A Híd, 2002. július-december (2. évfolyam, 59-84. szám)
2002-07-26 / 62. szám
12 A HÍD 2002. JÚLIUS 26. Uj gyógyszer az Alzheimer-kórra Július 20. Hatékonynak bizonyult az előrehaladott Alzheimer-kórban szenvedők kezelésében az Ebixa nevű gyógyszer. Mint az AFP az Alzheimer-kórról folyó 8. stockholmi nemzetközi konferencián megtudta, a gyógyszert a közelmúltban hagyta jóivá az európai gyógyszerintézet és a jövő héten mutatják be a tanácskozáson, amelyet kétévente tartanak a svéd fővárosban. Bengt Winblad svéd professzor, a konferenciát szervező Karolin-intézet kutatója a sajtó előtt elmondta, hogy jelenleg három fajta gyógyszer létezik az Alzheimer-kór kezelésére. Az első kettő az enyhe, illetve mérsékelt agyleépülés gyógyítására alkalmas, míg az Ebixa az első olyan, amely a súlyos stádiumban is hatékony lehet. Winblad professzor úgy vélekedett, hogy már csak azért is jelentős előrelépést jelenthet e gyógyszer a kezelésben, mert egy beteg mellett a jövőben kevesebb állandó ápolót kell majd alkalmazni, mint korábban. Egy amerikai felmérés szerint napi 2 órával kevesebbet kell folyamatosan valakinek a beteg mellett tartózkodnia. A stockholmi tanácskozáson Winblad professzor szerint szó lesz olyan új veszélyeztető tényezőkről is, amelyek az Alzheimer-kór kialakulásához vezethetnek: ilyen a stressz, a magas vérnyomás és koleszterinszint, a szívbetegségek és a keringési zavarok. A görögdinnye Július 23. A frissítő hatású gyümölcs nagyon kevés kalóriát tartalmaz: 100 gramm görögdinnyében mindössze 28 kalória lapul. A gyümölcs körülbelül 80%-a víz, melynek köszönhetően tökéletes vízhajtó hatással rendelkezik, ezen kívül segíti az emésztést, serkenti a belek kiürülését. A görögdinnye gazdag káliumban, folsavban és A-vitaminban, kisebb mennyiségben foszfort és magnéziumot is tartalmaz. A dinnye megtisztítja a vért; segít felépülni a betegségekből, ajánlják a lábadozóknak. A felső légzőszervi panaszok kezelésében is hatásos, gyógyítja a gyulladásokat, enyhítőleg hat a nyálkahártyára. Vízhajtó hatása és alacsony kalóriatartalma miatt nagyszerűen alkalmazható a fogyókúrához. A dinnyefogyókúra azonban eléggé drasztikus súlycsökkenést eredményez, ezért óvatosan kell vele bánni. Öt napon keresztül együnk görögdinnyét, amennyi jólesik. A dinnyén kívül zöldséget, gyümölcsöt, halat, sovány húsokat fogyaszthatunk. Szintén megengedett a kúra alatt az alacsony zsírtartalmú tejtermékek (tej, joghurt, sajt) fogyasztása, de csak mértékkel. A szénhidrátokat azonban minimálisra kell lecsökkenteni, sőt lehetőleg érdemes kiiktatni a dinnye-fogyókúra idejére. Az öt nap elteltével ügyelni kell arra, hogy továbbra is óvatosan bánjunk a szénhidráttal, különben gyorsan visszaszedjük a leadott súlyt. Előnye, hogy nem kell koplalni, mert a lédús gyümölcs nagyon laktató, gyorsan eltelíti a gyomrot, így szerencsére kevés helyet hagy más ételnek. A görögdinnye-kúrát bárki alkalmazhatja, kivéve a gyerekeket, a terhes anyukákat, a májbetegeket, illetve a valamilyen krónikus betegségben szenvedő, folyamatos orvosi kezelés alatt álló betegeket. Ezt a fogyókúrát sem szabad túlzásba vinni, egy hónapban