A Híd, 2003. január-június (3. évfolyam, 85-108. szám)
2003-03-07 / 92. szám
2003. MÁRCIUS 7. Sport Március 5. Rendkívül nagyok a kockázati tényezők, ha Budapest 2012-ben nyári olimpiát és paralimpiát kíván rendezni - mondta Jánosi György, gyermek-, ifjúsági és sportminiszter szerdán, miután a kormány tárgyalt a kilenc év múlva sorra kerülő sportesemény megvalósíthatóságáról.- Meglepetést okozott, hogy Budapesten jelenleg egyetlen sportlétesítmény sem alkalmas olimpiai verseny megtartására - mondta. Hozzáfűzte: egy stadion, négy labdarúgó-pálya, 11 fedett csarnok és 16 egyéb kiegészítő aréna építésére, vagy korszerűsítésére van szükség. Jánosi György kiemelte: az előző kormány úgy kötött szerződést a BudaNagyok a kockázati tényezők a 2012-es budapesti olimpia megrendezésében pest Sportaréna üzemeltetőjével, hogy egy titkos záradék alapján 2013. január elsejéig a fővárosban nem épülhet 7000-nél több néző befogadására alkalmas csarnok. Ez alól kivétel egy esetleges olimpiarendezés, de a megállapodás alapján csak az olimpia céljait szolgálhatnák a létesítmények, vagyis hosszú éveken át üresen állnának.- Az előző kormány az olimpiarendezéssel kampányolt. Tudott-e a jobb kéz arról, mit csinál a bal, vagy a téma pártpolitikai célokat szolgált? Tudott-e a záradékról a MOB vezérkara, vagy Schmitt Pál elnök? - tette fel a kérdést a miniszter, aki maga is csak akkor értesült a záradékról, amikor a GYISM módosította a szerződést a beruházóval. A kockázati tényezők között szerepel még, hogy mai árakon összesen 4600 milliárd forintba kerülne a 2012-es budapesti olimpiarendezés, ebből 3000 milliárdos nagyságrendű lenne az állami szerepvállalás. A novemberben elfogadott megvalósíthatósági tanulmány alapján ezt az összeget többféle forrásból lehet előteremteni.- Vagy növelni kell az adókat, de ez ellentétes a kormány szándékával, vagy a soron következő beruházások 60 százalékát Budapestre kéne koncentrálni, ezzel szemben a kormány a vidék felzárkóztatását ígérte. Megoldás lehet, hogy más területekről, például az egészségügyre, vagy a kultúrára szánt pénzekből csoportosítunk át forrásokat. Esetleg növelni kell az államháztartás hiányát, de az Európai Unióban ez nem lehet nagyobb 3 százaléknál - hangsúlyozta Jánosi György. A sporttárca irányítója kifejtette, hogy az olimpiát mindig város rendezi. A kormány felhívja a budapesti közgyűlés és a Magyar Olimpiai Bizottság figyelmét a kockázatokra, és majd ha a két testület ezek tudatában kialakítja a maga álláspontját, vissza lehet térni arra, hogy a magyar főváros kandidáljone. A sportminiszter nem titkolta, hogy ő olimpiapárti, de számára soha nem az volt a kérdés, hogy Budapest 2012-ben legyen-e házigazda.- Az országot, a fővárost alkalmassá kell tenni a rendezésre. Sokkal nagyobb presztízsveszteség az ország, Budapest, a sportdiplomácia és a kormány számára, ha időközben derül ki, hogy nincs meg a megfelelő háttér, és vissza kell vonni a pályázatot - mondta. Jánosi György megismételte az olimpiai megvalósíthatósági tanulmány sarokszámait: 300 km autópályát, 400 km gyorsforgalmi utat, 25 km metrót és 1350 km vasútvonalat kell építeni, illetve felújítani.- Fontos, hogy a kormány most csak a 2012-es rendezésről tárgyalt, későbbi időpontról nincs álláspontja - tette hozzá. A kandidálásról július 15-ig kell hivatalosan értesíteni a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB). A 2012-es helyszínről a 2005-ös szingapúri NOB-ülésen döntenek. A magyarok többsége támogatja az olimpiát Március 5. Deutsch Tamás szerint a magyar emberek döntő többsége támogatja, hogy Budapest 2012-ben olimpiát rendezzen. A fídeszes politikus a kormányülésen elhangzottakra reagálva elmondta: ezt a széles nemzeti egyetértést fémjelzi az a tény, hogy tavaly több mint 700 ezren támogatták aláírásukkal az olimpiarendezés gondolatát. Emlékeztetett arra, hogy annak idején Medgyessy Péter is támogatta aláírásával a kezdeményezést.