A Híd, 2002. július-december (2. évfolyam, 59-84. szám)
2002-07-26 / 62. szám
8 A HÍD Hazai hírek 2002. JÚLIUS 26. MSZP: MEGVALÓSULT A SZÁZNAPOS PROGRAM Röviden ■ Dupla családi pótlék Július 24. Az iskolakezdés előtt, augusztus közepéig dupla összegű családi pótlékot, illetve azzal azonos összegű iskoláztatási támogatást kapnak az érintettek közölte az Egészségügyi Szociális és Családügyi Minisztérium főosztályvezetője szerdán. Forgó Györgvné elmondta, hogy a pluszjuttatás több mint 2 millió 110 ezer gyermek után jár. Hozzátette: szeptembertől 20 százalékkal emelkedik a családi pótlék összege, így októbertől az egygyermekes családok 4600 forintot, az egy gyermeket nevelő egyedülállók 5400 forintot, a kétgyermekes családok gyermekenként 5600 forintot, a két gyermeket nevelő egyedülállók pedig gyermekenként 6500 forintot kapnak. Három- vagy' többgyermekes család esetén gyermekenként 7100 forint, három vagy több gyermeket nevelő egyedülálló esetén gyermekenként 7600 forint, tartósan beteg, vagy súlyosan fogyatékos gyermek esetén pedig 12600 forint lesz a családi pótlék öszszege. ■ Térfigyelórendszert adtak át Július 23. A főváros VII. kerületének teljes egészét képes figyelni az a digitális csúcstechnikát képviselő kamerarendszer, amelyet kedden adtak át. A színes képeket közvetítő, 90 kamerából álló térfigyelő rendszer összeköttetésben áll a kerületi távfelügyeleti központtal, így riasztás esetén képesek azonnal a bűncselekmény helyszínére fókuszálni az eszközökkel. A kamerákat rendszámfelismerő rendszerrel is felszerelték, így lehetőség van a lopott gépjárművek kiszűrésére. A kiépített rendszer értéke eléri a 750-800 millió forintot, de ebből az erzsébetvárosi önkormányzatnak mindössze az üzemeltetésre kell saját forrást fordítania. ■ 150 MILLIÁRD A LAKÁSPROGRAMRA Július 24. Az MSZP kiemelten kívánja támogatni a lakásrehabilitációt: jövőre 50 milliárd forintot kőkénének erre a célra a jelenlegi 2-3 milliárd forintos éves keret helyett. Horváth Csaba szocialista parlamenti képviselő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a következő évben a lakásprogramra mintegy 150 milliárd forintot fordítanának és ez egyenlő arányban oszlana meg az új lakások építésének támogatása, a bérlakásprogram, illetve a rehabilitációs terület között. Jelezte, hogy a GDP-ből a jelenlegi 0,75 helyett 1,3-1,5 százalék jutna lakástámogatásra. Közölte, a lakásépítéssel foglalkozó kormánymegbízotti irodán megkezdődött egy tízéves, átfogó stratégiai program kidolgozása. Hangsúlyozta, hogy fenntartják a már meglévő támogatási rendszert, amelynek néhány elemét tovább bővítik. ■ Majd kétmilliárd A RENDŐRSÉGNEK Július 19. A kormány 1 milliárd 925 millió forintot biztosít a költségvetés tartalékából a rendőrség működési feltételeinek javítására és eszközbeszerzésre az év végéig - jelentette be Lamperth Mónika belügyminiszter. Elmondta, hogy az összegből 780 millió forintot biztosítanak a túlórák és a készenléti díjak kifizetésére, erre ugyanis már nem volt forrás. Közölte: a 780 millió forintot differenciáltan osztják el. Július 18. A kormány betartotta ígéreteit, ötven nap alatt megvalósította a lakosság többségének javát szolgáló száznapos programot - hangzott el az MSZP-frakció csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen a kabinet száznapos programját és a parlament munkáját értékelték. Lendvai Ildikó frakcióvezető elmondása szerint megvalósult az a cél, hogy a parlamenten belül és kívül is többséget szerezzenek a jóléti programhoz. Mint fogalmazott, az MSZP a választóktól négy év bizalmi hitelt vett fel és az első részletet ötven nap alatt visszafizették. - Az első ötven nap keretében a száznapos program parlamenti feltételeit biztosítani lehetett, a második ötven nap már a postásoknak és a bérszámfejtőknek jelenti a konkrét feladatot - tette hozzá. Kiemelte: a nyári rendkívüli ülésszak alatt nem kérdőjeleződött meg a kormányoldal többsége. A “rekordok parlamentjének” nevezte az ülésszakot, mert rövid idő alatt sikerült a legtöbb embert kedvezően érintő intézkedéseket elfogadni. Ismertetése ^szerint a parlament összesen negyvennyolc döntést fogadott el, amelyek - mint mondta - a jólétet és a demokráciát szolgálják. Az őszi ülésszak feladatait úgy foglalta össze, hogy “a szocialista frakció ezután sem enged a negyvennyolcból” és azt az irányt folytatja, amit az eddig meghozott döntések megszabtak. - Ha mérlegre tesszük a képviselőink működését, akkor azt mondhatjuk, megmérettettünk, de szerencsére megfelelő súlyúnak találtattunk ahhoz, hogy az országot szolgáló törvényeket a későbbiekben is meg tudjuk hozni - jegyezte meg az MSZP-s politikus. Elmondta: az őszi ülésszak legfontosabb feladata az adótörvények és a költségvetés elfogadása lesz. Az interpellációkkal kapcsolatosan megjegyezte: “tartottuk a szavunkat, az interpellációs arányok az ellenzéknek kedveztek”. Katona Béla frakcióvezető-helyettes kijelentette, a kormány komolyan gondolta ígéreteit, betartotta azokat, és megtartotta az előző kormány minden olyan intézkedését, amelyik az emberek érdekeit szolgálja, és “kicseréltek” mindent, ami “káros volt a polgárok számára”. Emlékeztetett: adómentes lett a minimálbér, a családi pótlék emelése és a tizenharmadik havi családi pótlék több mint kétmillió gyermek szüleit érinti, nőni fog a közalkalmazottak bére. Hozzátette, a kabinet második száznapos programja a területi egyenlőtlenségek kiegyenlítését, az esélyegyenlőség biztosítását és a gyermekek életfeltételeinek javítását célozza. Juhász Gábor frakcióvezető-helyettes szerint ötven nap alatt bebizonyosodott, hogy a kormánytöbbség stabil, hozzátéve, hogy a költségvetés módosításának végszavazásában egy új támogatóval, a Fidesz frakciójával gyarapodott. Úgy vélte, ez azért van, mert a nagyobb ellenzéki párt belátta, az MSZP nélküle is véghez viszi tervezett programját, valamint hogy törvénytelen utcai demonstrációkkal nem lehet megzavarni a kormányzás stabilitását. Rámutatott: minden ellenzéki jogosítvány működik a parlamentben. Nem használt felszerelések az új afgán hadseregnek Július 23. A Magyar Honvédség által már nem használt felszerelések és eszközök közül válogathat majd a létrejövő új afgán hadsereg: a felajánlási listán egyebek között rohamsisakok, kézifegyverek és lőszerek szerepelnek - nyilatkozta a honvédelmi miniszter kedden. Juhász Ferenc mindezt annak kapcsán mondotta el, hogy a külügyminiszter hétfőn egyesült államokbeli látogatásán azt közölte: a NATO-tag Magyarország egyebek között katonai felszerelések szállításával és Afganisztán újjáépítésében való részvétellel járulhat hozzá a terrorizmus elleni nemzetközi küzdelemhez. A honvédelmi miniszter elmondása szerint a külügyminiszter amerikai útja előtt egyeztetett vele a felajánlásról. Mint mondta, jelenleg még csak szándékról van szó, egyelőre még nem tudni, hogy más országok milyen eszközökkel járulnak hozzá az új afgán hadsereg támogatásához. - Az előzetesen felajánlott eszközök mindegyike olyan, amelyet már régóta nem használ, vagy leváltani készül a Magyar Honvédség - hangsúlyozta Juhász. Hozzátette: repülőeszközöket nem ajánlottak fel. A felszerelések legtöbbje olyan, amelyet a Magyar Honvédség átalakításakor átadtak az ÁPV Rt.-nek. A HM sajtófőosztályának tájékoztatása szerint a hadsereg egyebek között tüzérségi felszereléseket, aggregátorokat, tábori híradó eszközöket, műszaki gépeket, műszaki felszereléseket, mozgó konyhákat adott át az ÁPV Rt.nek. Juhász arról is szólt, hogy ajánlatot várnak az Egyesült Államoktól a Gripenek felfegyverzésére, hiszen a Svédországban hadrendben lévő Gripenekhez is onnan szállítják a fegyverzetet. Kóródi: Felelőtlen volt az előző kormány Július 18. Az előző ciklus kormánya számára nem volt fontos a környezetvédelem, a felelőtlenség jellemezte ez irányú tevékenységét; így lehet összegezni a tárca működéséről mostanra elkészült állami számvevőszéki jelentést és ez szűrhető le a leltárkészítés tapasztalataiból is - mondotta a környezetvédelmi miniszter. Kóródi Mária csütörtökön Ocsán egy madárvárta épületének átadása alkalmából tartott sajtótájékoztatót, ahol kifejtette: az elmúlt négyéves időszak indulásánál 55, főként jogharmonizációval foglalkozó szakembert bocsátottak el a tárcától vagy irányítottak át máshova, ennek következtében az EU-csatlakozáshoz szükséges jogi tennivalókat csak az utolsó évben lehetett pótolni. Áttekinthetetlen a Környezetvédelmi Célalapban felhasznált 100 milliárd forint rendeltetése is, hiányoznak ehhez a dokumentumok. Ötszáz millió forintot költöttek egy információs rendszer kiépítésére, ám a rendszer legfeljebb részfeladatok ellátására alkalmas - közölte a miniszter. A mentelmi bizottság elnöke nem indít vagyonnyilatkozati eljárást Orbán ellen Július 23. Géczi József Alajos, az Országgyűlés mentelmi bizottságának szocialista elnöke egyelőre nem indít vagyonnyilatkozati eljárást Orbán Viktorral szemben, hanem azt kéri a volt kormányfőtől, hogy tisztázzon a vagyonnyilatkozatával kapcsolatban egy konkrét kérdést. A politikus kedden azt mondta: bár a múlt héten megkapta Orbán Viktor válaszlevelét, abban nem tisztázott megfelelő módon mindent a volt miniszterelnök. Hozzátette: a fideszes képviselő levelében azt írta neki, hogy új házát részint régi lakása eladásából, részint jelzáloghiteiből fedezte, ám az értékesítésből maradt készpénze is. Géczi arra kérte Orbánt, hogy jelölje meg, pontosan melyik rovatban tüntette fel ezt az összeget. Tájékoztatása szerint a volt kormányfőnek ezt öt munkanapon belül kell megtennie. A bizottsági elnök jelezte, ezt követően dönt majd a továbbiakról.