A Híd, 2003. július-december (3. évfolyam, 109-134. szám)

2003-07-04 / 109. szám

2 A HÍD A NAGYVILÁG HÍREI 2003. JÚLIUS 4. Röviden Tűzszünet a brit kormány ÉS aBBC KÖZÖTT Június 30. Egyfajta tűzszünet állt be hétfőn a munkáspárti brit kormán}' és a BBC között, miután mindkét fél ultimátumokkal és perrel fenyegette meg a másikat az iraki hírszerzési anyagok kormányzati kezelési módjának ügyében kirobbant, eddig példátlan média­háborúban. A BBC-tudósító még májusban, meg nem nevezett hírszerzési illetékesre hi­vatkozva a londoni rádió hírműsorában azt mondta, hogy a kormány az iraki háború előtt igyekezett "szexisebbé" tenni a fegyve­res beavatkozás megalapozásához összegyűj­tött hírszerzési értesüléseket, főleg annak az állításnak az előtérbe helyezésével, hogy az. iraki tömegpusztító fegyverek akkoriban 45 perces bevetési készültségben voltak. A brit parlament külügyi bizottsága, részben éppen a BBC-tudósítás alapján, vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy a kormány a háború előtt nem élt-e vissza az iraki hírszerzési in­formációkkal. Alastair Campbell, a kormány első számú szóvivője, akire Gilligan állításai elsősorban vonatkoztak, eddig három, ultimátumszerű üzenetben követelte, hogy a BBC fedje fel bizonyítékait, és kérjen elnézését a kormánytól. MEG MINDIG?... Rakétákkal lövik az amerikaiakat FERDE SZEMŰ HAJLAMOK S CIA: Eszak-Korea egy éven belül készíthet atomtöltetet Az amerikai hírszerzés szerint Észak-Korea össze akarja kapcsolni nukleáris és raké­­tatecbnológiáját, ezért olyan technológia kifejlesztésén munkálkodik, amelynek révén megfelelően könnyű nukleáris töltetet állíthat elő rakétaarzenáljához. Szerb nemzetisége miatt KIZÁRTÁK A FUTBALLTORNÁRÓL Július 2. Szerb nemzetisége miatt kizártak eg)’ 14 éves fiút egy horvátországi ifjúsági labdarúgó tornán való részvételről. A hét vé­gén Yükováron tartott tornát hagyományo­san évente rendezik hét kelet-horvátországi ifjúsági csapat részvételével az 1991-es szerb­­horvát háború során Vukovár védelmében el­esett horvát katonák emlékére. A fiú az előző években már játszott a Vukovár 91 elnevezé­sű ifjúsági tornán, most azonban a szervezők a kizárása mellett döntöttek. r FÜGGETLEN, MAGYAR NYELVŰ AMERIKAI HETILAP Szerkesztőbizottság:/Editorial Board: Simon Katalin JackHabn Sióréti Antónia Szerencsi Tamás Péterman István Horvát Zsolt Németh Csaba (sport rovatok) Hollósi Klári (egészség-magazin rovatok) Föláessy Dénes (Kultúra rovat) (Magyarországi kulturális tudósító) Gaál Péter (Magyarországi tudósító) Kárpáti Tünde (Magyarországi kulturális tudósító) Egyed Izsák Sándor (gyerek rovatok) Főszerkesztő/Editor in Chief: Péterman István KIADJA/PUBLISHED BY: A HID. he. Felelős kiadó/Publisher: Péterman István Szerkesztőség és kiadói hivatal/Editorial offices: 2071 Fiatbush Ave, Suite 157, Brooklyn NY 11234 Fax: 800-579-9306 El-mail: ahidny@aol.com A Szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy a bekül­dött cikkeket vizsgálat tárgyává tegye, illetve szük­ség esetén javításokat eszközöljön. /The Editorial Offices reserves all rights to inspect all submitted articles and to make changes as needed. Július 2. A The New York Times napilap keddi száma szerint az amerikai Köz­ponti Hírszerző Ügynökség (CIA) je­lentése úgy ítéli meg, hogy Phenjan ez­zel veszélyezteti Tokiót és az Egyesült Államok Japánban állomásozó erőit. Amerikai műholdak előrehaladott álla­potban lévő nukleáris kísérleti terepet azonosítottak a Koreai-félsziget északi részén. Itt olyan berendezés található, amellyel olyan hagyományos robbanó­anyagot tesztelnek, amelynek a deto­nációja plutóniumot összesűrítve nuk­leáris robbanást vált ki. Hírszerzési szakértők ebben annak bizonyítékát látják, hogy a phenjani kor­mány könnyű robbanótöltetek előállítá­sára törekszik, amelyekkel felszerelheti szaporodó számú közepes és nagy ható­­távolságú rakétáit. Az amerikai hírszer­zés korábban még bizonytalan volt ab­ban, vajon Phenjan hozzájutott-e az ilyen miniatűr robbanótöltetek detonálásához szükséges fejlett precíziós technikához. Most arra következtet, hogy a legrosszabb esetben Phenjan akár egy éven belül robbanótölteteket fejleszthet ki rakétái számára. A CIA jelentését megkapta Dél-Ko­­rea, Japán és más szövetségesek is. Wa­shington már hónapok óta arról igyek­szik