- Nagyon remélem, hogy véleménye mára sem változott meg - szögezte le. Deutsch Tamás megfogalmazása szerint sokan aggodalommal tekintenek mindarra, amit a kormány az elmúlt nyolc hónapban az olimpiával kapcsolatosan csinált, pontosabban nem csinált. A politikus szerint mindenkinek az az érzése, hogy a kabinet fokozatosan, de nagyon tudatosan "el akarja altatni" az olimpiarendezés tervét. Ennek - véleménye szerint - az a legékesebb bizonyítéka, hogy a kormányváltást követő nyolc hónap alatt még az olimpiai pályázatot előkészítő bizottságot sem hívták össze. Deutsch Tamás szorgalmazza, hogy a kabinet hozza nyilvánosságra az olimpiarendezéssel kapcsolatos megvalósíthatósági tanulmányt. A politikus leszögezte: a tanulmányban szereplő 4600 milliárd forint azokat az infrastrukturális fejlesztéseket is tartalmazza, amelyek egyébként is elkészülnének 2012-ig. Lényegesnek nevezte, hogy a közvetlenül az olimpiához kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések és az esemény megrendezésének összköltsége valamivel több mint 500 milliárd forint. - Ez évente némileg több mint 50 milliárd forint plusz kiadást jelent a költségvetés számára - húzta alá. A politikus hangsúlyozta, hogy az olimpia ügyében a főváros mellett a kormánynak is meg kellene hoznia a maga döntését. Mint mondta, a közvélemény kíváncsi arra, hogy mi ebben az ügyben a kormány álláspontja. Deutsch Tamás - ugyancsak a szóvivői tájékoztatón elhangzottakra reagálva - leszögezte: a Budapest Sportcsarnok újjáépítésére vonatkozó szerződésnek semmilyen titkos záradéka nincs.- Az elmúlt hetekben annyi csúsztatást és valótlanságot állítottak a BS- szerződés kapcsán, hogy arra kérem a kabinetet, hozza nyilvánosságra a dokumentumot - fogalmazott a fídeszes politikus. A HÍD 19 Röviden Federer nyerte a döntőt Dubaiban Március 2. Az első helyen kiemelt Roger Federer nyerte az egymillió dollár összdíjazású férfi tenisztornát Dubaiban. A svájci klasszisnak ez volt a hatodik ATP-tornagyőzelme. Federer (svájci, l.)-Novak (cselt, 3.) 6:1,7:6. A VILÁG LEGGAZDAGABB SPORTOLÓJA NYERTE A GOLF VB-T Március 3. A legnagyobb favorit, világranglista-vezető Tiger Woods győzelmével végződött a kaliforniai Carlsbadban rendezett golf Matchplav-világbajnokság. Az amerikai klasszis, a világ leggazdagabb sportolója, a kieséses rendszerű, ötmillió dollár összdíjazású torna döntőjében honfitársát, David Tomsot verte. A harmadik helyen az ausztrál Adam Scott végzett. A 27 éves Woods 1.05 millió dollárt kapott sikeréért. Új SZPONZOR ÉRKEZETT A Ferrari-hoz Március 2. Miközben az anyacég, a FLAT egyre nehezebb helyzetbe kerül, addig a Ferrari csapat új szponzorokat keres. A jövőben szükség is lehet rá, amennyiben az olasz konszern "lejjebb csavarja" a gyár felől érkező tőkefolyam "csapszelepét". A Ferrari most megállapodást írt alá az Olympus céggel. A világméretű vállalat digitális eszközökre és orvosi berendezésekre specializálódott A szponzori megegyezés három évre köttetett, azaz 2005-ig érvényes. Agassi először kapott ki idén Március 4. Tizenkét mérkőzés után megszakadt Andre Agassi idei veredenségi sorozata a 400 ezer dollár összdíjazású scottsdale-i férfi tenisztorna első fordulójában. Az ausztrál nyílt bajnokságon és San Jóséban is diadalmaskodó, Arizonában címvédőként induló amerikai szupersztárt a svéd Thomas Enqvist búcsúztatta három játszmában.- Andre nagyon keményen üt nekem pedig "fekszik" ez a gyors stílus - mondta a győztes, akinek 5-4-re módosult a mérlege az ATP Race éllovasa ellen. Rekordérdeklódés a centenáriumi Tour de France iránt Március 4. Minden eddiginél nagyobb érdeklődés mutatkozik az idei, centenáriumi Tour de France kerékpáros verseny iránt. A július 5-én kezdődő 22 napos viadalra csak az Egyesült Államokból szurkolók ezrei érkeznek, hogy személyesen legyenek részesei Lance Armstrong esedeges hőstettének. Ha a legutóbbi négy kiírás győztese ismét első lesz, beállítja a spanyol Miguel Indurain 1991 és 1995 közötti eddig páratlan rekordját. Jean-Marie Leblanc főszervező szerint felbecsülhetetlenül sokan jönnek majd a környező országokból szurkolni. A francia televízió csupán az idei verseny közvetítéséért 20 millió eurót fizetett, ez 66 százalékkal több a hétvégén rajtoló Forma-1-es világbajnokság, vagy a Hat Nemzet rögbitomájának jogdíjánál, s éppen duplája a francia nyílt teniszbajnokságénak. A100 éves Toumak új, Leblanc szerint a "jövőbemutató" lógója lesz, a Champs Elysées-n, a befutónál pedig megrendezik majd a "Győztesek parádéját".