A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)
2004-06-25 / 159. szám
16 A HÍD Sport 2004. JÚNIUS 25. | Sikeresen szerepelt Baumgartner Zsolt A MAGYAR PONTOK Baumgartner Zsolt vasárnapi sporttörténeti pontszerzését a Forma-l-es világbajnoki sorozat első számú vezetője is megünnepelte, személyesen gratulált a mezőny messze legszerényebb költségvetéssel dolgozó csapatának az Amerikai Nagydíjat követően. Kiderült, Ralf Schumacher balesetet is defekt okozta, Juan Pablo Montoyátpedig azért zárták ki, mert az előírtnál néhány másodperccel később hagyta el a rajtrácsot. Röviden Negyvenmilliót bukhat a Honvéd Június 23. A Magyar Labdarúgó Liga (MLL) fegyelmi bizottsága elsőfokon 10 millió forintos büntetést szabott ki a Budapest Honvédra, amelynek a budapesti ítélőtábla másodfokú határozata szerint további 29,4 millió forintot kell fizetnie egykori vezetőedzőjének, Tornyi Barnabásnak. A döntés ellen fellebbezhet a klub, amelyet az fb a Kispest-Honvéd jogutódjának tart. Az érintettek nyolc napon belül, írásban kapják meg a határozatot. A fővárosi ítélőtábla március 9-ei, jogerős ítélete szerint 29 millió 400 ezer forint illeti meg a klub korábbi vezetőedzőjét, Tornyi Barnabást. Csalást gyanítanak A BUDAPESTI ATLÉTIKAI VB-N Június 22. Manipulációt emlegetnek a német és brit távol-, illetve hármasugrók a márciusi, budapesti fedett pályás atlétikai világbajnokság kapcsán. A német Sportbild magazin cikke szerint az ugródeszka alá két összenyomott fémlap volt beépítve, amelyek rugóként lökték ki az elrugaszkodó versenyzőket. “Két egyméteres, 5-7 centiméter széles fémdarabról van szó, amelyek úgy működtek, mintha valaki a hüvelyk- és mutatóujjával összenyomna egy hajpántot” - nyilatkozott az újságnak Ulrich Knapp szövetségi edző, aki később a dpa német hírügynökségnek már azt mondta, hogy a lapok hatása végső soron bizonyíthatatlan spekuláció. A brit Ashia Hansen, akinek 15,16 m-es hármasugró világcsúcsát a BS- ben kétszer is megdöntötte az orosz Tatjana Lebegyeva (15,25 és 15,36), szintén a kételyeinek adott hangot az ugródeszkával kapcsolatban: “Eddig azt hittem, hogy sportszerű körülmények között vesztettem el a rekordot, de most már úgv gondolom, hogy jogi lépésekre lenne szükség az ügyben.” A vb-n a svéd Christian Olsson 17,83-mal beállította a kubai Aliecer Urrutia világcsúcsát férfi hármasugrásban, továbbá a döntőkbe jutott 36 ugróatléta közül 26-an az idei legjobbjukat érték el. Olasz játékost szerződtetne a Ferencváros Június 22. A jövő héttől olasz és macedón labdarúgó vesz részt próbajátékon a bajnok és kupagyőztes Ferencvárosnál. A 25 éves Feliciano Magro a legutóbbi szezonban a Grasshoppersnél szerepelt, korábban megfordult az Udisenénél, az FC Zürichnél és az FC Baselnél is. A középpályás 2000-ben háromszor pályára lépett az olasz U21-es válogatottban. A 23 éves Ivica Gligorovski a Sileks Kratovo csatára, s a korosztályos együttes után tavaly óta már az A-válogatottban is stabil kerettag. A ferencvárosiak ezen a héten Dunavarsányban készülnek a következő szezonra, s várják a Bajnokok Ligája-selejtezőjének péntek déli sorsolását. A zöld-fehérek a második fordulóban kapcsolódnak be a küzdelmekbe Pelé is dicséri Rooney-t Június 22. Pelé, a brazilok élő futball-legendája