A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)
2004-01-23 / 137. szám
2 a híd _____Ä NAGYVILÁG HÍREI 2004. január 23 H Irakiak öltek meg huszonöt irakit egy robbantással A BAGDADI NAPOK A legfrissebb mérleg szerint legalább huszonöt, többségében iraki személy vesztette életet vasárnap reggel Bagdadban az amerikai vezetésű szövetséges erők főhadiszállása előtt elkövetett pokolgépes merényletben. A nagy erejű detonáció másik 95 embert megsebesített. Röviden Sáron is megütheti A BOKÁJÁT Január 22. Elkészült a vádirat abban a vesztegetési ügyben, amely szerint egy izraeli üzletember több millió dollárral fizette le Arid Sáron miniszterelnököt fián keresztül, hogy lobbizón érdekében. Egyelőre csak az üzletembert vádolják vesztegetéssel, de Sáron is könnyen bajba kerülhet. Az Appel-féle vesztegetési botrány 2003 nyarán pattant ki, a vádiratot szerdán hozták nyilvánosságra. Tavaly a vizsgálat során meghallgatták az izraeli kormányfőt is, de tagadta, hogy bármi törvénytelent csinált volna. Baloldali irányváltás a Daily Telegraphnál? Január 21. “Amikor a kormánynak igaza van, mi a kormányt fogjuk támogatni" - jelentette ki David Barclay, az - eddig - konzervataív Daily Telegraph új tulajdonosa a Guardiannak. A baloldali érzelmű milliomos 260 millió fontot adott a lap eddigi, pénzügyi vizsgálatok miatt gondba került kanadai tulajdonosának. A brit sajtótörténet legjelentősebb irányváltása azonban elbukhat az amerikai tőzsdei felügyeleten és a lapot kiadó hollinger International igazgatótanácsának ellenállásán. Az amerikai hatóságok kifogást emeltek a tözsdán is jegyzett cég váratlan eladása ellen. A Telegraph a legnagyobb hagyományú jobboldali brit újság, célközönsége a középosztály mérsékelten konzervatív része volt. A leendő tulajdonos azonban reméli, hogy a szerkesztők “a közvélemény érzéseit fogják tükröztetni” a lapban. Barclay példaként a szintén tulajdonában lévő Scotsmant hozta fel. A skót napilap az 1997-es választásokon Blairt támogatta, amivel Barclay “nagyon meg volt elégedve” - írja a Guardian. r független, magyar nyelvű AMERIKAI HETILAP Szerkesztöbizottság:/F.ditorial Board: Simon Katalin Jack Hain Sióréti Antónia Péterman István Földessy Dénes (Kultúra rovat) (Magyarországi kulturális tudósító) Gyenge Zsolt (magyarországi tudósító) Kárpáti Tünde (magyarországi kulturális tudósító) Hirdetésszervezés: 347-733-6414 (apróhirdetéseket NEM fogadunk el telefonon keresztül) Eseménynaptár: 347-729-3698 Föszerkesztő/Editor in Chief: Péterman István KIADJA/PUBLISHED BY: A HÍD, htc. Felelős kiadó/Publisher: Péterman István Tördelőszerkesztő: Horvát Zsolt Szerkesztőség és kiadói hivatal/Editorial offices: 2071 Fiatbush Ave, Suite 157, Brooklyn NY 11234 Fax: 800-579-9306 E-mail: ahidny@aol.com www.ahid.com A Szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy a beküldött cikkeket vizsgálat tárgyává tegye, illetve szükség esetén javításokat eszközöljön. /The Editorial Offices reserves all rights to inspect all submitted articles and to make changes as needed./ Január 19. Feltehetően öngyilkos merénylők hajtottak gépkocsival az épület főbejárata elé, ahol működésbe hozták a járműbe rejtett pokolgépet - közölték amerikai katonai források. A legújabb mérleg szerint 25 személy - köztük az amerikai védelmi minisztérium két munkatársa - vesztette életét A nagy erejű detonáció további Január 21. Az izraeli születésű Dror Feiler által készített installáció egy palesztin öngyilkos merénylőt ábrázol, aki egy jelképes vérfürdőben lebeg. A diplomáciai vihart keltett kiállítás a közelgő nemzetközi népirtás-ellenes konferencia része, amelynek vendéglátója a svéd kormány, és amelyre Izrael is hivatalos. A kérdéses alkotás egy Hanadi Jaranat nevű öngyilkos merénylőnőt ábrázol, aki egy vörös folyadékban úszó csónakban lebeg. A “Hófehérke és az igazság őrülete” című installáció körül a “Vérben úszik a szívem” című Bach muzsika szól. Jaradat asszony, a 