A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)
2004-02-20 / 141. szám
18 A HÍD SZÍNES 2004. FEBRUÁR 20. ■ Az idei Oscar-kategóriákról és jelöltekről FEBRUÁR 29: OSCAR! A 76. Oscar-gála a nagy meglepetések ünnepe lehet - feltéve, hogy ajelöltek között felsorakozó külföldi alkotok és művészi alkotások el is nyerik a díjat ismertebb amerikai vetélytársuk elől. Mindenesetre már az is eredmény, hogy esélyt kaptak a küzdelemre és a figyelem középpontjába kerültek. Magyarjelöltnek idén nem szurkolhatunk, de egy kis közünk van a Zelary című cseh film sikeréhez: Cserhalmi György afőszereplője a legjobb külföldi film egyik jelöltjének. A filmkészítés hierarchikus művelet, melyben ugyan mindenki egyformán fontos, de azért vannak fontosabb résztvevők. Finnek megfelelően a teljesítmények értékelése is hierarchiába tömörül, vagyis vannak fontos és kevésbé fontos díjak. Az Oscar-díjkiosztóra ez különösen igaz, ugyanis vannak olyan kategóriák, melyeket a többinél nagyobb izgalom övez és melyekre nagyobb figyelem összpontosul. A piramis csúcsán természetesen a legjobb film kategóriája helyezkedik el, majd közvetlen mögötte a legjobb rendező kategóriája következik. Ezután a színészi alakítások (legjobb fő- és mellékszereplő férfiak, illetve nők), majd a legjobb forgatókönyv, operatőri munka, zenei aláfestés és vágás kategóriája sorakozik fel, melyek mögött alig valamivel, de mégis lemarad a legjobb látványterv, díszlet, jelmez, vizuális effekt és betétdal versenye. A hierarchián kívül esik a legjobb külföldi film, legjobb animációs film és legjobb dokumentumfilm kategóriája. Az idei Oscar-jelölések értékelésekor ezt a szempontot különösen érdemes figyelembe venni, mert bár jól hangzik, hogy A Gyűrűk Ura - A király visszatér (Lord of the Rings - The Return of the King) című film 11 jelölést kapott, az azonban levon értékéből, hogy ebből egyetlenegy sem jutott a színészeknek. Az úgynevezett "fontos" kategóriákban sokkal nagyobb súllyal szerepel Clint Eastwood Titokzatos folyó (Mystic River) című alkotása, legfőképpen azért, mert három szereplője (Sean Perm, Tim Robbins és Marcia Gay Harden) is esélyes a díjra. Az említett két alkotás a többi kategóriában legerősebb vetélytársa egymásnak, és melléjük sorakozik még Peter Weir Kapitány és katona (Master and Commander), valamint Sofia Coppola Elveszett jelentés (Lost in Translation) című filmje. Ezek azok a produkciók, amelyek nem okoztak meglepetést az idei Oscar-jelölésekben. Az Amerikai Filmakadémia tegnap nyilvánosságra hozott döntése azonban valószínűleg épp arról marad híres, hogy sok meglepetéssel szolgált a filmrajongóknak. Részben azért, mert esélyesnek tartott filmeket és alkotókat hagyott ki a versenyből, részben azért, mert váratlan lehetőséghez juttatott kis költségvetésű, művészi értékeket hordozó munkákat. Lássuk tehát kategóriánként, mely jelölések teszik összetetté és izgalmassá a versenyt! Film, rendezés A legjobb film kategória jelöltjei nagyjából azok az alkotások, melyeket mindenki várt, kivéve a Vágta (Seabiscuit) című film. Az amerikai lóverseny-történelem egyik táltosa, Seabiscuit karriertörténetét feldolgozó produkció nem kimondottan az Amerikai Filmakadémia ízlésvilágának megtestesítője, amit az is jelez, hogy a filmet gyártó cég nyáron dobta piacra. A filmstúdiók ugyanis általában az év utolsó hónapjában mutatják be azt a munkájukat, melyet az Oscar-versenyre szánnak, hogy a januári jelölések megtételekor még élénken éljenek a voksolók emlékezetében. Eredetileg az Hveszett jelentés című film sem tartozna a tipikus Oscar-gyanús filmek közé, mert kis költségvetésű, a pátoszt és a heroizmust kerüli, és nem kimondottan műfaji film. (Bár a díjkiosztókon a vígjátéki kategóriákba sorolják, nem tartozik a térdcsapkodós vígjátékok közé - inkább kesernyés, szomorkás, érzelmes emberi történet, mely elsősorban a néző intellektusát célozza meg.) Sofia Coppola rendezése azután került az Oscar-esélyesek csapatába, miután kiderült, hogy a kritikusok kedvence. Az Arany Glóbusz-díjak után pedig már nem csupán az Oscarjelöltek egyikének számít, hanem komoly esélyesnek is. Sofia Coppola pedig egyenesen történelmet írt, ugyanis ő az első amerikai rendezőnő, akit jelöltek a legjobb rendező Oscar-díjára. Ebben a kategóriában azonban mégsem ő a legnagyobb meglepetés, hanem a brazil Fernando Meirelles, akit az Isten városa (City of God) című munkájáért jelöltek. Meirelles megrendítő művének eredetileg tavaly lett volna helye az Oscargálán mint a legjobb külföldi film kategóriájának