A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)
2004-01-16 / 136. szám
2004. JANUÁR 16. Egyház A HÍD 15 A/fenedék W 'T w V'j.' 7^4.' Bátori Zoltán Megrázó történetet hallottam a közelmúltban. Egy hölgy Magyarországon az egyik nagyvállalat főkönyvelője volt. Cége tönkrement, ő munkanélkülivé vált. Mivel kora meghaladta az ötödik ikszet, sehol sem talált képzettségének, tapasztalatainak megfelelő állást. Ráadásul a bizonytalanság feszültsége és az értéktelenség nyomasztó érzése türelmedenné tette. I lázassága megingott. A reménytelen munkanélküliség és a válás elől kimenekült az USA-ba. Eleinte takarított - melyben nem a munka volt a legmegalázóbb... - de fizikuma nem bírta a nehéz, sok talpalást igénylő munkát. Végre talált egy családot, ahol az idős — Alzheimer-kóros —, nagymamára vigyázott. Eleinte boldog és megelégedett volt, hisz teljesen ingyenes, bőséges ellátást és otthoni fizetésének tízszeresét kapta. A nénivel alig volt dolga és a - meglehetősen elhanyagolt - lakást egy hónap alatt tisztává, rendezetté varázsolta. A problémák akkor kezdődtek, amikor a nénit - betegsége és kora előrehaladtával - gyötrő álmai nem hagyták aludni. Éjszakánként, álmaiban visszatértek - mint valami vérszomjas lidércek - a deportálás és a koncentrációs tábor borzalmai, kiáltozott, s felébredt. A művelt, intelligeas nő együttérzéssel és nagy türelemmel ápolta a beteg asszonyt, azonban a heti hét napon át tartó 24 órás szolgálat, a kialvatlanság felőrölte tartalékait. Lefogyott, megöregedett s mélyen ülő állandóan mozgó szemei elárulták: idegrendszere a végkimerültség állapotába került. A korábban fegyelmezett nő néha dührohamokban tört ki, s ezt már nem engedhette tovább a nagymama családja. Elbocsájtották. Az újbóli haszontalanság érzése elviselhetetlen teherként nehezedett rá. Új szállásán egyre sűrűbben borult ki, melyet kollégái megelégeltek. Megvették neki a repülőjegyet haza, és nagy nehézségek árán eljuttatták a repülőtérre, ádökdösték a vámterületre. Itt azonban sikerült neki reg)' réglátott nagy botrányt csapnia, melyet a rendfenntartók kéz és lábbilincscsel oldottak meg. Többé nem teheti be a lábát az USA-ba. Talán más is tud hasonló történetekről. Ez és az ehhez hasonló történetek vetették fel bennem a kérdéseket: Miképpen lehetett volna elkerülni ezt a csúfos befejezést? Hogyan lehetett volna megelőzni egy ember egészségének ilyen rohamos tönkremenetelét? Milyen külső segítségre számíthat az a jelentős számú reménytelenül illegalitásba csúszott kitántorgott magy arság? Van-e valaki, aki óvó, segítő kezet nyújtson ezeknek az embereknek? Támadt egy ötletem: Elkezdtem végigjárni a New Yorkban és környékén működő magyarnyelvű egyházközösségeket. Hátha ők tudnak és akarnak is tenni valamit! Tapasztalataim megdöbbentően kedvezőek voltak, melyek újabb kérdéseket vetettek fel: miért nem élnek többen ezekkel az igen kedvező lehetőségekkel? Talán az információk nem jutnak el az érintettekhez? Esetleg az előítéletek, buta belénk súlykolt ideológiák visszatartják őket a templomkilincs megfogásától? Nos ebben a rovatban megpróbálom ez okokat elhárítani. Tapasztalataim sorát hadd kezdjem a manhattani magyar Baptista Gyülekezetben szerzettekkel. A 2004-es év első vasárnapján borús, esős időben indultam a 80. utcába. A gyér i forgalom miatt hamar megérkeztem, de a zsúfolt utcai parkolókból úgy tűnt senki sem akar kimozdulni. Végül türelmem elfogyott és beparkoltam egy tűzcsap közelébe. Amikor - 10.25-kor - benyitottam az imaházba, a reggeli áhitat végéhez közeledett. A közösség tagjai hálát adtak a gondviselőnek az elmúlt évi oltalomért, melyet konkrét esetekben tapasztalhattak. Kérték a Mindenható jelenlétét a következő 365 napra. Imáik leginkább egy nagytekintélyű jóbaráthoz szóló gondolatokhoz hasonlítottak. Hallgatva azokat, képzeletemben megjelent egy' bartáságos tekintetű idősödő úriember képe, amint biztatóan hallgatja