A Híd, 2003. január-június (3. évfolyam, 85-108. szám)
2003-03-22 / 94. szám
12 a HÍD Tudomány 2003. MÁRCIUS 21. Röviden ÓSI BRIT MÚMIÁKRA BUKKANTAK Dr. Mike Parker-Pearson a skóciai Dél- Uist szigetén olyan bronzkori - mintegy 3000 éves - emberi maradványokra lelt, amelyek raumifikálás nyomait őrzik. A két holttestről úgy tudni, hogy ezek a Britanniában valaha fellelt legkorábbi mumifikált leletek. A Cladh Hallan-i testekre a régészek egy bronzkori lakóház alatt találtak rá, és ugyanitt a föld mélyebb rétegeibe ásva arany ékszerekre, ámbrából készült lámpásokra és szerszámokra, még mélyebben pedig állati maradványokra bukkantak. Köztudott, hogy az egyiptomiak forró homokot és sókat használtak halottaik testének konzerválásakor, a britek viszont - magyarázza Parker-Pearson - a mocsarakban, dagadó lápokban fellelhető savas anyagokat használták föl erre a célra. E tartósító módszer miatt a brit múmiák sokkal inkább a perui múmiákkal mutatnak hasonlóságot. A GLOBÁLIS FELMELEGEDÉS MIATT KIHALHAT POCOKNYÚL A Journal of Mammalogy februári számában megjelent kutatási eredmények szerint a pocoknyúl (Ochotona princeps) lehet az első ismert észak-amerikai áldozata a globális éghajlatváltozásnak. A kutatások eredményei szerint a XX. század második felében a globális felmelegedés hozzájárult a faj egyes helyi populációinak kihalásához a Sierra Nevada és a Sziklás Hegység között elterülő Great Basin (Nagy Medence) területén. A WWF azon aggodalmát fejezte ki a hír kapcsán, hogy ha az éghajlatváltozás folyamatát nem fordítják meg minél hamarabb a szén-dioxid és más üvegházgázok kibocsátásának csökkentésével, a pocoknyúl további populációi is kipusztulhatnak. "Az amerikai pocoknyúl populációváltozása jelzi az éghajlatváltozás hegységi és magashegységi rendszerekre gyakorolt hatását." - mondta Dr. Erik Beever ökológus, a tanulmány egyik szerzője. A pocoknyúl a Magyarországon élő üregi és mezei nyulak kisebb méretű rokona; rövid, kerek fülei vannak és az USA nyugati, illetve Kanada délnyugati részén él magashegységi sziklás területeken. Óriási héber irat-lelet Spanyolországban Felbecsülhetetlen történeti értékű héber iratokra bukkantak egy véletlen folytán az északkelet-spanyolországi Geronában. Március 18-i spanyol lapjelentések szerint a lelet a maga nemében a legnagyobb héber irat-kincs egész Európában. Ä rég elveszettnek hitt kéziratokat a helyi levéltár munkatársai fedezték fel 14. és 15. századi közjegyzői könyvek fedőlapjának belsejében, akkor, amikor azokon restaurálási munkálatokat végeztek. "Rengeteg iratot találtunk, és mindegyik remek állapotban van" - nyilatkozta Josep Matas, A korabeli könyvkötők értéktelennek tartották és töltőanyagként használták a héber iratokat. A geronai levéltárnál azt gyanítják, hogy történelmi dokumentumok ezrei rejtőznek még a könyvborítókban. Az előkerült kéziratok között magánszemélyek közötti szerződések, így például házassági szerződések, közjegyzői okiratok és vallás írások - köztük a Tóra példányai - szerepelnek. ÚJ FÉNYBEN AZ UNIVERZUM LEGNAGYOBB ROBBANÁSAI Jóllehet a gammakitörések - a Világegyetem eddig ismert legnagyobb energia-felszabadulásai - eredete mindmáig ismeretlen, a tudósok azt állítják, hogy két változatuk létezik: a rövid és hosszú kitörések, amelyek gyökeresen különböznek, és különböző típusú események során keletkeznek. Közel kétezer gammakitörés elemzésével egy európai és a Pennsylvania Állami Egyetem (USA) kutatóiból álló csoport eddig ismeretlen törvényszerűséget talált a két másodpercnél rövidebb, illetve két másodpercnél hoszszabb gammakitöréseket kísérő sugárzásokban. "Most nagy statisztikai bizonyossággal állíthatjuk, hogy ez a két csoport fizikailag másként viselkedik" - mondja Balázs Lajos, az MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézetének vezetője, az Astronomy and Astrophysics folyóiratban megjelenő cikk első szerzője. gyón rövid és fényes kitöréseket. A gammakitörések természete a modern csillagászat legnagyobb rejtélyei közé tartozik. Korábban azt gondolták, hogy a kitörések zöme a Tejútrendszer Igen nagy tömegű csillagok pusztulása (hipernóva-robbanás) lehet felelős a gammakitörések egy részéért Az új eredmény fontos bizonyítékot szolgáltat arra az egyre szélesebb körben elfogadott feltételezésre, mely