A Híd, 2003. január-június (3. évfolyam, 85-108. szám)
2003-01-10 / 85. szám
2002. JANUÁR 10. Gazdaság Exkluzív interjú Varga Mihály, volt Fideszes pénzügyminiszterrel MINDEN KINŐHETŐ Gaál Péter A volt pénzügyminiszternek, otthon van családi költségvetési terve?- Van. Nálunk minden demokratikus körülmények között dől el, a feleségemmel egyeztetünk és döntünk. Természetesen nem minden dologról, mert a tej, kenyér, napi dolgok beszerzéséről nem konzultálunk. Viszont bútor, vagy tartós fogyasztási cikk esetén mindig mérlegelünk. Közösen! Főkönyvünk ugyan nincs, de tisztában vagyunk azzal, hogy mennyi pénzünk van. Az üvegzsebűséget szolgálja, hogy az én bankkártyámhoz a nejemnek, az ő kártyájához nekem van társkártyám. így aztán nálunk a dugipénz ismereden. Mekkora a családi büdzsé?- A képviselői fizetésem a bizottsági juttatásokkal együtt ismert. Ehhez jön a 3 gyerek után járó családi pódék. Tehát kikalkulálható, hogy mennyi pénzből gazdálkodunk. A vagyonbevallásom közreadása óta az sem titok, hogy a családi gazdálkodásom további részét részvények, állampapírok és befektetési jegyek képezik. Hiánnyal, vagy megakarításokkal számol? Egyáltalán: ma egy családfőnek mekkora anyagi tartalékkal kell rendelkeznie, hogy gyermekei, felesége ne szenvedjenek semmiben se hiányt?- Nincs költségvetési hiányunk. A biztonságot pedig családonként más és más jelenti. A feleségem a gyermekeinkkel van otthon, a családi kiadások előteremtése rám hárul. Vagyis arra van szükség, ha mondjuk másfél évig nem lenne munkám, azért tudjuk a hiteltartozást, a rezsit, a gyermeknevelés költségeit állni. Ez a másfél évnyi nyugalom úgy 3-4 millió forintot jelent. Hitel? Úgy gondoltam, hogy egy volt pénzügyminiszter nem szorul hitelre.- Van annak jó oldala is. Sokan rájöttek már, hogy nem csak készpénzért éri meg vásárolni. Arról már nem is beszélve, hogy a megtakarításaim után csak akkor kaphatok kamatot, ha a bankszektor kihelyezi a pénzem. A hitelfelvétel tehát nem rossz, csak meg kell gondolni mennyi pénzt és milyen hosszú törlesztési időre veszek fel. Tehát számításba kell venni, hogy vajon hány évig lesz meg a munkahelyem, mennyire változhat a jövedelmem, és így tovább. A baj az, hogy sok családban nem számolnak azzal, hogy valójában mennyibe is kerül a hitel. Az úgynevezett teljes hiteldíj mutató ma az áruhiteleknél jóval 20 százalék fölött van. Ezt soknak tartom. Vagyis alapos számolás után sokan rájönnének, hogy egyösszegben érdemesebb vásárolni. Olcsóbb. Csakhát úgy tűnik, kevesen engedhetik meg maguknak azt, hogy kápéért vegyenek egy szinestévét. Nincs más megoldás, mint hitelből vásárolni. Ezért lehet fontos kérdés: egy család költségvetéséhez képest - százalékokban mérve - mekkora adósságot lehet bevállalni?- Az államháztartásban van ilyen arány, az európai sztenderd szerint az államadósság maximuma a bruttó hazai termék 60 százaléka lehet. Ebből kiindulva úgy gondolom, hogy egy család esetében az éves jövedelem 50 százalékánál többet kifizetni a hitelekre könnyelműség. Vagyis nagy átlagban a családoknál a jövedelem felét megélhetésre kell szánni, különben csődhelyzet jöhet létre. Mindez persze függ a jövedelem nagyságától. No, máris kiléphetünk a mikrogazdaság köréből és áttérhetünk a magyar gazdaság makroelemzésére. Egyes gazdasági elemzők szerint rövidesen nagy bajok lesznek. A Fidesz sokat ígért 2002-ben, amire az MSZP rálicitált. A szakértők pedig úgy látják: az állam kötelezettségei és a gazdaság teljesítménye között nincs összhang. Tehát 2004 körül kritikus helyzet állhat elő.