csatlakozott a portugáliai labdarúgó Európa-bajnokságon remeklő Wayne Rooney rajongói klubjához. - Már most egyike az Eb legjobbjainak. Rendkívüli tehetség, aki eg)’ napon a legnagyobbak közé emelkedhet - mondta a háromszoros világjúnius 21. "El sem hiszik, hogy milyen sokan köszöntöttek bennünket. Bernie Ecclestone is lejött hozzánk pezsgőzni, de a többi csapat képviselői is megjelentek nálunk" - mondta Paul Stoddart, a faenzai istálló ausztrál főnöke. "Most is kiderült, hogy minden Forma-l-es szurkoló második számú kedvence a Minardi!" A magyar pilóta előtt legutóbb 2002-ben szerzett pontot a csapat, az ausztráliai idénynyitón a hazai pályán szereplő Mark Webber lett ötödik. "Fantasztikus eredményt értünk el, a srácok hatalmas motivációt meríthetnek ebből. Ráadásul anyagilag is sokat jelent ez az egy pont (a tengerentúli futamok esetében a sorozat szervezői hozzájárulnak a Minardi-Cosworth utazási költségeihez), a szezon hátralévő részében nagyban megkönnyíti a dolgunkat. Sőt, bízunk abban, hogy nem ez lesz az utolsó pontszerző helyünk, hiszen a mindenki számára ismeretlen kínai vagy a kiszámíthatatlan időjárás miatt a brazíliai pályán is sikeresek lehetünk" - tette hozzá Stoddart. A Minardi-főnök külön kiemelte, hogy Baumgartner Zsolt az egész versenyhétvégén fantasztikusan éretten szerepelt, kiváló tempót vett fel, és ezt állandósítani is tudta. "Bekerül a sportág történetébe, hiszen ő lett az első magyar pilóta, aki pontot szerzett a Forma-1-ben. Örülök annak, hogy éppen ő érte el ezt az eredményt, hiszen nagyon kedves srác" - szögezte le Paul Stoddart, majd sietve megjegyezte azt is, hogy a pont jogosságát nem érdemes vitatni, elvégre a Forma-1-ben az első és legfontosabb feladat célba érni. Baumgartner kis híján már a Monacói Nagydíjon beautózta magát a magyar sporttörténelembe, akkor azonban (hat kör hátránnyal) be kellett érnie a kilencedik hellyel. Ezúttal összejött a csoda, azaz a 12 kieső, így most már mind a tíz együttes elmondhatja magáról, hogy szerzett pontot 2004-ben. A szituáció egyébként Baumgartner Zsolt csapattársa, Gianmaria Bruni számára lehet a legfrusztrálóbb: az olasz az időmérőkön rendre elveri Baumgartnert, erre most mégsem neki jött ki a lépés. Van ilyen, de talán vigasztalja a tény, hogy rajta kívül még az osztrák Klien és honfitársa, Pantano sem szerzett pontot, holott a Jaguar és a Jordan is "többet tud", mint a Minardi. Baumgartner pontszerzésén kívül Ralf Schumacher balesete miatt kaphatták fel fejüket az Fi-rajongók, a német a tizedik körben csapódott a célegyenes bejárati ívén a palánknak. Pillanatokkal előtte Fernando Alonso kapott defektet 250-300-as tempónál, s mint később kiderült, a Williams versenyzője is (bal hátsó) defekt miatt bukott. Hosszú percekig ücsörgött mozdulatlanul autójában, mire megérkezett a segítség (míg kiemelték, az is eltartott majd' tíz minutumig), a szervezők utólag azzal magyarázták a helyzetet, hogy "az orvosok a lehető legkörültekintőbben próbáltak eljárni, ezért tartott olyan sokáig, míg Ralfot elvitte a mentő". Mondjuk, ez nem magyarázat arra, hogy miért érkeztek késve a helyszínre... A szervezőbizottság közleménye szerint még az orvosi autó sem hajthat a pályára a menetiránnyal szemben, így az orvosi stábnak a boxból