A Híd, 2003. január-június (3. évfolyam, 85-108. szám)
2003-02-28 / 91. szám
10 a HÍD Kultúra 2003. FEBRUAR 28. Apró taposóaknák Hollywood alá PESTI IFJÚ FILMBARÁTOK ELLEN-OSCAR-DÍJA Röviden A KÍGYÓ ÁRNYÉKA A Magyarország Európában Alapítvány tekintélyes irodalomtörténészekből álló zsűrije Rakovszkv Zsuzsának A kígyó árnyéka című regényéért ítélte oda az öt millió forinttal járó Magyar Irodalmi Díjat, s ezzel a múlt év legjobb könyveként értékelte e művet. Az alapítványt az ()rbán kormány szervezésében tíz nagyvállalat hozta létre azzal a céllal, hogy erősítse a Magyarország és Európa közötti társadalmi, történelmi és kulturális kapcsolatok emsödését. Délamerka tiszteleg Pest elótt Belarmino Pinilla Contreras Kolumbia magyarországi nagykövete saját gyűjteményéből adott át tizenkét tárgyat a budapesti Iparművészeti Múzeumnak, amelyeket február 28-ig láthat a közönség. A tárgyak a spanyol hódítás előtti korszakitól valók. Elsősorban ötvösművek s öt féle kézműves kultúrából származnak. Hatalom a mmpártnak Rangos Katalin, a Magvar Rádió egy ik eddigi vezető szerkesztője lett a Magvar Televízió programigazgatója. A rádiós társadalom régi kozmopolita uralkodó rétegének tagja, kiváló szakember, de nem képes elviselni a magy ar nemzeti érzést. Ilyeténképpen természetesen a parlament legparánvibb pártjának, az S/.DSZ-nek az. emltere. Hongkongban a Muzsikás együttes Sei testyén Márta, a ma legnépszerűbb magvar népi énekes és a magy ar népzenére épülő stílusú Muzsikás Együttes Hongkongba megy, hogy fellépjen egy fesztiválon, majd Tajvanban is műsort ad. Harmincezer éves az ABC Jel. jel, jel címmel megjelent Varga Csaba írás- I történész, filmrendező kötete a harminc-ezer esztendős abc történetéről. A kötetből grafikai kiállítás nyílott a Magyarok Házában. Jirí Menzel hatvanöt éves Keíetközép-Európában három rangos nemzeti filmművészei van: a lengyel, a cseh és a magyar. Közülük a cseh film egyik legnagyobb egyénisége, Jirí Menzel éppen hatvanöt esztendős. A Szigorúan őrzött vonatok, s a Sörgyári capriccio című világhírű filmek költőjét szelíden erőteljes képek, s ellenállhatatlan képi humor jellemzi. A hatvanas években a magyar fiataloknak is egyik szellemi iránymutatója volt. Filmjeiben költői erotika él, de a magánéletében is rajong a nőkért, ám máig nőtlen. Sztálin vita Pesten A Nyílt Társadalom Alapítvány Sztálin halálának ötvenedik évfordulója alkalmából hangversenyt akart rendezni Sztálinról szóló, őt dicsőítő zeneművekből. így Sosztakovics X. Szimfóniáját avagy llacsaturján Sztálin ódáját is előadták volna. A magyar hangversenytermek vezetői azonban sorra elzárkóztak e terv elől. Csonka András, a koncert egy ik kiszemelt helyszínének, a Pesti Vigadónak az igazgatója kijelentette: "Sztálin nevével fémjelzett koncert ma Magyarországon nem tartható, ahogy Hitler nevével fémjelzett koncert sem!" A Nyílt Társadalom Alapítvány vezető elvtársainak válasza: "A cenzor műveletlensége túléli diktátor halálát!" Utóbbi kijelentés minősítését az. olvasókra bízzuk. Földessy Dénes A hollywoodi Oscar-díj kiosztó ceremóniával egy időben évek óta Oscar-díj jelölő játékot rendeznek a pesti Hollán Endre utcában is. Valószínűleg ez a világon egyetlen ilyen játékos verseny. Nem feltűnően