A Híd, 2003. július-december (3. évfolyam, 109-134. szám)
2003-11-21 / 129. szám
8 A HÍD Hazai hírek 2003. NOVEMBER 21. Nem lesz Keszegen SZEMÉTDOMB Nem épül meg Keszegen a kilencvenkilenc Pest és Nógrád megyei település kommunális hulladékának befogadására tervezett lerakó, a beruházás tervét vasárnap népszavazáson utasította el a falu lakossága. A keszegi választópolgároknak arról kellett dönteniük: „támogatja-e, hogy Keszeg község közigazgatási területén szilárdhulladék-lerakó centrum létesüljön?” Az alig több mint 700 lakosú község 78 százalékos részvétel mellett mondott nemet a kezdeményezésre. A hatmilliárdos beruházás - amelyet eddig Püspökszilágy, Szód, Kösd és Kartal lakossága is elutasított - következő tervezett helyszíne a Pest megyei Valkó lesz. Demecseri választások MÁSODSZOR Kiss Gyula, a kormánypártok jelöltje nyerte a megismételt demecseri időközi polgármester-választásokat. A 4600 lelkes szabolcsi kisvárosban, mint arról már beszámoltunk, Kiss Gyula előző alkalommal, október 19-én legyőzte az elhunyt polgármester özvegyét, Fáky Lászlónét, a Fidesz jelöltjét. A választást azért kellett megismételni, mert a bíróság a Fidesz kifogásainak helyt adva, törvénytelennek ítélte és megsemmisítette a választás eredményét. Mivel Fáky Lászlóné életveszélyes fenyegetésre való hivatkozással visszalépett, tegnap csak Kiss Gyula neve szerepelt a szavazólapon. Nem iratkozhatott be A HIV-POZITÍV DIÁK Hiába tett sikeres felvételit egy 14 éves fiú egv óbudai műszaki szakközépiskolába, betegsége miatt az iskolaigazgató nem engedte beiratkozni. Az iskolaigazgató azzal indokolta döntését, hogy a diák veszélyt jelenthet társaira, mivel műszaki iskola révén számos balesetveszélyes munkát végeznek a gyerekek. Az igazgatót a 14 éves fiú szülei tájékoztatták gyermekük HIV-fertőzöttségéről. Aáry Tamás Lajos, oktatási ombudsman döbbenetesnek tartja az igazgató mondatait, s úgy véli, a diákot súlyos diszkrimináció érte. Hozzátette: az igazgató azt mondta a szülőknek, hogy a gyerek úgyis meg fog halni. A 14 éves fiú szülei a sajnálatos történtek után úgy döntöttek, a gyerek magánúton folytatja tovább tanulmányait. Áldozat lehet az elsőként PRIVATIZÁLT HATVANI KÓRHÁZ A hatvani lehet az első kórház Magyarországon, amelyet a nagy vihart kavart kórháztörvény nyomán privatizálnak. A Heves megyei település önkormányzata elsőként jelezte az egészségügyi minisztériumnak, hogy - egyelőre csak részben - magánkézbe adnák a városi kórházat. A Magvar Nemzet úgy értesült, hogy a város képviselő-testülete egy olyan német származású üzletemberrel, Heinz Friedrich Greinnel kezdte meg az előzetes egyeztetéseket a privatizációról, akit az Egyesült Államokban gazdasági visszaélés miatt tízmillió dollár megfizetésére kötelezett a bíróság. I Medgyessy: a csatlakozás vesztese lehet az agrárium MAGYAR UGARON Az európai gazdaság és ezáltal az európai politika legkényesebb pontja a mezőgazdaság. A rengeteg választópolgárral és erős szakszervezetekkel rendelkező mezőgazdasagot az európai kormányokkivétel nélkül erőteljesen támogatják. Emiatt évtizedek óta elmaradt a terület valódi piaci alapokon történő átszerveződése, aminek következtében az állami támogatás létfontosságú maradt az ágazat számára. A legutóbbi tagjelölt államokról készült országjelentésekben az Európai Unió elmarasztalta Magyarországot a mezőgazdaság átalakításának elmaradottsága miatt. November 20. Ez lehetett az apropója a miniszterelnök e témában tett nyilatkozatának. Óriási esélyt kap az uniós csatlakozással Magyarország, de azt is el kell mondani, hogy - különösen az agrárium területén - lesznek veszteségek - ismerte el Medgyessy Péter az Európai Újságírók Szövetségének (EÚSZ) kongresszusán. A kisüzemek nem bírják majd a versenyt állami segítség és összefogás nélkül, és a nagyüzemeknél is struktúraváltásra van szükség. A kormányfő szerint a mezőgazdaság várható veszteségei részben az utóbbi tíz év mulasztásai miatt következhetnek be. Végül Medgyessy ezzel zárta beszédét: a csatlakozás áldozatokkal is jár majd, de nyertesek lesznek azok, akik alkalmazkodni tudnak. Kovács László külügyminiszter szombati egri sajtótájékoztatóján az országjelentés mezőgazdaságot ért kritikája kapcsán elmondta, hogy nem tartja szükségesnek az agrárminiszter leváltását. Véleménye szerint Németh Imre jó munkát végez, ezért nem szemrehányás, hanem elismerés illeti. Leszögezte ugyanakkor, hogy a döntés a miniszterelnök hatáskörébe