A Híd, 2003. július-december (3. évfolyam, 109-134. szám)
2003-10-03 / 122. szám
2003. OKTÓBER 3. SZÍNES A HÍD 21 M Kameratelefon, nyaklánc a divatmobilosoknak A HÍVÁS SZAVÁRA A Nokia csütörtökön bemutatta új, romboid formájú kamerás mobiltelefonját, melyhez hordható kiegészítőket kínál. A 7600-as telefonnal fotózott képeket a felhasználók a Nokia digitális képkeretbe, a nyakba akasztható medálokra vagy a kaleidoszkópba tölthetik, amely nevével ellentétben nem keveri össze a képeket. Október 2. Az új Nokia 7600-as készülék előlapját szinte teljesen kitölti a 65 ezer színt megjelenítő kijelző. A telefon kamerájával lehet fotózni és videofelvételeket készíteni, képes MMS-ek kiildésére'és fogadására, zenék és élő videofelvételek lejátszására. A 8x9 centis készülék súlya mindössze 123 gramm, és 50 percnyi MP3 formátumú zenét képes tárolni. A GSM 900/1800 és a WCDMA hálózaton egyaránt működő Nokia 7600 a tervek szerint 2003 utolsó negyedévében jelenik meg az európai, afrikai, közel-, és távol-keleti piacon. Néhány luxusbutikban, például a londoni Conran Shopban, a stockholmi Asplundsban, a párizsi Colette-ben, a milánói Corso Comóban, a barcelonai Vincon-ban, a berlini Quartier 206-ban és a müncheni Wittgensteinben egy ezer készülékből álló, limitált széria lesz kapható. A Nokia kétféle digitális képkeretet, kétféle nyakba akasztható medált és egy zsebrevágható képnézegetőt kínál a telefon mellé. Ezekre infravörös kapcsolaton át lehet továbbítani a mobiltelefonnal fotózott képeket. Az idei év végén megjelenő SU-7 képkeretre maximum 50 képet lehet átlőni infrán, majd megjeleníteni színes kijelzőjén, jövőre pedig megjelenik az MMS-t fogadni képes, SIM-kártyabemenettel is rendelkező változat. A mobilgyártó jövőre mutatja be nyakba akasztva, vagy karkötőként hordható digitális medáljait, melyekre számítógépről, vagy mobiltelefonról infrakapcsolaton át lehet képeket áttölteni. Az órát is tartalmazó medálokra nyolc kép fér. A Nokia kaleidoszkópnak, _ nevezett eszköze egy kisméretű, zsebrevágható képtároló és képnéző, melyre szintén infrán vagy kompatibilis memóriakártyáról tölthetők át a képek. SIR MARK AUREL STEIN VILÁGJÁRÓ KLUB Körösi Csorna Sándor nyomain Nyugat-Tibetben Dr. Kubassek János diavetítéssel egybekötött élménybeszámolója Múltunk legendás alakja, Körösi Csorna Sándor pályafutását követi nyomon az Előadó. A székelyek szentjeként tisztelt világvándor utazásait és munkásságát idézi fel a bölcsőhelytől, a háromszéki Csomakőröstől a sírig, az indiai Dardzsilingig. Az előadásban megelevenedik a XVIII. Századi Erdély, Nagyenyed, a Bethlen Kollégium diákélete, Göttingen és az ázsiai vándorlás számos állomása. Az előadó negyedszázados kutatómunka gyümölcseként könyvet is írt Körösi Csornáról a Himalája magyar remetéje címmel. Kubassek János, a geográfus tudománytörténész Előadó - az érdi Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója -bejárta azokat a távoli tájakat, amelyek hajdan az őshazakutatástól ösztönzött vándor munkálkodásainak színterei voltak. A tibetológi atyjaként emlegetett Csorna munkásságának legfontosabb helyszíneit, Zangla és Phouktal távoli kolostorait gyalogszerrel kereste fel a Nyugati-Himalája könyörtelen sziklabirodalmában. A előadásban Mezopotámia, Perzsia, Afganisztán, Pandzsáb, Kasmír, Ládák, Zanszkár és Bengália tájai kelnek életre. Eredeti források, korabeli levelek, cikkek, grafikák, saját fényképfelvételek teszik hitelessé az előadást. Az orientalisták kimagasló géniusza síron túli utóéletének mozaikjaival bizonyítja az Előadó, hogy Körösi Csorna Sándor az egyetemes tudomány halhatatlanjai közé tartozik. A