A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)

2004-01-23 / 137. szám

2004. JANUÁR 23. Gazdaság A HÍD7 I lenyomja a magyar húsárakat az amerikai importstop SOKMÚLKRAJTUNK Az USA mezőgazdasági minisztériumának (USDA) élelmiszer-biztonsági ellenőrző szolgálata (FSIS) levette Magyarországot arról a listáról, amely a húsipari áruk exportőreit tartalmazza. Az amerikai intézkedés átmeneti, a hibák kijavításáig tart. Január 20. A magyar agrártárca az egyeztetések e hét végi, jövő hét eleji befejezéséig nem ad tájékoztatást az ügyről, azután azon­ban igen. Az importstopot egy hete arra hivatkozva vezették be, hogy tavaly az amerikai hatóságok ellenőrizték a beviteli engedéllyel rendelkező hét húsüzemet, s ezek egy része nem felelt meg az állat­egészségügyi és élelmiszer-higiéniai elvá­rásoknak. Az importstop az Egyesült Államokba irányuló, éves szinten 5-6 mil­lió dollár értékű húsexportot érinti, amelyben feldolgozott húsok, főként sza­lámi és sonka van. A kifogások például a kaposvári szék­helyű Kométa 99 Kft-t érintették, illetve a Kométa kapcsán volt érzékelhető legin­kább, hogy a magyar auditbizonyítvány nem felelt meg a valóságnak. Ennek nyo­mán a cég szállításait felfüggesztették, sőt a magyar hatóságok intézkedése nyomán még a társaság importengedélyét is visz­­szavonták. Megyfigyelők lehetséges ok­ként említik, hogy az amerikai intézkedés a bővítés előtt álló Európai Unió - a Reuters által tegnap megszellőztetett - hamarosan bevezetendő sertéshúsexport­támogatására jelenthet választ. Új lakások: csúcson Amerika Január 19. Az Egyesült Államok­ban a múlt év utolsó hónapjában a vártnál több lakás építését kezdték meg, s lendületesen nőtt a kiadott építési engedélyek száma is. Decemberben a várt csökkenés helvett 1,7 százalékkal nőtt a lakásépítések száma az Egyesült Államokban, főként a többlakásos ingatlanoknak köszönhetően, a családi házak tekintetében ugyanis visszaesés következett be. Az építési engedélyek száma 3,3 százalékkal lett magasabb. A rendkívül alacsony jelzáloghitel-kamatok nyomán 2003-ban 1,848 millió otthon építését kezdték meg az USA-ban. Ekkora pörgésre 1978 óta nem volt példa, miközben a decemberihez hasonló tempójú növekedést 1984 februárja óta nem jegyzett fel az ország kereskedelmi minisztériuma. A Pick Rt.-nél és a Pápai Hús Rt.-nél nem találtak hiányosságokat - mondta a Napi Gazdaságnak Kovács Tamás, a Pick Rt. igazgatóságának tagja, az Arago Rt. vezérigazgató-helyettese. A Pick nem szállított jelentős húsmennyiséget az Egyesült Államokba, mindössze 50-80 tonnát, ami a 4500 tonnás exportban nem komoly tétel. Az amerikai intézkedés azonban túlnőhet önmagán, mivel a távol-keleti országok - audit rendszerük nem lévén - az USDA vizsgálataira támaszkodnak. Kedvezőtlen esetben te­hát visszaeshet a Távol-Keletre irányuló magyar húsexport is, s az áru másutt, például akár itthon keresne magának pia­cot - vélekedett. Piaci információk alapján a hazai áruházakban mindenekelőtt az Január 20. Snow egy újságírói kérdésre azt felelte, hogy az Egyesült Államok az erős dollárt támogatja, de az árfolyamokat a devizapiacoknak kell kialakíta­niuk. Snow nem gondolja, hogy a valuták egymáshoz viszonyí­tott árfolyamát kellene kommen­tálnia, sokkal inkább feladata, hogy kinyilvánítsa az erős dol­lárt támogató amerikai pénzügyi politikát. A dollár erősödött az euróhoz képest Snow kijelen­tésére, csakúgy mint arra az adatra, hogy novemberben a nettó tőkebeáramlás az Egyesült Állam­okba az előző hónaphoz képest több mint intézkedés előtt a tengerentúlra jelentős mennyiségű sonkát szállító Pápai Hús Rt. áruja jelenhet meg. Nagyobb gondot okozhat, hogy egyes hírek szerint az Egyesült Államok megtiltotta - vagy megtilthatja - azon pármai sonkát Amerikába szállító olasz cégek exportját is, amelyek magyar ala­panyagból (is) készítik termékeiket, ez ugyanis már jelentősebb húsmennyi­séget érintene. megháromszorozódott. A külföldi befek­tetők összesen 87,6 milliárd dollárt fektet­tek amerikai értékpapírokba. Októberben a nettó tőkebeáramlás még csak 27,8 milliárd dollár volt. Amerikai részvényekbe a befektetők no­vemberben nettó 8,78 milliárd dollárt tettek, míg októberben az eladások még 1,24 milliárd dol­lárral meghaladták a vételeket. Novemberben a külföldiek 33,4 milliárd dollár értékben vásárol­tak amerikai államkötvényeket, az októberi 12,04 milliárd dollár után. A dollár