A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)
2004-04-16 / 149. szám
2004. április i6.______________________________________________________Tudomány a híd 13 Száz év alatt oldódott meg a “gravitáció-dilemma” MERRE HÚZ A FÖLD? A múlt század elején furcsa mérések folytak egy amerikai rézbányában. 1,3 kilométer hosszú függőónokat engedtek le több aknaba, a súlyok pedig összetartás helyett valamiért távolabb álltak egymástól. A furcsa mérési eredményeket azóta néhány an egyenesen az üreges Föld elmélete igazolásának tartják. Száz évvel később egy amerikai professzor kiszámolta, hol tévedhettek kollégát. Április 14. 1901. őszén J. B. Watson, a Michigan államban működő Tamarack rézbánya (képünkön egy korabeli illusztrációs) főmérnöke 1,3 kilométer hosszú függőónokat engedett le a bánya egyik mély aknájába. A hagyományos elmélet szerint a zsinórok a mélyben összetartanak, viszont az elvégzett mérések szerint valamiért távolabb álltak egymástól. A Tamarack bányában tapasztalt anomália azóta számos formában került be könyvekbe és cikkekbe. A furcsa mérési eredményeket néhányan egyenesen az üreges Föld elmélete igazolásának tartják. Mások viszont az egész történetet az urban legend (városi legenda) kategóriába sorolják. Pedig a mérések valóban megtörténtek. Számos korabeli cikk idézte az eredményeket, és felfigyelt rá a tudományos közösség is, derül ki Donald E. Simanek fizikaprofesszor tudományos csalások leleplezésével foglalkozó oldaláról. A The DailvMining Gazette például 1901. október 8-i számában részletesen ismertette a kísérlet menetét. A Tamarack bányában volt a világ akkori legmélyebb függőleges aknája. A bányászati szaklap cikke szerint a 6. aknából a 4250 láb mélységben 800 láb hosszú vágatot kívántak indítani az ércréteg feltárására. A 2. aknából félútig szintén vágat indult volna, csupán az irány meghatározására volt szükség. A mérnökök azért láttak neki az újszerű vizsgálatnak, hogy ezzel igazolhassák a már évekkel korábban kijelölt irány helyességét. A függőónok leengedése volt a mérések első lépése. A módszer nem volt új, viszont 5000 lábat megközelítő mélységben még item alkalmazták. A Tamarack bányában korábban egy hasonló mérés teljes sikerrel járt. Az ötlet azon alapult, hogy a 29. szintig leengedik a függőónokat, majd a felszínen és a mélyben pontosan megfigyelik a súlyok helyzetét. Az új akna után a régiben is megismétlik a mérést, és így a bányászoknak kijelölhetik, hogy merre kell fúrniuk az új akna felé. Watson főmérnök és asszisztensei két túlméretezett függőónt engedtek le 24-es vastagságú, azaz 0,511 mm vastag zongorahúrokon. Az 4250 láb (1295 méter) hosszú drótszálak végére 60 fontos (27,2 kilogrammos) acélsúlyokat helyeztek. A súlyok motorolajat tartalmazó kádakba lógtak, hogy kizárjanak minden vibrációt. A zsinórok széttartására akkor derült fény, amikor a fenti és a lenti helyzetüket összehasonlították. A felszínen egymástól 17,58 lábnyira (535,84 centiméterre) levő zsinórok a 1300 méteres mélységben már 17,65 lábnyira (537,97 centiméterre) álltak egymástól. Ez az érték mindenkit váratlanul ért, és senki sem tudott rá megfelelő magyarázatot. Többszörös ellenőrzés után a mérnökök úgy döntöttek, hogy az aknában valami gerenda okozhatja az egyik súly kitérését. Az egyik munkás önként jelentkezett arra, hogy lemászik, és teljes hosszukban