A Híd, 2002. július-december (2. évfolyam, 59-84. szám)
2002-11-01 / 76. szám
» * < 2002. NOVEMBER 1. Amerika hírei A HÍD 5 MEGEMLEKEZES NEW YORK-BAN A Magyar Szabadságharcos Szövetség New York-i Szervezete ezidén is, mint minden esztendőben, megemlékezett az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Évfordulójáról. A rendezvény a Robert Wagner Középiskola színháztermében zajlott le. A himnuszok és megnyitó imák után Lovas György nyitotta meg az ünnepséget, majd őt követte az Arany János Iskola. Dr. Horváth Gábor New York-i főkonzul után dr. Lakatos István egyetemi tanár mondott ünnepi beszédet, majd ünnepi műsor következett amelyben felléptek: Apatini Liza, Amy Blizzard, Bollok Mark, Czinkota Mihály, Brian Ernstest, Mendel György, Székely Mendel Melinda, Zellér Éva, a Roma Kulturális Világszövetség zenekara, Lakatos István főprímás vezetésével, valamint a „Ritka" Magyar Néptáncegyüttes. A műsort Márer György vezette. A nyitóimákat Csorba Domonkos atya és Harold Friedlander rabi mondták. A megemlékezést Drótos Árpád református tiszteletes imája, majd a Szózat zárta. Különös figyelmet érdemel az új főkonzul, dr. Horváth Gábor beszéde, aki egy évvel a Forradalom után született, de szívében viseli 1956-ot és annak eszméit. Hadd osszuk meg annak teljes szövegét olvasóinkkal. Tisztelt honfitársaim, kedves vendégek, hölgyeim és uraim! Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Magyar Köztársaság New York-i főkonzuljaként részese lehetek a mai megindító ünnepségnek, és Önökkel, New York és környéke magyarságának vezetőivel és képviselőivel együtt emlékezhetek meg az 1956-os forradalom 46. évfordulójáról. Az október 23-i megemlékezés nekünk, magyaroknak, a szabadság, a függetlenség és a demokrácia csodálatos ünnepe. Nem csak Önöknek, akik életkoruknál fogva részesei, alakítói, s megrázó áldozatai vagy menekültjei voltak a magyar nép arra vonatkozó határozott és egyértelmű akaratának, hogy nem tud, és nem is akar tovább úgy élni, mint korábban. 1956 októberének forradalmi napjait mindenki megélte, az én korosztályom is, mi, akik 1956 után születtünk. Mindannyian, idősek és fiatalok, magyarok és nem magyarok, előbb és később születettek, részeseivé váltunk, és ha másként nem, történelemkönyveinkből, szüléink elmondásából, átéltük a 46 évvel ezelőtti közel két hét szinte minden pillanatát. Hadd osszam meg Önökkel, mit is jelent tehát 1956 üzenete és jelentPsége az én generációmnak, akik akkor még nem éltünk, de szabadság és demokrácia 1990- ben elért győzelmét már érett gondolkodással értük meg. 1956. október 23-án a magyar nemzet elfojthatatlan vágya a szabadságra forradalmat szült, és ezzel visszaadta a magyarság becsületét, tekintélyét az egész világ előtt. Miként Márai Sándor 1956-ban, itt New York-ban megírta: „Mért hogy meghasadt az égbolt, Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.” És valóban, egy nemzet egyesült a szabadság eszméjében. De sajnos, Márainak úgy kellett folytatnia versét, hogy „Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.” De ez a kiáltás messzire hallatszott. Át az Atlanti-óceánon, ide, az amerikai partokig, s áthallatszott éveken és évtizedeken is, hiszen a magyar szabadságharcosok az éter hullámain mindenkinek eljuttatták hitvallásukat: Magyarországért és Európáért, a szabadságért szálltak síkra, mentek az utcára, álltak a ba- I rikádra és áldozták f / Bj oly sokan életüket. Es I jóllehet a rendszer még három és fél évtizedig fennmaradt, de a magyar forradalmárok csapását már sohasem tudta kiheverni. Az októberi forradalom világtörténelmi jelentőségű esemény volt, hiszen Magyarország, a magyar nép nem csak a szabadság eszméjével, hanem fegyverrel is szembe mert szállni az elnyomó rendszer nyilvánvaló túlerejével. A forradalmárok bátran és elhivatottan közölték a zsarnokkal az egyetemes igazságot: nekünk, magyaroknak, a diktatúra nem történelmi adottság, a rabság eltörölhető. Miként a költő Heltai Jenő oly nagyszerű szavakkal fogalmazta meg, mintha az októberi forradalmárokról írta volna sorait: „Szabad csak az, kit nem rettent a holnap. ínség veszély, kín nem