A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)

2004-05-21 / 154. szám

FÜGGETLEN, MAGYAR NYELVŰ AMERIKAI HETILAP 2004.MÁJUS21.-MÁJUS27., 4.ÉVFOLYAM 154.SZÁM 21.HÉT Hamis lapozgatás Nem Irakban készültek azok az iraki fogoly megkínzását ábrázoló fényképek, amelyeket a Daily Mirror című brit újság jelentetett meg néhány hete - jelentette ki a brit parla­mentben a fegyveres erők felügyeletével megbízott miniszter. (2. oldal) A TERÜLET OSZTÁSA Jelentősen felpuhított formában fogadta el a Magyar Országgyűlés kormánypárti több­sége a közigazgatási reform első elemét, az önkéntes kistérségi társulásokról szóló tör­vényt. Sokan mézesmadzagnak tartják a kormány reformötletét. (8. oldal) Furcsa kapcsolat Al-Kaida terroristával került kapcsolatba 2000-ben az Irak­ban lefejezett Nick Berg. A kommunikációs szakember négy éve még az oklahomai egyetem hallgatója volt. Eb­ben az időben érkezett friss bevándorlóként az államba Zacarias Moussaoui, aki az FBI feltételezései szerint a huszadik géprabló lett volna szeptember 11-én. (4. oldal) í Schwarzenegger kerüli Busht MAGAS POLITIKA Bush legerősebb potenciális támogatója eddig semmit nem tett az elnök újraválasztásáért. Arnold Schwarzenegger hosszú évek óta az egyetlen sikeres republikánus Kaliforniában, személyes es politikai nézeteltéréseik miatt azonban nem áll ki az elnök mellett. Ráadásul még Bush kihívójával is jóban van. Kalifornia elvesztése akár az elnökség elvesztését is jelentheti. Medgyessy az EV további bővítéséről Május 18. Az Európai Unió al­kotmányáról és a közösség további bővítéséről is szó esett Medgyessy Péter magyar és az Európai Unió soros elnökségét betöltő ír minisz­terelnök találkozóján szerdán este a Parlamentben. A késő estébe nyúló tanácskozást követően Bertie Ahern újságíróknak elmondta: a ír soros elnökség júni­usban teszi majd le jelentését az újabb csatlakozó országokban eddig elért haladásról. A munka Romániával és Bulgári­ával jól halad, és pozitív fejlemé­nyekről számolhatunk majd be Horvátországgal kapcsolatban is - közölte. Medgyessy Péter elismerését fe­jezte ki az ír elnökség következetes tevékenységével kapcsolatban. A kormányfő az unió tervezett al­kotmányáról szólva, elmondta, úgy látja, hogy a magvar prioritásokat sikerült érvényesíteni. “A szövegben benne van a ki­sebbségi jogok kérdése, (...) a véde­lempolitikával kapcsolatos magyar álláspont (...) és az is, (...) hogy ösz­tönözni kell, minél többen tudjanak csatlakozni” - mondta Medgyessy Péter. Május 19. Feltűnően kerüli Bush kam­pányrendezvényeit Arnold Schwar­zenegger. A republikánusok pillanatnyi­lag talán legnépszerűbb, de feltétlenül leghíresebb kormányzója párttársaitól eltérően nem állt ki nyíltan az újravá­lasztásért küzdő elnök mellett. A választási kampány során a pártok kormányzói rendszeresen kiállnak el­nökjelöltjük mellett, elkísérik őket kam­pányrendezvényeikre és pénzt is gyűj­tenek. Schwarzenegger ehhez képest látszólag tartja a két lépés távolságot Bushsal - írja a Los Angeles Times. A lap szerint ennek több oka is lehet. Bush és Schwarzenegger számos kér­désben homlokegyenest ellentétes állás­pontot képvisel. Á kaliforniai kormány­zó a republikánus fősodortól