A Híd, 2002. július-december (2. évfolyam, 59-84. szám)

2002-09-20 / 70. szám

2002. SZEPTEMBER 20. Színes 11 A HÍD A TOLVAJ Jack Hahn Mottó: "A házasságban az egyik fél annyit ad, amennyit kap, mégis vannak olyanok, akik hátralékban vannak. A fenti mottóm miatt egy esztendő­vel ezelőtt majdnem : hajbakaptam Edithel, mert én a hátralékban levő asszonyokra , Edith pedig a férfiakra gondolt. Két nap elmúltával kibékültünk, mert megígértem, hogy soha többé nem fo­gom a mottómat említeni. ígéretemet egy esztendeig becsületesen betartottam, ami nem volt könnyű, mert a gyakran furcsa emberi természet kezdett “macerálni”. Sok mottóm, aforizmám van s még több félig készen és mégis a fenti mottóm zavarta elalvás előtti nyugalmamat. Miután Edithnek nem említhettem új­ra , írtam róla egy “barátomnak” legépel­ve az egész szöveget. Tudomásomra hoz­ta, hogy megkapta a levelemet, de a prob­lematikus mottómhoz nem fűzött kom­mentárt. Szerencsémre elfelejtettem a mottót. Megszűnt a lelki macerálás. Három héttel ezelőtt beütött a “krach”. ízletes reggelim befejezése után olvas­ni kezdtem “barátom” cikkét az ismert, jó nevű újságban.- Ez nem lehet igaz - mondtam hango­san nem szégyellve, hogy önmagamhoz beszélek. A ’’barátom” cikkének a mottója megrökönyödésemre következően hang­zott: ”A házasságban az egyik fél annyit ad, s.t.b. Imre bácsi, mindennapi gyalogló - part­nerem, barátom, privát lelkiorvosom ha­zaérkezett szabadságáról. Találkozásunk alkalmával azonnal elmondtam a példát­lan “esetet” várva idegeimet megnyugta­tó szavait.- A macerálás kit zavar téged vagy en­gem? - jött Imre bácsi naiv kérdése.- Természetesen engem-feleltem oko­sabb társalgásra várva.- Akkor Te öntsd ki a szívedet, károm­kodjál, szitkozódjál én pedig hallgatni fog­lak mint egy profi lelkiorvos.- Szeretném elmagyarázni az esetet...- Halljuk a magyarázatot lehetőleg rö­viden.- Ollózó finomabban mondva plagizá­­tor az az egyén, aki a szorgalmas, de jelen­téktelen írócsoporthoz nem akar tartozni, de a kiváló, jelentősökhöz képtelen. Ez a kilátástalan helyzet időelőtt felőrli az ide­geit, kezd ingerülten beszélni mindenki­vel. Ha telefonon keresztül kérdőre vonják aljas tettéért félig-meddig elfogadható vá­lasz helyett lecsapja a telefonkagylót. Lelki könnyedséggel blöfföl, halan­dzsázik, lódít, gurít, mert megszűnt a szé­gyenérzete. Azt hiszem ez elég. Remélem meg vagy elégedve?- Veled igen, de nem a szerencsétlen plagizálóval, aki ha már pimaszul mottót lopott miért tőled és nem Bemard Shawtól, Hugo Victortól, Shakes­­pearetől. 400 kilós vietnami veterán Szeptember 14. Tulajdon lakásának foglya lett egy 56 éves férfi az Egyesült Államokban. Nem bűnözők ejtették foglyul, hanem saját maga. A férfi ugyanis 400 kilósra hízott, és ekkora súllyal, már annyira magatehetetlen, hogy mozdulni sem bír. Az 56 éves Ernest Morris állító­lag több mint 400 kilogrammot nyom. Érthető hát, hogy ekkora súllyal jó ideje saját lakásának rabja. “Sehová nem megyek, mert egyedül nem tudok, így két és fél éve itthon vagyok”- mond­ja. Morris egyébként vietnami veterán. Esküvői fényképén még vékonydongájú férfinak látszik. Azóta azonban csak hájasodott, egyre hájasodott, és a végén néhány négyzetméterre szűkült az élete. Egy ideje pedig segítség nélkül nem