- Osztom ezt a véleményt, bár vannak fenntartásaim. De nézzük sorra, hogy ki miért felel. A tavalyi államháztartási hiány a bruttó nemzeti össztermék 9 százalékát tette ki. Ez 1500 milliárd forint. A Fidesz-kormány 505 milliárdot tervezett. Májusban, amikor az átadáskor kasszát csináltunk már jeleztem, hogy ez a tervezett összeg 680 milliárd lesz. A 170 milliárdos többletért tehát én magam is vállalom a felelősséget. De ehhez képest plusz 800 milliárddal nagyobb a hiány. A választások után korrekció helyett felgyorsult az osztogatás. Túlköltekezett az új kormány. De tehetett volna - e mást? Egy ígérgetési verseny után választást nyert, és most be kell tartani az ígéreteket.- Ez rendben is van, csak átgondoltabban kellene mindezt tenni. Az új pénzügyminiszter 60 milliárdot ad a mezőgazdaság, 100 milliárdot pedig a vasút konszolidációjára. De ezzel hosszútávon semmit sem rendezett, mert ekkora összeget - csak ezen a két területen- kétévente ki kell fizetni, ha nem történik valami gyökeres gazdaságpolitikai váltás. Tény: a hiány tényleg túl nagy! Viszont az is tény, hogy a hiány veszélye függ a gazdaság helyzetétől is. Maradjunk a családi példáknál: szeretnék egy BMW-t. Ez a kiadásokat tekintve súlyos teher. Milyen megoldás lehetséges? Elmegy a feleségem is dolgozni, vagy kiegészítő jövedelmen, újabb többletmunkán kell gondolkodnom. Hasonló a helyzet az államnál is. Ahhoz, hogy minnél kisebb teher legyen a hiány, ahhoz a gazdaság olyan szektorait kell támogatni, amelyek többletforrást teremtenek. Erre mondta a Fidesz, hogy a hiányból ki lehet nőni. Ezért támogattuk a beruházásokat, az idegenforgalmi fejlesztéseket, és a hazai kis-és középvállalkozásokat. Ez lett volna az a “magyar modell", amely egyéni választ ad a kor kihívására? Arra gondolok, hogy miközben a világgazdaság fékeződik, a magyar gazdaságot a belső “ motorokra “ állították át. Vagyis a gazdasági növekedést az egyre szűkülő export helyett a hazai fizetőképes kereslet bővítésére kell alapozni.- Ennek voltak pozitív következményei. Korábban soha nem fordult még elő, hogy egyszerre csökkent az infláció, a munkanélküliség, a költségvetési deficit, és közben nőtt a foglalkoztatás, illetve a nemzeti össztermék. Tehát ki lehet nőni a nehéz helyzetből, ehhez az export, a beruházások és a belső kereslet arányos növekedésére van szükség. Ezt szolgálta volna a Széchenyi-terv is? Én igazságtalanságot láttam benne. És az a vendéglős is, aki húsz év kemény munkája után szembetalálta magát egy vetélytárssal, aki állami hetekből csinálhatott meg mindent és ráadásul a pénzt hozómra kapta.- Ezzel támadtak minket, de nem ez volt a valóság. Már a pályázathoz is több éves működés és stabil háttér kellett. 