A Híd, 2003. július-december (3. évfolyam, 109-134. szám)
2003-10-31 / 126. szám
16 a HÍD Sport 2003. OKTÓBER 31. Röviden Ismét egymásnak mentek Egy nappal az NBA új idényének rajtja előtt keményen összevitatkozott a Los Angeles Lakers két sztárja, Kobe Bryant és Shaquille O’Neal. Shaquille O’Neal kezdte a sajtón keresztül, azt tanácsolta Bryantnek, hogy passzoljon többet, amíg ismét százszázalékos erőállapotban lesz. Az augusztusban térdműtéten átesett Bryant azonban ingerülten reagált az útbaigazításra. “Játszottam én már törött kézzel, megrándult bokával, szakadt vállizommal, letört foggal, feldagadt szájjal és labda méretű térddel, úgyhogy nincs szükségem instrukciókra olyantól, aki eg)' köztudottan nevetséges lábujjsérülés miatt 15 meccset kihagy” - utalt ellenlábasának tavalyi gyengélkedésére. Új eljárás lesz az Üllói úti BOTRÁNY ÜGYÉBEN A Legfőbb Ügy észség négy óvást nyújtott be az Üllői úton május 30-án történtekkel kapcsolatban hozott labdarúgóliga- és MLSZ-határozatokkal szemben. Ez azt jelenti, hogy új eljárásra kerülhet sor a Ferencváros ügyében, így a klub akár vissza is kaphatja a bajnokság előtt levont hat pontot, ebben az esetiben pedig a bajnokság élére ugorhatna. VlLLENEUVE SZÍVESEN TISZTELNÉ aMcLarent Elképzelhető, Jacques Villeneuvenek mégsem kell távoznia a Forma-1- ből. A kanadai versenyzőt az idei szezon utolsó, japán futama előtt menesztette a BAR-Honda istálló, és mivel eddig egyetlen másik csapat sem tett neki ajánlatot, úgy tűnt, jövőre nélküle kezdődik a szezon. A McLaren- Mercedes egyik szóvivője viszont arról számolt be, Villencuve bejelentkezett hozzájuk tesztpilótának. “Jacques Villeneuve megkereste a McLaren istállót, mert szívesen lenne tesztpilóta 2004-ben. Eddig viszont a csapatunktól még senki nem tárgyalt vele” - árulta el a szóvivőnő, akinek bejelentését megerősítette a pilóta menedzsere, Craig Pollock is. Villeneuve 1995-ben CART-bajnok lett Amerikában, majd 1997-ben világbajnok a forma- 1-ben, azóta viszont egyetlen futamot sem tudott megnyerni. Felfüggesztett büntetést KAPOTT AZ NHL-JÁTÉKOS Hároméves felfüggesztett börtönbüntetést kapott Joe Corvo, a Los Angeles Kings újonc jégkorongozója, mert egy étteremben megvert egy’ nőt. A hátvéd furcsa módját választotta az ismerkedésnek: telemarkolt a hölgy fenekébe. Ezután a biztonságiak távozásra szólították fel a neveleden hokist, de ő rövid idő után visszatért, majd megütötte a 34 éves nőt, aki földre esett, és ekkor még tele is rúgott az arcába. A Fradi és a Szeged is TOVÁBBJUTOTT A LEN-KUPÁBAN Csoportgyőztesként jutott tovább, s folytathatja a LEN Kupa legjobb 16 Doppingösszeesküvés az atlétikában SZEGYEN A FUTÁS... Az Amerikában kifejlesztett THG nevű doppingszer miatt az augusztusi atlétikai vb-n levett valamennyi mintát újra vizsgáljak. Tíz hónappal a jövő évi athéni olimpia előtt több amerikai válogatott atléta doppingtesztjének A-próbája a szteroidok közé tartozó tetrabydrogestrinon (THG) használatát mutatta ki -jelentette be az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA). Október 26. Terry Madden, a USADA igazgatója a lebukottak pontos számát és nevét nem hozta nyilvánosságra. Amennyiben a várhatóan decemberre elkészülő B- próba megerősíti az első teszt eredményét, mindegyik versenyző kétéves eltiltással számolhat. “Nem tudok olyan doppingesetről, amelyikben ennyi ember lett volna érintett” - nyilatkozott Madden. - “Szabályos összeesküvésről van szó kémikusok, sportolók és edzők között. Mindannyian meg voltak győződve arról, hogy ennek a szemek a használatát nem lehet kimutatni. A THG tulajdonképpen egy csúcsfejlesztésű szteroid. A hatása hónapokig tart, ugyanakkor csak három-hét napig lehet kimutatni a szervezetben.” A mostani, tetrahidrogesztrinonnal (THG) kapcsolatos ügy nagymértékben hasonlít az egykori NDK központi doppingolására. Ezt David Howman, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) főigazgatója jelentette ki. “Most is a vegyészek által kitalált szer használatáról van szó. Ez is egy összeesküvés, de nem egyszerű csalás, ez bűncselekmény, és a bűnösöknek ennek megfelelően kell majd felelniük tetteikért” - mondta. Howman, aki