyag.”

Ezenfelül, Carter újraválasztási esélyeit elemezve: ha a választások ideje alatt Cartemek sikerült is volna elérnie az Iránban fogvatartott amerikai túszok szabadonbocsátását, akkor talán megfordíthatta volna az 1980-as választások eredményét. Azonban az iráni túszdráma úgy csapódott le Carter számára, mint egy bumeráng. A média - William Safire-rel, a New York Times konzervatív újságírójával az élén megvádolta Carter elnököt azzal, hogy feláldozza a nemzeti érdekeket a saját elnökségi választási érdekeiért. Következésképpen, ha Teherán szabadonengedte volna a túszokat még a választások előtt, Cartert politikai csínnyel vádolták volna meg, ha nem - ahogyan az valójában történt is - akkor pedig a cselekvőképtelenségével.

Tehát az 1980-as elnöki választások eredménye nem volt kérdéses. A Gallup elemzése szerint Carter népszerűsége tíz százalékot esett a kampány utolsó 48 órájában. A választás napján Reagan elsöprő győzelmet aratott. Az republikánus elnök 489 elektori szavazattal győzött, Carter 49 elektori szavazatával szemben, akinek mindössze hat államot és a fővárost, District of Columbiát sikerült megnyernie. A “nép szavazatai” (“popular votes”) hasonlóan egyenlődenül alakultak: 44 millió (51 százalék) Reagané, 35 millió (41 százalék) Carteré, valamint 7 százalék John Andersoné, aki eredetileg republikánus elnökjelöltségért indult, de végül független jelöltként versengett az Egyesült Államok elnökségéért. Ahogyan az 1980-as évek választásainak eredményeként Ronald Reagan Amerika 40. elnöke lett, azzal “azon nyomban” neki is látott, hogy már első beiktatási beszédében, hogy optimizmust sugározva újjáélessze a nemzetet. Erre jó alkalma is volt, hiszen a Irán pontosan ugyanazon a napon engedte szabadon a foglyokat. Beiktatási beszédének írója, Ken Khachigian, Ronald Reagannel egyezetetve olyan beszédet írt, amelyben Reagan vázolta a rossz gazdasági feltételeket, amellyel a nemzetnek szembe kellett néznie, illetve mindemellett egyben önbizalmat sugárzott és lelkesített: “Itt az ideje, hogy felismerjük, hogy nemzetünk túl nagy ahhoz, hogy kis álmokhoz ragaszkodjunk.” - mondta beiktatásakor, 1981. január 20.-án. Reagan elnök felszólította az amerikai nemzetet, hogy “kezdjen egy új korszakot” és cselekedjék ma, hogy az a holnap számára is megmaradjon.”

"Are you better off today than four years ago?" Ronald Reagan, Carter-Reagan television debate, October 28,1980

The early life of Ronald Reagan offers a few clues that might explain his later serenity and confidential rhetorical skill that he successfully applied in his political career. He was bom in Tampico, Illinois in 1911 and grew up as a liberal New Deal Democrat. After graduating from Eureka College he worked as a sports announcer and later as an actor in Hollywood. During the 1950s and 1960s - while working as a corporate spokesman for the General Electric Company - his political convictions shifted from the liberal Democrat to the conservative Republican.

He finally arrived at the political scene, when delivering a nationally televised, rousing speech on behalf of Barry Goldwater, the presidential candidate for the Republican Convention in 1964. In his anthology of

speeches, Reagan himself also referred this event, “the speech ... changed my life.” Following his two successful terms as governor of California (1967-1975) he had an unsuccessful attempt to gain the presidential nomination in 1976. In evaluating the elections, it is now believed to have been to Ronald Reagan s advantage not to have been elected as candidate in 1976, since the influence of - the also Republican - President Richard Nixon’s resignation still lived so sharply in the mind of the nation, that a Republican nominee had scant opportunity to win the presidential elections. However, in 1980, the Republican Party and its candidate, Ronald Reagan was able to benefit from the nation’s disappointment with President Carter, whose campaign was aggravated by the frustration of the Iranian hostage crisis, a desperately sick economy and the division in the Democratic Part}'. Both parties, the Republican and the Democratic were particularly concerned about such issues as military spending, energy and foreign policy. The Republicans dropped their idea to stand up for the establishment of an equal rights amendment, instead supporting traditional family values, they called for a constitutional amendment to ban abortion and for “supplyside economics” to lower taxes, balance the budget, decontrol the oil and gas prices. On behalf of the country’s defense and foreign policy interests, the Republican campaign emphasized increased military spending and developing strategic and conventional arms to counter the strength of the Soviet Union.

Thus, unlike the Democratic Party, the Republicans opposed the SALT treaty. Carter and his Democratic camp planned modest military spending and a volunteer army. The Democratic platform also carried an equal rights amendment outlining their commitment to abolish discrimination. This sought to strengthen the rights of women. The Democrats also called for a federal jobs program, development alternative and safe renewable energy sources, a national health insurance program, and the ratification of SALT II.

Beside the promises of each Party, how these ideas were presented played a significant role in winning the elections. In this respect, the sincere, but lackluster, Carter had been virtually predestined to fail against Ronald Reagan, the “Great Communicator”. In the October 28,1980 Carter-Reagan television debate, Reagan confidently sprang the question: “Are you better off today than four years ago?” As a result of the record interest rates, high unemployment and a special amalgam of stagnation and inflation (=stagflation) of the economy, the Americans could only answer ‘No’. The friendly and paternal appearance of Ronald Reagan on television easily gained the voter’s confidence. As Michael Deaver, the chief “impresario” of Ronald Reagan expressed: “Television elects Presidents”. The professional campaigners of the Republican Party used this theory enthusiastically and Reagan himself applied well William E. Timmons’, his deputy campaign manager’s idea, that “appearance is more important than a whole bunch of facts”. In addition, if Carter had managed to achieve the release of the American hostages - held captive in Iran -, he could have made an “October Surprise”, reversing the outcome of the 1980 elections. However, the Iranian hostage crisis struck back to Carter as a “boomerang”. The media - with William Safire, the conservative journalist of the New York Tunes at the head - accused President Carter with sacrificing national interests for his own election interests. Consequently, in case Tehran had released the hostages in time before the elections, Carter would have been accused of a political trick and if not - as it finally happened - with the inability to act.

The outcome of the 1980 presidential election was clear. According to the Gallup analysis the popularity of Carter fell ten percentage points in the final forty-eight hours of the campaign. On election day, Reagan swept to a decisive victory and won 489 electoral votes to Carter’s 49, who carried only six states and the District of Columbia. The popular vote proved equally unbalanced: 44 million (51 percent) for Reagan, 35 million (41 percent) for Carter, and with 7 percent for John Anderson, who had originally been a candidate for the Republican nomination, but decided to run as an independent candidate. (See Appendix 2 for map and diagrams on the outcome of the 1980 presidential elections.) After becoming the 40th president of the United States as a result of the 1980 elections, Reagan immediately began the revival of the nation by radiating optimism in his inaugural address on January 20th, 1981. He already had a good reason for that, since Iran had agreed to release the American hostages on the same day. The speech-writer, Ken Khachigian - in conjunction with Reagan - wrote the inaugural speech, in which Reagan sketched the harsh economic conditions confronting the nation, but at the same time boosted self-confidence by expressing: “It is time for us to realize that we are too great a nation to limit ourselves to small dreams”.- President Reagan called upon the American nation to “begin an era of national renewal” and “act today in order to preserve tomorrow”.