A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)
2004-01-23 / 137. szám
2004. JANUÁR 23. Irodalom A HÍD 15 A kenyér Nagy Ábrahám „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma ...”. Uram, ha lehet én azt a másik kenyeret szeretném, amibe oly rég volt, hogy haraptam. A supermarketben, ahol hetente egyszer a konyhára bevásárolok, mindig sok időt töltök el a kenyérosztályon. Eszelősen keresem azt a kenyeret, amit sok évvel ezelőtt a szülői háznál ettem: kovásszal keltetett, búzalisztből dagasztott, házi kemencében sült, foszlósbelű fehér kenyeret, aminek az ízét még ma is a számban érzem amikor rágondolok. Ha létezik a szülői házhoz kötődő emlék, ez számomra mindenekelőtt a kenyér emléke. Én a kenyeret két kategóriába rangsorolom; az egyik az, ami a pékségben készül és a kenyérboltban vehető meg, a másik a házilag készült kenyér. A kettő rokonságban áll egymással, távoli rokonságban! Olyan vidéken nevelkedtem, ahol a házilag előállított kenyérnek nagy kultusza van. Az asszonyok otthon sütik a kenyeret az udvaron található kemencében. A szüleim házánál is ez a szokás honosodott meg. Népes család voltunk, kéthetente került sor a kenyérsütésre. Édesanyám taligakerék nagyságú kenyeret sütött. Előző nap este, a konyhában felállított fateknőbe átszitálta a lisztet, kikeverte kovászt. A sütésre délelőtt folyamán került sor. Serdülőkorban lévő leánytestvéreim keze alá dolgoztak; meghámozták a főtt krumplit, húsdarálóval ledarálták. Dagasztásnál is közreműködtek; egyikük füles ibrikből töltögette a langyos vizet anyánk keze alá a teknőbe. A krumpli szerepe abban állt, hogy szaporított, ízesített és hosszú ideig megtartotta a kenyér frissességét. A búbos kemence kihevítése az én feladatom volt; száraz gallyfát aprítottam halomba már sütés előtt jóval, így fennakadás sosem volt, amire bevetésre került sor, a kemence „előállt”. Szolgálatunkért mindig megkaptuk a jutalmat, ami nem volt más, mint egy zsemle nagyságú cipó, ami előbb sült ki, mint a kenyéré s előbb volt ehető. A család éltető eleme a kenyér volt. Napi háromszori étkezéskor a kenyér nem hiányozhatott az asztalról. Iskolába zsíros kenyeret vittünk magunkkal tízóraira. Napközben, ha megéheztünk, szaladtunk a teknőhöz, ahol a kenyerek letakarva gubbasztottak. Konyhakéssel lenyisszantottunk belőle egy karéjjal. Nyári időszakban, amikor a mezei munkán volt a sor, majd a réti szénakaszáláskor, a kenyeret semmi más nem tudta volna pótolni. De nem is volt rá szükség. Szüleim, békés időben a kenyér gondot praktikusan oldották meg: csépléskor az őstermelőtől beszerezték az egész évre szükséges kenyérgabonát. A molnár meg házhoz jött, hogy a kikészített búzával telt zsákot elvigye a malomba, ahol lisztté változtatva két nap múlva viszontláthattuk, így a sütéshez a lisztkészlet mindig készen állott. Aztán fordult az idő kereke. Kitört a II. Világháború. Havonta egyszer hevítettük ki kemencénket. Lisztkészletünk lassan apadozott, mígnem teljesen kimerült. Újat beszerezni most már nem lehetett, nem volt honnan. Idegen hatalom tört ránk. Kezdetét vette a csajka-rendszer. Jegyre lehetett csak kenyérhez jutni, sokszor még úgyse. Már a hajnali órákban ücsörögtünk a kenyeres bolt előtt nyitásra várva. Valaki kiszólt az üzletből a sorban állókhoz: a Pékségtől most kapták az üzenetet, éjjeli sütés nem volt, csak délután lesz kenyér. Éhesen mentünk iskolába. Ekkor már felfogtuk, hogy az emberhez méltó életmódnak vége. Elkezdődött a Golgota-járás. A németek a II. Világháborúban visszavonuláskor felrobbantották az Oltóidat. Kemencénk falán súlyos repedések keletkeztek, majd egy idő múltán be is omlott. A kemence kijavítására már nem kerülhetett sor. Sorsára hagytuk. Többet