euróhoz viszonyí­tott árfolyama közép-európai idő szerint este fél nyolckor 1,2378 dollár/euró volt. Röviden Világgazdasági fórum indul Január 21. A svájci Davosban szerdán meg­nyílt a 33. Világgazdasági fórum a világ gaz­dasági és politikai életének mintegy 2 ezer befolyásos személyisége jelenlétében. Az idei davosi fórum témái közül a legfontosabbak­nak azok ígérkeznek, amelyek Irak jövőjéről, a nemzetközi pénzügyi helyzetről és a világ­kereskedelmi tárgyalási forduló előbbre lendítéséről folynak majd. A fórum “sztár­vendége” a szombaton beszédet mondó Dick Cheney amerikai alelnök és Paul Bremer az iraki amerikai kormányzat vezetője lesz,­­Bremer az iraki kormányzat több minisz­terével együtt lesz jelen a tanácskozásokon. Mintegy harminc állam-illetve kormányfő igazolta vissza érkezését az alpesi városkába. Az idén Magyarországot állami szinten senki sem képviseli a fórumon. Több száz rendőrt és mintegy' 2 ezer katonát helyeztek készült­ségbe a tanácskozás idejére, Davos légterét pedig lezárták a forgalom elől. A NÉMETEK 70 SZÁZALÉKA CSAK KÖTELESSÉGBŐL DOLGOZIK Január 20. A németek 12 százaléka kedveli a munkáját, 18 százalékuk határozottan utálja, 70 százalékuk pedig azért végzi, mert meg kell élnie - tárta fel a Gallup közvélemény­kutató intézet új felmérése. A németek több­ségének kis vagy hiányzó munkakedve miatt a német gazdaságot körülbelül 250-260 mil­liárd eurós veszteség éri évente - vélekednek a felmérés készítői. Aggasztó, hogy az egy évvel korábbi, hasonló felméréskor még 15 százalék mondta azt, hogy kedveli a mun­káját. A Gallupnak az Egyesült Államokban végzett felmérése során a “munkaelégedet­tek” aránya 30 százalékos volt. Kamatcsökkentéssel GYENGÍTIK AZ EURÓT? Január 21. Az Európai Unió pénzügymi­niszterei egyre inkább tartanak attól, hogy a túlságosan megerősödött euró árt az épp csak megkezdődött fellendülésnek. Az aggodalom hétfő esti hangoztatása azonban önmagában nem segített, sőt kedden tovább emelkedett az euró árfolyama a dollárral szemben. Francis Mer francia pénzügyminiszter a kamatcsökkentésre vonatkozó kérdésre azt válaszolta, hogy semmit sem lehet kizárni, emellett brüsszeli megfigyelők szerint arra is sor kerülhet, hogy az Európai Központi Bank (ECB) dollárvásárlással gyengíti az eurót. A CSEH KORMÁNY MEGVÁLNA A Boeingtól Január 19. A cseh kormány ki kívánja szorí­tani az amerikai Boeing repülőgép gyárat az Aero Vodochody hadiipari vállalat tulaj­donosai közül, mivel elmaradt a harcigépek forgalmának a csatlakozástól várt emel­kedése. A Boeing hét évvel ezelőtt lépett be 35 százalékos tulajdonosi résszel leányvállala­ta, a Boeing Ceska révén a cseh hadiipari konszernbe, amitol a cseh korány a cég megerősödését és harci gépei piacának a bővülését remélte. Valuta-árfolyamok (január 21.) 1 USD = 208.302 HUF /h 1 USD = 0.793 EURO ^ 1 USD = 32.818 ROL %D 1 EURO = 262.63 HUF Várakozáson felüli gazdasági bővült Kínában Január 18. A kínai gazdaság tavaly a várakozásokat felülmúló ütemben gyorsult, ám vannak, akik az esetleges túlhevülés miatt aggódnak. Kína bruttó hazai terméke 2003 utolsó negy edében 9,9 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, az év­­egészében pedig 9,1 százalékos növekedés történt. Ez 1997-ben regisztrált, 8,8 százalék óta a legnagyobb tempónak számít, holott az idén elvileg a SÄRS- járvány hatásai lassíthatták volna az ütemet. A Reuters tudósítása szerint az adat meglepte a sza­kértőket, hiszen a múlt héten a kínai adóhatóság vezetője 8,5 százalékos GDP-növekedésről számolt be, elemzők pedig átlagosan 8,6 százalékra számítot­tak. A kínai GDP-adatok történetében most először történt korrekció: a statisztikai hivatal szerint a har­madik negyedévben 9,1 százalék helyett 9,6 száza­lékkal nőtt a gazdaság. Sok szakértő arra számít, hogy Kína az idén megpróbálja kissé lehűteni a túlhevülés jegyeit mutató ágazatokat és régiókat, s többet költ majd szociális célokra, a gazdaság közvetlen élénkítése helyett. Az ázsiai országban mind nagyobb problémát okoz a gazdagok és szegények közötti szakadék szélesedése, illetve a prosperáló tengerparti vidékek és az elmaradott belső régiók egyenlőtlen fejlődése. ül Snow: az erős dollár nemzeti érdek ÉRTÉKEK, ÉRDEKEK Az erős amerikai dollár nemzeti érdek - jelentette ki pénteken John Snow amerikai pénzügyminiszter, aki a New York-i értéktőzsdén beszélt a dollárárfolyamról.

Next

/
Thumbnails
Contents