A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)
2004-06-04 / 156. szám
2 A HÍD A NAGYVILÁG HÍREI 2004. JÚNIUS 4. Röviden Iraki megszállás 2005-ig? Június 3. A koalíció haderői a jövő év végéig, legkésőbb 2006 elejéig maradnak Irakban - legalábbis, ha az ENSZ BT az Egyesült Államok és Nagv-Britannia által kedd este benyújtott tervezetet elfogadja. - írja a Népszabadság. Az új változat eleget kíván tenni egyes BT-tagok elvárásainak. A múlt hétfőn beterjesztett eredeti tervezetben még meghatározatlan időre szólt az Egyesült Államok által vezetett többnemzetiségű erő megbízatása, az új viszont már konkrét dátumokat is tartalmaz. A módosított tervezet szerint korábban is kérheti a többnemzetiségű erő kivonását az iraki kormány, de nem a kedden kinevezett testület, amelyre június 30-án átruházzák a “teljes szuverenitást”, hanem a következő átmeneti kormány, amely a 2005. januári választások után alakul meg. PüTYIN NEM MEGY EL A NATO-CSÚCSRA Június 3. Nem vesz részt a június végi isztambuli NATO-csúcson Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök távolmaradásával elmarad a Bush-Putyin csúcstalálkozó lehetősége is. “Közölték velünk, hogy Putyin nem szándékozik eljönni. Szergej Lavrov külügyminiszter viszont ott lesz” - jelentette be a NATO egy meg nem nevezett diplomatája. James Áppathurai NATO-szóvivő szerint azonban még egyeztetések folynak a kérdésről. r FÜGGETLEN, MAGYAR NYELVŰ AMERIKAI HETILAP Szerkesztőbizottsági/Editorial Board: Simon Katalin Jack Hahn Sióréti Antónia Fazekas Krisztina Kertész Gabriella Mandler Gábor Földessy Dénes (magyarországi kulturális tudósító) Gyenge Zsolt (magyarországi tudósító) Kiss Andrea Hirdetésszervezés: 347-733-6414 hirdetes@ahid.com Apróhirdetés. apro@ahid.com Eseménynaptár: 347-729-3698 naptar@ahid.com Fószerkesztó/Felelós kiadó (Editor in Chief/Publisher) Péterman István Kiadja/Published by A HÍD, htc. Tördelőszerkesztő: Horvát Zsolt horvatzsolt@ahid.com Szerkesztőség és kiadói hivatal Editorial offices: 2071 Fiatbush Ave, Suite 157, Brooklyn NY 11234 Fax: 800-579-9306 E-mail: ujsag@ahid.com www.ahid.com A Szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy a beküldött cikkeket vizsgálat tárgyává tegye, illetve szükség esetén javításokat eszközöljön. /The Editorial Offices reserves all rights to inspect all submitted articles and to make changes as needed./ H Két kobári túszejtővei végezhettek a szaúdiak ADRÁMA VÉGJÁTÉKA Lakossápi bejelentés alapján két, a kobári tússzedésben is érintett terroristával végeztek a szaúdi hatóságok. A belügyi közleményből nem derült ki, hogy a helyszínről elmenekült túszszedőket lótték-ele. A huszonkét halálos áldozatot követelő akció után négy emberrablóból három elmenekült. Június 2. Tűzharcban végeztek két, a 22 halálos áldozatot követelő kobári tússzedésben érintett terroristával a szaúdi biztonsági erők. A nagy erőkkel körözött terroristákat lakossági bejelentés alapján találták meg Mekka térségében. A két fegyveres terrorista tüzet nyitott és kézigránátokat hajított az elfogásukra érkező rendőrökre. A rendőrök viszonozták a tüzet, és végeztek a két terroristával. A hatósági személyek közül senki sem sérült meg a belügyi közlemény szerint. A kobári tússzedők közül háromnak sikerült elmenekülnie. A terroristákat egyes jelentések szerint a terrorelháritó alakulat hagyta futni, cserébe a még életben hagyott túszok szabadon engedéséért. A szerdán lelőtt két terroristáról egyelőre nem tudni, hogy résztvevői, vagy szervezői voltak az akciónak. A minisztérium a további nyomozás érdekeire hivatkozva nem közölte a szerdai tűzharcban megölt terroristák nevét. Szombaton az al-Kaidával szövetséges al-Kudsz Brigádok intézett támadást a Perzsa-öböl északi partjainál fekvő Kobárban több olajipari vállalat közp<«Hja-ehen,-A^ajtaiités-ötáiiit'öI->btucatnyi tússzal egy luxuslakónegyedben barikádozták el magukat. A BBC jelentése szerint a szombati rajtaütés során tizenheten vesztették életüket, köztük egy olasz, egy amerikai és egy brit állampolgár is. A magukat elbarikádozó túszejtők ellen a szaúdi biztonsági erők vasárnap reggel lendültek akcióba. A megszállt Átveszi az ENSZ a békefenntartást Haitin AZ ÖZÖNVÍZrORSZÁG Nyolcezerfős ENSZ-hadtest veszi át a békefenntartói tevékenységet Haitin, az eddig amerikai vezetés alatt álló nemzetközi