A Híd, 2002. július-december (2. évfolyam, 59-84. szám)
2002-11-15 / 78. szám
4 A HÍD Amerika hírei 2002. NOVEMBER 15. Halál vár a kiskorú rémre is November 8. Virginia államban állítják bíróság elé azt a két férfit, akit a Washington környékét októberben több mint három héten át rettegésben tartó gyilkosságsorozat elkövetésével gyanúsítanak. Virginiában mindkettőjüket halálos ítélet fenyegeti. John Ashcroft amerikai igazságügyi miniszter hangsúlyozta, hogy a két férfi első perét olyan szövetségi államban tartják, amelynek a legjobbak a törvényei. Hozzátette: helyénvaló és szükséges, hogy a legsúlyosabb büntetést mérjék ki azokra, akik ilyen bűncselekményeket követtek el. A két héttel ezelőtt letartóztatott 41 éves John Allen Muhammadot és fogadott fiát, a 17 éves Lee Boyd Maivót azzal gyanúsítják, hogy idén október 2. és október 24. között tíz embert lőttek agyon, hármat pedig megsebesítettek. Az áldozatok közül egyet Washingtonban, hatot Maryland államban, hármat pedig Virginiában öltek meg. Elméletileg bármelyik érintett államban, vagy a fővárosban is bíróság elé állíthatják őket. A Washingtonra érvényes törvények azonban nem ismerik a halálbüntetést, Marylandben pedig idén májusban hirdettek moratóriumot a halálbüntetésre. Másként áll a helyzet Virginiában, ahol Texas után a legtöbb halálraítéltet végezték ki a halálbüntetés 1976-os helyreállítása óta. Ráadásul a virginiai törvények értelmében halálbüntetéssel sújthatóak azok is, akik a bűntett elkövetésének idején még kiskorúak voltak. Virginiában 1976 óta 86 halálraítélten hajtották végre a büntetést. Muhammadot és Maivót már át is szállították Maryland államból Virginiába. A Fairfax megyében tartandó perük kezdetének időpontja meg nem ismeretes. A két férfit Washingtontól 80 kilométerrel északnyugatra, Maryland államban, egy autópálya-pihenőhelyen október 24-én vették őrizetbe. Egy Chevrolet Caprice típusú személyautóban aludtak, amikor a rendőrök lecsaptak rájuk. Alabama, Louisiana és Washington állam hatóságai szintén azt gyanítják, hogy területükön is követett el gyilkosságot az orvlövész-pár. % MR TIRES AUTOMOTIVE ®490 Coney Island Ava, Brooklyn, NY ■jwChurch Ave mellett 718-853-6800 X v OFFICIAL NY STATE EMISSION INSPECTION STATION ’"NYITVA HÉTFŐTŐL PÉNTEKI« 8:00-6:00 SZOMBATON 8:00-3:00 ! 4 GUMIABRONCS j $99#95+tax ! INGYENES KERÉK ÁTHELYEZÉS 5000 MÉRFÖLDENKÉNT | KAPHATÓ A KÖVETKEZŐ MÉRETEKBEN: | P155/80 13 P175/70-13 P165/80-13 I-------------------------------------1 L 1 I I OLAJCSERE | $ 13.95TM | OLAJ 5 LITERIG, SZŰRŐ ÉS ZSIROZÁS 10 PONTOS BIZTONSÁGI ELLENŐRZÉS KUPON NÉLKÜL $ 19,95+TAX CSAK SZEMÉLYGÉPKOCSIKNAK I (MINIVAN ÉS 4x4 SÍ 9,95 KUPONNAL) I NÉHÁNY AUTÓTÍPUSNÁL KICSIT MAGASABB AZ ÁR | ELSŐFÉKEK r $39.95TM TUNE UP $33«95+tax : ELSŐ TÁRCSÁS FÉKPOFA BESZERELÉS ! ELSŐ KERÉKCSAPÁGY ELLENŐRZÉS FÉKNYEREG, FŐFÉKHENGER, FÉKVEZETÉKEK RUGÓK ÉS ALKATRÉSZEK ELLENŐRZÉSE 1 KUPON NÉLKÜL S 69,95+TAX | SEMI METALLIC FÉKPOFÁK EXTRA I_____________________________________I GYERTYACSERE ALAPJÁRAT ÉS GYÚJTÁS (HA SZÜKSÉGES) ÁLLÍTÁS ÉKSZÍJAK, CSÖVEK, HŰTÉS, KORRÓZIÓVÉDELEM, VÁKUMCSÖVEK ELLENŐRZÉSE KUPON NÉLKÜL $ 49,95+TAX CSAK 4 HENGERES SZEMÉLYGÉPKOCSIKNAK NÉHÁNY AUTÓTÍPUSNÁL KICSIT MAGASABB AZ ÁB (DIS MOTOR EXTRA) I_____________________________________I MR TIRES NEM FELELŐS HIBÁS NYOMTATÁS ESETÉN VISA - MASTERCARD - DISCOVER - AMERICAN EXPRESS Már nem “mérgezettek ” a kapcsolatok November 9. Az alaposan lehűlt német-amerikai viszony javulásának újabb jeleként Donald Rumsfeld amerikai miniszter kijelentette pénteken, hogy már nem tartja “mérgezettnek” a kétoldalú kapcsolatokat. Donald Rumsfeld azután fejtette ki véleményét, hogy német kollégájával, Peter Struckkal egyórás megbeszélést folytatott Washingtonban. A közös sajtótájékoztatón Rumsfeld széles mosollyal az arcán az újságírók faggatózására úgy válaszolt, hogy az amerikai-német kapcsolatok nincsenek megmérgezve. Ezzel arra a szeptember végi kirohanására