A Híd, 2002. július-december (2. évfolyam, 59-84. szám)
2002-09-27 / 71. szám
10 A HÍD Hazai hírek 2002. SZEPTEMBER 27. “Kossuth mindenkié, az egész nemzeté” Röviden ■ Botrány Faludy György SZÜLETÉSNAPJÁN Botrány tört Id Faludy György7 92-ik születésnapján, amikor a költőt a főváros vezetősége köszöntötte. Demszky Gábor főpolgármester is beszédet mondott, amelybe beleszőtte, hogy Faludy György7 lakásügyének rendezése rövidesen sorra kerül. A költő azonban nyilvánosan rászólt a főpolgármesterre, hogy nem hisz többé a hazudozásaiban, mert éppen megkapta az elutasító határozatot, ezért tó kell költöznie abból a Szent István körút - Duna part sarki házból, amelyet érdemei elismerése képpen nyolc évvel ezelőtt használatra kiutaltak neki. ■ Benyújtották a Fidesz-MDFMKDSZ budapesti listáját Szeptember 23. Katona Kálmán listavezető benyújtotta a Fidesz-MDF-MKDSZ budapesti listáját hétfőn délután a Fővárosi Választási Irodánál. A 67 fős közgyűlésbe 138 személyt jelöltek a polgári pártok. A lista első öt helyén Katona Kálmán, Deutsch Tamás, Szőke László, Deák András és Wintermantel Zsolt szerepel. A szükséges ellenőrzések után legkésőbb csütörtökön dönt a lista hivatalos nyilvántartásba vételéről a Fővárosi Választási Bizottság. ■ A KÖZBIZTONSÁGOT FÉLTI A FIDESZ Szeptember 23. A Fidesz szerint az országos rendőrfőkapitány által kiadott megszorító intézkedések nyomán újra veszélybe kerül a közbiztonság Magyarországon. Erről Répássy Róbert és Kontrát Károly fideszes képviselő beszélt a frakció hétfői sajtótájékoztatóján. Répássy Róbert közölte, hogy a túlórakifizetések korlátozására és a rendőri létszám befagyasztására vonatkozó intézkedések szöges ellentétben állnak az MSZP és Lamperth Mónika belügyminiszter ígéreteivel. Szeptember 21. Összefogással, hittel és erős akarattal a harmadik köztársaság megvalósíthatja Kossuth álmait, mondotta Medgyessy Péter szombaton a Kossuthemlékévet, valamint az országszerte lezajlott bicentenáriumi megemlékezéseket lezáró ünnepségen a fővárosban, az Országház előtti Kossuth téren. A miniszterelnök elmondta: kevés igazi közös hőse van a nemzetnek, de Kossuth Lajos közéjük tartozik. “Ez a közösség, a Magyar Köztársaság hamarosan erős egyenrangú része lesz Európában, a nyertesek közösségének” - mondotta. Hangsúlyozta: az európai uniós csatlakozás megváltoztatja az ország életét, nem rögtön, de tartósan, és a jólét esélyét kínálja. Hozzátette: “ne szalasszuk el a történelmi alkalmat”. “Mi kell az európaisághoz? Az én válaszom: az európaisághoz magyarság kell. Magyarság, amely mindannyiunkat összetart” - fogalmazott. Kossuth Lajos személyében olyan emberre emlékezik a nemzet, aki tudta, hogy a köztársaságnak vezetője, nem pedig vezére van, igaz polgára, aki első az egyenlők között, aki vállalja a vitát és a megmérettetést, aki felelősséget vállal a nemzetért, aki nem a hatalom feltételeit szabja meg, hanem megteremti a haladás esélyét. “Saját magunk és gyermekeink számára itt és most dől el a jövő” - emelte ki. A miniszterelnök beszédét néhány tucatnyian folyamatos bekiabálással és fütyüléssel zavarták. A magyar zászlókat lengető csoport tagjai hazaárulónak nevezték a kormányfőt, az ünnepi beszéd végén pedig a Vesszen Medgyessy! és a Hajrá magyarok! jelszavakat skandálták. Rendbontás vagy provokáció nem történt, a rendfenntartó szerveknek nem kellett közbeavatkozni. A Kossuth téri megemlékezésen elmondta ünnepi gondolatait Görgey Gábor kulturális és Magyar Bálint oktatási miniszter is. “Kossuth Lajos legnagyobb érdeme az, hogy a szabadság kívánalmát oltotta a táradalom tudatába máig ható érvénnyel” - jelentette ki Magyar Bálint. Kiemelte: Kossuthnak az a felismerése, hogy a Duna-menti népeknek együtt kell megtalálniuk boldogulásukat, a mai törekvésekben folytatódik. “Amikor a XIX. században kimondta, hogy a magyarságnak a szomszéd népekkel megbékélve és egyetértésben lehet csak előre jutnia, nekünk ez a XXI. században azt jelenti, hogy nincs magyarság Európa nélkül” - fejtette ki. Magyarország leendő európai uniós tagságával kapcsolatban hangsúlyozta: a magyar nemzeti és közösségi hagyomány, kultúra és műveltség nem elveszni, hanem megerősödni fog Európa többi népének kultúrája mellett. Görgey Gábor, a nemzeti kulturális örökség minisztere azt mondta, hogy Kossuth mindenkié, az egész nemzeté, nem sajátíthatja ki, nem lophatja el egyetlen osztály, réteg, párt vagy mozgalom sem. Rámutatott: Kossuth nagy érdeme volt, hogy a nemzetet egy fojtogatóan zárt birodalomból ki akarta szabadítani, nyitottá téve a nagyvilág felé, és megteremtve egy modem nemzetet, amely kerete lehet a halaszthatatlan polgári átalakulásnak. Hangsúlyozta