kiszáguldva egy egész kört kellett megtennie, hogy Schumacher segítségére siessen. "Nem tarthat ennyi ideig, míg az orvosok a helyszínre érkeznek" - mérgelődött Coulthard. "Baleset esetén minden másodperc számíthat." Ralf Schumachert az indianapolisi kórház traumatológiai osztályára szállították kivizsgálásra, ott azonban kiderült, hogy csupán zúzódásokat szenvedett, fej- és belső sérülése nincs. Az éjszakát mindenesetre a betegágyban kellett töltenie, hátában még erős, szúró fájdalmat érez. Elképzelhető, hogy emiatt ki kell hagynia a soron következő Francia Nagydíjat (július 4.), a döntés ez ügyben későbbre várható. "Meg kell várnunk, Ralf hogy érzi magát" - mondta Mario Theissen, a BMW motorsportigazgatója. "Magának kell eldöntenie, tud-e versenyezni, ezt mi nem tudjuk megítélni helyette." Ralf Schumacher egy héttel a tavalyi Olasz Nagydíj előtt is átvészelt egy komoly balesetet (éppen Monzában), agyrázkódást szenvedett. A pénteki szabadedzésen aztán fejfájásra panaszkodott, így orvosi tanácsra kihagyta a versenyt: a tesztpilóta Marc Géné indult helyette, két hét múlva is a spanyol lehet a beugró. Igaz, Niki Lauda szerint Ralinak mihamarabb vissza kellene térnie: "Az első adandó alkalommal újra autóba kell ülnie" - jelentette ki az osztrák. "Ha nincsenek fájdalmai, induljon csak el Magny-Cours-ban." Váratlan pólóvereség Ausztrália ellen A magyar férfi vízilabda-válogatott Szerbia-Montenegró és az Egyesült Államok legjobbjainak egyformán kétszeri legyőzése után meglepetésre kikapott Ausztrália nemzeti együttesétől a Világliga budapesti harmadik fordulójának szerdai első összecsapásán a margitszigeti Hajós-uszodában. Alig több mint két perc elteltével a meglehetősen álmatagnak tűnő magvarokkal szemben igen határozottan kezdő ausztrálok 2-0-ra, majd 4-1-re is elhúztak. Hogy a piros-fehér-zöld színekért szorítok ráncai ne szaporodjanak tovább, arról a lassan észbekapó hazaiak közül négyen is gondoskodtak, a felzárkózás lezárásaként Kásás sistergő bombáját követően már 4-4-et lehetett leolvasni az eredményjelzőről. A második kilenc percben újfent előnyt szereztek a vendégek (4-5), utána viszont jobbára csak “tamáskodhattak": előbb Varga Tamás, majd a szintén másodszor eredményes Kásás Tamás háríthatatlan löketével Kemény Dénes együttese átvette a vezetést (6-5). Meglepetésre azonban a feltámadás tiszavirág életűnek bizonyult, a félidőre megint az ausztrálok eredményességi rovatába került több bejegyzés (6-8). A harmadik negyedben a kapuban Gergelyt váltó Jászberényit is hamar felavatták (6-9), de a “balos irányzat” érvényesülése, azaz Madaras és Kiss G. révén egygólnyira felzárkózott a hazai alakulat. Végül egyenlíteni is sikerült, az “önismétlő” balkezes, iMadaras jóvoltából (10-10). Az ezúttal idegesítően egyhangú forgatókönyv szerint azonban a befejező játékrészben megint csak ausztrál gólok következtek, meghökkentő módon egymás után négyszer is, miközben a magyar csapatjáték akadozott, rossz lövések, pontatlan passzok, elsietett akciók sorjáztak hazai oldalon. A végig elszántan küzdő, kifejezetten jó erőben lévő ausztrálok megérdemelten nyertek az ezúttal rengeteg hibával pólózó magyar válogatott ellen. Pénteken este ugyanitt, a Margitszigeten lehet, sőt, muszáj is javítani.