amúgy sem süthettünk kenyeret. Romokban hevert még egy darabig, mint a régi szép idők parányi emléke. Bereményi Géza: Jóslat a metrón (részlet) (Cseh Tamás dalszöveg) Kelet-Európa, Európa lichthófja Kidobált szemetek, a fal ridegen mered Kelet-Európa vagy Kelet-Közép-Európa Sor került rád is, Káin, mostohagyerek Édes szívem, te vak süket nóta Ócska verkli éneked Félszeg Európa, részeg Európa Cybulski, Svejkhamlet, lángvodkás rokon Nem is Éurópa, igenis-Európa Szemüveged kapd le, tán jár még egy pofon Nem is Európa, igenis-Európa Mit álmodsz, én továbbgondolom Prága-Európa, Varsó-Európa Szőrszálat hasogatsz, csűrsz és csavarsz Reszli-Európa, remény-Európa Jópofa hatalmi játék e tavasz Édes szívem, te reszli-Európa Álmom, hogy másmilyen maradsz Na mi van, Európa, Kelet-Európa Hol a bal, hol a jobb - már nincs itt irány Köztes Európa, reszli-Európa Feketepiacon vett engem anyám Hájas az élet, részeg kis népek Sok, egymást vádoló talány Most te jössz, Kelet-Európa, mindennek tudója Bakancsban ugrálod hős tojástáncodat Valaha-Európa, csak volt Európa Adtál te ezér’ már vért s szégyent, sokat Járd, Kelet-Európa, tánc van, Kelet-Európa Táncolj, mert éppen most szabad Lóden-Európa, kübli-Európa Hol a tömegbe szállt, leszállt az ész Valaha-Európa, csak volt Európa Sunyim képzelegsz és röhögsz, ha remélsz Édes szívem, te - szóljon a nóta Énekeld azt, hogy semmi vész Szeretlek, Európa, földnek sója Vén gazemberek játéka, szívem Kelet-Európa, Kelet-Európa Mondd azt már megint csak, kérlek, hogy igen Szűk boros szájjal énfölém hajolva Dúdold még egy kicsit nekem hogy Kelet-Európa, hogy Kelet-Európa hogy Kelet-Európa Höcike lógóba jár NagyJohanna Höcike szülőfalujában vegyesen laktak románok és magyarok. A Belényes felőli részen a románok, külön iskolával és templommal, a Köröstárkány felőlin pedig a magyarok, szintén saját anyanyelvű iskolával és templommal. Ebben is kötelező volt a hivatalos nyelv tanítása nemcsak irodalom és nyelvtan, de történelem és földrajz órákon is. Höcike édesapja töltötte itt be a tanítói és papi állást egyszemélyben. A földműves lakosságon kívül élt itt egy román boltos meg egy magyar molnár, a falu két ellentétes végén. Mint ahogyan a libák és rucák nagyon jól megférnek éjjel ugyanabban az ólban, ugyanúgy jól megfértek egymás mellett a kétféle nyelvet beszélő jóravaló, dolgos emberek is. Nem volt köztük összetűzés, civakodás vagy7 verekedés, nem is volt erre idejük. Látástól vakulásig dolgoztak kisebbnagyobb földjeiken és szőlőikben, hogy a mindennapi eledelük és italuk az asztalukra kerülhessen. Höcike még nem volt iskoláskorú. Mivel a faluban nem volt óvoda, Höcike lógóba járt az iskolába. Édesapja megengedte kislányának, hogy szünetek után bármelyik órára beülhessen a tanulók közé, ha kedve kerekedik rá. Nem volt könnyű dolga a tanító bácsinak, mert egyidőben több osztállyal kellett foglalkoznia. Höcike inkább a csendes foglalkozásokat szerette, a többiből amúgy sem értett sokat. Kedvelte, amikor rajzoltak, kézimunkáztak, barkácsoltak vagy agyagból különböző gyümölcsöt, zöldséget meg madarat formáltak. Legeslegjobban mégiscsak az ének órákat szerette, amikor mindenki felszabadultan és vidáman énekelt. Ekkor még a tanító bácsi szigorú tekintete is felengedett és eltűntek homlokáról a mélybarázdák. Hogyne simult volna ki homloka, amikor eleven, ragyogó szempárokat látott maga előtt. Ilyen nehéz körülmények között egyetlen palatáblával és palavesszővel kezdve a tanulást, ezekből a lelkes, küzdeni akaró falusi fiúkból és leánykákból elszántsággal, kitartó szorgalommal varrónő, üzletvezető, forgalmista, tanító, tanár és ügyvéd lett. A jó talajba vetett nemes mag nem hajt mihaszna, élősdi gazt.