eltérően támogatja az abortusz liberalizálását és a melegházasságokat. Bush mindkét esetben alkotmányos tiltást eszközölne. A két politikus népszerűsége is össze­mérhetetlen. Mindketten világhírűek, "nem kérdés azonban, melyikük a nép­szerűbb" - jelentette ki a lapnak nyilat­kozva K. B. Eorbes, a republikánusok egyik vezető politikai tanácsadója. Jól példázza ezt, hogy Schwarzenegger nemrégiben a Közel-Keleten járt, és meglátogatta a Németországban állo­másozó amerikai csapatokat. A kor­mányzót nem csak a helyszínen fogad­ták az elnöknek kijáró tisztelettel, de még a hírtévék is megszakították a Bush kampányáról szóló híradásukat a kor­mányzóról szóló beszámoló kedvéért. Schwarzenegger távol maradt Bush eddigi egyetlen kaliforniai kampánykör­­útjától is. A Times szerint az egész visz­­szavezethető arra is, hogy Bush sem állt ki látványosan Schwarzenegger kor­mányzóválasztási kampánya mellett. Ráadásul a kormányzó baráti vi­szonyban van Bush kihívójával, John Kerryvel. A demokrata elnökjelölt fő tá­mogatója, Edward Kennedy Schwarz­enegger sógora, családjaik jó barátság­ban vannak. Kerry és Schwarzenegger telekszomszédok Idahóban. És persze Schwarzenegger felesége is demokrata szavazó. Maria Shriver - a Kennedy-klán tagja - ugyanakkor nem kíván nyíltan kiállni Kerry mellett. Igaz, elmondása szerint Bushért sem fog kampányolni. Pedig Bush számára akár létfontossá­gúak is lehetnek a kaliforniai szavaza­tok. Az állam masszívan a demokraták felé húz, hosszú évek óta Schwar­zenegger vezette az első sikeres republi­kánus kampányt. A kormányzó támo­gatása ráadásul más republikánusoknak is sikert jelenthet, az a három párttársa, akiket támogatott a választásokon, je­lentős fölénnyel nyert. Az ugyan nem biztos, hogy a kalifor­niai értékrendet nem igazán értő Bush Schwarzenegger támogatásával nyerne, de anélkül esélye sincs a sikerre. Schwarzenegger a Times szerint ezt lát­hatóan tudja, és kormányzóként állama javára próbálja fordítani. Mint egy ápri­lisi nyilatkozatában mondta, "a kalifor­niaiak biztosan meghálálnának egy mil­liárdos szövetségi gyorssegélyt" a no­vemberi választáson. VÁDALKU A KÍNZÁSOK NYOMÁN Vádalkuval zárult az iraki kínzások ügyében indított első katonai büntetőeljárás - jelen­tette a CNN. Az abu-grébi börtönben feltárt visszásságokkal kapcsolatban hét amerikai katonát állítanak katonai törvényszék elé. Az első vádlott, Jeremy Sivits a vádalku kereté­ben bűnösnek vallotta magát, bűnösségét a bíróság is kimondta. Az ítélethirdetés után a bíró szünetet rendelt el, mely után kiszabja a legfeljebb egv éves börtönbüntetést is. Sivits a vádalku értelmében kész tanúskodni a többi vádlott ellen is. Sivits két másik társa is vádalkut köthetett a katonai ügyészséggel. Három másik vádlott, Charles Gamer úrve­zető, Ivan “Chip" Frederick törzsőrmester és Javai Davis őrmester nem kértek vádalkut szerda hajnali eligazításukon. A vádlottak ügyvédei nem beszélhettek a vád tanúival, az iraki foglyokkal, ezért időt kértek. Az ügyben eljáró katonai bíró, James Pohl ezredes felkérte a kormányzatot, hogy indokolja a tanúmeghallgatások megakadá­lyozását. A három vádlott tárgyalását június 21-re tűzte ki.

Next

/
Thumbnails
Contents