A Híd, 2003. július-december (3. évfolyam, 109-134. szám)

2003-08-29 / 117. szám

2003. AUGUSZTUS 29. A NAGYVILÁG HÍREI A HÍD 3 i Robbanások rázták meg az indiai Bombayt FELADNI A KELETET Legalább ötven ember életét vesztette és százötven megsebesült, amikor két erőtel­jes robbantás rázta meg hétfőn az indiai Bombay városát. A robbantásokért egyelőre egyetlen szervezet sem vállalta a felelősséget. Augusztus 25. Az egyik robbanás a város déli részén fekvő egyik látogatott műemléknél történt, a pokolgépet egy taxiba rejtették. Jelenté­sek szerint a másik nagy erejű detonáció a Mumba Devi hindu templomnál követke­zett be, a belváros egyik ékszerboltokkal teli utcájában. Itt is autóba rejtették a rob­banószerkezetet. Szemtanúk szerint a rob­bantások helyszínein emberi végtagok, üvegtörmelék és vér borította az utcákat. A detonáció ereje több embert a tengerbe so­dort. A rendőrség szerint egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a halálos robbanáso­kat. Múlt december óta azonban már négyszer robbantottak a városban. Ezek­ben a merényletekben tizennégyen vesz­tették életüket, és több mint ötve­­nen megsebesül­­tek. A legutóbbi, Orosz hadgyakorlat Augusztus 25. A csendes-óceáni flotta nagyszabású hadgyakorlatán Kamcsatka körzetében . idegen tengeralattjárókat fedeztek fel, - jelentette be Vlagyivosztokban Vlagyi­mir Kurojedov flottafengernagy. az orosz haditengerészet főparancsnoka, aki a gyakorlatot vezeti. “Teljes mérték­ben kontrolláljuk a helyzetet és hajlan­dóak vagyunk a külföldi “megfigyelők­kel” akár ilyen módon is együttműköd­ni. Valószínűleg ezek a tengeralattjárók helyettesítik azokat a hivatalos megfi­gyelőket, akik néhány országból a meg­hívás ellenére nem jöttek el”, - mondta az orosz haditengerészeti flotta főpa­rancsnoka. A gyakorlatot megszemléli négy kínai, két dél-koreai és egy kana­dai megfigyelő. Nem küldött megfi­gyelőt az USA, Japán és Észak-Korea. A haditengerészeti gy akorlat a Japán­tengeren folyik a Tengermelléki körzet és a Tatár-tengerszoros vízterületén, amely Szahalint választja el a konti­nenstől, továbbá az Ohotszkij-tenger déli részén, Kamcsatkától keletre és a Bering-tengeren. A gyakorlaton 60-nál több hadihajó és naszád, 35 kisegítő ha­jó, 80 repülőgép és helikopter, kb. 70 ezer katonaállományú és polgári sze­mély vesz részt. három halálos áldozatot követelő buszrob­bantásért egy pakisztáni szélsőséges mu­zulmán szervezet vállalta a felelősséget. A merényleteket egyelőre egyetlen szervezet sem vállalta, ám a hatóságok most is szélsőséges muszlim csoportokat sejtenek a háttérben. A pakisztáni külügy­minisztérium szóvivője, Maszud Kan azonnal elítélte az Indiában történteket. Győzelmek a korrupció elleni világméretű harcban? iö, ció, KORRUPCIÓ Már mutatkoznak az egész világra kiterjedő, korrupció elleni bare első eredményei - jelentette ki kedden Berlinben a nemzetközi korrupcióellenes szervezet, a Transparency International (TI) alapítója. Augusztus 26. Peter Eigen, aki “A korrupció hálója” című könyvének bemutatója alkalmából nyilatkozott a német fővárosban, úgy vélte: Afrikában egy éven belül több kor­mányváltásra is sor kerül, mert az embe­rek megelégelték korrupt vezetőik ural­mát. Számos latin-amerikai kormány is úgy került hatalomra, hogy a kampány során korrupcióellenes jelszavakat han­goztatott - tette hozzá. Világos, hogy a korrupció az egyik legnagyobb akadálya a demokratikus fejlődésnek - idézte a dpa német hírügynökség Eigent, aki koráb­ban a Világbank igazgatói posztját is be­töltötte. Örvendetes változást érzékel a TI alapítója a német vállalatok magatar­tásában is. Jónéhány német cég, amely külföldi üzletei során rendszeresen fize­tett vesztegetési pénzeket, megváltoztat­ta a hozzáállását. Eigen könyvében ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet: Németországban alig akad korrupciótól mentes helyi önkormányzat. Észak-koreai ágyúnaszádra lőtt a dél-koreai őrhajó Figyelmeztető lövéseket adott le a dél-koreai haditengerészet egyik ómaszádja ee észak-koreai hadihajóra, amely Szöul állítása szerint a Sárga-tengeren átlépte a