A Híd, 2003. július-december (3. évfolyam, 109-134. szám)

2003-08-29 / 117. szám

8 A HÍD Hazai hírek 2003. AUGUSZTUS 29. R öviden Egymillió látogatója volt a Budapest Plázsnak Augusztus 26. Több mint egymillió láto­gatót vonzott a Duna-parti Budapest Flage - mondta a szervező kft. ügyvezető igazgatója. “Az alsó rakparton kialakított városi tengerpartnak sokkal nagyobb volt a sikere annál, mint amire a rendez­vényt megelőző nehézségek, félelmek és aggályok után számítottunk” - mondta Bér Beatrix. A plázson az állami ünnep­napon, szerdán volt csúcsforgalom. Sza­vai szerint legfőbb tapasztalatuk az, hogy jövőre is meg kell csinálni a ren­dezvényt, mert “az emberek szeretik, és jót tesz a városnak”. Az ügyvezető ismer­tetése szerint a plázs pénzügyi mérlege eg)- hét múlva készül el, az azonban már tudható, hogy nyereséget nem hozott az idén. A Fiatal Baloldal a GYÚLÖLETBESZÉD ELLEN Augusztus 24. A gyűlöletkeltés elleni fel­lépés érdekében az Országgyűlés őszi ülésszakán az elsők között szükséges a büntető törvénykönyv módosítása - , mondta Újhelyi István szocialista képvi­selő vasárnap az MTI-nek. A gyűlöletbe­széd nem maradhat büntetlen a törvényi szabályozás hiányossága, a jogalkalma­zás és jogértelmezés közötti feszültség miatt - közölte telefonon nyilatkozva a Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták elnöke a szervezet nevében. Megfogalmazása szerint az elmúlt évek tapasztalatai alap­ján kijelenthető, hogy a mindenki számá­ra nyilvánvalóan gy űlölet uszítására al­kalmas kifejezések, magatartások nem jártak kellően hatásos szankciókkal. Petófi-szobrot avat MEDGYESSY KÍNÁBAN Augusztus 25. A kedden háromnapos lá­togatásra Kínába utazó miniszterelnök találkozik többek között Ven Csia-paó­­val, a Kínai Népköztársaság Államtaná­csának elnökével, Hu Csian-tao, a Kínai Népköztársaság elnök-pártfőtitkárával és Yu Pang-kuo, az Országos Népi Gvűlés Állandó Bizottsága elnökével is. Medgyessy kollégájával “felfrissíti” a két ország között már korábban aláírt Közös Nyilatkozatot, a változtatásokról ugyan­akkor nem szivárogtak ki részletek. A kormányfő jelenlététen avatják fel Pető­fi Sándor mellszobrát a pekingi Lu Hszün Múzeumban. Súlyos lemaradásban A MAGYAR ÚTHÁLÓZAT Augusztus 27. A magyar infrastruktúra­hálózat jelentős lemaradásban van az unióéhoz képest, az autópálya- és autóút-hálózat sűrűsége egynegyede az EU átlagának. A teljes úthálózat sű­rűsége nem marad el az uniós átlagtól, azonban állapota, minősége, teherbírása nem felel meg a jelenlegi forgalmi igényeknek. A vasútnál is hasonló a helyzet: a vonalsűrűség ugvan meghal­adja az EU-átlagot, de minősége elmarad tőle. A jelenlegi kormány által tervbe vett útépítési- és fejlesztési elkép­zeléseket nem sikerült maradéktalanul teljesíteni. ■ Támadástól rettegett a Nyugati téri robbantó KL ELSÜLŐ VILLAMOS Két súlyos és hat könnyű sérültje van annak a robbanásnak, amely hétfő délután történt a Nyugati téren, a pályaudvar előtti villamosmegállóban, a hatos villamoson. A deto­nációt egy hátizsákba rejtett, aceton alapú szer okozta, amelyet kémiaórákon szoktak használni A felrobbant hátizsákot egyférfi viselte, aki a rendőröknek azt mondta, azért hordott magánál robbanóanyagot, mert támadástól tartott, és így akart védekezni Augusztus 25. Robbanás történt hétfő délután, ke­véssel negyed négy előtt a Nyugati téren, a pályaudvar előtti villamosmegállóban, a hatos villamoson. A helyszíni szemle során találtak egy forgótáras flóbertpisz­­tolyt is a villamoson. Értesülések szerint egy hátizsákba rej­tett vegyszer okozta azt a detonációt, amelynek hat könnyű és két súlyos sé­rültje van. A robbanás egy, a Moszkva tér irányába tartó villamoson történt, amely­nek egyik ablaka kitört. A robbanásban főleg az álló utasok sérültek meg, akik jobbára a kezükön égtek meg. A hírügy­nökség értesülései szerint a robbanás lé­nyegesen súlyosabb kimenetelű is lehe­tett volna, a robbanóelegy nagy része azonban nem robbant fel, csak szétszóró­dott a villamoson. Salgó László országos rendőrkapitány is a helyszínre érkezett a robbanás után. A rendőrkapitány elmon­dása szerint egy húszéves nagykátai fia­talember viselte a hátizsákot, amelyben aceton alapú elegy volt. Ilyen vegyszert kémiaórákon szoktak kísérletekhez hasz­nálni, illetve pirotechnikai bemutatók­hoz. A fiatalember a rendőröknek azt mondta: azért hordta magánál a szert, mert attól tartott, hogy megtámadják, és