A Híd, 2002. július-december (2. évfolyam, 59-84. szám)
2002-07-19 / 61. szám
2002. július i9.__________________________________________________Hazai hírek_______________________________________________________a híd 9 A NATO dél-európai főparancsnoka magyarországi látogatáson A Magyar Honvédség légierejének és járműparkjának modernizációját üdvözljük a NATO-ban és nincs okunk kételkedni abban, hogy a Gripen vadászrepülőgépek szövetségi feladatokat is el tudnak majd látni - hangsúlyozta a NATO Magyarországon tartózkodó dél-európai főparancsnoka budapesti sajtótájékoztatóján. Gregory G. Johnson elmondta: tudomása szerint a Gripenek bérletéről szóló szerződés tartalmazza, hogy a vadászrepülőgépek NATO- kompatibilisek és megfelelnek a szövetség szabványainak. A főparancsnok ezt arra az újságírói kérdésre válaszolva mondta el, amely szerint brüsszeli bizottságokban kérdőjelek merültek fel a Magyarországon 2005-ben hadrendbe álló repülőgépek NATO-ban való alkalmazhatóságával kapcsolatban. Fodor Lajos vezérezredes, a Honvéd Vezérkar parancsnoka ennek kapcsán megjegyezte, hogy mindössze a légi utántöltés képességével nem rendelkeznek a Gripen vadászrepülőgépek, de minden más tekintetben (Folytatás a címlapról) A volt kormányfő jövedelemként csak a képviselői fizetését (amelyhez semmilyen pótlék nem járul, mivel egyik bizottságnak sem tagja) és a még hat hónapig járó miniszterelnöki jövedelmét tüntette fel. 342 ezer forintos havi törlesztőrészletet fizetnek azok, akik a HVB Jelzálogbank Rt.-től 20 milliót vesznek fel használt lakás vásárlásához az előírás szerinti legkisebb, 6 éves futamidőre - tudta meg lapunk. Vagyis Orbán Viktor exminiszterelnöknek és feleségének igencsak magas bruttó összeget kell keresnie ötéves futamidejű kölcsöne visszafizetéséhez azután, hogy immár öt hónap múlva megszűnik miniszterelnöki illetménye. A banknál nem tudták megmondani, mekkora havi megterhelést jelent a kínálatukban nem található, ötéves törlesztőrés-Verheugen Budapesten Az EU bővítési biztosa először találkozott az új kormány külügyminiszterével, Kovács Lászlóval, akinek gratulált pártja győzelméhez, ugyanakkor dicsérte az előző kormány uniós csadakozás terén kifejten erőfeszítéseit. 2004-ig Magyarország az EU teljes jogú tagja lesz - jelentette ki. Újságírók kérdéseire válaszolva Verheugen többször is kijelentette: az Európai Unióban jelenleg is folyó agrártámogatás-vita nem befolyásolja a csatlakozást, az új tagokkal azután tárgyainak majd erről, ha az EU-nak sikerült közös álláspontot kialakítania. A biztos szavai szerint az EU már túl sok energiát fektetett a bővítésbe ahhoz, hogy most a közvetlen támogatások miatt esetleg elhalasszák. Meggyőződése: ez ügyben végül is lesz, kompromisszum, de még korai lenne arról beszélni, hogy milyen. NATO-kompatibilisek. Hozzátette: remélhetőleg a repülőgépek következő generációja már rendelkezni fog ezzel a képességgel is. Az admirális egyébként nagyra értékelte Magyarország részvételét a balkáni hadszíntéren, mint mondotta, a magyar katonák jelentősen hozzájárulnak a műveletek sikeréhez. Szólt arról is, hogy a tárgyalások során áttekintették Magyarország NATO-műveletekhez való hozzájárulását. Gregory G. Johnson szerint Magyarország jelentős eredményeket ért el NATO-integzlettel folyósított 20 milliós hitel az azt igénybe vevőnek. Orbán Viktor exminiszterelnök és felesége a HVB Jelzálogbank Rt.-től “vásárolt” kölcsönt 2002. május 27- én, s a tulajdoni lap bejegyzése szerint a jelzálogjog 2007. májusáig szól. (Összehasonlításul: a Földhitel és Jelzálogbanknál 409 ezer forint a havi törlesztőrészlete az ötéves részletre felvett azonos összegű kölcsönnek bármely földi halandó számára, aki produkálni tudja az ehhez szükséges jövedelmet, és megfelel a pénzintézeti előírásoknak.) Orbánék ahhoz a svábhegyi villához vették fel a választások után a kölcsönt, amelynek két lakását vásárolták meg: ez összesen 183 négyzetméter, ezen felül 36 négyzetméter a dupla garázs. Az 1544 négyzetméteres, kiemelt méretű telken az új exminiszterelnöki otthonon kívül van egy 36 négyzetméterációja során, ám mint mondta, ez egy hosszú évekig tartó folyamat, és a jövőben további “fájdalmas döntéseket” kell majd meghozni a Magyar Honvédség átszervezése során. Az admirális nagyra értékelte a haderő hivatásos állományának illetménynövelését és szociális körülményeinek javítását. Közlése szerint a további eredmények eléréséhez a hadsereg képességeinek növelésére, a haditechnikai eszközök modernizálására, illetve új fegyverzetek beszerzésére van szükség, amelyek lehetővé teszik a NATO-val való szoros együttműködést. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy az őszi prágai NATO-csúcstalálkozón három fő kérdéskört vitatnak majd meg: a szövetséges országok képességeit, a NATO és Oroszország kapcsolatát, illetve a szövetség bővítésének újabb körét. Mint mondta, a dél-európai főparancsnokságon felkészülnek azokra a feladatokra, amely egy térségbeli ország esetleges meghívása esetén vár majd rájuk. rés, idegen tulajdonban lévő lakás is, amihez a terület 13 3/1000-ed része, vagyis 205 négyzetméter tartozik az 1544 négyzetméterből. Erősen felújításra szoruló ház esetén, és tudomásunk szerint Orbánéké nem a legújabb divat szerint épült - 90-110 millió forintra tehető a piaci értéke manapság az ilyen ingatlannak - nyilatkozta egy ingatlanbecsléssel foglalkozó szakember. Mint azt már a Magyar Hírlap közölte: a távozott miniszterelnök a XII. kerületben, a Cinege utcában vásárolta májusban új otthonát. Ez a Béla király úti miniszterelnöki rezidencia, illetőleg a Kútvölgyi út közelében fekszik. Az ügy érdekessége, hogy a miniszterelnöki fizetésén kívül más jövedelmet fel nem tüntető Orbán a korábban valamennyi vagyonnyilatkozatában szerepelt Haris közi ingatlanát júniusban már nem tüntette fel, ugyanakkor adásvételnek sincs nyoma e belvárosi lakás tulajdoni lapján. Röviden ■ Az MDF SCHMTIT PÁLT TÁMOGATJA Nem állít saját főpolgármester-jelöltet a Magyar Demokrata Fórum: a függetlenként induló Schmitt Pált támogatja a párt - jelentette be Szőke László, az MDF budapesti választmányának elnöke szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. ■ CÍMZETES ÁLLAMTITKÁROKAT nevezett ki Mádl Ferenc Mádl Ferenc köztársasági elnök négy címzetes államtitkárnak adta át a kinevezési okmányokat kedden a Parlament Munkácsy-termében. Az államfő - a miniszterelnök előterjesztésére - július 15-ei hatállyal a Miniszterelnöki Hivatal címzetes államtitkárává nevezte ki Draskovics Tibort és Szalai Istvánt. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium címzetes államtitkárává Benedek Fülöpöt, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium közigazgatási államtitkárává pedig Jakab Ferencnét nevezte ki Mádl Ferenc. ■ Öt napot kapott Medgyessy A mentelmi bizottság elnöke Géczy József .Alajos közleményben ismertette döntését. Eszerint a bizottság Répássy Róbert (Fidesz) kezdeményezését megvizsgálva arra kéri Medgyessy Pétert, hogy a házszabály vonatkozó rendelkezése alapján, öt napn belül nyilatkozzon vagyonnyilatkozatának kifogásolt részeiről. Géczi felhívta Medgyessy figyelmét arra, hogy amennyiben vitatja az indítvány tartalmát, illetve nem válaszol a levélre, úgy' a bizottság elnöke dönt a vagyonnyilatkozati eljárás megindításáról. Az eljárást kezdeményező Répássy azt kifogásolta, hogy' szerinte Medgyessy nem tüntette tél vagyonnyilatkozatában sem két nagy értékű budai ingatlanra vonatkozó haszonélvezeti jogát, sem családi cégeladásaiból származó milliós nagyságrendű jövedelmeit. ■ Főpolgármester lenne a főkofa Kmetty Ágoston, a Kofa Kamara, illette a Budapesti Kereskedők és Vendéglátók Érdekképviseleti Szervezetének elnöke független jelöltként indul Budapest főpolgármesteri posztjáért az októberi önkormányzati választáson. A jelöltségre 116 vállalkozó kérte fel őt írásban a főváros piacairól és üzletközpontjaiból, írta Kmetty' Ágoston közleményében. A vállalkozók teljes támogatásukról és a főváros lakossága körében a kopogtatócédulák összegyűjtéséről biztosították. ■ A BELÜGYMINISZTER SZERINT A KR SZAKSZERŰEN INTÉZKEDETT A július 4-i törvénytelen fővárosi demonstrációkkal kapcsolatos feladatokat a Készenléti Rendőrség (KR) állománya szakszerűen, tisztességesen látta el - hangoztatta a belügyminiszter szerdán, a KR-nél tett látogatása során. Lamperth Mónika közölte azt is, hogy’ az új kihívások miatt javítani kell a reagáló képességet, fejleszteni szükséges a technikai felszereltséget és a növelni kell a személyi állomány számát. Hangsúlyozta, hogy' a Készenléti Rendőrségnek kellő felkészültséggel készen kell állnia a rend helyreállítására, ha az felbomlik. A belügy miniszter szólt arról is: a kormány várhatóan tárgyalja kezdeményezését arról, hogy a rendőröknek több túlórapénzt fizethessenek. Medgyessy és Svilamvic A jószomszédi kapcsolatok kiszélesítésére irányuló magyar kormányzati szándékot hangsúlyozta Medgyessy Péter miniszterelnök, amikor szerdán hivatalában fogadta Goran Svilanovic jugoszláv külügyminisztert. A tárgyalófelek áttekintették a kétoldalú kapcsolatok időszerű kérdéseit. A magyar kormányfő hangsúlyozta a jószomszédi kapcsolatokra irányuló magyar kormányzati szándékot, sürgette a szaktárcák együttműködésének dinamizálását és a gazdasági jellegű kapcsolatok élénkítését. A kormányfő megerősítette Magyarország támogatását Jugoszlávia Európa tanácsi tagfelvételét illetően, és üdvözölte a belgrádi vezetés elvi döntését a NATO Partnerség a Békéért programhoz való csatlakozásról. Medgyessy Péter kifejezte a magyar fél készségét az EU integrációs folyamatok terén szerzett tapasztalatok átadására. A magyar miniszterelnök üdvözölte az új jugoszláv kisebbségi törvény elfogadását, és kívánatosnak tartotta annak következetes, az európai normák szerinti végrehajtását. Orbánnak tisztáznia kell vagyonbevallását