két ország tengeri határát képző demarkációs vonalat. Augusztus 26. A dél-koreai hadsereg vezérkarának egyik illetékese a Reuters brit hírügynök­ségnek telefonon elmondta, hogy a dél­koreai őrhajó két lövéssel figyelmeztette az északi naszádot arra, hogy átlépte a ha­tárt. Az észak-koreai hajó három perccel ezt követően visszafordult. Senkinek sem esett bántódása. Nem tudni, hogy véletle­nül vagy szándékosan hajózott az észak­koreai egység a déli felségvizekre. A Reuters jelentésében utalt arra, hogy az incidens egy nappal azt megelőzően tör­tént, hogy Pekingben a két Korea, Kína, az Egyesült Államok, Oroszország és Ja­pán képviselőinek a részvételével hathatalmi tanácskozás kezdődik a phen­­jani nukleáris fegyverprogramról. Röviden nyezhessék a válást, míg a másik szigorúbb ítéleteket írna elő a becsület védelmében elkö­vetett gyilkosság (szerető tartásával gyanúsí­tott fiatal nők megölése) végrehajtói számára. Merényletet hiúsítottak meg AZ OROSZ HATÓSÁGOK Augusztus 24. Tíz lázadó harcost öltek meg az orosz szövetségi erők Csecsenföld hegyvidéki területein, és meghiúsítottak több pokolgépes merényletet a köztársaság fővárosában, Groznijban, illetve Urusz-Martanban. Mint azt az orosz belügyminisztérium észak-kaukázusi igazgatósága az ITAR-TASZSZ hírügynök­séggel kedden közölte, az orosz felderítők és a hadsereg különleges egységei több sikeres akci­ót hajtottak végre Vegyeno és Kurcsaloj körze­tében, s akcióik során jelentős mennyiségű lő­szerre, robbanóanyagra és 18 házi olajfinomító üzemre bukkantak. A csecsenföldi rendfenn­tartó erők hétfőn meghiúsítottak egy pokolgé­pes merényletet Groznij Sztaraja Szunzsa nevű elővárosában. Újabb tanút hallgatnak ki Milosevic perében Augusztus 25. A hágai Nemzetközi Törvény­széken hétfőn a srebrenicai vérengzések egyik résztvevőjének a meghallgatásával folytatódott Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök peré­nek tárgyalása. Az 1992-95-ös boszniai háború­val kapcsolatban Milosevic, aki akkoriban szerb elnök volt, kezdettől fogva azt hangoztatta, hogy Szerbia nem vett részt ebben a konfliktus­ban, neki magának pedig nem volt lefoly ása a fejleményekre. Erdemovic azonban vallomásá­ban elmondta, hogy egységének több tucat tag­ja Szerbiában kapott katonai kiképzést, emellett a Boszniában harcoló szerb alakulatok fegyve­reket és egyenruhákat is kaptak Szerbiából. A horvát nemzetiségű Drazen Erdemovic a bosz­niai szerb erők katonájaként 1995-ben Sre­brenica közelében egységével együtt részt vett több száz boszniai muzulmán kivégzésében. Sikertelen merénylet a kolumbiai államfő ellen Augusztus 26. A kormányellenes lázadók ezen a héten már másodszor próbálták meggyilkolni Alvaro Uribé kolumbiai államfőt. A szombati merénvletkísérletet meghiúsították. Alvaro Uribe elszántan igyekszik lezárni a Kolumbiát 39 éve sújtó, több mint kétszázezer halottat követelő plgárháborút, és ezzel a EARC első számú ellenségévé vált. él995 Tt * / Ke Kerékáthetyezés és fékellenörzés rÄifo* . fékhengerek és fékvezetékei KerékáthcKtvás és minőségi dkttöraés. Az ajánlat kizárólag kunon fchnutatása esetén érvényes. Plusz illetékek. Érvényes: 2003 augusztus 31-ig. ÜMAfötyrúW téijKtinényttétés, f v. és kaiNSolatok fdóMzsgátósa. A v-cágáhatáv igénybevétele esetén ingyenes akku-teszt! A l Az ajánlat kizárólag kunon fél­tén érvényes. Plusz ilktékek. 7. 2003 augusztus 31-ig. QuMt^ihn AszíágaháPís ma 'g&'itoi olajat, vakartam égy Mntoraaft nlajsEÖröt is. Dicsei esetén felár:Hulladékkezelés esetén felár. Az ajánlat ki/árólnc kunon felkutatása esetén érvényes. Plusz illetékek. Érvényes: 2003 Wwm iwgtalurírásttkícá éhet Iwönyos wk: gákató esetén, ha wfeönfcet szombaton: \ eszi igénybe! Az ajánlat kizárnlae kumn felmu­tatása eseten érvényes. Plusz, illetékek. Érvényes: 2003 augusztus 31-ig. Malouf Ford, Inc. US Hwy. 1 & Commerce Blvd, North Brunswick, NJ 08902 (732) 951-0400 http://www.maloijfford.com FDSERV@OPTONLINE.NET Keresse Sióréti Russelt. Beszélünk magyarul. Munkaidő: hétfőtől péntekig 7:30am - 6:00pm, szombaton 8:00am - 4:00pm Q ua|ityG f ...re

Next

/
Thumbnails
Contents