A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)

2004-02-20 / 141. szám

16 a HÍD Sport 2004. FEBRUÁR 20. Röviden Hétfőtől a ZTE-t edzi AZ EXKAPITÁNY GELLEI Február 17. A volt labdarúgó szövetségi ka­pitány, Gellei Imre két hónap pihenés után első sikerei színhelyén, Zalaegerszegen ülhet le újra a kispadra. Elmondta, nem ajánlotta magát, és nagy kihívásnak érzi, hogy sikeres csapatot formáljon a jelenleg a tabella utolsó helyén álló 2002-es bajnokcsapatból. Gellei úgy értékelte megbízatását, hogy sosem ka­pott az élettől könnyű feladatokat, de büszke rá, hogy valamennyi csapatával - Siófok, MTK, Vasas - sikerült az előrelépés, és Egerszegen is ez az egyértelmű cél. Az elvá­rásairól szólva elmondta: minden meccset meg akarnak nyerni, értelemszerűen a kupa­szereplés is kiemelten fontos számukra. Málta kiütötte Észtországot Február 17. A magyarokkal azonos világbaj­noki selejtezőcsoportba sorsolt máltai labda­rúgó-válogatott három gólos győzelmet ara­tott az észtek ellen a La Vallettában zajló tor­na 2. fordulójában. Málta-Észtország 5-2, Fehéroroszország-Moldova 1-0. Szombati eredmények: Észtország-Fehéroroszország 2-1, Málta-Moldova 0-0. Az utolsó fordulót lapzártánkkor játsszák. Elkészült az athéni Olimpiai Stadion Február 16. Több hónapos késéssel ugyan, de elkészült az athéni Olimpiai Stadion tető­­szerkezete, és ezzel nagy kő esett le az au­gusztusi ötkarikás játékok szervezőinek szí­véről: minden munkálatot időben befejez­nek. Naszosz Alevrasz, az olimpiával kapcso­latos beruházásokért felelős miniszter he­lyettese hangsúlyozta: most, hogy a spanyol Santiago Calatrava által tervezett fémkeretes üvegtető szinte teljes mértékben elkészült, bizonyossá vált, nem lesz csúszás, és nem kell már idegeskedni. "Minden kétséget kizá­róan ez volt az építkezések legnagyobbika, s immár 72 százalékban készültek el a létesít­mények" - tette hozzá. A Nemzetközi Olim­piai Bizottság vezetői ezt megelőzően renge­teget bírálták a szervezőket, mert az ötkari­kás játékok központi sportlétesítményében zajló munkálatok "nem akartak" véget érni. Ú] VILÁGCSÚCS NŐI RÚDUGRÁSBAN Február 15. Az orosz Jelena Iszinbajeva 4,83 méterrel fedettpályás világcsúcsot állított fel női rúdugrásban a donyecki nemzetközi at­létikai versenyen. A 21 éves klasszis honfi­társa, Szvetlána Feofanova tavaly a birmin­ghami világbajnokságon ugrott 4,80 m-es re­kordját adta át a múltnak. Az idén mindösz­­sze harmadik alkalommal versenyző Iszinbajeva, aki a szabadtéri csúcs birtokosa is (4,82 m), ezzel a március 5. és 7. közötti budapesti világbajnokság legnagyobb esé­lyesévé lépett elő. Újabb olimpiai kvóta BIRKÓZÁSBAN Február 15. A 60 kilós VVöller Gergő bejutott a négy közé, és ezzel megszerezte az olimpi­ai kvótát a szabadfogású birkózás szófiai öt­karikás selejtezőjében. Wöller a csoportban legyőzte a Puerto Rico-i Sofót, majd a négy közé jutásért magabiztosan, technikai tussal verte a nigériai Tebét, és ugyan az elődöntő­ben 3-2-re kikapott a katari Ibrahimtól, meg­szerezte az olimpiai részvételi jogot. "A je­lenlegi mezőnyben a négy megszerzett athé-Ónodi Henriettára büszkék az amerikai gyerekek AMERIKÁMJÖTTEM Észrevétlenül lopózott a szurkolók szívébe kedvességével, utánozhatatlan mosolyá­val. Ónodi Henrietta néhány