A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)
2004-06-18 / 158. szám
2004. JÚNIUS 18. Irodalom A HÍD 25 Adóhivatal Jack Hahn Mottó: „Hivatal, amely - Adóhivatal- sohasem ad, csak vesz.” Az Adóhivatal alkalmazottai egy különös csoport tagjai, mert ha rosszul, igazságtalanul döntenek évvégi fizetnivalód felett, nem visszakoznak, fizetned kell a hibás összeget. Vannak országok, akik gyűlölik egymást, de ha adóbehajtásról van szó, a barátság jó érzésével egyezkednek, mint puszi-pajtások. Az Adóhivatal és a különféle állami hivatalok egyetlen célja abban merül ki: több millió tisztességes polgárnak az esztendő áprilisi hónapját elkeseríteni. Erről a kegyetlen műveletről már többször írtam s most szégyenkezés nélkül ismétlem a gyűlölt témát, mert végre tudósíthatom, hogy a mindig győztes rablással működő intézmény ezúttal vesztett. A nagyszerűen hangzó igaz történet a következő: Úri fiamnak évtizedes, izráeli, több bérház tulajdonos kebelbarátja Rubin - akivel együtt jártak óvodába, elemibe, felsőbb osztályokba - szabadságra érkezett feleségével Úri otthonába. Találkozásunk alkalmával úgy ölel, csókol mintha a negyedik fiam lenne. Kérdésemre: - Hogy kezel az izráeli adóhivatal, azt felelte:- Az Adóhivatal tudja, hogy az elmúlt évben mikor, milyen üzleti ügy által mennyit kerestem, felszámítva azt is, amit nem kerestem. Nem öreg, de már régen nem fiatal Mirjáín nagynénémnek sikerült győzedelmeskedni a rabló-pandúrokon. Megvásároltam Mirjám három szobakonyha, fürdőszobás lakását. Az íratlan szerződésünk értelmében Mirjámnak fizetek havonta készpénzben átszámítva 400 dollárt amíg él. Az ügyes adóhivatal megtudta, hogy Mirjám új bútorokat, TV-t, masszírozó fotelt vásárolt és két hetet töltött egy üdülő helyen. Mirjám behívót kapott a mindenkiről mindent tudó hivataltól. Mirjám pontos időben megjelent a hivatalban. A szigorú arcot vágó hivatalnok felsorolta a bűnös vásárlási listát. - Honnan szerzett ennyi pénzt a kiadások fedezésére? - kérdezte a vizsgáló bírót játszó hivatalnok. A győzedelmes nyugalom biztonságával jött a rövid felelet:- „Kuruc” vagyok. Szükséges magyarázat: Az izráeli „kurucoknak” nem kell adót fizetni. Műsoron kívül: Az emberi okosság, leleményesség, előrahadottság egy csapásra két legyet üt, jobban mondva - két ártatlan teremtényt gyilkol, amikor halászni megy. Kukaccal fogja a halat, amit megsüt és megeszi. U.i.: A kukac nem éppen ártatlan élőlény. Hány ezer gyilkos, szadista, kegyetlen ember él közöttünk, anélkül, hogy feláldoznák őket? P otpourri ■MMMMMMOTNMMNMMMMMNMMMMMMMNMr hez, mert eddig nem hallgatta meg fohászomat, és most, amikor egy meleg baráti szó, Edith kora reggeli mosolya, fiaim aggódása, unokáim gondtalan kacagása milliókat jelent részemre, kérem az Urat, felejtse el a korábbi pénzzel kapcsolatos kérésemet. Idegeket, bizsergetően furcsa, hogy amikor megszülettem, Krúdy Gyula azt írta: - Mily kár, hogy legalább a nők tekintete nem maradt itt az alkonyati felhők jáspisszínű vitorláján, vagy a megsárgult naplókönyvek préselt virágain! A 15 kilós villanyírógép munkája, csak akkor értékes ha a 3 pounds-os agy gondolata vezeti. Ha tudod mit, mikor válaszolj gyengéden vagy gorombán, helyzettől függően, édes, meleg érzésekkel telítve alszod át az éjszakát. Tudsz néha szívből, mindent elfelejtve káromkodni, szívedre jobban vigyázni, mint az autód motorjára, van erőd, kitartásod pénzt keresni és örömmel költeni, ha nem félsz kimondani, ami a szíveden fekszik, akkor sem, ha hátrányod lehet belőle, akkor nincs szükséged lelkiorvos segítségére, Freudra. Én sohasem olvastam Freud könyveit. Cikkeit sem. Mandler Gábor Tegnap Tegnap meghalt ötezer kínai tüntető, Ma meghalt szívem, a vérben lüktető. Tegnap löszbe taposva dúlt a szégyen, Ma magamba tapasztva nyögöm: végem. Tegnap a tér friss vértől meggypiros, Ma betűvel vetíti azt a papiros. Ma örülnöm kellene hogy élek, Tegnap vacogva lapultak ferdeszemű