barátait. Szavaik « egyszerűek, személyhez szólók voltak, y Nem éreztem hiányát a misztikus áy kifejezéseknek, értelmét vesztett ■' szent közhelyeknek. * A következő negyedóra éneklés ideje volt. A könnyed dallamokat itt-ott angol nyelven énekelték. Mások biztonsággal követték a kísérőszólamok - alt, tenor, basszus - dallamát. Az együtt éneklés harmonikus sokszínűsége i oldottá, barátivá tette hangulatot. Az érzésem támadt, mintha már régóta járnék ebbe a V- közösségbe. Az éneklést követte tucatnyi kisgyermek bemutatója. Egyenként elmondták az aznap tanult bibliai idézetet, majd együtt énekeltek egy kedves dallamot. A 2-5 éves gyermekek bátran, érthetően mondták mikrofonba a rövid idézetet, se ebből látszott, hogy ezt nem először teszik. A kis pacsirták hangicsálása szüleiknek büszke örömet, a hallgatóságnak gyönyörűséget szerző perceket jelentett. Milyen jó lehet gyermeknek lenni egy ilyen környezetben! Ezek után a gyületeket lelkésze - Kulcsár Sándor - felolvasott egy párbeszédet a Bibliából. A beszédben Dávid - a röviddel azelőtt királlyá választott vezér, és a korábbi ellenség egyik fejedelme - Amásai - kötnek szövetséget, mivel nyilvánvaló, hogy Dávid a „béke embere”. A történet szerint a király elébe megy ellenségeinek és szívélyes barátságot ajánl fel. A mai napok „békesség királya” a feltámadt Krisztus. Minden embernek - múltjától, származásától, jelenlegi állapotától függedenül - felajánlja szövetségét, mely baráti, segítő, oltalmazó jobb. Elfogadjuk-e és beállunk-e a békesség, jóakarat táborába? Ha igen, szükséges azt kinyilvánítanunk. Ha nem, sorsunkat magunk választottuk. A lelkész beszéde után a közösség „Úrvacsorán” vett részt. Az istentiszteletet záró éneklés után néhány fiatallal beszélgettem. Közülük hárman a közösség vendégei. Részletek a beszélgetésből: BZ: Kérlek benneteket mutatkozzatok be és mondjátok el miként jutottatok ebbe a gyülekezetbe? Enikő: Erdélyből érkeztem. Nincsenek baptista rokonaim. Amikor az USA-ba készültem, édesapám munkatársa ajánlott egy New York-i baptista családot, akik biztosan segítségemre lesznek. Az idegenben, mint egyetlen embert — akinek tudom a nevét és címét —, kerestem fel őket. Reményeim feletti bőséges segítséget nyújtottak. Szereztek szállást, segítettek munkát találni. Tanácsokkal láttak el, nehogy kizsákmányoló, emberhez méltatlan helyzetbe kerüljek. Pótolták a legelviselhetetlenebb hiányt: családom helyett családtaggá fogadtak. Laura: Szüleim amerikaiak, de más városban éltünk. Amikor ideköltöztem, egy vasárnap délelőtti sétán megpillantottam az imaház ajtója felett függő keresztet. Hirtelen ötlettől vezérelve benyitottam az idegen imaházba. Végighallgattam az istentiszteletet és készültem elmenni, azonban néhánvan barátságosan megszólítottak. Beszélgetésbe elegyedtünk, melyből barátság szövődött. Később kiderült, hogy néhai nagymamám is ebbe a gyülekezetbe járt. Ma már úgy járok ide, mintha családtagjaim lennének itt. Bertalan: Én az Alföldről érkeztem ide. Otthon semmilyen felekezetije sem jártam. A kereszténység tanításait az interneten keresztül ismertem meg és kíváncsi voltam, hogyan működik az a gyakorlatban. New Yorkba érkezésem után -s néhány hónappal társtalannak, ÍCÍiS'Ö'N magányosnak éreztem magam. A hálón megtaláltam a Baptista Gyülekezet címét és fölkerestem. A közösségben örömet kerestem és boldogságot, őszinte emberi kapcsolatokat, barátokat találtam. BZ: Ha üzenni szeretnétek valamit az olvasóknak, akkor ezt \ - \ most megtehetitek. '!