megvizsgálja a zsinórokat, de nem talált semmilyen beakadást. A 2. aknában megismételt mérésnél szintén széttartást tapasztaltak, az előzőnél is nagyobbat. A beszámolók nyomán egyetemi kutatók is foglalkoztak a kérdéssel. Az anomáliára számos magyarázattal álltak elő. Ezek közé tartozott az aknában mozgó légáram, a mágneses ércek acélhuzalokra gyakorolt .esedeges .hatása,, illetve az akna falának gravitációs hatása. William Hallock, a Columbia egyetem fizikaprofesszora olvasta a Mining Gazette cikkét. Hallock komoly tapasztalattal rendelkezett a mély bányák és mély olajkutak területén, és jól tudta, hogy az acélhuzalok indukált mágnesessége problémát jelenthet az ilyen kísérleteknél. Az Electrical World szaklap 1902. februári számában cikket közölt a Columbia egyetem 75 láb (22,86 méter) mély kutatóaknájában végzett kísérleteiről. Következtetései szerint a Tamarack aknák falának gravitációs hatása nem okozhatott mérhető kitérést, viszont a mágneses eltérítést nem lehet kizárni. Ezért Hallock foszforbronz huzalok alkalmazását javasolta. Az összes eredeti cikket összevadászó Donald E. Simanek nem talált bizonyítékot arra, hogy ez a nagy távolságú kísérlet valóban megtörtént. A kortárs professzor a weboldalán reményei szerint a mérést befolyásoló minden effektust figyelembe vesz. így például gondol a Föld forgása miatt az adott szélességi körön érvényesülő centrifugális hatásra. A hosszú huzal végén lógó súlyok a mélyben 5 méterrel délebbre esnek, mint amerre valójában a Föld középpontja van. Számításai szerint azonban a déli irányba eltériilés mellett keleti és nyugati irányba való széttartás is jelentkezik, ahogy egy gyorsan forgó körhinta székei kijjebb és egymástól távolabb kerülnek. Ez a hatás az adott méréseknél 1,3 kilométeres mélységben olyan széttartást eredményezett, ami már elegendő az elméletileg megjelenő 0,53 centiméteres összetartás kiiktatásához és a közel párhuzamos helyzethez, (i) Röviden hozni, így következtettek a röntgenfényt elnyelő légkör vastagságára - amely 880 kilométernek adódott. Ez 10-15 százalékkal nagyobb, mint amit a Voyager-1 űrszonda 1980-ban rádió-, infravörös- és ultraibolya tartományban mért. A légkör kiterjedésének magyarázata lehet, hogy 2003-ban a Szaturnusz keringése során 5 százalékkal közelebb került a Naphoz, így a Titánt is több sugárzás érte, amely felmelegíthette a légkört. Németországban börtönbe ZÁRNÁK A SPAMELÓKET A német szociáldemokrata párt (SDP) a jelenleginél keményebb szankciókkal büntetné a kéretlen reklámlevelek küldőit. Ulrich Kelber képviselő hatalmas pénzbüntetéssel sújtaná a spamelők szolgáltatásait használó vállalatokat, és a visszaesőket börtönbe zárná. Szerinte a mostani alacsony büntetés egyáltalán nem rettenti el az ötven legnagyobb spamelőt, viszont a börtönbüntetés a Németország határain kívül élőket is elgondolkodtatná. A képviselő ugyanakkor azt is elmondta, hogy szerinte a legjobb jogi és technikai kezdeményezések sem oldják meg véglegesen a spamproblémát. Kaszálnak a zeneletöltók Eg)' év alatt tízszeresére nőtt a pénzért letöltött műremekek száma az interneten. A brit OD2 felmérése szerint az olyan zeneszámokat árusító internetes oldalakról, mint a Freeserve, az MSN vág)’ a Mycokemusic 2003 első negyedévében több mint egymillió dalt töltöttek le, tízszer annyit, mint egy évvel korábban. A rajongók