2001-ben például 50 milliárdot adtunk ki a Széchenyi-terv keretében. Ebből a pénzből 300 milliárdos beruházásokat valósítottak meg a győztesek. Hétszáznyolcszázezer hazai vállalkozó közül 14 ezer pályázott. Sokan esélytelennek vélték magukat és el sem indultak. Mások a feltételeknek nem feleltek meg. És többen a kötelezettségeket nem tudták vállalni. Mert arról senki sem beszélt, hogy a korábbi nyerteseknek ma már helyt kell állni a piacon. A gyógyvíz mellé hotelt építő vállalkozónak ma már vendégeket kell fogadni és negyven munkaerőt kell alkalmazni. Nem számolatlanul adtuk a pénzt, nem osztogattuk a milliárdokat, hanem kemény feltételek mellett lehetett pályázni. A gondot abban látom, hogy a vállalkozók alig 2 százaléka juthatott hozzá ilyen állami pénzekhez. Ezzel pedig a magyar gazdaságot nem lehet növekedési pályára állítani. Ráadásul mi egy kis, és nyitott gazdaságú ország vagyunk. A belső fogyasztás növekedése csak importtal lehetséges. Ehhez pedig csak az export lehet a fedezet. Az pedig nincs. Vagyis kipukkadt a gazdaság. És ez látszik a jövőt illetően is, hiszen a magyar gazdaság éves 3-4 százalékos növekedését kizárólag a multiknak köszönhetjük. Márpedig ha ők kimennek az országból, és erre is van példa, akkor tényleg csődközeli helyzet áll elő.- Először is: a magyar gazdaság növekedése lassult, de még mindig 3 százalék feletti. Szó sincs kifulladásról. Másodszor: nem osztom azt a véleményt, hogy rajtunk kívül álló folyamatoknak van hatásuk a gazdaságra, ezért érdemben nem tudunk tendenciákat befolyásolni. Kisebb hatással, mint néhány éve, de a kormányzati gazdaságpolitika döntései ma is hatnak. Alapvető gond, hogy a politikai váltógazdaságban a választások után megszigorítás szokott jönni, ezt követi a megtakarítás és utána, a következő választás előtt van osztogatás. Ez most felborult. Sőt, az új kormány nem korrigált, hanem rátett még két lapáttal a hiányra. 2002 májusában 300 milliárdot pumpáltak a gazdaságba, őszre, az önkormányzati választások idejére további milliárdokat költöttek el és ez már nem mehet tovább. Otven százalékkal nőttek a közszférában a bérek. A gazdaság teljesítményétől nem lehet elszakítani a közszféra béreit! A kormány szerint nincs más út, mint a 400 milliárdos állami vagyon privatizálása, ebből a következő két évet lehet finanszírozni. Egyszerű vagyonfelélésről van szó. Ami a multikat illeti: kutatásfejlesztéssel, szakképzett munkaerő biztosításával, adókedvezményekkel itt tarthatók ezek a cégek. Jó példa erre a Suzuki. A gyár 200 embert foglalkoztat, de a beszállítók, szolgáltatók száma közel 17 ezer. Tehát a Suzuki nem szigetet képez a magyar gazdaságban, hanem magával húz 17 ezer vállalkozót és munkát ad. Ezt kéne az új kormánynak folytatni, de erre nem látok példát, ígéret szintjén van szó egyszeri nagy adócsökkentésről, de állami támogatásról már szó sincs. Nem ludas ebben a Fidesz is? Azt mondta az imént, hogy nem volt pénz a kasszában, ezért nem volt mit elosztani. Ezzel szemben sokan azt vetik a szemükre, hogy az alultervezett inflációval többletbevételhez jutott az Orbán-kormány amit a kétéves költségvetés ideje alatt számolatlanul, parlamenti kontroll nélkül költött el.- Ezt mondják. Ezzel szemben 1999-ben 10 százalékos inflációt jósoltunk és annyi is lett. 2001-ben az olajár robbanása miatt magasabb lett a tervezettnél az infláció, de volt nyugdíjemelés, béremelés és a Széchenyi-tervre is ebből költöttünk. 