A Híd, 2003. július-december (3. évfolyam, 109-134. szám)
2003-08-22 / 116. szám
6 A HÍD Kárpát - medence 2003. AUGUSZTUS 22. Röviden Ünnepelt IV. Béla. király faluja Felvidék. A „szelek atyjának székhelyén”, Tomagörgőn a hétvégén falunapot rendeztek a település első írásos említésének 740. évfordulóján. „Itt lakott IV Béla király Mária nejével egy palotában, mely helyiség mai napig is Palotának neveztetik... Építése IV. Béla királynak a tatárok előli futása idejére tétetik, mert a Sajó mellett vesztett csata után ide menekült, s itten tartózkodva Mária nejének tartására az egri káptalantól kibérelte a dézsmát, amint azt a nevezett káptalan levéltárába létező okiratok bizonyítják” - írja Tomagörgőről a tudós Bél Mátyás. A tomagörgőiek mindig büszkén mesélik a legendát, amely szerint az 1241. évi tatárdúlás idején a falut IV Béla menedékeként említi. A menekülő király a falu felett magasodó Galamboskő nevezetű sziklán talált vadgalambtojásokkal táplálkozott. Később pedig gyakran és szívesen járt vissza az. itt épített kúriájába. Felújították a háborúban KIÉGETT LASKÓI ORGONÁT Horvátország. A háborús években számos épületet leromboltak a megszállók, sok templomot felgyújtottak. Az otthon maradt laskóiak emlékeiben még most is elevenen él 1993. január 12-e, amikor is felgyújtották a református templomot. Szerencsére két fiatalember észrevette a tüzet, beszóltak a lelkészlakba, majd a tiszteletes asszony hívására összesereglettek a falu lakói. Mint akkoriban oly gyakran, ezen a napon is áramkimaradás volt, így mindenki a víztartalékait hozta magával. A tüzet sikerült megfékezni, de az orgona - amelynek korát több mint száz évesre becsülik - teljesen kiégett. A Svájcban élő Takácsné Varga Máriának köszönhetően, aki pénzt gyűjtött és megszervezte a felújítását, ismét felcsendülhetett az orgona hangja a koptt laskói református templom falai között. Látványos kirakodóvásár Adán Vajdaság. Az Aranykapu Művelődési Egyesület Nagyboldogasszonyi Aranykapu vásárt rendezett csütörtökön 18 órától az adai Korzón. A kirakodóvásár Ada egyik leglátványosabb rendezvényének számít. A sétálóutca két oldalán felállított vásári sátrakból kínálták eladásra portékájukat a fafaragók, csuhésok, fazekasok, szűcsök, szíjgyártók, rongypokrócszövők, kosárfonók, gyöngyfuzők, kelmefestők, bábkészítők, késesek, játékkészítők, mézeskalácsosok és hangszerkészítők. Mindenki kedve és ízlése szerint válogathatott a csuhébábuk, a gyerekjátékok, a hímzett térítők, a bicskák, a bögrék, a bekecsek, a kosarak, a rongypokrócole a bábok, az ostorok között Aki akart, gyöngyfűzók készítette ékszereket és csecsebecséket is vásárolhatott, de válogathatott a szép kidolgozású fafaragványok között is, sőt a játékkészítő sátornál még a szuvenír készítéssel is megpróbálkozhatott. Idegen nyelvű tábor Nagyberegen Kárpátalja. Idén nyolcadik alkalommal rendezett diákjai számára idegen nyelvű tábort a Nagy beregi Református Líceum, melynek célja ezúttal is a diákok angol- és németnyelvtudásának csiszolása volt. A tábor két hete alatt az intézmény 98 diákja fejleszthette tovább angol- és németnyeiv-tudását amerikai, angliai, észak-ír, hollandiai és magyarországi vendégtanárok közreműködésével. í Az egyetemnek lelki, erkölcsi tartást is kell nyújtania tónk Sándor üzen Azt szeretném, ba a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetemen képzett fiatalok jó mérnökök, jó tanárok, jó közgazdászok, de egyben jó magyaroí is lennének -jelentette ki az egyetem indulásakor adott interjúban Tónk Sándor. Az akkor rögzített beszélgetés, mely végigkíséri