A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)
2004-04-02 / 147. szám
24 A HÍD Közélet 2004. ÁPRILIS 2. H Interjú a Magyar Kulturális központ igazgatójával KULTÚRA ÉS PÉNZ A New York-i Magyar Kulturális Központ két és fél éve működik. Azóta számtalan nagy sikerű rendezvényt szervezett, koncerteket, filmbemutatókat, felolvasóesteket. Mégis kevesen tudnak létezéséről, működéséről. A magas színvonalú rendezvények bárom ember kitartó munkájának köszönhetők. A részletekről Márton Andrást, a központ igazgatóját kérdeztük. Fazekas Krisztina Mikor került a Magyar Kulturális Központ élére? Ezt a kulturális központot én alapítottam 2001 decemberében azon a napon, amikor Kossuth Lajos százötven éve először lépet Amerika földjére. Tulajdonképpen ez szolgáltatta az alkalmat. Milyen célokat tűzött ki maga elé? Magyarországnak most már tizenhét kulturális központja van, mi voltunk a tizenhatodik. Ezeket a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma működteti szerte a világban azzal a céllal, hogy egy erős kulturális jelenléttel megmutassa, hogy mi kik vagyunk. Ugyanezzel a feladattal jött létre az Amerikai Egyesült Államokban, itt New Yorkban ez a központ is, azért hogy legnagyobb szövetségesünk, NATO partnerünk láthassa, hogy Magyarország nem a barbárok földje, hanem egy olyan ország, amely nagyon sok fontos művészt és tudóst adott a világnak. Többek között a legtöbb Nobel-díjas tudóst, ha egy főre levetítjük, vagy olyan zenészeket, táncosokat, képzőművészeket, akik nélkül a mai kulturális élet nem lenne az, ami. Mi arra vagyunk hivatva, hogy valamilyen módon mindezt ebben az országban felmutassuk. Természetesen Amerikában van egy igen nagy számú és hatékony emigráció, akiket ma már nem nevezhetünk emigránsoknak. Ezek az Amerikában élő magyarok nagyon erősen ápolták és ápolják a mai napig azokat a kulturális gyökereket, ahonnan származnak. Ezeket a törekvéseket mi szeretnénk erősíteni és kiegészíteni. Célunk, hogy olyan területekre is ráirányítsuk a figyelmet, amelyekkel az itt letelepedett magyarok kevésbé foglalkoznak. Hiszen ők elsősorban a saját kulturális hátterüket kívánták megörökíteni, továbbadni, fejleszteni, ha úgy tetszik, a maguk örömére. Ä Magyar Kulturális Központ feladta az, hogy a legszélesebb amerikai közönséget ismertesse meg azzal, hogy kik vagyunk. Éppen ezért mi olyan rendezvényeket szervezünk, amelyek az amerikaiak számára is érthetők, átérezhetők. Hogy egy példával éljek, Kurtág György Amerikában a zeneértő közönség körében rendkívül népszerű, a magyar emigráció nem igen ismeri, nem igen szereti. Nekünk az a dolgunk, hogy ezt a kiváló művészt, amikor csak lehetőség van rá, bemutassuk azoknak a zeneileg művelt, döntéshozó helyzetben lévő vagy érdeklődő közönségnek, felmutatva, hogy nem csak Ligeti, Bartók és Kodály a nagy huszadik századi zeneszerzőnk, hanem létezik egy élő zenei világ is ma Magyarországon. Ez egy olyan terület, amivel az itt élő honfitársaink tradicionálisan nem foglalkoznak. Mindemellett látni kell azt is, hogy ezek a kivándorlók, akárhonnan is nézzük, amerikai emberek éppúgy, ahogy magyarok is. Amikor a magyar kultúra itteni terjesztéséről beszélünk, nem lehet fontosabb szövetségesünk, mint ez a művelt magyar réteg, akiknek amerikai barátaik vannak, és honfitársaink örömmel hozzák is őket rendezvényeinkre, hiszen tudják, hogy érthetőek lesznek az ő számukra is. Ez nagyon fontos, hiszen így el tudunk jutni a legszélesebb rétegekhez is. Melyek azok a műfajok, amelyekkel az itt élő magyarság kevesebbet foglalkozik? Érdekes példa, ami számomra nagy felfedezés volt, hogy a magyar egyesületek szívesen hoznak cigány zenét. Ez alatt azt értem, hogy műdalokat játszó együtteseket, cigányprímásokat, akik olyan asztali, mulatós zenét játszanak, amely az idősebb rétegnek nagyon sokat jelentenek. Gondoljunk csak a negyvenes-ötvenes évek nagysikerű magyar filmjeire. Mi ezzel nemigen tudunk foglalkozni, hiszen ez a zene csak azoknak jelent valamit, akik történelmileg ezzel a műfajjal kapcsolatban voltak, értik a szöveget, személyes emlékek fűzik őket ezekhez. Ezzel szemben mi arra törekszünk, hogy autentikus magyar, cigány vagy zsidó népzenét mutassunk be, természetesen magyarországi gyökerű zenéket. így került sor a Budapesti Klezmer Band hatalmas sikerű koncertsorozatára, vagy idén a