ezzel akart védekezni. A fiatal férfi az interneten talált recept alapján állította elő a robbanást okozó öt kiló vegyszert. A Havaria Press értesülé­sei szerint voltak olyan szemtanúk, akik látták a hátizsák tulajdonosát, amint meg­próbált elmenekülni a villamosról. A BRFK szóvivője elmondta: a nagykátai fiatalembert a kórházba szállítás után azonnal a műtőbe vitték, így a rendőrök egyelőre nem tudták alaposan kikérdez­ni. A HavariaPress szerint az ügy vizsgá­latába már a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársai is bekapcsolódtak. A felrobbant hátizsákot viselő férfit egy másik sérülttel együtt a a Honvéd Kórházba szállították. A kórházban kö­zölték: két huszonéves fiatalembert szál­lítottak be hozzájuk. Mindketten nyolc napon belül gyógyuló alsóvégtag-sérü­­lést szenvedtek. A kórház közlése szerint csak a lágyrészek sérültek, csonttörést nem szenvedtek A könnyebb sérülteket megfigyelésre a Péterfy Sándor utcai és a MÁV Kórházba vitték megfigyelésre. Ok ugyanis a robbanás miatt halláskáro­sodást szenvedhettek. A sérült villamos fél öt előtt elhagyta a megállót, ezután néhány perccel később megindult a villamosforgalom is. Koráb­ban a 4-es, 6-os villamosok helyett a Moszkva tér és az Oktogon között autó­buszok vitték az utasokat. A Fidesz a kettős állampolgárság témájában kritizál KÖZÉLETI RIASZTÁS? A Fidesz “szociális demagógiával” vádolta meg a kormányt a kettős állampol­gárság témájához való viszonyulásában. Az ellenzéki párt szerint a kormány nyi­latkozatai irreálisak, és riogatásra szolgálnak. Augusztus 24. Az elmúlt két hónapban a kormányza­ti mellébeszélés magasiskolájával találkoz­hattunk, a kormány bizonyságát adta an­nak, hogy lemondott a határon túl élő ma­gyarokról - mondta Németh Zsolt fideszes politikus pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. A parlament külügyi bizottságának elnöke kifogásolta, hogy a szerb miniszter­­elnök által a vajda­sági magvaroknak felajánlott kettős állampolgárságról Medgyessy Péter kormányfő “hall­gat, mint a sír”. yW N é m e t h J, Zsolt kö-Az első Amerikai Magyar Televízió! A Hungarian American Television az alábbi földi su­gárzású adókon(UHF) illetve kábelcsatornákon fogható: WNYE 25 csatorna - New York, New Jersey, Connecticut - Szombat 16 óra DUNA TV Híradó - Szombat reggel 7 óra 30 perc Time Warner Cable 34 csatorna - Manhattan - Vasárnap 16 óra WLEN 36csatnma-GnaH'Alkni Hollywoodtól Key-ig)- Kedd hajnali 1 óra WLRN 17 csatorna (UHK) - Dél-Florida (W. Palm Beach-től Key-ig) HATV, P.0. Box 468, Radio Gty Station, New York, NY 10019 Tel/fax: 1-718-275-1223 Karl Bardosh producer zölte: támogatják az SZDSZ javaslatát, hogy a lengyel-ukrán példa alapján az Ukrajnában és a Szerbiában élő magya­rok ingyenesen juthassanak tartós vízum­hoz. Hozzáfűzte: támogatják azt is, hogy a kormány haladéktalanul kezdjen tár­gyalásokat a vajdasági magyarok kettős állampolgárságának bevezetésével kap­csolatban. Az ellenzéki politikus arra kér­te a külügyminisztert, “hagyja abba a szo­ciális demagógiát” és a kettős állampol­gárság bevezetésével összefüggésben ne riogassa az embereket a magyarországi szociális ellátórendszerek összeomlásával. A Fidesz átvette a vezetést A Fidesz átvette a vezetést az MSZP- től - derül ki a Medián legfrissebb köz­vélemény-kutatásától. A biztos szava­zók 48 százaléka a Fideszre, 41 százalé­ka az. MSZP szavazna, ha most lenné­nek a választások. A parlamentbe még az SZDSZ kerülne be 6 százalékos eredményével. A MIFP-re a biztos sza­vazók 2 százaléka, a Centrumra, az MDF-rcés a Munkáspártra 1-1 százalé­ka szavazna. A biztos szavazók aránya 54 százalék volt augusztusban. JOGAINK VEDELME - BIZALMI KÉRDÉS, OLYAN TANÁCSADÓRA VAN TEHÁT SZÜKSÉGÜNK, MINT BAZSA ENIKŐ Kolozsvárott és New York-ban végzett, magyarul beszélő ügyvéd, a POMERANZ GOTTLIEB & MUSHKIN, LLC 205 Lexington Avenue 16. Emelet, New York, NY 10016 ÜGYVÉDI IRODA TAGJA Szakszerű, pontos ügyintézés Hagyatéki ügyek - végrendeletek Estate administration - Trust - Wills - Estate Planning to minimize tax liabilities Representation in tax audits Családi jog - Emigrációs ügyek Családegyesítés - Zöld kártya - Állampolgársági Ingatlan - adás-vétel Belföldi és Nemzetközi üzleti szerződések International Arbitration - Mediation Banking, Corporate Finance, Securities Law HÍVJA BIZALOMMAL A FENTI IRODÁT A (212) 779-4233 SZÁMON ÉS KÉRJE BAZSA ENIKŐT

Next

/
Thumbnails
Contents