ugyanakkor, Kossuth nagy tévedése volt, hogy csak későn, 1848 bukása után ismerte fel: ez a nyitás nem csupán a magyarságnak, hanem a Kárpát-medence minden népének jár. Arról is szólt, hogy Kossuth Lajos, a szabadságharc “lánglelkű apostola” méltatlanul és igaztalanul, mély kétségbeesésében nevezte árulónak Görgey Artúr fővezért a világosi fegyverletétel után, hiszen ők ketten megállapodtak e tragikus és elkerülhetetlen végben. “Ősöm tudta, mélységes megbántottságában is, hogy Kossuth maga a szabadságharc, nélküle nincs 1848. Súlyos vitáik közepette az alapkérdésekben egyetértettek” - fogalmazott. Felhívta a figyelmet arra, hogy 1848 és 1956 vérbe fojtott szabadságharcával ellentétben 1990-ben a régi rendszer összeomlása és a szabadság elnyerése vértelenül történt. “Próbáljuk e páradan történelmi ajándékot jobban megbecsülni!” - zárta gondolatait a kultuszminiszter. A Kossuth téri emlékműsor végén a Honvéd Táncegyüttes előadása, valamint táncház és fényjáték következett. Terror a sajtó ellen ahaza egyre nagyobb terror éri a sajtót, s általában a médiát. A Ma* Nemzetnek, az. ország egy etlen ellenzéki napilapjának üldözése során az újság magánhirdetőit névtelen telefonálók sorra életveszélyesen megfenyegetik, ha továbbra is hirdetnek a Nemzetben. Ez a büntetőtörvénykönyv terrorizmusról szóló paragrafusait is kimeríti. így a lap árát 50 százalékkal az, átlagos napilapár fölé kellett emelni. Ezzel szemben míg az előző kormány idején az állami reklám megrendeléseket a két legnagyobb példányszámú napilap (Népszabadság és Magyar Nemzet ), vagyis egy jobb- és egv baloldali napilap, közbeszerzési eljáráson nyerhette el, addig a kormányváltás óta az egyetlen ellenzéki napi újság, a Magyar Nemzet egyetlen állami megrendelést sem kaphatott, s a kormányváltás után gyakorlatilag megszűnt az ellenzéki sajtó. A három közepes példányszámú hetilappal és egy nagy példányszámú napilappal szemben hat napilap, számtalan hetilap, két országos lefedettségű kereskedelmi televízió, a körzeti elektronikus médiák a kormány sikerpropagandájától hangosak. A Magyar Televíziót már pártkatonák irányítják. A Magyar Igazság és Élet Pártjának Hősök téri negyedmilliós tömegű tüntetéséről a közszolgálati televízió egyetlen mondatot, egyetlen képet sem közölt. A Magyar Rádió elnökét naponta nemtelen eszközökkel támadják: például a Magyar Rádió 75 éves történetében még sosem fordult elő, ami most megtörtént, hogy7 az adóhivatal emberei politikai kérdésekkel zak-Miután Gustl Glattfelder, az Európai Újságíró Szövetség igazgató-bizottságának elnöke éles hangú nyilatkozatott adott ki az ugyancsak posztkommunista eszközökkel a sajtót elnyomó lengyel kormány ellen, a Magyar Elektronikus Újságírók Szövetsége (MEUSZ) levélben fordult panasszal Gustl Glattfelderhez, s meghívta őt magyarországi vizs'atra, mert ott komoly veszélyben van a független sajtótájékoztatás, Éli É Lloyd, a magyar nők új kedvence Fürdőnadrágos, szobortestű három fiatalember fogadta azt a mintegy félszáz irigy újságírót, aki a Lloyd-nak, az új magyar erotikus magazinnak a bemutatására érkezett a pesti Duna partra, az Admirál étterembe. A szerkesztőség nőtagjai pedig „Ha férfit kívánsz” feliratú pólóban álltak sorfalat, ám ha valamelyik megfordult kissé, a hátán folytatódott a javaslat, vagyis, hogy ha férfit kívánsz, akkor olvasd a Lloyd-ot. Szóval a félszáz újságíró, aki majdnem félszáz pocakot és ugyanannyi kopasz fejet jelentett, méltán lett irigy, hisz egyikük sem volt egy Adonisz! Próbáltak is bosszúból kemény kérdéseket feltenni, de a iapbemutató női közönsége semmiféle okos kérdésre nem figyelt, inkább nagy műgonddal a három fiatalembert mustrálta. Gáli Rita kaposvári reklámszakember alapította az új lapot, a Lloyd-ot, melyet Euan Wotherspoon, a Peter Lloyd ügynökség magyarországi igazgatója ad ki. Az érdeklődést pedig jelzi, hogy a publikum soraiban fítneszvilágbajnok deltás - és észbontóan szép - lányoktól kezdve Zalatnay Saroltáig, a hazai férfinemzedékek egyik legpikánsabb magyar táncdalénekeséig és az éppen otthon lévő 90 esztendős Murád Liliig szép választék volt jeles hölgyekből. A Lloyd pedig láthatóan útkereső állapotban van: a szerkesztése, a például pszichológiai tárgyú írások mellett, most tapogatja ki a pikantéria és az esztétikus, szép férfitest közötti jó ízlés határát. Bár egynémely pózmentes, őszinte hölgy úgy nyilatkozott, nehogy már annyira keresgéljék azt a határt. VITAMIN CENTER 3820 13 AVE. (38 és 39 u.) Boro Park, Brooklyn, (718)435-4489 Szívesen látja a természetes gyógymód kedvelőit Herbálteák - Vitaminok Natúr Kozmetikumok - Fogyasztó Magyarul beszélünk Legolcsóbb árak Brooklynban