A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)
2004-03-26 / 146. szám
2004. MÁRCIUS 26. Tudomány A HÍD 13 H Beszélgetés a klónozott bárány egyik létrehozójával KLÓNOZNI HASZNOS Talán többen ismerik lan Wilmutjim McWbir vagy Keith Campbell nevét, akiket sokszor csak Dolly bárány, az első klónozott emlősállaP'atyjaiként" emlegetnek Kevesebben ismerhetik viszont William Alexander Ritcbie (képünkön) nevét, aki a sejtmagátültetést végezte Dolly előállításakor. Dolly születése forradalmian áj volt a korábbi klónozásos kísérletekhez képest, mert egy felnőtt állat már differenciálódott sejtjét használták."Egy olyan dogmát döntöttünk meg, ami az egész biológiai gondolkodást átalakítottá' - mondja William Ritchie, akinek kiónozott állatok előállítása a szakterülete. Hogyan kezdett el klónozással foglalkozni? — Nagyon szerettem a nemesítési munkát, de a tudomány többet kívánt. Elkezdett érdekelni, mi van ennek az egésznek a hátterében, és beiratkoztam Edinburghban az egyetemre. Az első kurzusom a genetika volt. Közben került az intézethez Lawrance Smith PhD hallgatóként, akit elsősorban a klónozás érdekelt, és tulajdonképpen ő állította föl az első labort. Már az 1990-es évek elején el kezdtünk klónozással foglalkozni, és 1992-93-ban készítettük az első klónozott juhokat. A petesejt magját egy másik, néhány napos embrióból származó sejt magjával cseréltük ki. Miután Dr. Smith elment a Roslin InMit tudhat egy sejt? SOKAT SEJTETŐ Egy apró sejt energiaellátó rendszere olyan bonyolult, mint a Paksi Atomerőműé. Magyar kutatóknak sikerült olyan hálózati modellt készíteniük, ami minden eddiginél jobban írja le ezt az eddig áttekinthetetlen folyamathalmazt. A modell elég fontos ahhoz, bogy azt címlapján ismertesse a Nature című tudományos folyóirat. Március 20. Egy magyar kutatócsoport ismét a Nature címlapjára került. Furcsa, de témájuk látszólag a biológusok ügye. Azt vizsgálták, milyen eg)' sejt energiaháztartása, s hogyan írható le annak sok-sok komponense. A megoldást eg)' olyan tudományterület adta, amelyről néhány éve egyre többet olvashatunk. Ez pedig a hálózatok tudománya. Az Amerikában dolgozó Barabási Albert László könyve, a Behálózva nem kevesebbet állított, mint hogy' hasonló elvek szerint épül fel minden hálózat, legyen az internet, az emberi kommunikáció vagy éppen egy sejt energiaháztartása. A megfogalmazott elvhez, azóta a konkrét példákat vizsgálják. Ezért jegyzik tehát fizikusok, s nem biológusok a Nature cikkét. — Azt vizsgáltuk elsősorban matematikai módszerekkel, hogy' a sejtszintű anyagcserének mik a törvényszerűségei — jelezte Vicsek Tamás, az ELTE tanszékvezetője, a tanulmány egyik szerzője. — Arról van tehát szó, hogy egy sejt hogyan képes a tápanyagból, ami többnvire valamilyen élettelen egyszerű elemeknek a halmaza, élő anyagot termelni. Ezt természetesen csak nagyon komplikáltan lehet, tehát ebben a kimondhatatlanul pici térfogatban olyan összetett jelenségek zajlódnak le, mint mondjuk egy hatalmas kémiai gyárban vág)' egy erőműben. Tehát ha például ábrázolni akarnánk azt a folyamatot, ami lezajlódik, egy folyamatábra formájában, akkor az. hasonlítana ahhoz, ahogy mondjuk a Paksi Atomerőműben egy ilyen a folyamatokat áttekintő ábra kinézne. De itt ez nagyon kicsi térfogatban és ezért nehezen megismerhető módon zajlik, tehát nem tudunk beletekinteni abba, nem tudjuk pontosan megmérni, hogy ott mi történik. Ehhez egyrészt szükséges az az adathalmaz., amit a biológusok a rendelkezésünkre bocsátanak. Másrészt egy komplikált matematikai technika, ami lehetővé teszi, hogy az itt fellépő ilyen nagyságrendileg 500 típusú kémiai anyag, biomulekula reakcióit követni tudjuk, (mro) A recipiens petesejtet (citoplazma donor) egy skót származású juhból nyertük, ezért az egyik állatot Moragnak kereszteltük - ez egy tipikus skót név - a másik birka neve pedig Megan lett, ami walesi név, így utaltunk a klónozáshoz használt donorsejt eredetére, amit egy walesi fajtából nyertünk. A sikeres klónozások után - amikhez tehát kultúrában fenntartott sejteket alkalmaztunk - a kutatások következő fázisa az volt, hogy felnőtt állatokból nyert sejtekkel akartunk klónozott állatokat előállítani. És ebből lett Dolly. Ami forradalmian új volt a korábbi klónozásos kísérletekhez képest, hogy felnőtt állat már differenciálódott sejtjét használtuk és így egy olyan dogmát döntöttünk meg, ami az egész biológiai gondolkodást átalakította. Amikor még én jártam egyetemre, azt tanultuk, hogy a már differenciálódott sejteket nem lehet újraprogramozni, nem képesek arra, hogy más sejttípusok alakuljanak ki belőlük, mint amivé elkötelezték magukat a fejlődésük során. Tehát egy fehérvérsejtből soha nem lesz izomsejt, nemhogy egy egész szervezet fejlődjön ki belőle. Nos, mi ezt a "tényt" cáfoltuk meg, amikor juhtőgyből származó sejtből klónozással létrehoztuk Dollyt. Mi a véleménye a klónozásról, jó ez az embereknek?