Gypsy Spirit című előadásra Balogh Kálmán közreműködésével. Ebből az elvből kiindulva támogattuk és támogatjuk mindazokat a világzenét játszó együtteseket, akik délszláv, szlavóniai, erdélyi vagy magyar autentikus népzenét vegyítenek műsorukba, hiszen nagyon fontos, hogy teljes keresztmetszet jusson el az amerikai közönséghez. Ezeknek a műveknek az élvezete nem kötődik történelmi gyökerekhez, ez itt olyan kuriózum, mint Magyarországon az ír népzene. Ez az egyik legértékesebb valutánk, amit jóindulatra, turizmusra és befektetőkre válthatunk. Másik fontos műfaj a film. Sajnos mind személyzetben mind költségvetésileg szűkösek a kereteink, de nekem feltett szándékom, hogy a magyar filmet ezen a parton erőteljesebben bemutassam. Hiszen ha valahol a világon mutatkozhat érdeklődés a magyar művészfilmek iránt, akkor az az Egyesült Államok keleti partja. Itt forgatják azokat az alacsony költségvetésű filmeket, amelyek rendhagyóbbak és európaibb ízűek, mint a holywoodiak. Ezért igyekszem a kulturális minisztériumot meggyőzni arról, hogy támogassa ezt a törekvésemet. Szeretnék létrehozni egy new yorki magyar filmszemlét és filmhetet, ahol be tudjuk mutatni, és el tudjuk adni azokat a magyar filmeket, amelyek nem teljesen belterjesek, hanem emberi tartalmakról szólnak, és átélhetők mindenki számára. Ezeket a filmeket az ország ezen részén nagy izgalommal várják. Számtalanszor vettem részt cseheknek és lengyeleknek a vetítésein. Nem titok, hogy mi közép-kelet-európaiak ugyanarról szoktunk beszélni. Meggyőződésem, hogy a mai magyar fiatal filmes megközelítés olyan különös rezonanciára találna ezen a parton, amelyre sem a cseh, sem a szabb lélegzetű tervem arról, hogyan kéne a mai magyar irodalmat itt bemutatni. Ehhez is igyekszem támogatást szerezni. Maga a szervezés is igen költséges, de ennél is több pénzt emészt fel a promóció, amely azonban elengedhetetlen. Hogyan sikerül ennek a finanszírozását megoldani? A mi költségvetésünk amerikai viszonylatban rendkívül szegényes. Magyar mércével sem nagyvonalú, de nekem ezzel kell együtt élni. Én azt találtam ki abban a helyzetben, amiben ez a kulturális központ van, hogy mi próbáljunk meg katalizátorként működni. Igyekszünk profitorientált ügynökök, impreszszáriók figyelmét ráirányítani olyan dolgokra, amelyeket mi fontosnak tartunk, és azért hogy a szándékunknak igazi súlya legyen, az ajánlatunk mellé némi pénzt is lengyel, sem más közép-európai filmes kultúra nem tarthat számot. Ugyancsak fontos lenne, hogy angol nyelven jelenjen meg magyar irodalom, dráma, költészet. Ez szinte a legnehezebb. De bíznunk kell abban, hogy ez a különös világ, a magyar nyelv és a magyar gondolkodás által tükrözött logika, ez a furcsa megközelítés érdekes lehet ennek a kultúrának. És bíznunk kell abban is, hogy vannak kiváló fordítók, akik azonos biztonsággal mozognak mindkét nyelvben. Tudni kell, hogy a legkisebb hiba is a fordításban hatalmas rombolásra képes, és banalizálja a mondanivalót. Szerencsére az utóbbi években sikerült néhány kiváló fordítót magunk köré gyűjteni. Jó lenne több felolvasó színházat létrehozni, most kezdjük Spiró György Szappanoperájával ebben a hónapban, amit szeretnénk Háy János A Géza Gyerek című darabjával folytatni. Van egy hoszodateszünk szerény költségvetésünkből, hogy lássák, hogy tényleg érdemes a legjobb előadókat elhozni, és jobb helyeken felléptetni őket. Tehát rendezvényeink nagy részébe igyekszünk amerikai ügynökségeket is bevonni. A másik dolog egy támogatási rendszer, amely még nem teljesen kiforrott. Tulajdonképpen adománygyűjtő esteket rendezünk, amelyen az adományozók pénzét meg lehet többszörözni. Legutóbb az Erdélyi Magyar Egyetem számára szerveztünk egy ilyet, amelyen a befektetett nyolcezer dollárnak a négyszeresét tudtuk visszautalni, miközben magyar előadóknak adhattunk bemutatkozási lehetőséget. Most ennek a támogatási rendszernek a részleteit dolgozzuk ki. Ha ez sikerül, akkor elérhetjük azt, hogy a hozzánk befolyt összeg teljes egészében hirdetésre mehet, ami azért lenne nagyon fontos, mert amit mi hirdetünk, az mind kérlelhetetlenül magas színvonalú, tehát hozzánk eljönni megéri. Ha lenne annyi pénzünk, hogy nagyobb amerikai lapokba sorozathirdetéseket jelentessünk meg, akkor nagyot lépnénk előre. De a mostani szűk költségvetés erre minket nem hatalmaz fel.