mozdulatával örök életre fogadtatta el magát. Hódolója lett Göncz Árpád köztársasági elnök, tiszteletbeli unokájává fogadta, az olimpia idején egy kis spanyol falu, amelyik névtáblája alá az ó életnagyságú fotóját tűzte ki, tavaly nyár óta pedig az amerikai Minneapolis, ahol választottjával él. — Tudja, hogy meglepett? — Tényleg? Mivel? Valami rosszat tettem, amiről nem tudok? — Ó, nem, a korábbi nyilatkozatai alapján az a kép alakult ki bennem, hogy nem igazán szeretne a tornával foglalkoz­ni, most mégis egy minneapolisi torna­csarnokban értem utol. Ennyire hiány­zott a sportág? — Több mint húsz éven át tornász­tam, az életem volt, ennek az időszak­nak nem tűnhetnek el a nyomai. Az egyetemi éveim alatt, és amikor mar­ketinggel foglalkoztam, akkor is odafi­gyeltem a tornára, böngésztem a ma­gyar híreket az interneten. Nem áb­­rándultam ki belőle, nem utáltam meg soha. Csak akkor jobban törődtem a munkámmal, a fontossági sorrend első helyén az állásom szerepelt, de a költö­zésünk után már az edzősködés tölti ki a délutánjaimat. — Elköltöztek? — Bizony, elhagytuk Miamit a pá­rommal. Voltaképpen a tanulmányai miatt hagytuk el a napfényes déli vá­rost, és jöttünk fel ide, északra, Minneapolisba. — Ön pedig bejelentkezett a közel­ben lévő tomaklubhoz, mondván állást szeretne? — Nem, a debreceni vb-n találkoz­tam régebbi ismerőseimmel, a Deli­­házaspárral, akik a városban oktatják a tornát. Kapóra jött, hogy akkor talál­koztunk és beszélgettünk^ ők azonnal se­gítettek rajtam. Nem is gondolkodtam sokáig az ajánlatukat hallva, hiszen koráb­ban is foglalkoztam már gyerekekkel, és nagy kedvem volt hozzá újra. A szakértel­memet pedig - szerencsére - nem kérdő­jelezték meg. — Ugorjunk vissza egy kicsit az idő­ben. Ha jól tudom, 2001 nyarán szerzett diplomát, és az Olimpikonok Világszö­vetségénél kezdett dolgozni. — így van. Elfogadtam a szervezet mi­ami irodájának állásajánlatát, és életem­ben először - hatalmas lelkesedéssel és ambíciókkal - munkába álltam. Az iskola­program felelősének neveztek ki, és iga­zán élveztem. — Mivel foglalkozott? — Az Egyesült Államokban ez a prog­ram segítette elő az iskolákban az olimpi­ai eszme széleskörű népszerűsítését. így nevelik a sportra gyerekkorban a tanuló­kat, hogy találják meg számításukat, érje­nek el sikereket életükben, még ha nem is lesznek kiváló sportolók. Ha hangzatosán akarok fogalmazni, akkor azt mondom, az életükben, bármerre is vigye a sorsuk, le­gyenek olimpikonok, legyen a tudásuk ki­magasló! Ennek a kezdeményezésnek volt egy marketing része is, ennek szervezése volt a feladatom. Persze emellett sok min­den mással is foglalkoztunk, a legutóbbi téli olimpián az Olimpikonok Világszö­vetségének égisze alatt vehettem részt. — Ez az olimpia pedig, a harmadik, ahogy említette, a magánéletében bizo­nyult sorsdöntőnek. Az előző munkáját szerette, de kedvét leli-e a mostaniban? — Abszolút! Nyolc-kilenc éves gyer­kőcökkel foglalkozom, lehetnek hetve­­nen-nyolcvanan, néhányukon látszik, hogy tehetségesek, de a többség csak hobbiszinten gyakorol, bár állami verse­nyekre járnak. Ebből adódóan nem is va­gyunk olyan kemények, mint otthon, sokkal családiasabb a hangulat, ennek el­lenére már jó párszor el kellett ordítanom magam, mert nagyon szörnyű volt miket