civil foglalkozását tekintve jogász, kifejtette: a sportorvosok most egy, a tesztoszteronhoz hasonló molekulaláncú vegyületet hoztak létre, amely önmagában nem fordul elő a szervezetten, azt előállítani nem képes, vagyis mesterséges anyagról van szó. A USADA június elején egy adétaedzőtől kapott információt a THG-ről. A szakember később a szert is eljuttatta a doppingellenes ügynökséghez, ahol a szakemberek a kapott minta segítségével kifejlesztették a módszert arra, hogyan lehet a THG-t kimutatni. A júniusi amerikai adétikai bajnokságon 350 ellenőrzést végeztek, világszerte pedig további százat - nem csak az atléták között -, kimondottan a THG-ra összpontosítva. A USADA a THG mellett több esetten a modafinil használatát is kimutatta, e serkentőszer fogyasztása miatt bukott le az augusztusi párizsi világbajnokságon 100 és 200 méteren győztes Kelli White. Az amerikai sprintért valószínűleg megfosztják aranyérmeitől, erről az Egyesült Államok sportági szövetségének (USTAF) kell döntenie a nemzetközi szövetség (IAAF) határozata nyomán. A THG-t egyébként állítólag Victor Conte, a kaliforniai Balco-laboratórium alapítója fejlesztette ki, az intézetben táplálék-kiegészítőket is gyártanak. Conte több sztársportoló, így a sprinter Marion Jones és a baseballos Barry Bonds tanácsadója. A laboralapító pénteken az AP-nek nyilatkozva tagadta, hogy bármi közük lenne a THG kifejlesztéséhez. Szerinte a vádaskodással irigyei próbálják befeketíteni. ■ " Szimbolikus összegekkel a magyar klubok segítségére MILYEN PÁLYÁKON? Akár egy forintért is megszerezhetik stadionjaikat a fővárosi futballklubokat működtető gazdasági társaságok. A Világgazdaság információi szerint az állam jelképes összegért szeretné bérbeadni a százmilliókért fenntartott stadionokat. Október 27. A magyar állam egy egyforintos jelképes összegért szeremé bérbeadni a klubokat működtető gazdasági társaságoknak a tulajdonában lévő öt nagy' fővárosi stadiont - nyilatkozta Papp Albert, az állami sportingadanokat kezelő Sportfólió Kht. vezérigazgatója a Világgazdaságnak. A terv a szakminisztérium és a 37 milliárd forintos állami sportvagyont kezelő Sportfólió kht. elképzelése csak az NB I-es FTC-, ÚTÉ- és MTK-pályát valamint a jelenleg NB I/B-s Honvéd- és a 2001-ben meggyulladt Vasas-pályát (képünk) érinti. Az egyre nehezebb gazdasági helyzetbe kerülő klubok azonban nem biztos, hogy élni kívánnak a kedvező lehetőséggel, ugyanis az üzemeltetést ez esetben teljes egészéten maguknak kell finanszírozni. Papp elmondása szerint a Sportfólió Kht. éves szinten ezidáig, mint egy 70-120 millió forintot költött a stadionokra. Az összeg természetesen stadiononként értendő. "Az üzlet jó oldala viszont, hogy jogot nyerhetnek a stadionok környezetében lévő szabad ingatlanterületeket hasznosítására" - mondta Papp. A GYISM és a kht. elképzelése szerint 25 évre vehetnék bérbe a létesítményeket azok, akik képesek finanszírozni a pályák közel 100 millió forintos üzemeltetési költségeit. Ez a nézőszám jelentős csökkenése és a közvetítések MTV-ről való kiszorulása miatt jelentősen csökkenő bevételek mellett, elég reménytelen feladatnak tűnik. Az üzleti napilap kiemeli a csődközeiben lévő, azonban az egyeden felújított stadionnal bíró Újpest esetét, vajon kívánnak e élni a lehetőséggel. A Ferencváros esetében az új üzleti lehetőséggel akár Várszegi Gábor további szerepvállalása is képbe kerülhet. (Mint ismert, az FTC kimaradt a stadionrekonstrukcióból, így egy felújításra szoruló Üllői úti pályát béreltemé ki.) FÜRST & TARYAN ÜGYVÉDI IRODA 71-21 austin Street Forest Hills, NY 11375 (718) 575-1244 Empire State Building 350 Fifth Ave, Suite 7710 New York, NY 10118 (212) 628-0119 Ügyfélfogadás kizárólag előzetes bejelentés alapján! Államplgárság - Családi jog - Hagyaték - Végrendeletek - Ingadan adás és vétel - Üzleti szerződések - Vállalati jog Baleseti ügyekben Ügyvédi munkadíj kizárólag sikeres ügyintézés után! Baptista templom Mindenkit szeretettel várunk Istentiszteleteinkre! Szombat 10-12 Vasárnap 10-12 Lelkipásztor: Kulcsár Sándor Vasárnapi Istentisztelet után 1 órakor ebéd 225 East 80 St, NY 10021