> Enikő: Ha Istenre bízzátok az életeteket minden dolgotok javatokra fog szolgálni! Szeressétek az embereket s így várhatjátok, hogy szeressenek titeket! Laura: Ha megtanultok szeretni, az egy életre szóló boldogságot szerez nektek! Ha kitartással kéred, isten megmutatja az életed értelmét, s így örömmel élheted azt meg. Bertalan: Ha Istennel élsz, békességet, nyugalmat, biztonságot találsz. BZ: Végül engedjetek meg egy morbid kérdést! Ha elgázolna bernieket egy autó és magatehetetlenné válnátok, Tenne-e valaki, aki gondoskodna rólatok? Enikő: Eddig azt tapasztaltam, hogy bármit kértem ettől a közösségtől, segítettek. Tudom, a Baptista gyülekezetre mindig számíthatok. Laura: Úgy gondolom, a szüléimre mindig számíthatok, de a közsség sem tagadná meg a segítséget. Ez biztos! Bertalan: Amerikában nincs más, akire számíthatnék, mint a Baptista gyülekezet. Biztosan megszerveznék a gondoskodást. Kulcsár Sándor 18 éve a New York-i Első Magyar Baptista Gyülekezet lelkipásztora. Irodájában ülve beszélgetünk a közösség életéről, miután felolvastam Jiárom vendégük válaszait. BZ: - Úgy látom gyülekezeted egy befogadó közösség. Miért vagytok olyan nyitottak a kívülállók felé? Fűződik valami érdeketek a közösség növekedéséhez? Elvárjátok egyáltalán, hogy akit segítetek csatlakozzon a közösséghez? Kulcsár Sándor: - Isten elfogadott minket úgy, ahogy voltunk. Számtalan jót adott, mielőtt ismertük Őt illetve engedelmeskedtünk volna neki. Példája nyomán nekünk is ezt kell tenni. Ez egy kellemes kötelezettség. Ha valaki tett már jót minden érdek nélkül, csupán azért, mert azt helyesnek tartotta, tudja milyen boldogságot szerez önmagának. A közösséghez való tartozás inkább az egyén érdeke, hisz oltalmat, társat, biztonságot, támaszt kaphat attól. A közösségnek egy új tag új terheket, feladatokat jelent, melyet igyekszünk szeretettel vállalni. Krisztus, amikor elmondta az „Irgalmas Szamaritánus” példázatát, hallgatóitól állásfoglalást kért, hogy ki tett helyesen. BZ: Közösséged elég gazdag ahhoz, hogy mindenkinek, aki kér segítséget adjon? Kulcsár Sándor: A válasz igen és nem. Gyülekezetemben nincsennek tehetős emberek az anyagi helyzet tekintetében, de lelki értelemben nem panaszkodhatom. Az emberek többségének nem kenyeret és halat kell adni - hisz másnap újra éhesek lesznek -, hanem hálót, kapát, némi információt és biztatást. Egy keresztény életét, munkaerkölcsét környezete látja és kívánatos. Sokat látják ezt, így újabb és újabb ajánlatokat kapnak hittestvéreim. Ha egy vendégünkben látják a pozitív tulajdonságokat, tudják azokat beajánlani valakihez. New Yorkban sokan félnek az idegenektől és inkább üresen tartják a lakásukat, azonban egy hiteles ember ajánlatára már ki merik azt adni. Néha előfordul' szükséghelyzet, amikor pl. gyógyszerre, orvosi számlára stb. kell segítséget nyújtani. Tagjaink ilyenkor adnak a saját kenyérrevalójukból és mégsem éheznek. Hogy hogyan? Jó volna ismerni az Isten matematika képletét, melyet ilyenkor alkalmaz. Mindenesetre az ősi bölcs mondás így hangzik a Példabeszédek könyve 19. fejezet 17. versében: „Aid megkönyörül a szegényen, az Úrnak ad kölcsön, s ő megfizet neki tettéért.” BZ: Erről jut eszembe, úgy hallottam, hogy itt a közös ebédek ingyenesek? Kulcsár Sándor: - Igaz ez is, meg nem is. Az ételekért tagjaink fizetnek a 1klkokban, azonban vendégeinktől nem kérjük el annak árát, de ha valaki hálás azért amit kapott, jelezheti azt a persely előtt. BZ: Szoktatok kapni nagyobb adományokat? Kulcsár Sándor: Nem jellemző. Erről jut eszembe egy néhány évtizede történt eset. Egyik honfitársunk a helyi tőzsdén nyert egy nagyobb összeget, melynek felét a közösségnek adományozta. Néhány nap múlva a másik felét és az egész vagyonát elveszítette. Egy barátja kárörvendően emlékeztette: „- Ha nem adtad volna a baptistáknak a múltkor azt a nagy' összeget, most lenne miből újra kezdeni.” Az úriember szomorúan válaszolt: „- Ha az egészet nekik adtam volna, mind jó helyen lenne és nekem most nem kellene újrakezdenem.” BZ: Köszönöm a beszélgetést Kívánom neked, közösségednek a könyörületes ajándékozás boldog érzését és annak meglepetését amikor Isten - kamataival - visszaadja azokat Kulcsár Sándor: - Kívánok neked és rajtad keresztül az Olvasóknak boldogságot, a megelégedettség jó érzését az előttünk lévő évben.