utalt vissza, amelyben azzal vádolta a német vezetőket, hogy az iraki kérdésben tanúsított magatartásukkal és a német választási kampányban használt - washingtoni megítélés szerint - Amerika-ellenes felhangokkal megmérgezték a német-amerikai kapcsolatokat. Komolyra fordítva a szót Rumsfeld ezúttal úgy fogalmazott, hogy Németország az Egyesült Államok régi NATO- szövetségese, és Washington nagyra értékeli ezt a kapcsolatot, csakúgy mint a német nép barátságát. Struck ugyancsak megerősítette, hogy nagyon nyílt és kellemes légkörben tárgyalt amerikai kollégájával. Még útban az Egyesült Államokba hangsúlyozta: alig várja, hogy új kezdetet vegyenek az amerikai német-kapcsolatok. Ugyanakkor jelezte, hogy nem fog térden csúszni, nem canossát járni indult Washingtonba. Irakról szólva mindkét miniszter figyelmeztette Szaddám Húszéin iraki elnököt, hogy nem maradt több lehetősége, mint elfogadni a Biztonsági Tanács pénteken jóváhagyott határozatát. Struck mindazonáltal megerősítette, hogy az Irak elleni katonai támadás kérdésében Berlin álláspontja változatlan maradt. Üdvözölte ugyanakkor George W. Bush amerikai elnököt, hogy az ENSZ elé vitte a kérdést, és elérte egy szigorúbb fegyverzetellenőrzést lehetővé tévő BT-határozat elfogadását. A Reuters jelentése szerint a védelmi miniszterek találkozóján egyebek között a terrorellenes háborúban való szoros együttműködésről, az Afganisztánban állomásozó nemzetközi biztonsági erők (ISAF) irányítására tett német felajánlásról, illetve a NATO gyorsreagálású erőinek létrehozását célzó amerikai javaslatról volt szó. Németország kész Hollandiával közösen vállalni az ISAF vezetését januártól, amikor is letelik a török irányítás féléves mandátuma. Struck elmondta: Berlin azt akarja, hogy a NATO biztosítsa az ISAF logisztikai támogatását. Röplapokkal bombáznak az amerikai gépek November 8. Amerikai harci gépekről 240 ezer röplap« szórtak szét lrak déli repüléstilalmi zónájában. Az arab nyelvű papírokon arra figyelmeztették az iraki fegyveres erőket, hogy ne lőjenek a légtérben járőröző amerikai és brit gépekre. Az, elmúlt hat héten belül ez volt a harmadik ilyen röplapterjesztő akció a szövetséges erők részéről. A Pentagon közlése szerint a lapokon a következő feliratok olvashatók: “Mielőtt tüzet nyitsz a szövetséges repülőkre, gondolj a következményekre”, illetve “Gondolj a családodra, tedd azt, amit a túlélésért tennél”. Bubópestis New Yorkban November 8. Egy házaspár kerül kórházba New Yorkban, bubópestis miatt. Az 53 éves férj állapota kritikus, felesége viszont gyógyulóban van. A bubópestis enyhébb, mint a tüdőpestis, de a betegek tíz százaléka így sem éli túl a betegséget. Több mint száz év óta először New Yorkban bubópestises betegek kerültek kórházba. A súlyos, életveszélyes fertőző betegségben egy házaspár szenved. Az Uj-Mexikóban élő férj és feleség a múlt héten pénteken érkezett kirándulásra New Yorkba, ahol kedden kerültek kórházba. Az első gyorsteszt az 53 éves férjnél pozitívnak bizonyult, a hasonló tünetekkel kezelt 47 éves feleség leleteinek eredménye még nem ismeretes. A férfi állapota kritikus, az asszony viszont gyógyulóban van, az antibiotikumos kezelésnek köszönhetően stabilról jóra fordult állapota. Bubópestises megbetegedések nagyon ritkán fordulnak elő. Az Egyesült Államokban évente legfeljebb 10-14 eset fordul elő, azok is elsősorban az ország délnyugati vidékén, köztük Uj- Mexikó államban. New York önkormányzatának egészségügyi osztálya közölte, hogy a bakteriális betegség nem jelent veszélyt a metropolis nyolcmilliós lakosságára, az ugyanis emberről emberre nem terjed, hanem általában a házipatkányról, a patkánybolha közvetítésével kerül az emberre. Az Egyesült Államok járványügyi központja az új-mexikói hatóságokkal karöltve megvizsgálta a házaspár lakhelyét, és megállapította, hogy a fertőzés természetes eredetű, azaz a házaspárt valószínűleg lakásában vág)' annak közelében csípte meg patkánybolha.