A Híd, 2003. január-június (3. évfolyam, 85-108. szám)

2003-03-07 / 92. szám

2003. MÁRCIUS 7. Magazin A HÍD 23 TOJÁSOS ÉTELEKIII. A tojás egyik legősibb tápláléka az emberiség­nek, a legtöbb élőlénynek. A tejen kívül nincs még egy élelmiszer, amely annyira tartal­mazna az élet fenntartásához nélkülözhetet­len anyagokat, mint a tojás. Gazdálkodhatunk vele hidegen, mele­gen, sütve - főzve, lehet előétel vagy fő­étel, lehet más ételek kísérője, kerülhet kenyérre és sokféle saláta közé húzód­hat. Könnyen és gyorsan készíthetünk belőle különféle ételeket. HIDEG TOLTOTT TOJÁS HÁZIA­SÁN Hozzávalók: 4 keménytojás, 4 dkg vajkrém, fél csomó petrezselyemzöldje, fél csomó metélőhagyma, só, egy kávéskanál mustár, késhegynyi őrölt bors, egy csomó retek, 15 dkg uborka, 1 db paradicsom, 4 nál Univer majonéz evőka-ELKESZITESE: A keménytojásókat félbevágjuk, a sárgáját kiszedjük, villával összetörjük. A vajkrém­mel, finomra vágott petrezselyemzölddel és metélőhagymával, mustárral jól össze­keverjük, sóval, borssal fűszerezzük és villa segítségével visszatöltjük a fél tojá­sokba. Retek szeletekkel díszítjük. Az uborkát és a többi retket apró kockára vágjuk, sóval, borssal fűszerezzük, a majonézzel elkeverjük. Tálaláskor erre a salátára ráhelyezzük a töltött tojáso­kat, paradicsommal, uborkával, metélő­hagymával és petrezselyemzöldjével dí­szítjük. Energiatartalom 1010 kJ Fehérjetartalom 6 g Zsírtartalom 2 3 g Szénhidráttart. 1 g Gyerekeknek Találd m! Tenyeres - talpas hatalmas, bamabundás óriás, meglesi a méheket, s mézet rabol, ha lehet. Szamócát is Szedeget, átalussza a telet. Négy lába van, lompos farka, te is tudod, ravasz fajta. Melyik betű nem állhat soha hátul? Két ember megy a hídon, egygyík beleesik a vízbe. Hányán mennek tovább? Vonj ki tizenkilencből egyet úgy, hogy húsz maradjon! XX = I-XIX U3113V mm m Szalai Borbála Meglepetés Jó ideje azon törtem buksimat, Nők napjára mit is mondjak anyunak! Megvettem én egy nagy csokor virágot, Boldog leszel anyu, hogyha meglátod. De örömöd akkor lesz csak még nagyobb, Ha ehhez egy szép képet is rajzolok. Nagy betűkkel azt írom rá "Anyukám", Kicsi lányod köszönt Téged Nőknapján. És mikor ma átadom a virágot, Képzeljétek gyerekek, hogy mit látok, Jó nagy doboz csoki van az asztalon, Nekem szól a meglepetés Nőnapon. Egyszer volt egy kemence. Belebújt a kis Bence. Kormos volt a kemence, fekete lett kis Bence. Nézi, nézi mamája, nem ismer a fiára. Becsukta a kemencét, jól elverte kis Bencét. Nincs szebb állat, mint a lúd, nem kell neki gyalogút. Télen, nyáron mezitíáb, úgy kíméli a csizmát. Direg- dörög a medve, nincsen neki jó kedve. Áthatnék, mert hideg van, jó lesz benn, a barlangban. Január elöl jár. A nyomán Február. Március szántó- vető. Április nevettető. Május szépen zöldellő. Június nevelő. Július érlelő. Augusztus csépelő. Szeptember gyümölcshozó. Október borozó. November télelő. December pihenő. A nyúl meg a tavaszi hó Egyszer tavasz felé azt mondta a hó a nyúlnak:-Igen gyengének érzem magam. Beteg vagyok, talán meg is halok. Azt felelte a nyúl:-Alighanem olvadsz, az a bajod. O, ó, ó de sajnállak! Azzal leült egy buckára és sírt, zokogott keservesen, úgy sajnálta a havat.