a tudós egyetemalapító pályáját, mindeddig nem jelent meg nyomtatásban. Most, hogy ez a szakmailag elismert, nagy tudású ember, a Sapientia Alapítvány és az Erdélyi Magyar Tudományegyetem kuratóriumának elnöke betegségben elhunyt, érdemes újravenni, elolvasni Tónk Sándor önvallomását. Gazda Árpád Kolozsváron, a Bethlen bástya, a Farkas utcai templom és az egykori Református Kollégium háromszögében éltem le életem talán legfogékonyabb időszakát, mely életem további szakaszait is meghatározta. Szüleim az erdélyi, kolozsvári szellemi életnek ahhoz a csoportjához tartoztak, amely fontos szerepet játszott a két világháború között és később, az 50-es, 60-as években is. Már egyetemi hallgatóként a középkor tanulmányozása érdekelt a leginkább. Jakó Zsigmond befolyása döntő volt abban, hogy az oklevéltan, a középkori írásosság történetével kezdtem foglalkozni. Már a szakvizsgadolgozatom, az első igazi kutatásom az erdélyi középkori közjegyzőség történetéről szólt. E téma által kerültem kapcsolatba az egyetemtörténettel, hiszen a közjegyzők többsége középkori egyetemeken tanult. Ekkor kezdtem afelől érdeklődni, hogy miként alakult az erdélyiek egyetemjárása. Jakó Zsigmond fogalmazta meg egy tanulmányában: el kell készíteni az erdélyi magyar társadalom értelmiségi kataszterét a középkortól napjainkig. Ez nagyon jól illett az én elképzeléseim közé is. Tíz évet tartott a kutatás első szakasza, 1979-ben jelent meg az Erdélyi diákok középkori egyetemeken című kötetem. A ‘90-es változás után a felszusszanás jegyében indult el Kolozsváron a magyar nyelvű egyetemi oktatás. A gyors kibontakozást azonban a tanárhiány bénította. 1989-ben mintegy 80 magyar egyetemi oktató dolgozott Kolozsváron. Ma (2001- ben) körülbelül 350 él és dolgozik ott. Ilyen körülmények között történt, hogy bedobtak a mélyvízbe. Keserves évek voltak ezek. Azzal a meggyőződéssel jöttem Kolozsvárra, hogy itt vannak a nagy profeszszorok, az elődeim, és majd mellettük én is belenövök az egyetemi oktatói munkába. Ehelyett egyik napról a másikra három tantárgyat kellett tanítanom. Egymagám három olyan tantárgyat, amit annak idején három nagyformátumú egyéniség: Jakó Zsigmond, Francisc Pál és Pataki József tanított nekem. Egy időben kellett az egyetemes középkor történetének a kurzusát Bizánc történetének a kurzusát, és a történelmi segédtudományokat leadnom. Ma is elborzadok, ha visszagondolok erre az időszakra: hajnalban 3-kor, 4-kor keltem, készültem az előadásaimra, ráadásul ingáztam Kolozsvár és Marosvásárhely között. Mégsem panaszkodhatom. Szerettem ezt a munkát. 1990 után sok kitűnő fiatal került be az egyetemre. Érdemes volt és öröm volt velük foglalkozni. Az egyetemlátogatás és az oktatás történetének a kutatása által szinte szükségszerűen jutottam el az időszerű oktatási kérdésekhez. Eleinte az RMDSZ oktatási bizottságában vettem részt különböző fórumokon, majd intézményesen is bekapcsolódtam az egyetemszervezés munkájába. Amikor láttuk, hogy ellenállásba ütköznek az önálló állami egyetem visszaállítását célzó tervek, egyéb megoldási lehetőségeken is kezdtünk gondolkozni. Valamikor ’96-’97-ben néhányan papírra is vetettük az elképzeléseinket. Ezek közé tartozott az elitképzés beindításának a terve, amelyről az első javaslatot még 1992-ben fogalmaztam meg az RMDSZ-nek. Az álmaimban mindig a budapesti Eötvös Kollégium lebegett. Tudtam, olyan szinten nem tudjuk felépíteni az erdélyi kollégiumot, ahogyan azt a múlt században egy prosperáló magyar állam meg tudta tenni Budapesten. A szellemiséget azonban, amit az Eötvös Kollégium