2001-ben már az is kérdés volt: mennyire káros az erős forint a magyar vállalkozóknak. Mert a jegybank a stabil forintért, a kormány a gazdaságfejlesztésért volt elsősor-AHÍD 7 ban felelős. Az erős forint a magas kamattal, a gazdaságélénkítés a Széchenyi-terwel, az exporttámogatással, az Áfa visszautalások felgyorsításával és hiteltámogatásokkal valósult meg. Most viszont nincs Széchenyi-terv, nincs exporttámogatás, nincs semmilyen állami kompenzáció. Ráadásul a 2003-as költségvetésből kiderült: az állami kiadás egyre nő miközben a vállalkozói szektor támogatása egyre kisebb. A kormány nem takarít meg a kiadásaiból miközben az államháztartás hiányát 9 százalékról 4,5 százalékra tervezi. Mi azt javasoltuk, hogy ne legyen ilyen drasztikus a csökkentés. A növekedés fenntartásához beruházásokra van szükség, már a múlt évben is az állami beruházások tartották 3 százalék felett a növekedés ütemét. Fél százalékkal kisebb hiánycsökkentés 92 milliárd forintot jelent. Ebből az összegből lehetett volna fejlesztésekre, gyorsforgalmi utakra, autópályákra, lakásépítésekre, turisztikai beruházásokra és vállakózók támogatására költeni. Nem szeretnék feleslegesen ördögöt festeni a falra, ráadásul magam is úgy gondolom, hogy ma még nem drámai a magyar gazdaság helyzete. De könynyen az lehet, ha nem lesz drasztikus gazdaságpolitikai váltás. Máris hallani olyan külföldi véleményeket, hogy Magyarország a kockázat és a hitelminősítés szempontjából kedvezőtlenebb hírben áll, mint korábban. Márpedig ha megrendül a befektetői bizalom, akkor az államadósság finanszírozása is drágább lesz. Ez persze most még csak okoskodás, mert úgy tűnik van elég idő a gazdaságpolitika megváltoztatására. így aztán fontosabb kérdés - ráadásul olvasóinkat jobban is érdekli -, hogy jövőre, 2004-ben milyen bérekkel lépünk be az Unióba? Egyáltalán mikor lesz a magyar bér európai színvonalú.- A bérek növekedése csak rövid távon szakítható el a gazdaság teljesítményétől. Az elmúlt évek tartós növekedése teremtett alapot ahhoz, hogy az átlagember is érezze: bővül a gazdaság, a megélhetés is könnyebb. A tavaszi választásokon a Fidesz azt fogalmazta meg: reálisan öt éven belül lehet az Uniós bérekhez felzárkózni, azaz 2007-re a portugál bérek elérése lehet a cél. Ebben bíztunk eddig és remélem az új kormány gazdasági kitérői ezt nem fogják veszélyeztetni. Mert az idd 0 százalékos béremelés az előző évi 50 százalékos emeléshez képest megmagyarázhatatlan. Az átlagember a kiszámítható, tervezhető jövőt szereti. Ha lát maga előtt reális jövőképet, akkor kész az áldozatra. Az idei költségvetésnek ez a perspektívája nincs meg. Egyes helyeken, így a pénzügyi szektorban Unió-közeli a bérezés, de a versenyszférában a hazai minimálbér a jellemző. A közszféra bére hirtelen megugrott, jobb lett, mint a versenyszféráé. Bekövetkezhet az a korábban elképzelhetetlen helyzet, hogy a versenyszektorból a közszférába áramlik a munkaerő. Hogy milyen eredményei, következményei lesznek ennek? Sok függ az idei év döntéseitől. Az azonban biztos: a csatlakozás előtt legtöbb pénzt az iskoláztatásra, a képzésre és a nyelvoktatásra kell költeni. Minnél több embernek meg kell tanulnia legalább egy világnyelvet. És napi együttműködési viszonyban kell lenni a gazdaság szereplőivel, a hazai és külföldi cégekkel. Mert csakis velük közösen érhetünk el az áhított Uniós életszínvonalhoz.