szerint a hosszú kitörések olyan csillagok fantasztikus erejű robbanásából származnak, amelyek tömege több mint 30-szorosa a mi Napunkénak. A rövid kitörések ezzel szemben neutroncsillagok és fekete lyukak összeütközésének kozmikus tűzijátékából származhatnak. "Azt lehet mondani, hogy bármi történik is, mindegyik gammakitörésnél egy vadonatúj fekete lyuk születésének vagyunk a szemtanúi" - mondja Mészáros Péter, a Pennsylvania Állami Egyetem Csillagászati és Asztrofizikai Tanszékének a vezetője. Az elektromágneses spektrum legrövidebb hullámhosszú, legnagyobb energiájú részét nevezzük gamma tartománynak (a hullámhossz kisebb, mint 10-10 cm, s bár éles határ nincs, a 100 keV feletti energiájú sugárzást számítjuk ide). 1973-ban kiderült, hogy az égboltot a gamma-tartományban vizsgálva gyakran figyelhetünk meg nakorongjában zajlik. A Compton Gamma Ray Observatory (CGRO) nevű gamma-műhold 1991-es felbocsátása óta kiderült, hogy a gammakitörések égbolton való eloszlása egyenletes. A gammakitörésekre jellemző átlagos teljesítmény olyan, mint egy 1045 wattos villanykörte. Jóllehet gyakoriak - naponta nagyjából egyet lehet észlelni - a kitörések gyorsan halványulnak és véletlenszerűek, ráadásul soha sem fordulnak elő kétszer ugyanazon a helyen. A kutatóknak igen nehéz dolga van akkor, amikor a kitörések részleteit szeretnék tanulmányozni, ugyanis az események néhány ezredmásodperctől maximum 100 másodpercig tartanak (átlagosan néhányszor 10 másodpercig). A tudósok többsége azon a véleményen van, hogy a kitörések többsége az Univerzum távoli tartományaiban keletkezik, több milliárd fényév távolságban. A korábbi eredmények azt mutatták, hogy a rövid kitörések gamma-színképe "keményebb", ami azt jelenti, hogy több nagyenergiájú gammafotont tartalmaznak, mint a hosszabbak. Továbbá, a rövid kitörésekben a detektort érő fotonok sűrűbben, vagy esetleg csomókban követik egymást, összehasonlítva a hosszabb kitörésekkel - ez arra utal, hogy az őket kibocsátó források fizikailag különbözhetnek. Balázs Lajos és kollégái úgy gondolták, hogy megvizsgálják, van-e valamilyen alapvető kapcsolat az egyes megfigyelt tulajdonságok között, ha különkülön vizsgáljuk a hosszú és a rövid kitöréseket. A kutatócsoport 1972 kitörés megfigyelt energiasűrűségét és időtartamát elemezve egy új összefüggést talált. Mind a két kategóriában - hosszú és rövid kitöréseknél egyaránt összefüggés van a mért energiasűrűség és az időtartam között: minél hoszszabb a kitörés, annál nagyobb az energiasűrűség (az energiasűrűség a kitörés időtartama alatt beérkező fotonok összenergiájából és az észlelésre használt műszer méreteiből számítható ki). Mégis, ez az összefüggés statisztikusan különbözik a két kategória között. Ez a különbség pedig erős megszorítást jelent arra, hogy mi okozhatja ezeket a kitöréseket és azok hogyan zajlanak le. A hosszú kitöréseknél egyenes arányosság áll fenn a kitörés időtartama és energiasűrűsége között, ami arra utal, hogy az energia átalakulásának mértéke gammasugarakká időben többé-kevésbé állandó. A rövideknél ezzel szemben ez az összefüggés nem ennyire határozott, ami például arra utalhat, hogy a kitörés energiájának az idő folyamán egyre kisebb hányada alakul át gammasugarakká. Nagyon valószínűtlen, hogy ugyanaz a folyamat hozza létre a kitörések mindkét típusát - mondják a csoport kutatói. Jóllehet ezt részletesen nem vizsgálják cikkükben, de az eredmények arra utalnak, hogy ha a hosszú kitörések nagy tömegű csillagok robbanásából keletkeznek, akkor a rövid kitörések valami teljesen másból jönnek létre. Az utóbbiaknál szóba jöhet két szupersűrű test összeolvadása. A két alapvető fizikai mennyiség, az energiasűrűség és az időtartam között levő ilyen markáns és jól meghatározott különbséget a jövőben kidolgozandó elméleteknek mindenképpen meg kell majd magyarázniuk. Áz 1972 kitörést a NASA Compton Gamma Ray Observatory műhold észlelte 1991 és 2000 között. A szerzőtársak között van Bagoly Zsolt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Információtechnológiai Laboratóriumának a vezetője, Horváth István, a ZMNE Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola Fizikai Tanszékének, valamint Mészáros Attila, a Prágai Károly Tudományegyetem Csillagászati Intézetének a munkatársa.
