A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)
2004-06-04 / 156. szám
2004. JÚNIUS 4. Irodalom ahId 25 Metrókártya-pöccintő Varga Erzsi Kártyaszenvedély uralja a világot, mindenkinek meg van a maga paklija: biztosítási kártya, bank kártyák, áruházi kártyák, véradó kártya, videó kártya, könyvtári kártya, a különféle klubtagsági kártyák, névjegy kártyák egész hada, a köp- j pásztó telefonkártyáról nem 1 is beszélve, már akkor a zsebembe nyúl, ha érzi a hívási szándékomat. Kártyavárakat építek, többnyire rossz lapjárással. A gyűjteményem akkora, hogy arany fokozatokkal tüntettek ki, a hitelkártyáimnál és a metrókártvámnál. Arany kártya, arany élet gondoltam, de nem minden arany ami fénylik. Az arany játékszabályok elsajátítása könnyű feladat. Hittem, hogy úgy meg), mint a karika csapás. Nem egészen, sajnos nem pendülök egyhúron a fotocellával. Hiába húzom, lököm, taszítom, ütögetem lágyan, lomhán, fürgén, sebesen, nem sikerül ráhangolódnom az ütemére. Folyton a lábára lépek és dühében a “húzz még egyszer!” utasítást ismétli. Ráadásul a memóriájával is baj van, úgy megigézem, hogy az istenért sem akar eltűnni a csöppnyi képernyőről. Nem adom be a derekam, átszökkenek á kővetkező elektromos sorompóhoz, hátha ott több szerencsém lesz. Most finoman megpöckölöm a sínen lévő buszkártyát. “Lassú voltál!” szól a kedves üzenet, majd a zöldes fényű felirat odatapad a monitorhoz. Azt hiszi, ha A Nagy Abrahám Felszáll a köd Felszáll a köd, száll fel a pára, illan a harmat a szűrtől tetőn, réti füzek cicabarkáját fésüli a Nap a delelőn. A tó páncél süvege csattan, hóvirágot pattint a rét, a tél kocsisa fent a bakon hajkurássza a két gebét. Érkezik a tavaszi álom, hamiskásan kacsint a szem, elillant éveim csipkebokrában a sugárzó tavaszt keresem. Felszáll a füst, felszáll a jókedv, magam is szálldosok vele, s míg a kikeletet vigyázom, szemem könnyel lesz tele. lassan pöckölök, lassan is olvasok. Ki itt lassú, én vagy ez a türelem - verem fotocella? Ha beszélgethetnék vele? Ám a fényérzékenységével nem tudok mit kezdeni. Az állomásra begör dűl a metró, hevesen integetek, “Várjon!” Fittyet sem vet rám, természetesen sietek. Átbújok a sorompó alatt! A, az túl komplikált, egyébként is gyerek méret. ÁfűgrÓm fölülről! Túl magas, kicsi a nekifutási távolság, azután a szoknyám is szűk. Nem marad más hátra próbálkozom. Az első ablak kitisztult, visszalépek, rántok egyet a kártyán, most meg túl gyors voltam. viroCam A mellettem lévő kapu foglalt, átsasszézok az utolsóhoz, és ez így megy néhány percig, “lassú, lassú, gyors, húzz még egyszer”. Ez a mezőségi lassú, néha ritkázza . “Debrecenbe kéne menni,” kellene ám, de hogyan? Elsuttogom a “tárulj szezám” varázsigét, de az elektromos csodabogárnak nem volt gyerekszobája. A fotocella fogja maradok örökre! “Kérdezd meg a pénztárost! “ villogja végül. Odamegyek a jegyeket árusító bódéhoz. Tekeredik a kígyó, utazni szeretne. Végre a copferdős hölgy, leellenőrzi a kártyámat. - Érvényes, csak próbálkozzon! Ä türelem itt metrót terem! Beiratkozom egy tánciskolába, hogy fejlesszem a ritmus érzékemet. A huszonvalahányadik próbálkozásomnál megjelenik a bűvös “MEHET” szó, gyorsan fölszedem a földről háziasszonyi létemet igazoló szatyor halmazt. - Oh, nem! Egy fecsegő diáklány éberségének minden kapuját bezárva, egyenesen az én sorompómat célozza meg, az egyik táskám kicsúszik a kezemből. Ö gyorsabb, teker egyet a számomra zöldet jelző karon. Hulla merev arcomat látva bocsánatot csiszol ki magából. A cella rácsai rám csukódnak ismét. Már ismerősek a tánclépések, gyors, gyors, lassú, ... gyors, gyors, lassú” Végre szabad va-'gyök! Kérem tartsák az ajtót!- üvöltöm. Mindhiába a vonat ajtaja orrom előtt csapódik, a következő pedig késik. Azért is pozitív maradok, metrókártya pöccintő iskolát nyitok, jelentkezéseket azonnal elfogadok. hr * lij I uhyiuc S ászét Győző Mennyei Szélfúvás A szél fú, ahová akar és annak zúgását hallod, de, hogy honnan jő és hová megy, nem tudod. Láthatatlan és mégis mily csodás erő, amint sziromcsillagos mezők felé szomjas bibék himporzáporát hozva: az élet nászdalával )ő. A szél fú, ahová akar és annak zúgását hallod, de, hogy honnan jő és hová megy nem tudod. Láthatatlan és mégis mily csodás erő a Szentháromság-egyistennek lelke, mely igeszomjas lélekmezők felé: az Élet szent tüzével jő. Száz jóság szunnyadoz bennem, de meddő és holt csíra csak: Lélek tüze nélkül életbe nem fogan. -Hallom ... itt zúg már; érzem ...: parázslik lelkem, újjá születtem: próféta vagyok már, szólanom kell: felgyújtom a lelkeket! Pünkösd csodája szállott meg engem. Kedves Olvasók! Továbbra is szeretettel várjuk lapunk Irodalom rovatába beküldött írásaikat, verseiket. A rendszeres beküldőket előfizetéssel jutalmazzuk! Nagy Johanna Szemben a tükörrel Szemben a tükörrel mást szeretnél látni, ami mögötted van, azt nem kell sajnálni. Ősz hajad s ráncaid mind igazolják, nem volt könnyű járni az élet - iskolát. Nézz szembe nyugodtan, amit látsz, nem fontos, tetteid mérlegét megvizsgálni jogos. Merre billen a tű a jó és rossz között? - az önnön lelkiismeret döntsön azok fölött. Csinger Beatrix Édes, mint a méz Egyedül fekszem az ágyon, A hold csendesen néz,... Rólad szól minden álmom, S édes, mint a méz. Szerelmes szavakat suttogsz nekem, Simogat egy gyengéd kéz, ... A Te kezed az, drága Szívem, S édes, mint a méz. Karjaid meleg ölén Tekintetünk összeér, Ajkad érzem ajkam szélén, S édes, mint a méz. Olyan jó ígyr hozzádbújva, Együtt lenni, kézben-kéz, Derekadat átkarolva ... Édes, mint a méz.