maximum egyszer kövessük, mert hosszú távon felborítja a szervezet egyensúlyát, többek között vas- és kalciumhiányhoz vezethet. A Magazin augusztusi számából: Gaál Péter beszélgetése Pege Aladárral: ”A világon talán Ó az egyedüli nagybőgős, aki mind a klasszikuszene, mind a jazz műfajában a legnagvobbá tudott válni.” Roald Amundsen: “Százharminc éve, 1872. július 16-án született a norvégiai Borgéban , minden idők legnagyobb sarkkutatója, aki egyetlenként járt mindkét sarkon, és végighajózott mindkét átjárón.” A kutya kosztjáért is fizet válóperében a New York-i polgármester : “Rudolph Giuliani, New York volt polgármestere beleegyezett abba, hogy 6,8 millió dollárt fizessen eddigi feleségének a házasság felbontásával kapcsolatos kérdések rendezése keretében. “ A tisztaság fél egészség Július 21. A kutatók kilencezer szülőt vontak be a vizsgálatba, és azt szerették volna megtudni tőlük, hogy milyen gyakran fürdetik gyermeküket, illetve milyen gyakran mossák meg tizenöt hónapos gyermekük kezét és arcát. A vizsgálati eredmények alapján a szakemberek azt a következtetést vonták le, hogy azoknál a gyermekeknél, akiknél a legnagyobb mértékben ügyelnek a személyes higiéniájukra, azoknál alakul ki a legnagyobb valószínűséggel az ekcéma 30 és 42 hónapos korukra. Az eltúlzott tisztaság azt jelenti, hogy a szülők a gyermek arcát naponta legalább ötször megmossák, minden egyes étkezés előtt is, és legalább naponta kétszer megfürdetik őket. Egyértelmű kapcsolat mutatható ki a higiénia és az allergiás megbetegedések között, sőt a higiéniás szint is megkülönböztet. Ahogy növekszik a higiéniás szint, olyan mértékben növekszik az allergiás megbetegedések kialakulásának kockázata. A csecsemőknél és a kisgyermekeknél jelentkező ekcéma piros, viszkető foltok formájában jelenik meg, ami váladékozik és kérges a felszíne. Általában kenőcsökkel gyógyítják, illetve kerülni kell azokat az anyagokat, amelyek kiváltják ezeket a reakciókat. A kutatócsoport figyelembe vette azokat a tényezőket is, amelyek hatással lehetnek az eredményekre, így például az allergia öröklődése, a szőrös háziállatok jelenléte. A higiénia és az allergiás betegségek közti kapcsolat szinkronban van az úgynevezett higiénia hipotézissel, ugyanis ezen elmélet szerint a nagyon kevés mikrobának kitett szervezet esetében, később az immunrendszer nagyon erősen fog reagálni minden káros tényezőre. JOGAINK VÉDELME - BIZALMI KÉRDÉS, OLYAN TANÁCSADÓRA VAN TEHÁT SZÜKSÉGÜNK, MINT BAZSA ENIKŐ Kolozsvárott és New York-ban végzett, magyarul beszélő ügyvéd, a POMERANZ GOTTLIEB & MUSHKIN, LLC 205 Lexington Avenue 16. Emelet, New York, NY 10016 ÜGYVÉDI IRODA TAGJA Szakszerű, pontos ügyintézés Hagyatéki ügyek - végrendeletek Estate administration - Trust - Wills - Estate Planning to minimize tax liabilities Representation in tax audits Családi jog - Emigrációs ügyek Családegyesítés - Zöld kártya - Allampolgársá Ingatlan - adás-vétel Belföldi és Nemzetközi üzleti szerződések International Arbitration - Mediation Banking, Corporate Finance, Securities Law HÍVJA BIZALOMMAL A FENTI IRODÁT A (212) 779-4233 SZÁMON ÉS KÉRJE BAZSA ENIKŐT