vének. Tegnap vasárnap, embertelen, gondtalan, Ma nyüzsgő, habzó tó egy hontalan. Ma elparázslott ötezer tonna szivar, Tegnap a ma egy kígyószemű rovar. Ma már holnap van, elmúlt az éjfél, Tegnap bárhogy döntöttél, rossz volt, ne féljél. Ma piros fejszíjas, vad csókú lányhoz ért kezed, Tegnap barna szemébe bújt prémes tekinteted. Ma, ki bátor volt, prófétává nőtte ki magát, Tegnap az önzetlen fejvesztve ásta el aranyát. Ma öltöny-kalap előtt nem nyílt a busz-ajtó, Tegnap harckocsi-pártot gyújtott a nép, a morajló. Ma ötezer lány lett vidám-kegyetlen nővé, Ma ötezer fiú vaj-lelke lett gránit kővé. Tegnap, aki boldog volt az nagyon örült, Tegnap, aki lőtt, hiába, úgysem menekült. Kedves Olvasók! \ ..««SSÄ, w Továbbra is szeretettel várjuk lapunk Irodalom rovatába beküldött írásaikat, verseiket. A rendszeres beküldőket PjjgL lei». mr " ■Aäiäm. előfizetéssel jutalmazzuk! ____ Sósméz (1) Brém-Nagy Ferenc 1.-Állj!- Mi van? Hagyjál már... Engedj el! Mit akarsz?- Ne kérdezgessél itt, bazmeg. Nagyon gyorsan add ide a brifkódat.-Mit?- Mondtam már, hogy ne kérdezgessél. Ide a tárcádat, és ha nem akarsz nagyobb balhét, jó lesz igyekezni.- Nem mondod...- De igen.- Mert ha nem, akkor mi lesz?- Akkor meg fogsz halni, haver.- Igen? És mégis hogyan?- Úgy, hogy kinyuvasztalak, bazmeg. Elvágom a torkodat, mint egy szaros csirkének. Úgy. Érted?- Ugyan, dehogy...- Mi van?- Nem vágod te el senkinek a torkát, hiába hadonászol itt azzal a késsel...- Ne szarakodjál velem, mert megmutatom. Esküszöm az élő Istenre, vagy ideadod a brifkódat azonnal, vagy fél percen belül kiontom a beleidet. Érted? Meg fogsz halni.- Te fogsz meghalni...- Mi van?- Mondom, te fogsz meghalni...-Én?- Igen.- Na és hogyan, te látnok? Csak nem te fogsz itt kicsinálni?- Nem. Én nem bántalak.- Hát akkor, agyasbubu?- A rák végez majd veled. A fenti furcsa párbeszéd 1987. októberének végén, egy ködös, nyirkos éjszakán hangzott el két férfi között Budapesten, a József utcában, nem meszsze a József körúttól, a Sport nevű pinceborozó bejáratától néhány lépésre. Az elbeszélő, én, rezignált, ám titkok és sorsok iránti fogékonyságát el nem veszített ember, aki egy hosszúra nyúló vasárnap délutáni kávézás közben hallottam az alábbi történet részleteit, az emberi életet mozgató kifürkészhetetlen erők szeszélyének eleven példázataként, itt most átveszem a szót, mint turistabuszban az idegenvezető egy ismeretlen város határához érkezve. Megpróbálom a lehető legjobban viszszaadni a pillanatok alatt lezajló, hétköznapinak induló rablótámadást, gondosan ügyelve minden körülményre, hiszen ebben az igen-igen reálisan fenyegetőnek nevezhető helyzetben, ez alatt az alig mérhető idő alatt történt valami, ami kiindulópontja, mintegy - mondhatnám - alfája minden elkövetkezőknek. Tudom, vitatható, létezneke ily pontok egyáltalán, kérdezhető - mégpedig joggal -, nem az anakronisztikusnak titulálható elbeszélői önkény ékes bizonysága-e az egymást át- meg átszövő történetek közül bármelyiket kiválasztani, valamely pontjára rámutatva azt mondani, itt kezdődik, egy másikra pedig, hogy itt van vége, s közben nem beszélni számtalan belétorkolló, vagy éppen belőle kiinduló, leágazó egyéb történetekről, álságosán úgy tenni, mintha nem is lennének? Nem kimódolt-e eseményeket oly módon előadni, hogy azok eme általunk végként megjelölt pont felé haladjanak, mintha más útjuk nem volna, nem is lehetne? Nem üres formalizmus-e ez? Erőszaktétel magukon az eseményeken, a benne szereplőkön, a világon? A kérdésekre a válasz - természetesen -: dehogynem. Önkény és erőszak formálja, veti az időbe, mint minden történetet, mint a létezést magát is. Kimódolt is persze, nem kevésbé, ám csöppet sem inkább, mint az efféle kimódolást kárhoztató kimódolás. Én, az elbeszélő - mint már említtetett egy hosszúra nyúló vasárnap délutáni kávézáson kaptam, amint most élőtökbe is adom. (Folytatjuk) Nem imádkozom pénzért az isten-