29 éves ügyvédbojtár októberben, egy haifai étteremben robbantotta fel magát 19 izraelivel együtt, ami a palesztin militánsok által szervezett egyik legvéresebb akció volt. Amikor az izraeli nagykövet meglátta a műalkotást, kitépte a falból az elektromos kábelt, hogy megszűnjön a teremben a világítás és sötétedjen el az installációra irányuló spotlámpa. Ennek következtében rövidzárlat keletkezett, ami a múzeum szerint életveszélyes volt. Mazel nagykövet obszcénnak és olyan szörnyetegnek nevezte a művet, amely felkavarja a támadás áldozatainak családjait: “Minden határon túlmegy, amikor öngyilkos merénylőket emelünk a mennybe, és ezzel az izraeliek elleni népirtásra szólítunk fel. mintegy 130 embert megsebesített - közölték amerikai és kórházi források. Három fővárosi kórházba a merénylet öt halottját és 71 iraki sérültjét szállították. A merényletet Bagdad szigorúan őrzött részében, az amerikai vezetésű szövetséges erők által főhadiszállásnak használt épület főbejárata előtt követték el. Szemtanúk elmondása szerint egy, vág)' két gépjármű hajtott a bejárathoz, s rögtön ezután következett be a detonáció. A légnyomás nagy részét az épület előtt elhelyezett betontömbök felfogták ugyan, a robbanás azonban számos halálos áldozatot szedett és sokakat megsebesített az épület előtt tartózkodó személyek közül. Mark Kimmit amerikai tábornok bagdadi sajtóértekezletén azt közölte, hogy a merénylet legalább 20 emberéletet követelt. A vasárnap az arab ország-Meg vagyok döbbenve, hogy a múzeum vezetése egyáltalán elfogadta ezt a művet” - méltatlankodott a nagykövet. Dror Féiler, az alkotás készítője cáfolta, hogy öngyilkos merénylők istenítése lett volna a célja: “Mint minden ember, én is úgy gondolom, hogy az öngyilkos merénylet szörnyű dolog. Az alkotás pusztán arra akart rámutatni, hogy a sorozatos erőszak és a vérontás csak akkor állítható meg, ha megértjük, hogy a társadalom miként változtatja át az embert őrültté”- nyilatkozta a művész. ban munkanap, ezért az épület előtt nagy számban álltak sorba bebocsátásra várva a szövetségesek által alkalmazott vagy éppen állást kereső, ügyeiket intéző irakiak. A merénylet időpontjában ráadásul sok, munkahelyére igyekvő ember is tartózkodott a közelben. A robbanás hatására az épület előtt parkoló több gépkocsi kigyulladt. Az amerikai haderő harckocsikat vezényelt ki a helyszín biztosítására. Az ötmilliós Bagdad központját legutóbb hétfőn rázta meg nagyobb robbanás, azt egy aknavető robbanása idézte elő. December 31-én autóba rejtett pokolgép robbant egy bagdadi étterem előtt, öt személy halálát okozva. Az Irak megszállását ellenző lázadók rendszeresen intéznek támadásokat amerikai katonák, illetve a kollaboránsnak tekintett személyek ellen. Libanont bombázták izraeli gépek Január 21. Libanoni célpontok ellen intézett megtorló támadást az izraeli légierő - jelentette a BBC. A légicsapás válasz volt a libanoni síita Hezbollah terrorszervezet hétfői rakétatámadására, amikor is egy libanoni területről indított rakéta felrobbantott eg)' izraeli buldózert és a benne ülőket. A terrortámadásban egy izraeli katona életét vesztette, egy másik megsebesült. Az izraeli televízió jelentése szerint a gépek két célpontot támadtak. Fültanúk négy robbanásról számoltak be. Egy a Reutersnek nyilatkozó libanoni katonai forrás szintén két légitámadásról számolt be. Az izraeli hadsereg időközben módosította a hétfői támadásról adott jelentését. Az új jelentésben elismerik, hogy bár csak méterekkel, de az izraeli-libanoni határ libanoni oldalán volt meggyilkolt katonájuk. Ennek ellenére a támadást “provokációnak” tartja a hadvezetés, mely kiállt a megtorlás mellett is. H Felelősségre vonják az izraeli svéd nagykövetet RONGÁLÓ KÖVETEK A svéd külügyminisztérium beidézte Zvi Mazel Svédországba akkreditált izraeli nagykövetet, bogy adjon magyarázatot, miért rongálta meg a Nemzeti Régiség Galériában kiállított egyik műtárgyat.