A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)
2004-06-11 / 157. szám
12 A HÍD___________________________________________________________TUDOMÁNY____________________________________________________ 2004. JÚNIUS 11. ül A világűrbe indul az első magánűrhajó A FELHAJTÓ ÖNERŐ Történelmi űrrepülésre kerülhet sor június 21-én: a SpaceSbipOne nevű magánűrhajó megtörni készül az amerikai-orosz-ktnai állami hegemóniát a világűrben. Röviden Elkészült a Nemzeti Digitális Adattár Június 9. A kétéves előkészítés után megkezdte működését a Nemzeti Digitális Adattár, és megszülettek az első NDA-kompatibilis digitális tartalmak is, derült ki az adattárról tartott szakmai konferencián. Az NDA az Open Archive Initiative (OA1) által kidolgozott logikán alapul; lényege az adat- és szolgáltatásgazdai funkciók elválasztása. A rendszer első tartalmai az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) pályázatain támogatott intézmények digitalizált dokumentumaiból kerültek ki. Az NDA felületén elérhetők például az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Távirati Iroda, a Magyar Mozgókép Közalapítvány, a Magyar Rádió, a budapesti Holokauszt Emlékközpont, a Neumann-ház és a Budapest Music Center digitalizált adatai. Az NDA elsődleges célja: a magyar nyelvű kultúra iránt érdeklődő közönség igényeit kiszolgálni, felügyelni, és biztosítani, hogy a magyar dokumentumok tartalmi és formai jellemzőit leíró információk angol nyelven is elérhetőek legyenek. Felhívás a Holt-tenger MEGMENTÉSÉRE Június 8. A Holt-tenger megmentése érdekében felhívással fordult Jordánia a nemzetközi közösséghez, arra kérve a világ országait, hogy segítsenek a világ egy ik pótolhatatlan természeti kincse vízháztartásának helyreállításában. A világ szárazföldi területeinek legmélyebb pontján fekvő, legmagasabb sótartalmú, összefüggő vízfelület 50 éven belül eltűnhet a Föld felszínéről, ha nem növelik jelentősen a Holt-tengerbe jutó víz mennyiségét - hangzott el Holt-tenger partján tartott nemzetközi vízügyi konferencián. "A Holt-tenger a világon egyedülálló természeti érték, amely az idők kezdetétől az emberi történelem középpontjában állt, most azonban puszta léte forog kockán, és súlyos veszély fenyegeti a Holttenger környékének egész ökoszisztémáját"jelentette ki a tanácskozáson Hazem Nasszer, Jordánia mezőgazdasági minisztere. Az általa előterjesztett, Holt-tenger kezdeményezésnek nevezett javaslat értelmében évente két milliárd köbméter vizet kellene a Holt-tengerbe juttatni. Tanulható A FÁJDALOMRA ADOTT VÁLASZ A fejlődés korai szakaszában a finom érintések szerepet játszhatnak a fájdalmas behatással szembeni reflexek kialakításában - állítja Alexandra Waldenstrom svéd kutató. A fájdalomreflexek-nem veleszületett tulajdonságok, hanem - amint azt koraszülött patkányokon végzett kutatások már alátámasztják - az élet korai szakaszában sajátíthatók el. A svéd kísérletben újszülött patkányokat igen rövid, fájdalmat okozó hőhatásnak tettek ki. A rágcsálók már tíznapos koruktól fogva farkukat behúzva igyekeztek elkerülni a kellemetlen ingert. A kutatás további szakaszában a rágcsálók farkát érzéstelenítették. Ez az érzéstelenítés lehetővé tette, hogy a fiatal patkányok észleljék az ingert, a fájdalmat azonban már nem. Az érzéstelenítés nélkül fájdalmat kiváltó ingerre ezt követően is reagáltak. A tapasztaltakból a kutatók arra következtetnek, hogy a szervezetet károsítani képes, fájdal-Június 8. Mint arról korábban beszámoltunk, a SpaceShipOne nevű, kizárólag magántőkéből fejlesztett űrhajó idén májusban már 64 km-es magasságba emelkedett. Az űrhajó fejlesztője, a Scaled Composites cég most bejelentette a világűr meghódítási kísérletének időpontját: a tervek szerint ez június 21-én következne. Az X Prize alapítvány - amely 10 millió dollár jutalmat ígér az első nem állami pénzből épített űrhajó elkészítőjének - által kiírt szabályok szerint a kísérlet akkor lesz sikeres, ha az űrhajó legalább 100 km-es magasságba, a "világűr hivatalos határáig" tud emelkedni, s ezt a teljesítményt 14 napon belül képes megismételni. A repülés során három (legalább 188 cm magas és 90 kg tömegű) felnőtt embernek megfelelő tömeget kell szállítani (minden egyes repülésen legalább egy utasnak kell lennie Az Asperger-szindróma olyan rendellenesség, amely - amúgy intelligens és tanulékony - embereket meggátol abban, hogy jól működő szociális kapcsolatokat alakítsanak ki. A betegség a rendellenességet felismerő bécsi pszichológusról kapta a nevét 1944-ben. Az Aspergerszindróma (AS) nem befolyásolja az értelmi képességeket vagy a tanulási folyamatot, sok AS-ban szenvedő kivételes tehetséggel, képességekkel van megáldva. Brit és írországi kutatók szerint Michelangelo Buonarroti (1475-1564) az Asperger-szindróma olyan sok kritériumának felel meg, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy Newtonhoz, Einsteinhez és a világtörténelem sok más kiemelkedő tehetségéhez hasonlóan az autizmus ezen fajtájában szenvedett. "Michelangelo feltűnően magányos, elszigetelt életmódot folytatott" - állítja az "űrhajóban", a másik két utas ballaszttal helyettesíthető.) A történelmi repülésekben résztvevő űrhajósokat még nem nevezte meg a Scaled Composites cég. Az űrvilág űrkutatási hírportál szakértője szerint az űrhajó először egy repülőgép (a White Knight) hátán jut fel dr. Muhammad Arshad pszichiáter és Michael Fitzgerald, a dublini Trinity College kutatója. A kutatók szerint Michelangelo "különös, érzelmek nélküli, magányos" életet élő ember volt, akit elsősorban "a saját valósága foglalkoztatott"; a művész apja, nagyatyja és egyik fiútestvére szintén autista vonásokat mutatott. "Az a tény, hogy Michelangelót kizárólag a munkája tudta lázba hozni; szokatlan életmódja, behatárolt érdeklődési köre, a társas kapcsolatok iránti rendkívül alacsony igénye mind-mind kifejezett autizmusra utal" - vonták le következtetésüket a kutatók. "Newton tipikus Asperger-szindrómás eset. Keveset beszélt, úgy el tudott merülni a munkájában, hogy enni is elfelejtett, kevés barátjával pedig közömbös vagy zsémbes volt" - állapították meg a fizikusról a Cambridge-i Egyetem kutatói. Baron-Cohen professzor szerint Einstein magának való, magányos ember volt, aki gyerekként rögeszmésen ismételgetett bizonyos mondatokat. Bár voltak barátai, és politikai témákkal kapcsolatban hallatta a hangját, rajta is felfedezhetők az Asperger-szindróma tüntetei. "A szenvedélyesség, a szerelem és az igazságért való kiállás teljes mértékben összeegyeztethető a betegséggel" - fejtette ki. Az Asperger-szindróma egyelőre gyógyíthatatlan. A szokásos kezelés fő elemei a pszichoterápia, a szülőknek nyújtott tanácsadás és oktatás, a társas készségek fejlesztését elősegítő képzés, valamint meghatározott viselkedési zavarok gyógyszeres kezelése. 15 ezer méter magasra - akárcsak a hangfalat áttörő Bell X-l-es és a B-29- es bombázó. Itt leválik és a saját hajtóműve segítségével meredek emelkedésbe kezdve 4000 km/h sebességre gyorsít. Ezzel eléri a kitűzött 100 km magasságot, majd parabolapályán visszazuhan a légkörbe (pontosan úgy, ahogy a Mercury program első két repülésen Alan Shepard és Gus Grissom űrhajói). A pálya csúcspontjának közelében nagyjából három percig súlytalanságban lehet(nek) a SpaceShipOne utasa(i). A légköri fékezést követően pedig vitorlázógép módjára száll le (ahogyan a Space Shuttle). A Scaled Composites - és a további több mint húsz, versenyben lévő cég számára - természetesen nem a 10 millió dolláros jutalom a legfontosabb. Siker esetén ugyanis új korszak veheti kezdetét: éveken belül tömegessé válhat az ehhez hasonló űrugrásokra alapuló űrturizmus, amely az eddigi példákkal ellentétben sokkal olcsóbb (egyes becslések szerint 10 ezer dollár), ezért sokak számára elérhető lesz - gyümölcsöző üzletet jelentve az erre szakosodott cégeknek. Ujjlenyomatok a zenáparban Június 7. A lemezkiadók biometrikus eszközökkel azonosítanák a felhasználókat, mert szerintük ígv végleg megakadályozható a jogvédett fájlokkal való kereskedés. A biometrikus személyazonosító eszközöket gyártó Veritouch és a svéd Thinking Materials tervezőcég létrehozta az iVue zenelejátszót, amelyet ujjlenyomat-olvasóval is felszereltek. Az új eszközt múlt héten a legnagyobb amerikai tartalomipari szervezeteknek, a lemezkiadókat képviselő RIAA-nak és a filmgyártókat képviselő MPAA-nak is bemutatták. A gyártók szerint az iVue áttörést jelent a kalózmásolatok elleni küzdelemben, mivel minden egyes fájlhoz egyedi azonosító tartozik, és a megvásárolt tartalmak csak az ujjlenyomat beolvasása után használhatóak. A rendszer működésének a részleteit egyelőre nem hozták nyilvánosságra, tehát nem tudható, hogy már a boltban rögzítik-e a vásárló ujjlenyomatát, vagy csak a lejátszó azonosítja a felhasználót. A Veritouch egyébként a terroristák ellen küzdő brit védelmi minisztériumnak is szállít biztonsági személyazonosító rendszereket. 81 Michelangelo autista lehetett M ŰVÉSZI HAJLAM OK ír kutatók szerint Michelangelo az autizmus enyhébb válfajában, az ún. Aspergerszindrómában szenvedhetett.