tartozik. Ez utóbbi megjegyzés a kormányfő és a pártelnökkülügyminiszter gyakran konfliktusos viszonyára utal. A politikusként rendkívül tapasztalt Kovács ezzel finoman jelezte Medgyessy Péternek, hogy - bár formálisan természetesen a miniszterelnök dönt minisztereiről - azért neki az a véleménye, hogy az agrárminiszter maradjon. Ezen vélemény nyilvánosságra hozatalával nehezítve meg a miniszterelnök esetleges ellenkező véleményének az érvényesítését. Az Eu-val kapcsolatos nyilatkozatokban szóba került az unió készülő alkotmányának kérdése is. Mint ismeretes, az Európai Unió új alkotmányt dolgoz ki évek óta annak érdekében, hogy a hamarosan 10 új taggal működő unió hatékonyan működhessen. A kis tagállamok azonban - joggal - attól félnek, hogy az új alkotmány által teremtett rendszerben a hatékonyság növelése érdekében jóval kevesebb beleszólásuk lesz az EU-s ügyekbe. Ezzel kapcsolatban a magyar külügyminiszter kijelentette: olyan alaptörvény kell, amely biztosítja az unió demokratikus működését, minden tagállamot egyenlőnek tekint, és mindenld számára egyenlő részvételt biztosít a döntéshozatalban. Kifejtette, hogy Magyarország egy olyan Európai Bizottságot tart jónak, amelynek mind a 25 tagállam tagja lesz. Martonyi János, az Orbán-kormány külügyminisztere leszögezte: az EU új alkotmányában pozitív értelemben hivatkozni kellene a kisebbségekre is. Will Pörög a vita a bíróságok f üggetlenségének védelméről FÜGGŐ FÜGGETLEN Sokat bírált bírósági ítéletek teremtették meg a közeget egy, a bíróságok függetlenségéről kibontakozó politikai és közéleti vitának. Felhívásokra váhszololevelek, interpellációk és közlemények közepette az igazságügy-miniszter a pókasszony csókjától óvja a Fideszt. November 19. Medgyessy Péter miniszterlenök egy megemlékezésen elmondott beszédében hétfőn ismételten azt hangsúlyozta: a kiszolgáltatottság, a megkülönböztetés ma is jelen van a társadalomban; pedig az emberek egyenlők, és ezt illik tiszteletben tartani. Nincsenek joggal és joggal kevésbé rendelkező emberek a jog előtt - mondta, utalva a szegedi bíróság „primitív” ítéletére. A talajt a vita kirobbanásához néhány többször bírált bírósági ítélet készítette elő. A történet a demecseri választások eredményeinek megsemmisítésével kezdődött, JOGAINK VEDELME - BIZALMI KÉRDÉS, OLYAN TANÁCSADÓRA VAN TEHÁT SZÜKSÉGÜNK, MINT BAZSA ENIKŐ Kolozsvárott és New York-ban végzett, magyarul beszélő ügyvéd, a POMERANZ GOTTLIEB & MUSHKIN, LLC 205 Lexington Avenue 16. Emelet, New York, NY 10016 ÜGYVÉDI IRODA TAGJA Szakszerű, pontos ügyintézés Hagyatéki ügyek - végrendeletek Estate administration - Trust - Wills - Estate Planning to minimize tax liabilities Representation in tax audits Családi jog - Emigrációs ügyek Családegyesítés - Zöld kártya - Állampolgársági Ingatlan - adás-vétel Belföldi és Nemzetközi üzleti szerződések International Arbitration - Mediation Banking, Corporate Finance, Securities Law HÍVJA BIZALOMMAL A FENTI IRODÁT A (212) 779-4233 SZÁMON ÉS KÉRJE BAZSA ENIKŐT amikor a kormánypártok az állították, hogy a bíróság alapos vizsgálódás nélkül mondta ki az ítéletet. Múlt héten másodfokon felmentették if). Hegedűs Lórántot, alót elsőfokon már elítéltek antiszemita kijelentéseiért. A koronát pedig erre a folyamatra az a szegedi bírósági döntés tette fel, amelynek argumentációjában a bíró úgy érvelt, hogy a két cigány származású ifjú azért kap kevesebb kártérítést az ártatlanul eltöltött börtönbüntetésért, mert primitívek, és ezért kevésbé viselte meg őket az elzártság. A nagyszabású közéleti vita kiindulópontját Lomnici Zoltánnak, a Legfelsőbb Bíróság elnökének (képünkön) a lépése jelentette: ő a minap felhívásban fordult a köztársasági elnökhöz, a kormányhoz és az Országgyűléshez, azt kérve, ítéljék el a bírák alkotmányos jogait sértő megnyilatkozásokat. A vitához is kapcsolódva négy ombudsman tegnap közös közleményt adott ki, amely hangsúlyozza: „Az országgyűlési biztosok az eddigi nyolcéves működésük során a legszigorúbban tiszteletben tartották saját hatáskörük törvényi korlátáit és a többi jogállami intézmény - köztük az igazságszolgáltatás - függetlenségét.” A biztosok különösen ügyeltek arra, hogy intézkedéseik ne kelthessék a bíróság érdemi ítélkezése befolyásolásának még a látszatát sem. Ezzel egyidejűleg fontosnak tartják leszögezni, hogy a jogállam intézményeit a jogállami rendszer nemcsak elválasztja, hanem össze is kapcsolja - tartalmazza a közlemény.