műveltek jókedvükben a gyerekek. — Tudják a gyerekek, hogy olimpiai bajnok az edzőjük? — A gyerekek is, a szülők is. Szeren­csére nem kellett különösebben bemutat­koznom. És tudja, mi esik igazán jól? Amikor egy-egy versenyen dicsekednek velem a növendékeim, hogy az én edzőm olimpiai bajnok volt ugrásban. Vannak az életben felemelő pillanatok, hát az enyémhez most ez is hozzátartozik. Tit­kon abban is reménykednek, hogy a pon­tozók majd szemet hunynak az apróbb hiányosságaik felett, de ez nem jellemző. — Számomra úgy tűnik, gyor­san kialakult a hi­vatástudat önben, hiszen ismerete­im szerint ma ün­a nepnap van az Ál­lamokban, mégis dolgozik. — Azt hiszem, nem kell monda­nom, hogy az ed­digi életem alap­ján maximalista vagyok, mert hi­szek benne, hogy csak így éri meg bármit is csinálni. Amúgy pedig szombaton rendszerint edzést tartok, de előfordul, hogy vasár­nap magánórákat adok, így nincs megál­lás. Persze a torna mellett másra is jut időm, hirdetéseket vizslatok, tájékozó­dom, mert a marketinges végzettségemet sem szeretném veszni hagyni. — Milyen körülmények között él? — Egy kertvárosi társasházban élünk azzal a családdal, akiktől béreljük, de ter­mészetesen nem velük együtt, hanem kü­lön. A lakásunk nem túl nagy, két háló­szoba van benne, világos nappali. Hangu­latos, hamar a szívemhez nőtt, csak erre­felé egy kicsit hideg van. — A szavaiból úgy érzem, nem az utolsó telét tölti itt. — Az biztos, már csak az egyetem mi­att is, de hogy aztán meddig maradunk itt, azt nem tudnám megtippelni sem. Minden a páromtól függ. A terveink között egy magánrendelő megnyitása szerepel, amiben jómagam is szívesen részt vállalnék. Talán a végzettsége­met jól tudnám kamatoztatni. Aztán persze jöhetnek a gyerekek. — Nem tudom, feltűnt-e, hogy Magyarországról egy szót sem beszélt eddig. — Megtaláltam itt a helyem, fel­szabadult lettem, már nincsenek bék­lyóim, most már biztos: letelepedek Amerikában, pedig még csak kettős állampolgár sem vagyok. Volt olyan, szerencsére nem hosszú periódusa az itt tartózkodásomnak, amikor minden idegesített, ami körülvett, de úgy ér­zem, mostanra sínre került az életem. .Amikor abbahagytam a tornát, új éle­tet kezdtem, véglegesen kiléptem egy burokból, ami körülölelt és megvé­dett. Alkalmazkodnom kellett a meg­változott viszonyokhoz, és kár tagad­ni, nem mindig ment könnyen. Most kiegyensúlyozott vagyok, átestem a holtpontokon, pedig volt néhány. Az egészségemre, a táplálkozásomra is fi­gyelnem kellett, a pajzsmirigv-problémá­­im miatt, de mivel azt eltávolították, most minden rendben velem. Remélhetőleg még így lesz egy jó darabig. Magyaror­szág? Az édesapámmal, aki már sajnos hat éve halott, megálmodtunk egy sport­­centrumot, az elsőt Békéscsabán, de a ter­vek a betegsége és a halála miatt zátonyra futottak. Az emlékére folytattam egy da­rabig, aztán beláttam, egy ilyen létesít­mény építését, vezetését Amerikából le­hetetlen kivitelezni. A telket is eladtam. Mint minden egészséges embert, engem is elfog olykor a honvágy, de mondom: most megtaláltam a helyem, beleálltam végre szökkenés nélkül egy ugrásba. Szereti a sportot? Esetleg ért is hozzá? Szeretné szerkeszteni a Híd sportoldalait? Várjuk érdeklődő hívását a 917-686-1115 telefonszámon!

Next

/
Thumbnails
Contents