A Híd, 2003. július-december (3. évfolyam, 109-134. szám)
2003-09-19 / 120. szám
2003. SZEPTEMBER 19. Kultúra A HÍD 11 B Velencei Filmfesztivál: kíméletlen kritikus olasz közönség OROSZ GYŐZELEM Kezdjük a rosszal. Sót, a számunkra, magyarok számára legrosszabbat Amikor rövidfilmünk vetítése még csak a feléig jutott, az évtizedek óta a világ filmtermésének javához szokott velencei publikum, - amely ráadásul általában szereti a magyarokat, - hangosan ordítozni kezdett: „BastaíBasta!” Az indulat megfelelő fokára szabadon lefordítva: „No, ebből elég volt! Hagyják abba!” A nézőtéren ülő magyar újságírók és a magyar film művészei, képviselői még most, egy héttel a történtek után is úgy emlegetik ezeket a másodperceket, mint szakmai pályafutásuk eddigi legmegalázobb élményét. Ezen nem enyhít, hogy az olaszok ugyanígy ordítottak Bandares dollármilliók bevetésével készült filmjének vetítése közben is. Mi történt velünk? Ha egyetlen szóval akarjuk a rövidfilmünket jellemezni, akkor ez a szó: bárgyú. S van-e még valami amely ennyire távol áll a művészettől, mint épp a bárgyúság? Mert valahonnét kormányszintről jött a bíztatás: vigyük filmre az Európai Unióhoz közeledésünket, az unió akarását. Hát filmre vittük. Igaz, a fő filmrevivő Kézdi Kovács Zsolt volt, aki a pártállam utolsó szakaszában a filmgyártást igazgatta, s akit soha sem lehet azzal megvádolni, hogy zseni. Csakhogy az alkotó stábban benne volt maga Szabó István, az Oscar-díjas Mefisto alkotója, aki a Jancsó Miklós utáni kor legnagyobb magyar filmrendezője. A nagy-nagy állami akarás eredménye egy szuperlapos ödet. Filmezzünk egy akadályugratást, amelv tulajdonképpen az Európai Unióba való bejutást jelképezi, s mi azt lóval átugratjuk. Brrr! Hát megcsináltuk. Az eredmény a “Basta”, vagyis hogy ezt jól el... szúrtuk. A mindig egyénire, sosem látott ízre törekvő művészetnek soha akkora döfést nem lehet adni, mint amekkorát a lapossággal a teljes blődlivel lehet. Egyáltalán: az illusztratív megoldások lényegében másolások, s messze ívben elkerülik azt, ami egyéni, s a művészet régiójába felemelt, átszűrt alkotás. No mindegy, ez nem ment. Valóban semmi mást nem lehet tenni, mint örökre elfelejteni. Pedig... a Nyíró József székelyföldi novelláiból Szőts István rendezte Emberek a Havason már 1941-ben elnyerte az akkori velencei filmfesztiválon a legjobb rendezés díját. Bizony! Persze, aki ismét elköveti, az ellen a selyemfátyol helyett hasznosabbnak látszik a jó magyar áztatott kenderből font kötél. Már elnézést. A nagy rendezvényen részt vett újságíró, kritikus kollégák szerint általában a türelmedenség és az izgalom volt a jellemző. Egészen a legutolsó napig, sőt, az eredményhirdetésig A velencei publikum kegyetlenségéből pedig jócskán kijutott más filmeknek is. Elsősorban a Midenhatő című amerikai mozinak, majdnem azt írtuk: süketségnek, amely arról szól, hogy egy földi halandó átveszi Isten szerepét, merthogy az Urat feldühíti e lázadozó akamok kisember. A történet méltatlan arra is, hogy helyet foglaljon a bővebb leírással. Maradjunk Eőry Karóimnak, a Magyar Nemzet filmkritikus fesztivál-tudósítójának minősítésénél: Bárdoladan hittanóra! Ráadásul