nemcsak a legújabb slágereket szerzik be ily módon, hanem régebbi szerzeményeket is: a slágerlisták éllovasai a teljes forgalom 11 százalékát adják. Egy másik felmérés eközben kimutatta, hogy a zenék illegális cseréje a felhasználók között nincs észrevehető hatással a CD- eladásokra, illetve a fizetős letöltésekre. A lemezcégek máris hevesen támadják a felmérés eredményeit, mondván, hogy azok tavaly év végi adatokon alapulnak, amikor a karácsonyi forgalomban megnőtt a kereslet a zenei CD-k iránt. A kiadók szerint az átlag letöltő feleannyi hajlandóságot mutat a CD- vásárlásra, mint a nem letöltő társai. Tütyülóvel" védené A DELFINEKET AZ EU Az Unióban már korábban döntés született a kerítőhálók használatának fokozatos viszszaszorítására, amely szerint a 2008-as évtől tilos ilyen halászati módszert alkalmazni. Évente több tízezer delfin, teknős és cápa pusztul el kerítőhálókba abdva a Földközitengeren. Az elmúlt héten megegyezés született abban is, hogy a halászhajókat és csónakokat olyan "fütyülő" hangot adó berendezésekkel kell ellátni, amelyek elriasztják a hálótól a vízi emlősöket. "A döntés nem csupán a delfinek védelmét szolgálja, hanem segíti a biodiver/.itás megőrzését, ráadásul javíthatja a halászati szektor általános megítélését is, hiszen a delfinek kifogása sohasem volt cél" - nyilatkozta Franz Fischler, az Európai Bizottság mezőgazdasági, területfejlesztési és halászati ügyekben illetékes biztosa. Valóban, a halászok uniós vizeken nem delfinekre vadásznak - tőkehalat, rombuszhalat és lepényhalat akarnak fogni, ám a háló nem tesz különbséget, delfinek, teknősök is elpusztulhatnak, ha belegabalyodnak. ■ Országút épül a Déli-sarkra CSÚSZÓS UTAKON Hat amerikai két éve kezdett bele a sokak számára lehetetlennek tűnő vállalkozásba - a jégben utat vágnak a Déli-sarkra. A világ legzordabb útvonalát veszélyes gleccserszakadékok es végeláthatatlan bómezók között építik. Április 13. Amennyiben megépül, az Új-Zéland déli partjaitól induló, csaknem 2000 kilométer hosszú jégúton évente több tonnányi élelmiszer- és egyéb utánpótlást szállíthatnának a Déli-sarkon működő Amundsen-Scott kutatóbázisra, amelynek jelenleg évente csak négy hónapig - a nyári időszakban -, teherszállító repülőgépek útján van összeköttetése a külvilággal. Az út teherszállító bulldózerekkel odafelé 20 napig, visszafelé a 300 méteres szintkülönbség miatt 10 napig tart majd. Az út már megépített szakasza közel 700 kilométer hosszan, gleccserszakadékok között vezet, talaja 6 méter széles döngölt hó és jég, amelyet zöld zászlócskák szegélyeznek. A tervekhez képest már biztosan csúszni fog az átadás, mivel a munka üteme az építők számára kiszámíthatatlan. "Az első 48 kilométer könnyűnek bizonyult, ám a múlt évben három hónapunkba került, mire 5 kilométert haladtunk előre a gleccserszakadékok között. V Idén szó szerint utat kellett törnünk magunknak, 2 méter mély porhó lassítja a munkát" - nyilatkozta az útépítésre létrejött program vezetője, John Wright. A Déli-sarkra vezető út érdekessége, hogy folyamatos mozgásban van. Az alatta fekvő jégmező egy' év alatt több mint 300 métert mozdult el északi irányba, és 30 métert nőtt. Ráadásul a 8 hónapig tartó sarki tél alatt a már letisztított útszakaszon 5 szakadék keletkezett, ezeket jéggel és hóval kellett kitölteni, hogy a traktorok folytathassák a munkát, (o)