- A közvéleménynek saját magának kell eldöntenie, hogy mit gondol a klónozásról, de ezt természetesen szakértők segítségével kell, hogy megtegye. Megvannak a szakemberei az etikai kérdéseknek csakúgy, mint a filozófiai és az orvosi kérdéseknek is. Az én szakterületem a klónozott állatok előállítása, ehhez értek, és ennek a technikai részleteiről bátran lehet engem kérdezni, de nem az én tisztem ennek az erkölcsi megítélése vagy annak megállapítása, hogy hasznose. Persze azért van véleményem, de fontos, hogy lássuk a klónozás realitásait. A technika még nem tökéletes, de azon dolgozunk, hogy egyre jobb legyen. A klónozásból született állatok egy részére azt mondják, hogy nem normális, de valójában mi is a normális? Az emberek között is nagyon sokféle van, természetes úton is fertőződünk vírusokkal, amik a génállományunk részévé válnak, és a szellemi képességeink is különbözőek, nagyon nehéz meghatározni, hogy mi is a normális. A klónozás szerintem jó dolog, gondoljunk csak a terápiás célú klónozásra. Van egy technika, ami betegségek gyógyítására alkalmas vagy emberek életét tehetjük könnyebbé vele. Bűn, ha ezt nem használjuk, (o) a korábbi csúcstartót. A titánbuzogányok (Amorphophallus titanum) a Föld legnagyobb virágait növesztik: egy-egy példány átmérője a 91 centiméteres nagyságot is elérheti, hossza meghaladhatja a 2,5 métert, tömege a 7 kilogrammot. Számos európai és amerikai növénykert büszkélkedhet a mind látványban, mind szagokban maradandó benyomást keltő növénykülönlegességgel - Amerikában legutóbb 2003. júliusában Washingtonban, Európában pedig májusban a bonni botanikus kertben borult virágba egy titánbuzogány, ez utóbbi a maga 275 centiméteres magasságával kevesebb mint egy éven át csúcstartó maradt. Idegenekre les a Microsoft alapítója Tizenhárom és félmillió dollárral támogatja Paul Allen, a Microsoft egyik alapítója a földönkívüli intelligencia utáni kutatást. A milliárdos ezzel együtt már összesen huszonötmillió dollárt áldozott a célra. Paul Allen, a világ ötödik leggazdagabb embere a földönkívüli élet után kutató SETT projekt rádióteleszkópjának építésére szánja a pénzt, írta az MSNBC. A SETI közleménye szerint a teleszkóp alkalmas lesz "a galaxisban máshol található, technológiailag fejlett civilizációk esetleges jeleinek vételére", de idegen intelligencia utáni kutatás mellett a rádióteleszkóp hagyományos csillagászati feladatokat is ellát. Az új teleszkóp 350 kisebb antennából áll majd, a szerkezetet egy hektáros területen építik meg San Franciscótól északra. Az első 32 antenna várhatóan még idén elkezd működni, a teljes teleszkóp az értized végére készül el. Az amerikai kongresszus felfüggesztette a SETI támogatását a kilencvenes évek elején, de Allen és más magánszemélyek adományaikkal megmentették a projektet. Adatokat akarnak A HITELKÁRTYACSALÓK A német szövetségi bűnügyi nyomozóhivatal (BKA) trükkös hitelkártyacsalások miatt adott ki figyelmeztetést. A csalók módszere az, hogy a felhasználókhoz angolul írt levelet juttatnak el, amelyben azt állítják, hogy? az illető hitelkártyájával az interneten valaki visszaélt. A levél szerint a további csalások megakadályozása érdekében a kártya adataival és a személyes adatokkal ki kell tölteni a mellékelt formanyomtatványt. Az állítólagos feladók közé tartoznak nemzetközi kártyatársaságok biztonsági osztályai. A BKA közleménye hangsúlyozza, hogy az ilyen levelekre semmi esetre sem szabad válaszolni. Hibrid autómotorokat épít a Toshiba xA japán Toshiba számítástechnikai és elektronikai konszern új területre merészkedik: autókba szánt hibrid motorok építésébe fog. A konszern egyik leányvállalata, a Toshiba Industrial Products Manufacturing áprilisban kezdi meg az Aisin AW gépjárműipari beszállító cég számára a kombinált elektromos-benzines motorok gyártását. A tervek szerint havi 2000 darab motor készülne. A vállalat három éven belül évi 50 milliárd jenes (95,8 milliárd forintos) forgalomra számít. A hibrid autók takarékosabbak, mint benzines társaik, mivel alacsony sebességnél képesek elekromos meghajtásra átváltani. tézetből, én voltam az egyetlen, aid a gyakorlatban értett a klónozási technikához. Ezután érkezett meg Keith Campbell, akit viszont a sejtciklus és annak szabályozása érdekelt, az ő kísérletei vezettek el oda, hogy sikerült néhány napos embrióból nyert embriócso% mó-sejteket fenntartani sejtkultúrában. A sejtek éheztetésével az összes sejt a sejtciklus azonos fázisába kerül, és ezek bármelyikét lehet klónozásra használni. , A klónozás kulcsa a donorsejt újraprogramozása. Csak egy ún. pluripotens sejt képes arra, hogy az egész szervezet és a magzati élet során szükséges képződmények is maradéktalanul ki tudjanak fejlődni belőle. A sejtkultúrában fenntartott sejtekből két klónozott birkát állítottunk elő.