teszik, hiszen ez az igényes rendezvény egy fontos, értékes folyamat része a magyar filmművészetben. A film bennfentesei tudják: a világon Párizsban lehet látni egy szerre a legtöbb művészfilmet, s Párizs után Budapest következik. Aztán világszerte még néhány metropolis jön, például London, avagy az amerikai filmfőváros Los Angeles, majd szinte világszerte a nagy semmi. El kell tehát végre ismerni, hogy a mozihálózatok tragikus keleteurópai elhalásának korában Magyarország a körülményekhez képest igen sikeres harcot vív a művészfilmek terjesztéséért. Nemcsak a kis művészmozik fenntartásával ellensúlyozza a túlnyomórészt színvonaltalan amerikai filmáradatot, hanem videókiadással is. Mind e mögött az Odeon KFT áll, amely korábban például megteremtette a Kosturica-filmek hazai népszerűségét, videokazettán. Ma elsősorban a francia és kisebb nemzeti filmművészetek igen értékes, de világviszonylatban kis nézettségű kincseit adják ki. Kölcsönző tevékenységük is igényes: minden munkatársuk heti egy fizetett szabadnapot kap, hogy otthon videofilmeket nézhessen és ajánlhasson a kölcsönzőknek. Ebbe a fontos kulturális folyamatba illik bele a Hollywooddal azonos órában rendezett pesti Oscar-díj játék. Félszáz egyetemista - bölcsész, meg más egyetem hallgatója, vagy már dolgozó - ifjú leány és fiú eljött játszani Hollywooddal: kitalálni, hogy vajon az amerikai értékrendben gondolkodó hollywoodi zsűri melyik filmnek, melyik művésznek ad Oscart. Evek óta ezen az éjszakán csendes körben „oscároznak”. Itt persze nincs kaviár, sem frakk, s pezsgő sincsen, hát még mennyire nincs hercig nagyestélyi, amivel a világ milliárdnyi képernyője előtt ámuló nézőket ellátják látnivalóval, hadd csodálják az amerikai filmipar aranyborját, összes színészével, frakkjával és filmjével együtt. Pesten mindez már hajnalban történik, hiszen a pesti ifjak Hollywood-dal órára azonos időben játszanak, vagyis a nagy filmvárosban még csak este van, de a Hollán utcában már pirkad. A tálcákon kaviár helyett májkrémes kenyér, a fejekben viszont filmművészeti tudás. A frakkok eleganciája helyét szellemi elegancia foglalja el. Tudás. Filmszöveg-részletek, szereplők nevei és adatai, képsorok, vágások, esztétikai gondolatok a ki mit tud-ot játszó versenycsapatok válaszaiban. Egyszer meghívták maguk közé Andy Vajnát, aki tíz perc múlva megkérdezte: ez melyik filmművészeti osztály a főiskolán? S ha nem az, akkor miféle filmes ifjak ülnek itt? Pedig csak egy keletközépeurópai ország filmes kultúrájának egy „civil” szeletét láthatta. Mire ez a pesti külön-üscar rendezvény idáig eljutott, az évek során lassan kialakult még valami. Egyre nyilvánvalóbb lett, hogy amíg a díjak eldöntésében a zsűri amerikai gondolkodását próbálják kitalálni, a Hollán Endre utcai versengő csapatok mégis csak európai gondolkodásúak. Aki Hollywoodról nem csak a temérdek [)énzt és annak mozgatását ismeri, hanem a hollywoodi filmforgatás néhány döbbenetét is, megérti e két gondolkodás különbségeit. Ha például egy amerikai szerelmes filmben szívszaggató búcsú után mégis csak győz egy afféle kaliforniai Túri Dani és valamilyen mórcizzsigmondi nagykanos indulattal felcsönget a kaputelefonon elhagyott szeretőjéhez, hogy „Eressz be, itt vagyok!”, nos, akkor