jelentett, kisebb anyagi forrásokkal is meg lehet valósítani. Hogy miért kell a magyar egyetem? Jogos a kérdés, szükséges-e anyanyelven tanulni a globalizálódó világban, ahol a tudomány, a képzés is mindinkább egységes rendszerben alakul. Erre az a válaszom, hogy jó szakembert bármilyen nyelven lehet képezni. Csakhogy az egyetem mindenkor többet vállalt, mint a szakemberképzés. Az erdélyi magyarság számára az egyetem léte nemcsak azt jelenti, hogy anyanyelven lehet szakmát tanulni, hanem azt is, hogy van egy meghatározó szellemi centruma a közösségnek. Azt szeretném, ha a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen képzett fiatalok jó mérnökök, jó tanárok, jó közgazdászok, de egyben jó magyarok is lennének. Éhhez nem elég a szakma ismerete. Az egyetem szellemisége kell hozzá. Trianon annak idején őrült sokkot jelentett az erdélyi magyar társadalomnak. Könnyen bele is roppanhatott volna. Égykét évvel később azonban már működtek az intézményeink, iskoláink, talpra állt a könyvkiadás. Ennek az az oka, hogy egy olyan nemzedék vállalta a változást, amelyik kollégiumokban, gimnáziumokban tanult, és tanulmányai során erkölcsi, lelki tartást is szerzett. Ez a nemzedék bizonyította, hogy milyen fantasztikus eredményeket terem a közösséghez kötődő oktatás. Vessük csak össze Trianont 1989-el. A forradalom pozitív irányú változás volt, mégis, az általa okozott sokkból máig sem lábalt ki egészen a társadalom. Földessy Dénes Fajelmélet, militáns állam, fenyegetés - mindezek leríttak azon szlovák fasisztáknak a katonai osztagáról, akik a fasizmusra oly jellemző fekete ingben álltak Komáromban egy szobor avatáskor. A szobor feliratával is megtámadták a város magyarságát, Komárom ugyanis még mindig 85 százalékban magyarlakta hely, ám a felavatott szoborra csak szlovákul, angolul, németül és franciául voltak hajlandók felírni a szöveget. A kisalföldi városban már korábban kérték a helyi önkormányzatot, hogy engedélyezze a főtéren egy Cirill és Metód szobor felállítását. Az önkormányzat, tekintettel arra, hogy e két szláv egyháztörténeti személyiség régóta jelképe a szlovák fasizmusnak, s a város önkormányzata a lakosság összetételének megfelelően többségében magyar képviselőkből áll, nem járult hozzá az uszító jelkép felállításához. A szobrot a Matica Slovenska nevű, kulturális egyesületnek álcázott szlovák fasiszta szervezet rendelte meg, s akarta felállítani. A mindenkori fasiszta ideológiáknak megfelelően, azt kívánták vele hirdetni, hogy ők voltak előbb azon a vidéken, s nem a magyarok. Cirill és Metód ugyanis egy szlovák legenda szerint Komáromnál kelt át a Dunán, hogy hirdesse a szláv uralmat s az úgynevezett cirill betűs írást népszerűsítse. A kifaragott szobor egyik alakja, tán Cirill, cirill betűs Bibliát, másik a magyarok kettős keresztjét emeli a magasba, kihívóan. A fasiszta uszítását jelentő szobor elleni tilalom okán, jobb híján annak az épületnek az utcai falán állították fel a szobrot, amelyben a Matica Slovenska székhelye van. Az avató ünnepségükön jelentek meg az említett feketeinges fasiszták. A Matica Slovenskának ez a katonai erőszakszervezete Slovenska Pospolitost néven alakult, ami magyarul Szlovák Együvétartozást jelent. Az egyenruha kísértetiesen hasonlít a második világháború hírhedt, halálosztó Hlinka Gárdájának egyenruhájára. Még annyit: az avató ünnepségen a szlovák vezető politikusok szép számban vettek részt, s ezzel bizonyították, hogy maguk is fasiszta nézetűek. Minderről miért hallgat a nemzetközi liberális sajtó? Hát a hazai túlnyomórészt posztkommunista média?
