A Híd, 2002. július-december (2. évfolyam, 59-84. szám)
2002-09-27 / 71. szám
2002. SZEPTEMBER 27. A NAGYVILÁG HÍREI A HÍ D 3 Ezer muzulmán tüntetett a dzsihád mellett Jáva szigetén Szeptember 25. Több mint ezer muzulmán lakos gyűlt össze az indonéziai Jáva szigetén fekvő Solo városban, hogy kifejezze elszántságát az Egyesült Államok ellen irányuló szent háborúra, a dzsihádra. A tömeg több szélsőséges muzulmán szervezet felhívására gyűlt össze. A szervezők szerint több mint 5000 ember jelent meg a bejelentett helyszínen, a helyi újságírók azonban körülbelül ezer főre becsülték számukat. A résztvevők az ellen tiltakoztak, hogy bizonyos információk keltek lábra az al-Kaida terrorszervezet aktivizálódásáról Indonéziában. - Az indonéziai muzulmánoknak nem kell bizalommal lenniük az amerikai kormány felé, miután az amerikaiak leigázták Afganisztánt - magyarázta az AFP-nek Áhmad Szobri Lubisz, az Iszlám Védelmezőinek Frontja nevű szélsőséges szervezet főtitkára. A tüntetők teljes támogatásukról biztosították a - vélhetően az al- Kaida terrorszervezettel is kapcsolatban álló - Dzsemáa Iszlámija fegyveres iszlám csoport vezetőit. Németország: marad a piros-zöld kormánykoalíció Szeptember 2 3. Szoros győzelemmel a hátuk mögött kezdték meg koalíciós tárgyalásaikat a szociáldemokraták (SPD) és a zöldek, egy nappal a krimiszerűen izgalmas vasárnapi német parlamenti választás után. A választók 79,1 százaléka járult az urnákhoz, kevesebben, mint négy évvel ezelőtt. A tegnap hajnalban közzétett előzetes hivatalos végeredmény szerint a jelenlegi SPD-Zöldek koalíció 306 mandátumot szerzett, tizeneggyel többet, mint az uniópártok (CDU/CSU) és a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) együttesen (295 mandátum). Az új összetételű Bundestagban, a többletmandátumok birtokosaival kibővülve, 603 képviselő foglal majd helyet. Az abszolút többséget 302 képviselői hely jelenti, a szociáldemokraták és a környezetvédők ennél néggyel szereztek többet. Kettejük sikerében döntő szerepet játszott a zöldek kitűnő szereplése. Az SPD a szavazatok 38,5 százalékát szerezte meg, ugyanúgy, mint a CDU-CSU, de a szociáldemokraták többletmandátumaiknak köszönhetően a Bundestag legerősebb frakcióját is a magukénak mondhatják, miután sokáig úgy látszott, hogy ezzel a CDU/CSU büszkélkedhet majd. Az SPD csaknem 9 ezer szavazattal többet gyűjtött, mint a CDU/CSU, a pártlisták versenyében is megelőzte orrhosszal riválisát. Már az első kommentárok is figyelemre méltónak tartják, hogy az európai irányzatoktól eltérően Németországban a szélsőjobbra elenyésző mértékben szavaztak az emberek: a republikánusok a voksok 0,6 százalékát szerezték meg. Olaszország és Ausztria az EU-bővítés mellett Szeptember 24. Olaszország és Ausztria egyaránt támogatja az európai integrációt, az Európai Unió bővítési folyamatát és a szervezet egészének megszilárdítását - ez az alapgondolata annak a közös nyilatkozatnak, amelyet kedden Rómában adott ki Carlo Azeglio Ciampi olasz és Thomas Klestil osztrák államfő. Klestil három napos állami látogatáson tartózkodik Rómában. Az örök városban először jár osztrák államfő azóta, hogy Ausztria csatlakozott az EU-hoz. A dokumentumban a két elnök megállapítja: országaik támogatják az Európai Unió bővítését, abban a meggyőződésben, hogy az integrációs szervezet megerősítése alapvető fontosságú a földrész demokráciája, szabadsága és biztonsága szempontjából. Az EU ma már szilárd gazdasági realitás, a stabilitás pillére, amelynek a jövőben politikai egységgé kell válnia. ELENA l BODONI, PDS. Fogorvos 35 East 38th Street, Suite 1D New York, NY 10016 Telefon: (212) 499-9083 Tel/Fax: (212)475-5659 Személyhívó:(917) 598-1438 E-mail:BodoniDDS@aol.com Schröder magyarázkodik a Bush-Hitlerpárhu. Szeptember 20. A német kancellár az amerikai elnöknek írott levelében sajnálkozik, és kijelenti: igazságügy-minisztere cáfolja, hogy a neki tulajdonított kijelentést tette volna, és hogy nincs helye a kormányban annak, aki Busht egy “bűnözővel” hozza kapcsolatba. Herta Däubler-Gmelin (SPD) a Schwäbisches Tagblatt című lap beszámolója szerint szakszervezeti aktivistákkal beszélgetve Bush módszereit Hitlerével hasonlította