A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)

2004-04-23 / 150. szám

8 a híd _____________________________________Hazai hírek____________________________________________2004. április 23. ü Pénz van, engedély nincs a gigantikus kockákra DOBOZOLT LÁTVÁNY Háromszáz millió forintot nyert pályázaton, mégis kétséges, hogy megépülhet az a három gigantikus kockából álló, impozáns külsejű ideiglenes építmény, amely a pályázati feltételek szerint Magyarország EU-csatlakozásának hivatott emléket állítani. A Fővárosi Önkormányzat nem adott engedélyt a tervezett helyszínre, a tervezők azóta kilincselnek kerületi önkormányzatoknál és magánszemélyeknél, hogy a május 31-i határidőig felépíthessék a Konstruktív nevű alkotást, és ne vesszen el a pályázaton nyert pénz. Külügyminisztériumi pontosí­tás Bayer Zsolt ügyében A Külügyminisztérium pontos jogértel­mezést kért a román hatóságoktól azzal kapcsolatban, hogy miért hiúsították meg Bayer Zsolt beutazását az országba febru­ár 28-án. Mint arról beszámoltunk, az új­ságírót februárban feltartóztatták a borsi határállomáson, és a román határőrök nem engedték belépni az országba. A tár­ca akkor arról érdeklődött az illetékes ro­mán hatóságoknál, hogy mi volt a jogalap Bayer Zsolt beutazásának megakadályo­zására. A válasz számos román jogszabá­lyi hivatkozást tartalmaz, anélkül, hogy azok pontos tartalmát kifejtené. Ezért a Külügyminisztérium további információ­kat kér a román hatóságoktól a válasz jogi tartalmának pontos értelmezése érdeké­ben. Tisztázni kívánják azt is hogy Bayer Zsolt milyen román fórumhoz és milyen eljárás keretében fordulhat jogorvoslatért. A KÖZVÉLEMÉNY NEM VONNÁ KI A MAGYAROKAT IRAKBÓL A magyarok többsége támogatja az iraki háborús szerepvállalást - derült ki egy, a honvédelmi minisztérium megbízására készült felmérésből. A Szonda-Ipsos még a március 11 -i madridi merényletek előtt de már a magyar tábor elleni támadás után készült közvélemény-kutatása sze­rint a lakosság 59 százaléka támogatja az iraki szerpvállalást, 42 százalék szerint a magyar részvétel nem változtat az ország fenyegetettségén. A szerepvállalást mind­össze 34 százalék ellenzi. Falfirkálás: BÜNTETŐJOGI TÉTEL? Tárgysorozatba vette, de általános vitára nem találta alkalmasnak az alkotmány­­ügyi bizottság hétfőn azt a fideszes indít­ványt, amely büntetőjogilag szankcionál­ná a falfirkálást. Nagy Gábor Tamás, fideszes képviselő a bizottság ülésén el­mondta, javaslata értelmében a kisebb kárt okozó falfirkálókat pénzbüntetéssel vagy közmunkával kellene sújtani, a na­gyobb és jelentős kárt okozók és a műem­lékek rongálói pedig két-három éves sza­badságvesztéssel számolhatnának. Az in­dítvány tárgysorozatba vételét az ellenzé­ki képviselők mellett több kormánypárti politikus is támogatta. Biológiai laboratóriumot AJÁNLUNK FEL A NATO-NAK A honvédség kiemelten kezeli a speciális képességek fejlesztését, ezek között szere­pel a biológiai laboratórium is - közölte a honvédség vezérkari főnöke hétfőn, Buda­pesten. Magyarország a biológiai laborató­riumot ajánlotta fel a NATO gyorsreagá­lású erőibe: a szövetséges erők a négyfős egészségügyi csoportot eszközeivel együtt júliustól fél éven keresztül bárhol bevethe­tik - mondta Szenes Zoltán altábornagy. Szenes Zoltán közölte: ha Görögország a NATO segítségét kéri a nyári olimpiai já­tékok biztosításához, a gyorsreagálású NATO erők képességei között akár erre a laboratóriumra is szükség lehet. Isépy Tamás búcsúztatása Isépy Tamás kedves, szelíd ember, de nagy harcos is volt, szilárd meggyőződés "A sírógörcs és az idegösszeomlás határán állok az elmúlt két hétben" - mondta Erdélyi Zsolt ötletgazda, aki úgy tudja, hogy a Fővárosi Önkor­mányzat első körben még tárgyalásra sem akarta bocsátani a kockák építési­­engedély-kérelmét. Horváth Sándor, a Fővárosi Önkormányzat Közterületi Alosztályának vezetője azzal indokolta a Várostervezési és Városképvédelmi Bizottság elutasító döntését, hogy a Konstruktív nevű építmény egyszerű­en túl nagy, és