A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)
2004-01-16 / 136. szám
2004. JANUÁR 16. Kultúra A HÍD 11 Tolvajnak nincs ötlet! / // KÉSZ MŰSORTERV Cserey Erzsi művésznő, a New York-i Magyar Színház vezetője ismét Budapesten, a világ magyar nyelvű színházművészetének gazdag fészkében járt. Most azonban nem csak előadásokat nézett, hanem azért is ment, mert a magyar fővárosban meghívták, bogy rövidesen színészpedagógiai kurzust tartson fiatal színészeknek. — Sok előadást láttam, de a legnagyobb élményem Az operaház fantomjának Madách Színházbeli előadása volt, amit Szirtes Tamás rendezett — mondta lapunknak — Legnagyobb meglepetésemre az a darab, amit New Yorkban már kétszer is láttam, most olyannyira elkapott, hogy elérzékenvültem. .Amikor idekint hallottam, láttam angolul, jó volt, tetszett. De Festen napokon keresztül a fülemben Meghalt^y magyarszmz Az 1962-es Ki mit tud? versenyen egy 22 éves fiú huszonnégy jellegzetes modorú, híres magyar színészt ütánzott: többek között Csortos Gyulát, Kabos Lászlót, Latabár Kálmánt, Rajz Jánost, Feleki Kamiik, Páger .Antalt. Sőt. nem csak a hang* és a beszédstílust utánozta hallatlan jellemző és kari kínozó erővel, hanem a gesztust is. A 22 éves fiú, Angyal János egy csapásra híres lett, a szórakoztató műsorok sztárja vált belőle. Addig még csak színpadra sem engedték, mert „osztály-idegen” számiazású volt. Üldöztetése azonban ezen _________ után sem szűnt Í :: Í meg, hiszen ő v< >lt a !f |gi magvar színészet egyik legnagyobb (Jj9 ellenállója. Az erre «I vonatkozó előírássál ellenére sem volt „ például hajlandó sem erdélvi, sem kárpátalji nuisoraiban románul, vagy- ukránul is megszólalni. A posztkommunista Horn kormány egyik legnagyobb arcátlansága volt, hogy Í994-es hatalomra jutásakor, vágyás négy évvel a rendszerváltás után, amikor az ilyen politikai letiltás már súlyos törvénysértés volt, bosszúból mégis eltiltotta a Magyar 'lélevízió képernyőjéről, s csak a Hornéiról való megszabadulás után, az Orbán kormány idején jelenhetett meg ismét a televízióban. Karácsony előtt, életének 63-ik évében, súlyos betegséggel érte utol a halál. E gyászhír olvastán képzeletben gyújtsunk egy szál Angyal János, egy bátor magyar színész emlékére. (KB) országokban megveszik az előadás jogát, s csupán egy segédrendező megy ki vele, s állítja színpadra a produkciót, „egy az egyben” másolva a londoni eredetit. Ilyen a new yorki is. De Pesten Szirtes Tamás például a zárójelenetben szinte megsemmisíti az eredeti sémát: szenzációs, nagyon szép. A fantom, vagyis a testileg s ennek következtében lelkileg is sérült, mégis tiszta szándékú, gyakran önlegyőző ember előtt tiszteleg, művészien, torokszorítóan. Nagy gyakorlatú színész vagyok, sok szerep bőrében éltem, de azóta is a pesti fantomról álmodok félelmetesen szép álmot. — Milyen darabokat választott, színészeket hívott meg? — A New york-i Magyar Színháznak kész az idei programja, s azt hiszem, nagyon jó. Ha eljön az ideje, nyilvánosságra kerül. — Kérhetünk darab címeket, színészneveket? — Sajnos, nem! New Yorkban ugyanis a magyar nyelvű színjátszásba beszivárgott a sunyiság, körbefonta az alattomos háló, s ráadásul mindez művészieden giccsel, jobb esetben középszerrel párosul. Nem adok tippeket az ötlettolvajoknak! (ED) fii Nem kell a Pa-Dö-Dö FINOMULÓ KÖZÍZLÉS A newyorki músorszervezők számára fontos hír: csökkent az érdeklődés a két lány, Lang Györgyi és Falusi Marian Pa-dö-dó nevű együttesének műsorai iránt. A Népszabadság karácsonyi számában ugyanis róluk jelent meg híradás. Fontos, mert a két dundi lány eddig sokszor kapottbaknilebetőséget New Yorkban. A túlsúlyos és ettől komikus, nevettető hatású lányok ugyanis, a szerepéhes színészek gádástalan, rossz szokása szerint panaszkampányt indítottak, mert az idei szilveszteri műsorban való szereplésüket, - holott abban eddig ők ketten mindig benne voltak - érdektelenség miatt a műsorszervező lemondta. Erre felkeresték a Népszabadságot is, Demszky Gábor főpolgármestert is. A Népszabadságtól nyilván az ő mellettük való kiállásra számítottak. Csalódhattak, mert a népszerű lap megírta ugyan ez esetet, de tárgyilagosan. Olvasható volt az újság karácsonyi, tehát kiemelt számában, hogy maga a Pa-Dö-Dő találta ki ezt a műsort, még 1990-ben. Később évente két, majd nyolc millió forintot is ráfordított. Az írásból érződik, hogy a Pa-dö-dőnek e szilveszteri program rendkívüli reklámot jelentett minden utána következő, egész évi haknija számára. Lassan azonban egyre több, színvonalas szilveszteri rendezvényt rendeznek