- Sajnállak hó, fáj a szívem érted! Mennyit szaladgáltam rajtad, jó meleg vackom volt rajtad. Elrejtettél a róka elől, fejem alja voltál, derékaljam voltál, fedél a fejem felett, védelmezőm, oltalmazom. Fehér a bundám, te is fehér vagy, nem láttak meg rajtad az üldözőim. Úgy sírt, hogy a hónak rajta esett meg a szíve, ő is vele könnyezett.- Mi is lesz velem nélküled? - kesergett tovább a nyúl. - Sas elragadhat, fülesbagoly a karmai közé kaphat, róka elfoghat, farkas széjjeltéphet. Mi lesz velem nélküled? Aztán gondolt egyet:- Elmegyek én az erdő urához, megkérem szépen: kegyelmezzen meg neked, ne olvasszon el! El is iramodott, meghajolt az erdő ura előtt, úgy kérte szép szóval: hagy­ja meg a havat. Közben kiragyogott a nap, egyre erősebben melengette a földet, roskadt a hó, zsugorodott, megáradtak a patakok, megcsordultak a jeges hegyek. Nézte a nyúl, még keservesebb sírásra fakadt. Azt mondta neki az erdő ura:- A nap hatalmasabb nálam, nem tudok vele versenyezni. A havat nem tudom itt marasztalni. Hanem adok neked szép szürkebarna bundát a fehér helyett, abban elrejtőzhetsz nyáron erdőn - mezőn, száraz levelek között, s nem bánt se róka, se farkas, se bagoly. Ne félj, ne itasd az egereket! Megvígasztalódott a nyúl, megtörölgette a szemeit és felvette mindjárt az erdő urának ajándékát, az új bundát. Azóta is két bundát hord a nyúl: fehéret télen, tavasztól őszig meg barnásszürkét. HAHOTA- Doktor úr, egy éve voltam magá­nál a reumámmal és maga azt mondta, hogy kerüljem a nedves helyeket.- így van ! - mondja az orvos.- Most azt szeretném kérdezni, hogy megfürödhetek-e már? Erős dohányos alkoholista felkeresi az orvost:- Doktor úr, nagyon fáj az oldalam és a mellkasom. Az orvos megvizsgálja és így szól:- Uram, van egy jó és egy rossz hí­rem. Melyiket mondjam először?- A rosszat.- Sajnos a fél tüdejét ki kell operál­­ni.- És mi a jó hír ?- Az, hogy lesz elég hely a májának. Sebész az idős bácsihoz a kórház­ban:- Józsi bácsi, babonás maga?- Én nem, fiam.- Akkor jó, mert holnaptól csak bal lábbal kelhet fel.- Hol alszik a féltonnás gorilla? - Ahol akar. - Mi kel ki a tojáslikőrből?- Másnapos csibe.- Miért hordja a víziló a vizet a sa­rokba?- Fészket épít. Városi hölgy falun vendégeskedik és minden érdekli. Egyik reggel fogja magát és kiül az istállóba fejni. Mikor jön a gazda, büszkén kérdezi:- Na, nem is csodálkozik, milyen ügyesen tudok fejni?- Én nem - feleli a gazda -, de a bika úgy hiszem, hogy igen. Colorado államban kiadtak egy bro­súrát, amiben azt tanácsolták a turis­táknak, hogy kis csengettyűket rakja­nak a ruházatukra, amely figyelmezte­ti a medvéket, így azok elkerülik a ve­szélyes találkozót. Ezenkívül javasol­ták még a borsszóró használatát is, amely szintén elriaszthatja a vadakat. Az állatok közelségének megállapításá­ra a medvék ürülékének vizsgálatát ajánlották. Eszerint:- A fekete medvék ürüléke kis mennyiségű és mindenféle erdei bo­gyómaradékokat tartalmaz.- A grizzlyk ürüléke nagyobb mennyiségű és mindenféle kis csen­gettyűket tartalmaz, valamint erős borsszagot áraszt. Két barát sétálgat az erdőben:- Látod azt a hatalmas fát? Képzeld, tavaly két perc alatt felmásztam a tete­jére.- Ne mondd! És látta valaki?- Aha, egy medve...

Next

/
Thumbnails
Contents