zavarná az ingyenes Sting-koncertet, amelynek időpontját szerződésben rögzítették. Erdélyi sze­rint az indoklásban említenek egy sör­sátrat is, ami nyáron üzemelne a hely­színen. Erdélyi Zsolt és a tervező Materiart Bt. képviselői az elutasítás óta engedé­lyért kilincselnek a megfelelő nagyságú területtel rendelkező kerületek önkor­mányzatainál és magánszemélyeknél, de rendre elutasító válaszokat kapnak. Az idő sürget, hiszen a pályázati pénz elnyerésének feltétele, hogy május 31- ig álljon az építmény, amely három, egyenként huszonnyolc méteres belső átlójú kockából állna. Erdélyi és a tervező cég tulajdonosa, Moldován Tamás is elmondta, a sarku­kon álló, huzalokkal rögzített kockákat és az őket összekötő rámparendszert akár tíz nap alatt fel tudnák húzni, de a stabil betonalapozás megkötéséhez idő kell. A sürgősség miatt nincsenek iga­zán nyerő tárgyalási pozícióban, hiszen a terület tulajdonosával való megegye­zés után vészes gyorsasággal kell meg­kezdeniük az alapozást. Másrészt ke­véssé töltené be szórakoztató- és lát­ványfunkcióját az építmény, ha vala­melyik peremkerületben rejtenék el a szemek elől. Erdélyi elmondta, Magyarországon eddig egyedül a Campona érdeklődött a Konstruktív iránt, a többi lehetséges helyszín tulajdonosai mindig találtak valami problematikus pontot, legtöbb­ször azt, hogy ideiglenes építményről van szó. A koncepció ugyanis hasonló az Eiffel-toronyéhoz, amelyet erdetileg néhány évvel az 1889-es felépítés után lebontottak volna, végül mégis maradt, mivel stabilnak és a város egyedülálló díszének bizonyult. A párizsi Nuit Blanche művészeti társulat egyébként tárt karokkal várná a három kockát, de az MFB pályázata szerint csak akkor járna a pénz, ha a public art műalkotás a megadott időpontig és természetesen Magyarországon épülne fel. Ha sikerül időben helyet illetve en­gedélyt szerezni, hasonlóan különleges építmény lesz a Konstruktív: az egyedi kialakítás lehetővé teszi, hogy nappal kulturális performanszoknak, kiállítá­soknak adjon otthont, éjjel pedig a ter­vek szerint látványos képeket, filmeket, fényeket vetít a kockák belső és külső falaira a Cinetrip Vizuális Brigád. A gi­gantikus kockák alatt szabadtéri szóra­kozóhely üzemelne. J Erdélyi Zsolt nem érti, hogy egy, az utolsó fillérig megtervezett költségve­tésű, építészetileg és kulturálisan egye­dülálló létesítmény, amelyre ráadásul, még a pénz is rendelkezésre áll, miért nem kell a csatlakozó Magyarország fő­városának. Budapesten ugyanakkor nem ez az első újszerű városi építmény, amelyik elvérzik, vagy csak nagy nehézségek között épülhet fel. Az Időkerék - egy gigantikus homokóra - az eredeti ter­vek szerint már hónapokkal ezelőtt fel kellett volna épüljön a Felvonulási té­ren (a fentebb említett Sting koncert helyszínén), és lassú görgetéssel kellett volna jelezze az EU csatlakozásig hátra­lévő időt. A létesítmény még nem épült fel, és nem is lehet pontosan tudni, hogy mikor kerül rá sor - ha egyáltalán megvalósulhat. Néhány hónappal ezelőtt benyújtot­ták a Fővárosi Önkormányzathoz egy látványos, kanyargó dunai gyaloghíd tervét is, amely a Lánchíd és az Erzsé­bet híd között kötötte volna össze a Du­na két partját. A látványos vonalvezeté­sű, a közepén egyetlen, ferde oszlop ál­tal tartott, huzalszerű vékony tartóele­mekkel felfüggesztett kétszintes gyalog­híd felső részén parkosított korzó, tera­szos vendéglők kaptak volna helyet, al­só szintjén pedig bevásárlóutca létesült volna. A tervet azonban elutasították. / Úgy látszik, Budapesten még nincs meg a kellő rugalmasság egy friss vá­roskép kialakítására, amely pedig talán turisztikailag is vonzóbbá tenné-a vá­rost. Természetesen talán ez érthető ak­kor, ha arra gondolunk, hogy még min­dig nem fejeződött be a szocializmus évtizedei alatt tönkrement belváros és a körút felújítása, amely hatalmas pénz­összegeket emészt fel. A párizsihoz ha­sonló, állandóan látványosan - akár el­lentmondásosan - újuló budapesti vá­rosképre pedig még várni kell.

Next

/
Thumbnails
Contents