a fővárosban. Míg 1998-ban Burger András, akinek a főváros szerződést adott rendezvények szervezésére, átvállalta a Pa-dödő említett költségeit is. Idén azonban váradanul közölte a két lánnyal, hogy pénzhiány miatt nem léphetnek fel. Erre a Pa-dö-dő gyorsan inkább maga akarta megrendezni a szilveszteri műsort, azt hangoztatva, hogy ez „hagymányőrzés”. Burger András ekkor végre kirukkolt a valódi, ám színészek számára egy kivégzéssel felérő okkal: a rendezvényt megtartják, de a Pa-dö-dő nem kell! Burger arra is hivatkozott: „ a főváros megelégelte, hogy minden évben a Pa-dö-dő koncertezik szilveszterkor. Változik a közízlés.” Lang és Falusi tovább erősködtek, felkeresték a főváros illetékeseit, ahol az ő fellépésüket nem akarták megakadályozni. Sőt, Demszky Gábornak írott levelük hatására a főváros segítséget ígért, s például azt is javasolta, hogy szervezzenek egy programot az Oktogonon, a Pa-dö-dő azonban ezt nem vállalta el. Végül is egyértelmű, hogy nem a főváros illetékesei, hanem a főváros közönsége elégelte meg a Pa-dö-dőt, talán mert ismét divatba jött az örök divat: a karcsú, vonzó, csodaszép nő és a vonzó férfi a színpadon. Ilyenkor pedig érvényes lehet Kosztolányi Dezső véleménye, amit az egykori híres Alakok című portrékötetében írt: a futtatás; a reklám, önmagában nem elég az üdvösséghez. Sarabande (Ingmar Bergman) Bergman, a filmrendező új mozit forgatott: a világsikerű Jelentek egy házasságból folytatását, s abból kamararegényt is írt. Meghívta Johann Sebastian Bachot, jönne el egy tánccal, egy spanyol sarabande-dal: irodalmi használatra adná kölcsönbe ezt a zenekari szvittet. Csak regényeimnek, meg jelképnek. Szóval muzsika, irodalom és filmművészet valami csendes délutáni partija zajlott le Bergman képzeletében, halk teadélután, mely illik egy régen volt, régen elvált házaspár majd harminc esztendő utáni beszélgetéséhez. Feltétlenül halk és feltétlenül lassú beszélgetés ez, sarabande-ot járni is így kell. Nem csak mert e muzsika műfaja előírja, hanem mert a táncosoknak immár roggyant a térde. Halálközeli térdek próbálnak életközeli tánclépéseket, valami csendes kivagyisággal, hogy lám a sarabande, arra még mi is tudunk tanait lejteni és... ... és így szebben múlik el az élet. Bergman, a nagy filmes három művészettel, tapintatosan, tisztelettel ahogy a halált illik várni, megidézi az elmúlás előszobáját. Regényében a csendbe burkolt jelenetek éppen hogy nem csendes belső érzéseket, gondolkodást hordoznak, ahogy eldörrent ágyú mellett állva, bedugult füllel tátogunk, bog)' mi ez. Lelki vihar van, vagy lelki csend? A Jelenetek egy házassságból című nagy mozi most újra feltámadt, Bergman meg is írta e fbrgatókönyvnyi feszességű regényben. Olyan a regény, mint egy' felesleges nagy visszanézés a múltba, mert a múlt már itt van, a jelenben, csak most már óvatosan, öregesen jár, lassan, mindig láb elé nézve, ahogy' a sarabande-ot járta a nép odalent Spanyolhonban, Bach korában. Regény s a sarabande tempója lassú, de belül ugyanolyan gyors az érverés, mint valaha. Három művészettel és két művel: egy kamararegénnyel és egy filmmel kutatja Ingmar Bergman az időt. De csak a tempó változott, az emberi lélek maradt. Az apa ugy anúgy utálja fiát, mint régen, fia ugyanúgy magány ellen tartja maga mellett alig felnőtt lányát, mint egykor a feleségét tartotta, s a rég elvált asszony sem tudja megmondani, hogy majd harminc esztendő után miért kereste fel rég elvált férjét. Mindenesetre Bergman összetalálkoztatta a biztos halált az erős élettel. Szépen, fájdalom mentesen egymás mellé tette és bergmanosan, halkan megborzongat bennünket. (ED) szólt, szinte megszállt több dala, ahogy Bíró Eszter (alsó kép, jobboldalt) és Csengeri Attila (jobb felső kép) remekül énekelte. Bíró Eszternek régóra nagyon szeretem az énekhangját és a játékát, ő kint tanult színészetet New Yorkban s játszott a Magyar Színházban is. Csengeri Attilával hitelesen, fűtötten, szinte érzékien is alakítottak. Előbb arra gondoltam, e nagyobb hatásnak az az oka, hogy magyar vagyok, ez az anyanyelvem, s ez az előadás jobban benyomul a lelkembe. De itt a két főszereplő játéka, a produkció hatása egyébként is rendkívüli. Szirtes Tamás rendezése abszolút kitűnő s egyéni. Rendezői beállításai újak, frissek, nem hiába a világon csak Szirtes Tamás kapta meg régebben a Macskák, most meg Az operaház fantomja önálló rendezési jogát. Vagyis egyedül az ő produkciója, a pesti előadás nem volt köteles követni azokat a sémákat, amelyeket az eredeti rendezésből kötelezően át kell venni. Más
