A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)

2004-06-04 / 156. szám

8 a híd_____ ________________ Hazai hírek 2oo4.június4. M Nem tüntetnek a hallgatói önkormányzatok BEADOTT DEREKAK A minisztérium vállalja, hogy a kollégiumi alapdíj összege addig nem lehet több mint a hallgatói normatíva 5 százaléka, amíg a kormányrendelet módosítását előkészítő bizottság teljes egyetértésre nem jut a változtatásról, és azt a kormány el nem fogadja. Kossuth tériaemonstráció helyett további tárgyalások várhatók. Röviden JÓVÁHAGYTÁK AZ EP-VÁLASZTÁS SZAVAZÓLAPJAIT Jóváhagyta a június 13-i EP-választás sza­vazólapjait az OVB. A hivatal csütörtö­kön már megállapodott a választáson részt vevő nyolc párttal arról, miiven for­mában, nagyságban jelenjen meg a szava­zólapokon a szervezetek emblémája - mondta el Rytkó Emilia, az Országos Vá­lasztási Iroda vezetője. Az emblémák nagyságának kérdését úgy oldották meg, hogy az állami pénzjegynyomdát arra kérték, készítsen olyan mintalapokat, amelyen a pártlogók "látványa, az érzete a méretéről azonos hatást vált ki". A szava­zólapon a döntés szerint az egyes pártok listái egymás mellett, azonos hasábszéles­ségben állnak majd. Ixgfelül a lista szá­ma, alatta a párt emblémája, a "szavazóka­rika", a szervezet rövidített, és teljes neve, majd pedig a listákon szereplő személyek neve következik. Gyurcsány SZERINT NEM TRAGIKUS A KÁBÍTÓSZERHELYZET Magyarországon a kábítószerhelyzet gon­dos figyelemre érdemes, de semmiképpen sem tragikus - mondta az ifjúsági minisz­ter kedden Budapesten. A kábítószer­probléma kezeléséről szóló politikai vita "hangosabb és indulatosabb, mint ameny­­nyire a helyzet ezt indokolná, mert az adatok azt mutatják, hogv Magyarország közepesen vagy enyhén érintett a kábító­szer-fogyasztás problémája által" - jelen­tette ki Gyurcsány Ferenc a Szenvedé­lyek napja rendezvényen. A ,'90-es .éyeji, közepén minden tizedik középiskolás ki­próbált legalább egyszer valamilyen kábí­tószert, 2000 környékén minden ötödik. Ugyanakkor ezen fiatalok 80 %-& életében legfeljebb kétszer próbálja ki a kábító­szert. Szerinte meghozta eredményét a két éve megváltoztatott jogi szabályozás, miszerint a fogyasztás önmagában nem tekinthető büntetőjogi cselekménynek. Mind az elterelésben, mind a gyógyítás­ban részt vevők száma mutatja, hogy "az elzárás, a bezárás, a börtönbe dugás a problémát nem oldja meg", nem a fo­gyasztást, hanem a terjesztést, a kábító­szerrel való visszaélést kell büntetni. MDF: IGAZSÁGTALAN HÁBORÚBAN VESZÜNK RÉSZT Az MDF nem a katonák felkészültségi szintje miatt tartja aggályosnak a magyar kontingens jelenlétét Irakban, hanem azért, mert "igazságtalan háborúba küld­ték őket" - jelentette ki Herényi Károly csütörtökön Debrecenben, miután meglá­togatta az Irakba készülő magvar váltó kontingenst. Az MDF parlamenti frakció­­vezetője közölte: miután az ENSZ kato­nai vezetése az amerikai ellenállás miatt nem valósulhat meg Irakban, "a magvar katonák hazarendelése az egyetlen út". "Amikor kiküldtük őket, az MDF is úgy gondolta, hogy a magyar csapatoknak is ki kell venniük a részüket a békefenntar­tásból, a humanitárius segítségnyújtás­ból". Azóta kiderült a valóság, hogy "nem békefenntartásban vesznek részt, nem a humanitárius feladatok a meghatározóak, hanem kőkemény háborúba, annak is a legrosszabb fajtájába, gerillaháborúba ke­rültek". Herényi Károly kijelentette, ka-Nem tartják meg június 3-án a fővá­rosban a Kossuth térre tervezett de­monstrációjukat a hallgatók, az oktatási tárca ugyanis elfogadta a Hallgatói Ön­­kormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) feltételeit - közölte az érdek­védői szervezet elnöke csütörtökön az MTI-vel. A minisztérium kész a továb­bi tárgyalásokat megkezdeni. A HÖOK csütörtökön 10 óráig várta Ma­gyar,BáJint,oktatási miniszter írásos vá­laszát előző nap átadott levelére - tájé­koztatott Barthel-Rúzsa Zsolt. A levél szerint az Oktatási Minisztérium töb­bek között vállalja, hogy a kollégiumi alapdíj összege nem lehet több mint a hallgatói normatíva 5 százaléka, amíg a kormányrendelet módosítását előkészí­tő bizottság teljes egyetértésre nem jut a változtatásról és azt a kormány el nem fogadja - ismertette a HÖOK elnöke. A hallgatók követelései alapján a minisz­térium azt is vállalja, hogy a diákszer­vezet által május 17-én megfogalmazott követelések rendezésére paritásos bi­zottságot hoznak létre, amelyben min­den fél egyenlő arányban képviselteti magát. A testület feladata lesz, hogy szeptember 30-ig kidolgozza az egyete­mi és főiskolai hallgatók által fizetendő díjakról és térítésekről szóló kormány - rendelet módosítását, a befektetői ala­pon létesülő kollégiumok működésének feltételrendszerét, a kollégiumi egész­ségügyi és