az ilyen jelenetből, ahogy odalép az ismerős kapualjba, s benyomja a csengőgombot, mi itt Európában egyből tudjuk: viszszatért a Dani. Ám az amerikai filmet a forgatás végleges befejezése előtt gyakran közvélemény-kutatásra összehívott publikumnak vetítik le, mondanák meg: mi tetszik nekik, s mi nem. Nagy dolog függ ettől: a közönségsiker, amelytől megtelnek a mozik, s jön a dollár! Ilyenkor mindig akad egy-egy csudaszép színészlány, vagy szívdöglesztő művészúr a filmben, akit a próbapublikum követel, hogy ő még vagy tíz percig játsszon a filmben, hisz a jenki agyakban a jó nő ( vagy férfi) látványa és a művészeti érték valamilyen agyéren át egybefolyik. A szerelmi szakítás után mégis visszatérő említett dzsentlement pedig ne csak a hangjáról lehessen felismeri, meg arról, hogy odalépett a kaputelefonhoz, megnyomta a gombot, hogy tényleg visszahozta őt az a nagy szerelmes szíve, hanem igenis fényképezzék, ahogy lépdel felfele a lépcsőn és még azt is, hogy belép a hölgy szobájába, mert az a „tárgyi bizonyíték” arra, hogy visszatért. Ettől a mozi néző kultúrától a hideg csak akkor vert ki igazán, amikor a filmgyár főnökei felkapták fejüket és a próbaközönségtől érkező „művészi” javaslatra, és újra leforgatták a jelenetet: jön a pasas, cipőtalpa csattog a lépcsőn, keményen belép a lányszobába, ez az igazi, oké, a néző erre rohan a kasszához. E Hollán utcai estén felmerül a kultúrtörténeti kérdés: vajon hogyan kerültünk ilyen helyzetbe. Amerikával szemben, amit mégis csak az európai Kolumbus Kristóf fedezett fel, pálinkaszagú és lázadó, ám úgyszintén európai matrózaival, akik az ibériai katedrálisok tövében nőttek fel, olykor tán orgonamuzsikát is hallgattak, s finoman lebegő felhőket is nézegettek a freskókon. Hogyan lehet, hogy csak úgy áramlik Amerikából a szórakoztatóipar és söpri oldalra a kultúrát Európában? Hiszen Kolumbusztól kezdődően mi vittük el nekik az emberi szellem értékeit, s akkor most, például a modem gépi muzsika vagy a filmtechnika segítségével fellazítják az európai, sőt, a világkultúra szöveteit és szórakoztató ipart csinálnak belőle? Van persze Arthur Miller meg Tennessee Williams, s Eugene O'Neill, aki például képes volt újat mondani a klasszikus görög Elektra remekmívű újraírásával is. Látunk sok értékes amerikai művészfilmet, hogy csak egyet említsek, a Szarvasvadászt. Mégis! Amerikából jobbára olcsó kultúrát öntenek ránk, kiváló pénzügyi-piaci körülményeik közepette. Ez a kultúratörténet öngólja: ami értéket Európa tartalmas állapotban átsugárzott az indiánokat kiirtó fehér amerikaiaknak, azt a tudományos-technikai forradalom segítségével felhígították és a modern technikával visszaáramoltatják Európába. De erősen értékcsökkent állapotban, amikor a C-dur skálából a zenei gondolat helyett elsősorban szórakoztató zenét szerzenek. A Hollán Endre utcai Oscar-díj játékban van egy csendes figyelmeztetés: Európa védekezz! Ahogy e művelt, pesti mozinézők igyekeznek kiszámítani, hogy hogyan dönt az amerikai zsűri, elég sok az eltérés. Évek során általában, ha amerikai filmet is tartanak az Oscar-ra alkalmasnak, az akkor sem mindig azonos a zsűri véleményével. Ettől még persze Európa pénzügyileg nem képes ellenállni. De a nemtetszését már kimutatja.