a tudósítás kíméletlen címmel, illetve alcímmel jelent meg: A mindenható szabadságon van, Isten mint laza csávó. Hogy olykor mit ki nem bír a filmvászon? Ehhez képest a mi lóugratós blődlink még ártalmatlan gyermetegség. S ha a világ filmgyártásának bevételét óriási többséggel Hollywood zsebeli be, s fordítja vissza filmkészítésre, s ilyen zagy vaságot képes kiadni a neve alatt, hát akkor mi még jól megúsztok. De lássuk, mi volt Velencében a jó? Csákvári Géza a Népszabadság filmes szakembere így összegezte a fesztivált: „A Summertime (1955) című, a Brit Filmarchívum által digitalizált felújított kasszasikerével záró Velencei Filmfesztivál szinte az utolsó pillanatig izgalmas volt, hiszen a döntés előtti nap, még pénteken késő este is mutattak be az Arany Oroszlánra esélyes filmeket. A Lidón terjedt pletykák szerint sokáig vitás volt, hogy melyik film kapja a mustra fődíját. A jól értesültek biztosak voltak abban, hogy a rendező-filmforgatókönyvíró Mario Monicelli vezette játékfilmes zsűri sokkal inkább a zsűrielnök kortársának, Marco Bellocciónak ítéli majd oda, mint egy fiatal orosz vagy egy mexikói filmesnek. Az utóbbi vagyis a „21 gramm”- című mexikói alkotás: rendkívül erős hatású film, precíz, depresszív munka, amely messze van az amerikai filmek gördülékeny stílusától, s inkább képes a néző hangulatát betonba döngölni. A győztes végül mégiscsak az orosz fiatalember, Andrej Zvagincev (képünkön) A visszatérés című műve lett. Kriston László, a Magyar Hírlap tudósítója szerint az ő csendes, finom hangvételű filmjében két fiú és az utoljára gyerekkorukban látott, hirtelen felbukkanó apjuk találkoznak, miközben a végtelen orosz tájakon vezet az útjuk. Az utazás során előforduló veszélyes helyzetek pszichés erőpróbákkal szolgálnak. A fiúk vonakodnak elfogadni apjuk meglehetősen tekintélyelvű, parancsoló jelenlétét életükben. Hol gyanús tekintettel méregetik az idegen férfit, hol az éledező kamaszkori lázadás elemi erejének engedelmeskedve taszítanák el maguktól, mégis szomjaznak az apaképet végre betöltő férfi szeretetére és elismerésére. Utazásuk kivezet a felelőtlen és felhőtlen gyermekkorból, aminek lezárultát erővel pecsételi meg a történet tragikus végkifejlete. Még két érdekesség Zvaginzevről: A visszatérés elnyerte a Luigi de Laurentis első filmes díjat is. Továbbá a locamoi fesztivál perelni akarja a velencei fesztivált, mivel már előbb elkérték Zvaginzevtől a filmet, de a velenceiek ’’lenyúlták” A visszatérést. (FD) Nemzetközi botrány Budán Kiss Bence Tudósításunk címe ez is lehetne: Mi lesz Devecseri Gábor hamvaiból? Nos, a profán válasz: malter! A magyar kultúrtörténet egyik legnagyobb egyénisége, a klasszikus görög kultúrát a magyar kultúrába átültető Devecseri Gábor Kossuth-díjas költő és műfordító hamvait ugyanis 1971-l>en bekövetkezett halála után az azóta már roskadozó, kisebb, de ősfás kerttel rendelkező telken szórták szét. A telek állami tulajdon, így még a pártállamban kezdődött a nagy költő földi maradvánvainak megalázása: a budapesti XII. kerület tanács kettéválasztotta a telket, s a feléből pénzt akart csinálni. A hazai kultúrközvélemény, együtt a görög nagykövetséggel, fellázadt: hiszen Devecseri Gábort Görögországban is nagyra értékelik a hellén művek fordításai okán. Aztán elült a zaj, de 2000-ben ismét pénzzé akarták tenni a felső telket, azt a részt, ahol éppen Devecseri hamvai beolvadtak a földbe. Erre a görög nagykövetség görög földet küldött Budapestre, hogy azzal a hamvakkal teli kerti földet keverjék, s képletesen, de ott nyugodjék Devecseri Gábor. Ekkor már lépett a Műemlékvédelmi Hivatal is, s mindkét telekrészt ideiglenes műemlékvédelem alá vette. De valaki gyors volt (vagy' több csúszópénz kapott?) mindenesetre a műemlékvédelemmel azonos napon egy kecskeméti kavicsbánya tulajdonos 80 millió forintért megvette a felső telekrészt. Most a Blikk nevű bulvárlapnak, úgy látszik volt egy jó napja, mert végre nem mezítelen utcalányokról, meg színészek házasságtöréseiről írt, hanem a magyar kultúra e botrányáról, s a magyar bürokrácia lassan már nemzetközivé vált szégyenéről. A történetnek még nincs vége, csak ideiglenes csendje: a budapesti XII. kerületi polgármesteri hivatal semmiféle sajtókérdésre, vagy' állampolgári megkeresésre semmilyen választ nem ad. ELENA l BODONI, DPS. 35 East 38th Street Suite 1D New York, NY 10016 Telefon: (212) 499-9083 Személyhívó:(917) 925- 0090 Email:BodcmiDDS@aol.com A miniszter újra félrelép E tudósítás akkor érthető, ha az olvasó tudja: Dobó Kata ifjú színésznő vöröshajú, világoskék szemű, s ahogy a pesti népnyelv egészen plasztikusan megfcgalmazza, „dögös csaj”. Ügy esett, hogy Andy G. Vájná magyar származású, tekintélyes amerikai producer kicsit hazament Pestre. Mivel egy jó producer örökké szolgálatban van, új arcokat is megfigyelt, mert hátha... így esett a szeme Dobó Kata altkor végzett színésznőre, akinek mint fentebb említettük, vörös haja van, meg világoskék... satöbbi. Dobó Kata nemsokára Amerikába röpült s mindjárt filmszerepeket kapott. Világsztárok mellett is volt kisebb-nagyobb feladata, partnereinek névsora: Robert de Niro, Dolph Lundgren, LL Cool J, Chris Klein, Nastassja Kinski és Steven Seagal. Most jött a hír Pestre: Andrew' G. Vájná amerikai filmet akar létrehozni A miniszter félrelép című hazai komédiából. E Ray Conney darab József Attila Színházbeli előadásában a két férfi főszerepet két rendkívül jó házai komikus színészegyéniség: Koltai Róbert és Kern András alakította, a csábító titkárnőt pedig a kiváló erdélyi művésznő, Fehér Anna. Magyar filmváltozatában viszont már Dobó Kata titkámősködött, s Andy G. Vájná jóvoltában ezt teszi az amerikai mozi változatban is. A hírre a pesti utca önérzetes magyarjai felkapták a fejüket, mert az nem igazság, hogy a legjobb nőket elviszi innét a Vájna, a loncsosabbját pedig a nyakunkban hagyja. Kéretik helyettük némi ellenszolgáltatás. Mondjuk Michelle Pfeiffer egy' vasárnap délelőtti csúcsidőben kétszer sétáljon végig a nagykörúton, folyamatosan jobbra-balra mosolyogva. Vele kell jöjjön George Clooney is, hisz a Dobó lány van olyan jó üzlet, hogy a pesti asszonyoknak is jusson a kárpótlásból. De a Clooney bele nem karolhat a Pfeiifieibe, mert akkor a magyar nagysasszonvokat üti meg a guta. Hisz olykor Pesten sem csak a miniszterek akarnak félrelépni. (F D)