lakhatási normáit, és javasla­tot tegyen a kollégiumok fejlesztésére - közölte Barthel-Rúzsa Zsolt. A miniszter a bizottság végleges ja­vaslatát a kormányrendelet módosítá­sáról csak a felek teljes egyetértésével terjesztheti a kormány elé - szögezte le a HÖOK elnöke. Az oktatási tárca po­litikai államtitkára a HÖOK számára eljutatott válaszlevelében azt írja: a mi­nisztérium kezdeményezi a vegyes bi­zottság mielőbbi megalakítását. "Bízom abban, hogy közös munkánk a hallga­tók életkörülményeinek javítását és a magyar felsőoktatás ügyének előre vi­telét eredményezi" - fogalmaz a szak­­miniszter megbízásából küldött levelé­ben Szabados Tamás, politikai államtit­kár. Az MTI-hez eljutatott közlemény szerint a tárca nyitott minden ésszerű megoldásra, és ezért kész a további tár­gyalásokat haladéktala­nul megkezdeni, s akár az egész nyáron át foly­tatni, amíg nem sikerül megtalálni a mindkét fél számára elfogadható megoldást. A szaktárca eredeti­leg azt tervezte, hogy 2004. szeptemberétől emelné a kollégiumi dí­jakat a szolgáltatás függvényében. Jelenleg a 91 ezer forintos hall­gatói normatíva 5 szá­zalékát, 4.550 forintot kérhetnek az intézmé­nyek az alapszolgáltatá­sokért a kollégistáktól, ez a normatíva 7-12 százalékára - 6.370-10.920 forintra - növekedett volna a tervek szerint. A minisztérium a HÖOK tiltakozására azt kezdeményezte, hogy az emelést fél évvel 2005. januárjára halasszák el. Ek­kortól emelkednek ugyanis a kollégiu­mi és lakhatási támogatások is, a jelen­legi havi 5 ezer forintról 8 ezer forintra. A HÖOK négypontos követelést ju­tatott el a minisztériumhoz, amelyben kijelentette, hogy csak akkor tudnák el­fogadni a januári emelést, ha annak megmagyarázható költségvetési indokai lennének. A levélben a hallgatók nagy­méretű demonstrációt is kilátásba he­lyeztek június 3-ra a Kossuth térre és az Oktatási Minisztérium közelben lévő épülete elé, amennyiben nem sikerül ér­demi eredményeket elérni a minisztéri­ummal zajló tárgyalásokon. Néhány nappal ezelőtt még az összes felsőoktatá­si intézmény támogatta HOOK által szervezett diáktüntetést, akkoriban nem hivatalos források hatalmas tömegről, különvonatokról, ötvenezer szórólapról és tízezer plakátról szóltak. Érdekes és ritkán látott gyorsasággal reagált a minisztérium a diákok tiltako­zására, hiszen alig néhány nap alatt szinte teljes mértékben elfogadta köve­teléseiket. A gyorsaság és a tárgyaló­­készség valószínűleg az európai parla­menti választások közelsége miatt volt ennyire hangsúlyos. Egy nagyméretű kormányellenes tüntetés az Ország­­gyűlés előtt, a Fidesz két évvel ezelőtti demonstrációinak helyszínén, tíz nap­pal a választások előtt valószínűleg még tovább rontotta volna az MSZP válasz­tási esélyeit. Hazaérkezett a magyar katonák második váltása Irakbói A HADTEST CSERÉIÉ Megérkezett a taszári katonai bázisra vasárnap a Magyar Honvédség Szállító Zászlóalj második váltása; Irakból 81 magyar katona tért haza Sramkó Mátyás parancsnokkal, az iraki misszió első csoportiát vezető alezredessel. Ezzel a missziót kezdő 300 katona cseréje, azaz a teljes váltás megtörtént. Az első lépcsőben - bat hónap után - 220 katona jött haza február végén, most pedig az induló csapat többi tagja érkezett meg. A magyar katonák A1 Hillahból közúton 12 óra alatt jutottak el Kuvait Citybe, onnan vasárnap reggel, ugyancsak hazafelé tartó amerikai katonákkal együtt szálltak fel a gépre, és valamivel több, mint 4 órás repülőút után landoltak Taszáron. Sramkó Mátyás (képünkön jobbra) a repülőtéren rögtönzött sajtótájékoztatón elmondta, hogy ezzel a missziót kezdő 300 katona cseréje, azaz a teljes váltás megtörtént. Az első lépcsőben - hat hónap után - 220 katona jött haza február végén, most pedig az induló csapat többi tagja érkezett meg. Sramkó szerint nem volt senki, aki a feladattól, a körülményektől tartva kérte volna, hogy idő előtt hazajöhessen. Egy katona három hónap után, családi tragé­dia miatt jött haza, a többiek kitöltötték a hat hónapot, illetve hosszabbítottak. "Nagyon sokan kérték, hogy hosszabbíthassanak. Itt a jó példa, 81 katona három hónap­pal tovább, kilenc hónapig maradt" - jegyezte meg az alezre­des. A katonák kiegyensúlyozot­tak, jókedvűek, ez mutatja azt, hogy jókedvűen, jó hangulatban dolgoztunk, általános elismerés mellett - fogalmazott Sramkó Mátyás. "Ez egy veszélyes mis­szió volt, amit tisztességgel, bec­sülettel, vigyázva önmagunkra és vigyázva a magyar honvédség hírére, végrehajtottunk" - tette hozzá. Az iraki szolgálatból hazatért katonák néhány nap pihenőt kapnak. Tíz nap szabadság jár az Irakban töltött időre, s ezt még kiegészíthetik a múlt évről megmaradt napokkal, utána mindenki jelentkezik a saját alakulatánál.

Next

/
Thumbnails
Contents