meggyőzni ezeket az országokat, különösen Dél-Koreát és Kínát, hogy a veszély sürgetővé teszi a diplomáciai összefogást Phenjan nukleáris ambíci­óival szemben. A New York-i lap meg­jegyzi, hogy a CIA legújabb jelentése ezt az amerikai érvet támasztja alá. Az amerikai hírszerzés már régóta feltéte­lezi, hogy Phenjan két kezdetleges plu­tónium atombombát állíthatott elő az 1980-as évek végén vagy 1990-es évek elején. A hírszerzés mindenesetre nem sok jelét látja annak, hogy Eszak-Korea új­ra hasznosítja a jonbjongi atomerőmű­ben elhasznált fűtőelemeket, így az ilyen eljárásnál felszabaduló krip­­tongázból csak keveset észleltek. A becslések szerint a 8000 fűtőelemből legföljebb csak néhány százat dolgoz­tak fel eddig. Egy atombombára való plutónium 1000-1500 fűtőelemből vonható ki. hogy múlt szerda óta a városban min­den nap történik valamilyen incidens, és a célpontok már többször voltak amerikai katonák. Kedd délelőtt Bagdadban is ameri­kai katonákat ért rakétatámadás. Négy amerikai katona életét vesztette, kettő pedig megsebesült, amikor rakétatáma­dásban érte terepjárójukat délelőtt tíz órakor az iraki főváros központjában lé­vő Al-Musztansziríja negyedben. Szemtanúk beszámolója szerint a kato­nák járművén keletkezett lángok átter­jedtek egy közelben elhaladó autóbusz­ra, amelynek sofőrje ugyancsak megse­besült. A környéket az amerikai kato­nai hatóságok lezárták. Az iraki fővárostól 20 kilométerre délre két amerikai katonai járművet ért páncéltörőrakéta-támadás. A raké­tákat egy szemből érkező gépkocsiból lőtték ki. A támadásban senki nem sé­rült meg. Bagdadtól 250 kilométerre délnyu­gatra pedig egy fegyverraktár robbant fel. A sivatagi lőszertároló robbanásá­nak 30 áldozata volt. Helyi tudósítások szerint az áldozatok többsége éppen a raktárt próbálta kifosztani, amikor a detonáció bekövetkezett. Erőszakoló brit katonák? Kenyai nők százai perelhetik a brit vé­delmi minisztériumot, miután azzal vádolják a Kenyában állomásozó brit katonákat, hogy harminc éven keresztül folyamatosan megerőszakolták őket. A nőket egy brit ügyvéd képviseli, és min­­den jóm segítséget megkapnak az Egye­sült Királyságtól - jelentette a BBC A maszáj törzshöz tartozó nők azért folyamodtak jogorv oslatért, mert állítá­suk szerint 1983 és 2002 között a lakó­helyük közelében, az ország középső részén fekvő Kenya-hegyen lévő kikép­zőtábor brit katonái rendszeresen, csa­patostul kényszerítették őket nemi kö­zösülésre. A panaszosok közül mintegy száz nő rendelkezik rendőrségi vág}' or­vosi bizonyítékokkal, de összesen 650- en vallották magukat erőszak áldozatá­nak. Bár sokan üzletet láthatnak a do­logban, Martin Day, a nőket képviselő ügyvéd szerint nem valószínű, hogy a sértettek a remélt haszonért vállalnák az áldozat szerepét. A helyi szokások szerint ugyanis a megerőszakolt nőnek megvetéssel kell szembenéznie, ha egy eset kitudódik. Egy ismert esetben pél­dául, a férj egyszerűen elkergette a há­zából az asszonyt. A nőket most arra kérték, hogy a helyi hatóságoktól kérje­nek igazolást, hol voltak, mit csináltak a kérdéses időszakban. Megerősíteni lát­szik az erőszak tényét az is, hogy’ eddig mintegy negyven félvér jelentkezett, akik azt állítják, a nemi erőszak ered­ményeként születtek. Az ügytéd el­mondta, hogy a kenyai hatóságok már többször jelentették az eseteket a brit tisztviselőknek, de az apparátus min­den esetben szemet hunyt a beérkezett panaszok felett. Négy amerikai katona vesztette életét kedd délelőtt Bagdadban, amikor terepjárójukat rakétatalálat érte. Eközben a város közelében a reggeli órákban ismeretlen merénylők amerikai katonákra támadtak. Fallúdzsában pedig rakéta­gránátot lőttek ki kedd hajnalban az amerikai támaszpontra. A várost már éjszaka is robbanások rázták meg. Július 2. Fallúdzsában három robbanás tör­tént az elmúlt órákban. A legfrissebb jelentések szerint a detonációkban hat ember halt meg, a sebesültek száma tizenöt. Az egyik robbanás egy me­csetben történt, kórházi források szerint az áldoza­tok teológiahallga­tók voltak. A sebe­sültek között van a mecset imámja, akinek amputálták az egyik lábát. A Bagdadtól mintegy 50 kilo­méterre nyugatra lévő településen többségében szunniták élnek. Az ame­rikai hadsereg egyelőre nem tudta helyreállítani a rendet. Ezt mutatja,

Next

/
Thumbnails
Contents