versenyzője. Csakhogy Brazília tavaly egy másik alkotást ajánlott az Amerikai Filmakadémia figyelmébe, mely még a jelöltek közé sem került be. A Miramax filmstúdió azonban felfigyelt az Isten városá-ra (mely sok nemzetközi fesztiválon aratott sikert), és 2003-ban forgalmazni kezdte az Egyesült Államokban. Márpedig amelyik alkotás szerepel az amerikai mozik műsorán, az automatikusan indulhat az Oscar-küzdelemben - méghozzá az angol nyelvű filmek versenyében. így lehetett 5 kategória jelöltje két évvel ezelőtt az Amélie csodálatos élete című francia film, tavaly a Beszélj hozzá! című spanyol alkotás, idén pedig 4 kategóriában az Isten városa. Színészek, alakítások A színészi alakítások tekintetében kimondottan merésznek nevezhető az Amerikai Filmakadémia ítélete. Ennek egyik figyelemre méltó eleme, hogy elismerésre méltónak találták a vígjátéki alakításokat, például Diane Keaton szereplését a Minden végzet nehéz (Something’s gotta give) című filmben és Johnny Depp alakítását A Karib-tenger kalózai (The Pirates of Caribbean) című produkcióban. Ami azonban még ennél is feltűnőbb, hogy ezekben a kategóriákban is számtalan külföldit hoztak helyzetbe, például a mindössze 13 éves új-zélandi Keisha Castle-Hughest, aki A bálnalovas (Whale Rider) című film főszereplője. (A maori származású kislány élete első színészi alakítását nyújtotta a filmben - az általános iskolában találtak rá a válogatást tartó filmesek.) Anna Paquin lehetséges utódja azonban erős mezőnyben versenyez: nemcsak Diane Keaton a riválisa, de a friss Arany Glóbusz-díjas Charlize Theron is (aki Dél-Afrikából érkezett Hollywoodba), az amerikai filmesek új kedvence, az ausztrál származású Naomi Watts, aki a 21 gramm című filmben szerepelt, valamint a brit Samantha Morton, az Amerikában című alkotásban megformált karakteréért. (A legjobb női főszereplők versenyében tehát egyedül Diane Keaton amerikai.) De a legjobbnak nevezett mellékszereplők között is több nemzetiség képviselteti magát: Shohreh Aghdashloo, a House of Sand and Fog résztvevője iráni származású, Djimon Hounsou az Amerikában című film Mateója Nyugat-Afrikában született, Ken Watanabe, Az utolsó szamuráj (The Last Samurai) szereplője japán, Benicio Del Toro pedig Puerto Rico-i. Ok bitorolják tehát a színészi kategóriák legtöbb helyét, és mellettük szinte eltörpül a sztárok csapata. Ez a felállás mindenki számára váratlan fordulatot jelentett, hiszen méltán számított nagy esélyesnek Tom Cruise Az utolsó szamuráj főszerepében, Nicole Kidman a Hideghegy-ben (Cold Mountain) nyújtott alakításával, vagy épp Russell Crowe a Kapitány és katoná-val. A TÖBBI KATEGÓRIA A többi kategóriában is feltűnnek olyan alkotások, melyeknek sikerére senki sem számított. Mert bár a világ nagy filmfesztiváljain (így Cannes-ban, a Sundance-en, Torontóban, Nagy-Britanniában és természetesen a hazájában) nagy sikert aratott az új-zélandi A bálnalovas, a brit Gyönyörű mocsokságok, a kanadai Les Invasions Barbares és a már említett brazil Isten városa, az Oscar eddig a kommerszebb alkotásokat preferálta. Most a felsorolt művek komoly szereplői lettek a legjobb eredeti és adaptált forgatókönyv, operatőri munka vagy vágás kategóriájának; és kiütöttek a nyeregből esélyesnek hitt szuperprodukciókat, mint például dim Burton Nagy hal, Edward Zwick Az utolsó szamuráj és Anthony Minghella Hideghegy című alkotása. Talán jelölésük a moziüzemeltetők érdekeit is abba az irányba tereli, hogy gyakrabban tűzzék műsorra őket és óriási reklámhadjárat nélkül is eljussanak a közönséghez. Ugyancsak kellemes csalódás, hogy a Némó nyomában(Finding Nemo) és a Mackótestvér (Brother Bear) című animációs filmek vetélytársa egy kanadai-európai koprodukciós rajzfilm, a Belleville randevú lett, melynek költségvetése nem is vetekedhet amerikai riválisaival. Talán csak a dokumentumfilmek versenyében hódítanak továbbra is az Egyesült Államok hagyományos értékeit bemutató művek, így például az ország XX. századi történelmét boncolgató A háború ködében (The Fog of War), a vietnami háború elleni tiltakozást felidéző The Weather Underground és a kubai menekültek sorsát bemutató Balseros. Ezek mellett két családi drama versenyez: a Capturing the Friedmans és a My Architect. Bár komoly esélye volt rá, Hegedűs Péter Örökség: Egy halász története című filmje nem került a legjobb 5, csupán a legjobb 12 közé. Az idei Oscar-gála egyetlen magyar vonatkozása, hogy a legjobb külföldi film kategóriájában versenyző cseh Zelary című film főszerepét Cserhalmi György alakítja.