A Híd, 2003. január-június (3. évfolyam, 85-108. szám)
2003-05-23 / 103. szám
2003. MÁJUS 23.____________________ _______________________________Hazai hírek__________________________________ ________________________A HÍD 9 ORBÁN VIKTOR VISSZATÉRT Folytatás a címlapról Létrejött tehát a SZÖVETSÉG. Ez lesz az új politikai formáció rövid neve. A “tömörülés” tagja bárki lehet, aki elfogadja a szervezet célkitűzéseit. Hogy mik ezek a célok? Az egyelőre nem derült ki, hiszen a Fidesz XVII. kongresszusa, amely egyben a Magyar Polgári Szövetség alakuló kongresszusa is volt, nem foglalkozott célokkal. Orbán Viktor is így kezdte szónoklatát: “nem az az érdekes, hogy mi volt. Minket kormányzásban eltöltött négy év fog minősíteni. De most előre kell tekinteni.” Orbán tehát csak a jövőről akar beszélni. Jó is ez így, hiszen valljuk be: sokan, legalább 2,3 millióan vannak azok akik bíznak egy Fidesz, illetve ma már Szövetség feltámadásában. “A Szövetség létrehozásának a célja nem a győzelem, persze az elől sem ugrunk félre, hanem a valódi közélet megteremtése Magyarországon” - mondta a volt kormányfő. Szerinte a liberalizmus már rég okafogyottá és indokolatlanná vált, lerombolta amit akart, az egyházat, az arisztokrácia tekintélyét, a tabukat és az erkölcsi gátakat. “Több rombolásra nincs szükség”- jelentette ki Orbán. Jutott néhány elemző gondolat az MSZP-nek is. A rég-új pártvezér arra kérte hallgatóságát, hogy képzeljék a teremtő helyére a “mi kormányosunkat, válságmenedzserünket, amint ott ül a sötét hidegben ama bizonyos hat nap előtt, összehúzza magát, hogy minél kisebb felületen érje az éteri fagy, és nem mozog.” Ez a mai kormány, - Orbán víziója szerint. Sőt! A helyzet rosszabb, mert eladósodott az ország. Túlköltekezett a kabinet, 300 milliárd forinttal nőtt a deficit. Az adat persze pontatlan, hiszen a kincstár jelenlegi deficitje ennek majd az ötszöröse. Nagyobb baj azonban, hogy máig nem tudja senki, hogy mennyiben felel ezért a volt, és mennyiben a jelenlegi kormány. Merthogy nem volt kasszazárás. László Csaba szerint a Fidesz az átadáskor 900 milliárdos hiánnyal távozott. Orbán ezt tagadja. Hogy kinek lehet igaza, az a politikai meggyőződéstől függ. Egyik oldal hibáztatja a másikat. És itt is vagyunk a lényegnél, nem változik semmi. Nem a párbeszéd kap szerepet, hanem a gyűlölködés. Márpedig erről nem akar tudni a polgárok másik fele, az alig több, mint 2,3 millió szavazó, aki nem a Fideszre voksolt. Tudja egyébként Orbán is, hogy gond van. Tudja, hogy a MIÉP nem enged a ‘48-ból, hogy tagjait nem engedi át se a Fideszbe, se a Szövetségbe. És így tesz az MDF is. Orbán ugyan meghirdette, hogy a Szövetségben él a kettőstagság intézménye, de egyik párt alapszabályában sincs ilyen kitétel. Illetve olyan van, hogy más pártnak nem lehet a tagja. Hogy mit is jelent mindez? Azt, hogy a Szövetség sem akar mást, mint “lenyelni” mindenkit, aki jobboldali érzelmű. Nem volna szimpatikusabb ha jó programmal, jó érvekkel, meg győző, okos beszéddel kápráztatnának ei mindenkit a fiatal politikusok? Dehogynem! Ehelyett bárki, bármely szervezet tagjaként Szövetségi tag is lehet. Olyan szövetségnek a tagja, amelynek valamennyi vezetőjét az elnök, illetve az elnökség fogja kijelölni. Választani itt nem kell, mert a helyi szervezetek felülről kapják majd az ukázt. Azt hiszem ez lesz a legnagyobb gond az új szervezetben. Mi magyarok ugyanis több dolgot kibírunk, de három olyan ügy van, amit nem szeretünk. Égy: ha megmondják nekünk, hogy mit akarjunk. Kettő: ha helyettünk döntenek. Három: ha nem mi lehetünk a főnökök. Legalábbis ezt bizonyítja az elmúlt 13 év. A pártok is aszerint szaporodtak, hogy ki, vagy kik szorultak ki a pártvezetésből és ezért gyorsan alapítottak egy másik pártot. Lásd: MDF illetve Magyar Demokrata Szövetség, hogy a kisgazdák majd húsz formációjáról ne is szóljak... Márpedig a jelenlegi alapszabály szerint a Szövetség felülről irányítva fog működni. És mivel Orbán azt akarja, hogy minél több pártból érkezzenek új tagok, így kiben is bízhat majd meg igazán? Hát azokban, akik régóta mellette állnak. Vagyis az újakra csak azért van szükség, hogy elmondhassák: sokan vagyunk. És tényleg sokan vannak, ott van megint Pokomi Zoltán, aki