erőktől. Az ENSZ-katonák legsürgetőbb feladata az utóbbi időben pusztító árvizek túlélőinek segítése lesz. Június 1. Az amerikai csapatok megkezdték a békefenntartási feladatok átadását Haitin az ENSZ erőinek. Az év elején polgárháborús szituációba keveredett karibtengeri országban eddig is nemzetközi erők igyekeztek fenntartani a rendet, ám ezek amerikai vezetés alatt álltak, és nem rendelkeztek ENSZ-felhatalmazással. Mostantól körülbelül egy hónapba telik, amíg a 8000 főnyi ENSZ-katona elfoglalja szolgálati helyét. Az ENSZ- erők brazil irányítás alatt állnak majd. A nemzetközi beavatkozásra azután került sor Haitin, hogy fegyveres felkelés tört ki az addigi elnök, Jean- Bertrand Aristide ellen, aki februárban elmenekült a totális anarchiába zuhant országból. A 6700 katonából és 1622 rendőrből álló, 14 nemzetet tömörítő erő elsődleges feladata a közbiztonság és a béke fenntartása lesz, de egyelőre a legsürgetőbb küldetésük, hogy segítsék az országot sújtó gyilkos árvizek túlélőit. Legalább kétezer ember veszett oda a heves esőzések kiváltotta sár- és vízáradatokban az elmúlt hetekben. Az ország keleti részein élőkhöz vezető utakat ugyanis a pusztító áradások szinte teljesen elpusztították, így igen nehéz eljuttatni oda a segélyszállítmányokat. Eddig több mint 100 tonna élelmet szállítottak, javarészt légi úton az érintett térségekbe. A segélyszervezetek azonban attól tartanak, hogy sokan az áradások által közvetlenül nem érintett területekről is az elpusztított részekre utaznak, hogy ők is részesüljenek az ingyen élelemből. Az áradások után most sokan attól tartanak, hogy a rengeteg temetetlen halott miatt járványok alakulnak ki, de további esőkre is számítanak. Júniusban kezdődik ugyanis a szokásos esős évszak. épület tetejére mintegy negyven kommandós ereszkedett le, majd rövid lövöldözés során kiszabadította a túszok nagy részét. A hatóságok hivatalos közlése szerint a négy támadóból három elmenekült. Egy rendőrségi illetékes szerint a túszszedők három foglyukkal végeztek az akció közben - jelentette az AE A belügyminisztérium-későbbi összegzése szerint összesen huszonkét túsz vesztette életét a huszonöt órás túszdráma során. Egy kiszabadult túsz szerint a terroristák az éjszaka is kivégezték kilenc túszukat - írja az AP A szemtanú szerint a férfiak szökni próbáltak, a terroristák elvágták a torkukat. A szaúdi uralkodóház a belügyekért felelős tagja, Bandar herceg szerint azonban az éjszaka folyamán hét amerikai túsz megmenekült, kettejüket kórházba kellett szállítani. A szaúdi olajipar ellen egyre gyakoribb támadások - legutóbb május elején végeztek öt nyugati olajipari munkással a terroristák Janbu városában - ami miatt az elemzők szerint minden eddigi rekordot megdöntve negyvenkét dollár fölé emelkedhet az olaj hordónkénti ára. Az állandósult támadások miatt az Egyesült Államok külügyminisztériuma valamennyi amerikai állampolgárt Szaúd-Arábia elhagyására szólította. A brit külügy csak a legszükségesebb utazásokat javasolja az országba. Uránnyomok Iránban Június 1. Újabb nyomait találták Iránban a magas fokon dúsított urániumnak a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAU) ellenőrei - közölték bécsi diplomaták a szervezet legújabb jelentésére hivatkozva. Irán szerint a sugárzóanyag szenynyeződés valószínűleg a Pakisztántól vásárolt felszerelésekkel került az országba. Farajandban U-235 jelű, 36 százalékos uránium nyomait fedezték fel. A NAU szakértői tavaly egy teheráni elektromos társaság központjában és a natanzi urániumdúsító üzemben találtak hasonlóan magas fokon dúsított urániumot, amely már atombomba gyártására is alkalmas. Irán azt állítja, hogy a Pakisztántól vett felszerelések okozta nyomokról van szó. Az idézett bécsi diplomaták szerint a NAU egyelőre nem tudta ellenőrizni ezt az állítást, ugyanakkor az sem kizárható, hogy a 36 százalékos uránium Oroszországból került Iránba, sőt még a házilag gyártott dúsított uránium elképzelése is felmerülhet. Az Egyesült Államok azzal vádolja Iránt, hogy nukleáris fegyverprogramon dolgozik. Teherán tagadja ezt és nukleáris programját békés célúnak állítja be. Irán tavaly beleegyezett urániumdúsító programjának befagyasztásába, és aláírta az atomsorompó-egyezmény kiegészítő jegyzőkönyvét, amely lehetővé teszi a NAÜ előre be nem jelentett ellenőrzéseit.