össze, mondván, hogy az Irak elleni háborúval az amerikai elnök mindenekelőtt otthoni problémákról akarja elterelni a figyelmet. Az ellenzék Däubler-Gmelin távozását követeli, a miniszter-asszony két nap alatt többször is kategorikusan cáfolta a neki tulajdonított mondatot vagy mondatokat. A Bushnak írott levélben Schröder sajnálkozásának ad hangot, leszögezvén, hogy a miniszter-aszszony nyilvánosan is kijelentette: a neki tulajdonított kijelentések az ő szájából nem hangzottak el. - “Szeretnélek biztosítani afelől, hogy nincs helye kormányom asztalánál olyannak, aki az amerikai elnököt bűnözővel hozza kapcsolatba” - írta Schröder. Eredeti magyar ízek Házias konyha Valóban nagy adagok Kellemes környezet Ezeket nálunk mind megtalálja T-«T ff 'T ____; c?oueft ^tíunj Authentic Hungarian Cuisine Homestyle Cooking Nyitvatartási Kedd 11:30-9:00 Szerda 11:30-9:00 Csütörtök 11:30-9:00 Péntek 11:30-9:00 Szombat 12:00 -10:00 Vasárnap 1:00 -10:00 Akció!! 10% | ezzel a [ sxeívén»yeí j Magyar magazinok kaphatók a helyszínen Röviden ■ Lebukott a legkeresettebb INDIAI TERRORISTA Szeptember 21. A portugál rendőrség közlése szerint szerdán fogták el Abu Szálemet, akit hazájában egyebek között a 257 emberéletet követelő 1993-as terrormerénvletben való részvételv lel vádolnak. A férfira hamis dokumentumai miatt figyeltek fel, kihallgatása még folyik. A két ország között nincs kiadatási egyezmény, de indiai remények szerint Szálemet kitoloncolják Újdelhibe, ha biztosítják a portugál hatóságokat arról, hogy nem ítélik halálra a bűnözőt. Szilem az első számú gyanúsítottja annak a pokolgépes támadássorozatnak, amelyet 1993-ban követtek el Bombayben, egyebek között a tőzsde, az indiai légitársaság és szállodák területén, feltehetően bosszúból lázadó indiai muzulmánok megöléséért. A feltételezett terrorista a vádak szerint több ismert és magas rangú személy meggyilkolásában is szerepet játszott, de milliós nagyságrendű zsarolások is fűződnek a nevéhez. ■ Ukrajna: az ellenzék megszállta A TÉVÉSTÚDIÓT Szeptember 23. Az ukrán ellenzék vezetői hétfőn este elfoglalták az állami televízió 1. csatornájának stúdióját és megakadályozták az esti hírműsor sugárzását. A hírműsor helyi idő szerint 21.00 órákor sugározták volna, de helyette más műsorokat adtak. Alatta mozgó felirat értesítette a nézőket arról, hogy a hírek sugárzására amiatt nem került sor, mivel ellenzéki parlamenti képviselők eg}’ csoprtja - Olekszandr Moroz, a szocialista párt, Petro Szimonenko kommunista párt és Julija Timosenko, a róla elnevezett jobboldali pártszövetség elnöke - vezetésével “megszállta a stúdiót”. ■ Megöltek 76 maoista lázadót Nepáiban Szeptember 23. A nepáli kormányerők a himalájai királyság különböző részein végrehajtott tisztogatásaik során megöltek 76 maoista lázadót. Az AP hétfőn közölt védelmi szóvivői adatokat idéző jelentése szerint a legvéresebb öszszecsapások a fővárostól, Katmandutól mintegy 400 kilométerre nyugatra fekvő Rukum körzetében voltak, ahol 55 lázadó és egy kormánykatona vesztette életét a harcokban. A kommunista gerillák 1996 óta küzdenek Nepál alkotmányos monarchiájának megdöntéséért, és Mao Ce-tung egykori kínai forradalmi vezető tanain alapuló kommunista rendszer megteremtéséért. Harcuk következtében eddig több mint 5000 ember vesztette életét. ■ Fegyverarzenálra bukkantak az amerikaiak Afganisztánban Szeptember 19. Az .Afganisztánban állomásozó amerikai erők egy alakulata nagy mennyiségű fegyvert és lőszert foglalt le, valamint hét feltételezett tálibot vett őrizetbe Afganisztán délkeleti részén. Roger King alezredes, amerikai katonai szóvivő a bagrami légi támaszponton csütörtökön tartott sajtóértekezleten elmondta, egy épületet átvizsgálva hatalmas mennyiségű fegyvert és lőszert - rakétákat, rakétagránátokat, légvédelmi fegyvereket, aknavetőket, harckocsi-elhárító aknákat, valamint 18 ezer darab, automata fegyverbe való lőszert - találtak a katonák, Az összesen három kamionra felrakott fegyvert és lőszert az Orgunban létesített amerikai katonai támaszpontra szállították. A különleges amerikai csapatok afganisztáni bevonulása óta ez az együk legnagyobb titkos fegyverlerakat, amelyet sikerült megtalálniuk.