alelnöke lett az új szervezetnek csakúgy, mint Schmidt Pál. Fis ott van - többek között-az új tagok sorában Gulyás Dénes operaénekes, Gereben Ágnes történész, Benkóczy Zoltán színész, Hankiss Ágnes irodalomtörténész és Vitézy László rendező. Hogy mindezt miért tartottam fontosnak, hogy miért írtam le? Mert a felszólaló Dávid Ibolyával értek egyet. “A mi pártjaink között nem húzódnak törésvonalak, az MDF igényli az együttműködést, de a nemes versenyt is”. Márpedig a Szövetség nem versenyt hirdetett. Számom ra sokkal szimpatikusabb lenne, ha élne egy erős Kisgazdapárt, egy virulens Kereszténydemokrata Párt, egy tömegeket megmozgató MDF és így tovább. Ha több más gondolkodású, de a fő célban - a jobboldal győzelmében - egyet értő ember fogna össze, akkor nyugodtabb lennek. Mint ahogy az is biztos, hogy egy ilyen többpárti berendezkedés mellett tavaly nem győzhetett volna más a választáson, mint a Fidesz. Persze nem egyedül, hanem szövetségbe tömő rülve. Akarom mondani koalíciót alkotva. Tartok ugyanis attól, hogy az ízig-vérig kisgazda nem felejt, nem bocsátja meg, hogy a fiatalok felaprították a vidék pártját. Mint ahogy a keresztény-szellemiségű választók sem biztos, hogy a volt liberális Fidesznél keresnek maguknak új otthont. Tavaly legalábbis úgy tűnt, hogy épp ezek a csalódott emberek döntötték el a választást, és épp azzal, hogy nem mentek el szavazni. Orbán elképzelése ezen bukhat el a jövőben is. Nincs még itt az ideje a kétpártú demokráciának. Túl sokáig volt egypártrendszer, nem lehet tíz egynéhány év alatt kétpólusúvá tenni a pártpolitikát. Ha erre nem jön rá a Fidesz, illetve a Szövetség, akkor 2006-ban is veszíteni fognak. Megjegyzem: jelenleg 15 százalékponttal vezet az MSZP tehát ma a polgárok jócskán több mint fele voksolna a jelenlegi kormánykoalícióra. Röviden mi minisztériumot, nem készült el a turizmustörvény. és 2003-ban késve jelentek meg az idegenforgalmi pályázatok. Herényi Károly közölte: az előző kormány világos célok szerint fejlődő Magyarországot adott át 2002 közepén az MSZP-SZDSZ koalíciónak, amely egy "koncepciótlan, sodródó társadalom- és gazdaságpolitika" irányába vitte tovább. Hozzátette: a turisztikai bevételek 2001- hez képest folyamatosan csökkennek és 29 milliárd forint helyett mindössze 19 milliárd forint jut fejlesztésre és támogatásra, továbbá az eddigi tizennyolc helyett most csak nyolc területre lehet pályázatot benyújtani. CSERNOBILHOZ HASONLÍTJÁK A PAKSI ÜZEMZAVART Május 18. Szakszerűtlennek és minden alapot nélkülözőnek nevezte Kocsis István vezérigazgató hétfői tájékoztatóján azt a sajtóban megjelent állítást, amely a Paksi Atomerőműben történt üzemzavart Csernobillal hasonlítja össze, mint a legsúlyosabbat az azóta eltelt időszakban. Á paksi vizsgálóbizottság jelentésére hivatkozva kijelentette: az bizonyítottan hűtési elégtelenséget állapított meg az üzemzavar kiváltó okaként. - A kibocsátásokra vonatkozóan Európában nincs még közösen elfogadott norma, ezért az atomerőmű nem sértett meg uniós előírást - hangsúlyozta a vezérigazgató. Rámutatott: Pakson nem is olyan típusúak a reaktorok, mint Csernobilban és 1991 - a nemzetközi eseményskála létrehozása - óta több mint 20 1NES 3. besorolású esemény történt a világon. Elmennek AZ AMERIKAI KATONÁK Május 21. Az már bizonyos, hogy Taszárról hamarosan elmennek az amerikai katonák, s helyettük várhatóan egyelőre nem ismert logisztikai háttérfeladatok ellátására amerikai civil kormányalkalmazottak érkeznek. Egyebek mellett ez hangzott el Keith W. Mines, az amerikai nagykövetség másodtitkára és Gyenesei István, a Somogy Megyei Közgy űlés elnöke közötti megbeszélésen Kaposváron a megyeházán, szerdán. Az első Amerikai Magyar Televízió! A Hungarian American Television az alábbi földi sugárzású adókon(UHF) illetve kábelcsatornákon fogható: WNYE 25 csatorna - New York, New Jersey, Connecticut - Szombat 16 óra DUNA TV Híradó - Szombat reggel 7 óra 30 perc Time Warner Cable 34 csatorna - Manhattan - Vasárnap lóéra WLRN 36 eai mi - (inair.N liani (1 lolywoodkl Keyngl -Keddhajnali lóra WLRN 17 csatorna (UHF) - Dél-Florida (W. Palm Beach-től Key-ig) HATV, P.O. Box 468, Radio City Station, New Yak, NY 10019 Tel/fax: 1-718-275-1223 Karl Bardosh producer