tántorít És lelki béklyó többé nem szorít. Hiába őrzi porkoláb s lakat, Az sose rab, ki lélekben szabad”. Igen, 1956 októberének magyar forradalma a legerősebb, legelszántabb és legbátrabb kihívást jelentette a totális hatalmi rendszerrel szemben. A 46 évvel ezelőtti magyar forradalmárok elkötelezettsége és lelkesedése a magyar szabadság és függetlenség ügye mellett ott áll minden emlékműnél maradandóbban a berlini fal lerombolása és a közép- és kelet-európai diadalmas rendszerváltás sikere mögött. Az októberi forradalom volt az is, amivel Magyarország és a magyar nép kivívta a világ nemzeteinek csodálatát és megváltotta helyét a demokratikus nemzetek közösségében. Joggal mondhattuk 1999. március 12-én, amikor a Missouri állambeli Independence-ben Magyarország hivatalosan is a NATO tagja, az Egyesült Államok szövetségese lett, hogy az 56-os forradalmár férfiak, nők és gyermekek mindennapi hősiessége verte az első szöget a kommunizmus koporsójába. És ott lesznek az októberi forradalom hősei és részesei akkor is, amikor Magyarország 2004-ben az Európai Unió teljes jogú tagjává válik, és ezzel teljes mértékben immár a fejlett demokratikus világ részévé válik majd. S ez is ékesen jelzi: a múlt emlékének felidézése egyben európai jövőnk zálogát, a magyar-amerikai szövetségesi viszony további elmélyülését is jelenti. Minket, a később született nemzedéket az 1990-es demokratikus átalakulás és az azóta elért eredményeink távlatából arra tanít október 23-ának emléke, hogy a magyar nép megmutatta: nagy dolgokban nincs kis nép, a történelem által ránk osztott, bár néha fájdalmas lehetőséget meg kell ragadni, szilárdan, még az oly fájdalmas áldozatok ellenére is ki kell tartanunk az igazi emberi értékeinkbe vetett hitünk és elkötelezettségünk mellett. Megingathatadanul. De megtanított arra is, hogy a megemlékezés magasztos pillanataiban, a magyar szabadságért és függedenségért legféltettebb kincsüket, életüket adó áldozatok emléke előtt adózva összefogva, sose feledjük el: együtt kell őriznünk, erősítenünk a 46 évvel ezelőtt álmodott, rövid időre kivívott, de újra elbukott szabadságunkat, erre építve kell és lehet ismét megálmodni, de most már békében és összefogásban megvalósítani egy még jobb jövőt. Nekünk, és az utánunk jövő generációknak. Mert számomra 1956. október 23-ika, ugyanúgy, miként a mai, 46 évvel későbbi megemlékezésünk is egyértelműen üzen: együtt, közösen kell ápolnunk a szabadság lángját, amit az októberi forradalmárok magasra emeltek, de sosem hunyt ki, mert ebben mi magyarok, éljünk otthon, vagy a történelem viharai során kényszerből a világban szétszóródott és új otthont kapott honfitársaink, összefogásban és egységben kell, hogy vállaljuk a reánk ruházott felelősséget. Engedjék meg, honfitársaim, hölgyeim és uraim, hogy egy személyes gondolattal zárjam megemlékező szavaimat. Számomra 1956. október 23-ikának ünnepe, ez a mai megemlékezés, nem a gyász, hanem a nagyszerű bátorság és a szabadság, a nekem, a ma még nálam is jóval fiatalabb nemzedékének az októberi forradalmárok által kivívott szabadság ünnepe. De két főhajtásra a forradalom részesei előtt korom és a történelem egyaránt kötelez. Hadd idézzem ismét a költő szabadságról szóló sorait: „Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják, Hol áldozat nincs, nincs szabadság. Ott van csupán, ahol szavát megértve Meghalni és élni mernek érte.” Először, tehát, emlékezve és részvéttel, hajtok fejet azok előtt, akik gyakran fiatal életüket adták Magyarország és a magyarság szabadságáért. Lehunyt szemmel, mert nem érhették meg forradalmuk végső győzelmét. Másodszor, pedig, tisztelettel és köszönettel hajtok fejet az októberi forradalom minden, még közöttünk élő hőse és résztvevője előtt, akik közül többen is itt vannak ma velünk. Azok előtt, akik megélhették az októberi forradalom fellángolását és túlélték a bukása után beköszöntő kegyetlen fagyot, sokan menekültsorba kényszerülve. Előttük nyitott szemmel hajtom meg a fejem, hogy láthassák az új nemzedékek háláját és köszönetét. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. Fotók: www.gimagine.com