szegény székely család fia olyan gazdag szellemi örökséget hagyott ránk, amely ma is népeket, kultúrákat köt össze. Az egyik legnagyobb magyar küzdelmei és életpályája a hétköznapokban is ösztönző erőforrást jelentenek. Az előadás a Sir Mark Aurel Stein Világjáró Klub szervezésében és az Eurocenter Plus Travel utazási iroda támogatásával október 11-én, szombat délután 4 órai kezdettel kerül sorra a 69-es utcai Kossuth Terem-ben (az 1-es Avenue és 2-es Avenue között). További információk telefonon: 212 570 0911. T alálkozunk OKTÓBER 11-ÉN! R öviden eltorlaszolták az áruház kijáratait, és hermetikusan lezárták a környéket. A szabadítási akció három órát vett igénybe, de személyi sérülés nem történt. Finnországban betiltják AZ UTCAI PROSTITÚCIÓT Szeptember 29. Az utcai prostitúciót tiltó törvényt léptetnek életbe Finnországban - jelentette be hétfőn a finn belügyminisztérium. A szerdától hatályos törvény értelmében Finnországban tilos nyilvános helyen szexuális szolgáltatást felajánlani, vagy azt igénybe venni. A rendelkezést figyelmen kívül hagyok 50 euróig terjedő pénzbírsággal sújthatok. A finn parlamentben jelenleg vita tárgy át képezi a prostitúció jogi szabályozása. Egy munkacsoport nemrégiben a svéd példa követését javasolta. Eszerint megbüntetnék azokat is, akik a prostituáltak nyújtotta szolgáltatásokat igénybe veszik. Az új finn törvény az említetteken túl 20 euró megfizetésére kötelezi mindazokat, akiknél graffiti festésére alkalmas festékesdobozokat találnak, továbbá akik közterületen végzik el a dolgukat - jelentette a dpa német hírügynökség. Japánban elhunyt a legidősebb FÉRFI A VILÁGON Október 1. A Guinnes Rekordok Könyve által a legvénebb férfiként számon tartott Tjugandzi Jukitit vasárnap este, 114 éves és hat hónapos korában érte a halál a Kjúsú szigeti Ogoriban lévő otthonában. Tjugandzi Jukiti 1889-ben született Fukuoka kormányzóságban, és sok mindennel foglalkozott hosszú élete ,során: többek között selyemhernyót tenyésztett, bankban dolgozott, társadalombiztosítási ügyeket intézett, és helyi közösségfő is volt az ITÁR-TASZSZ szerint. A veterán férfiú csak valamikor a kilencvenes éveiben szokott le arról, hogy személyesen járuljon a szavazóumákhoz. Az utóbbi években látása meggyengült, de továbbra is naponta háromszor étkezett, minden nap ivott tejet, és állítólag szeretett kandiscukrot rágcsálni. Japánban hivatalos adatok szerint több mint húszezer százévesnél idősebb ember él, 134-szer annyi, mint négyven évvel ezelőtt. A százon túliak több mint négyötöde a gyengébb nemhez tartozik. Kjúsú szigetén él a hosszú életűek világcsúcstartója, Hongo Kamato asszony, aki két hete ünnepelte 116-ik születésnapját. Tanórán kívüli MUNKAREND Szeptember 28. Az utóbbi időkben annyi éjszakai bár és nyilvános ház üzemelt az ukrán iskolaépületekben, hogy az oktatási minisztérium rendeletben szabályozta, hogy milyen célra adhatók ki a helyiségek. A vidéki ukrán iskolák igazgatói gyakran adták ki az iskolaépületek egyes helyiségeit szinte bármilyen célra, hogy növeljék az oktatási intézmények bevételeit. Mivel szinte egyáltalán nem voltak ellenőrzések, számos éjszakai bár és bordélyház nyílt az oktatási intézmények területén fekvő, ám ritkábban használt épületszámyakban. Az ukrán rendőrség legutóbb Odessza 5- ös számú iskolájának területén bukkant egy bordélyházra. A nyilvános ház alig pár méterre feküdt az iskolai játszótértől, így a gyerekek jól láthatták a légyottokra érkezőket. Kiderült, hogy a bordélyház vezetői szaunát és bárpultot is szereltek a pincébe, hogy a vendégek minden igényét kielégíthessék, jelentette az Ananova hírügynökség.