is bír már az utcára menni. Még az a szerencséje, hogy az ajtón kifér. Korábban a veteránokat segítő szervezet emberei vitték kórházba kezelésre. Az utóbbi időben azonban Morris akkorára dagadt, hogy a szállításához már tucatnyi emberre és egy új szerkezetre van szükség. HUNGÁRIA RADIO N E W YORK Minden szombaton délután 5-től 6-ig a WNSW 1430 AM állomáson Hírek - magyar zene - hazai sport politika - NY magyar gazdasági élete A mikrofonnál: APATINI GYULA Programvezető: Apatini Gyula Levelezési cím: 245 E 80 St. #5F NY 10021 212-570-6441 i£= es • • // repülőjegy Árajánlatok CARPATHIA TRAVEL - Xel:(212)535-3612 NYC- BP -NYC $760-tól+ adó BP -NYC-BP $610-től+adó EURO CENTER PLUS TRAVEL - Xel:(212)570-0911, (800)680-9702 NYC- BP -NYC $520+adó NYC- BP (egyirányú)$390+adó TRAVEL GUIDE - Tel:(732)381-0260, (800)936-8687 NYC- BP -NYC $834,35 adóval (szeptember 15-ig) Figyelje hetente az árajánlatokat! Utazási irodák FIGYELEM, nálunk ingyen hirdetheti kedvezményes repülőjegy árait (NYC- BP -NYC és BP -NYC-BP). Határidő hetente: kedd 22 óra- Fax:(800) 579-9306 E-mail: ahidny@aol.com Röviden ■ New York-i lottó: 5631-en tették meg a 9,1, 1-et Szeptember 13. Összesen 5631 fogadó tette meg a 9,1,1 számokat a New York-i esti lottón a szeptember 11-i húzáson. A kombináció nem kis megrökönyödést okozva bevált. Annak az esélye, hogy épp a 9, 1,1 számok jöjjenek ki, eg)’ az ezerhez - jelentette az AP A 9, 1, 1-es kombináció már több mint eg)7 éve nem for­dult elő a New York-i lottón. Mivel igen sok a telitalálatos szelvény, ezért a nyeremény mind­össze 500 dollár szelvényenként. A nyeremé­nyek kifizetői úgy nyilatkoztak, hogy sok foga­dó láthatóan némi lelkiismeret furdalással, vo­nakodva játszotta meg a tragikus nap dátumát. A lottó szóvivője az AP-vel közölte, hogy' ter­mészetesen mindent szigorúan a szabályok sze­rint csináltak. A 0-tól 9-ig terjedő számokat gömbök rejtették, a szokásos gép keverte őket. A New York-i esti lottón mindössze három számot sorsolnak ki. Minden egyes húzáskor mind a tíz számnak ugyanakkora az esélye, mi­vel mindig pótolják a kihúzottat, így szerepel­hetett kétszer is az egyes. ■ Bin Laden névttlalom Szeptember 9. A világ első számú terrorista ve­zére nyomán Oszama bin Laden néven akarta hivatalosan anvakönyveztetni a gyerekét egy Németországban élő török házaspár, ám a hiva­tal ezt nem engedélyezte. A kölni illetékesek részben arra hivatkozva utasították el a kérel­met, hogy ezt a nevet nem engedélyeznék Tö­rökországban. A német szabályok ugyanis ki­mondják, hogy ha a szülők idegen nevet válasz­tanak gyermeküknek, akkor a névnek elfoga­dottnak kell lennie a család szülőhazájában. A hivatalnak az elutasítást indokló másik érve a nyilvánvaló kapcsolat az Oszama bin Laden név és a tavaly szeptember 11-i terrorcselekmé­nyek között. A hivatalnak mindazonáltal nem áll módjában megtiltani a szülőknek, hogy gy ermeküket Oszama bin Ladennek nevezzék és használják ezt a nevet, a szülők pedig kitarta­nak elképzelésük mellett. így az ügy' bíróság elé kerül. ■ Rendórléghajó után rendóeroller Szeptember 13. A Rio de Janeiró-i rendőrség­nek immár nem csak rendőrautója, rendőrlég­hajója, hanem rendórrollere is van. A rendőr­léghajóról alig egy7 hete érkezett a hír, ez 8 kilo­méteres magasságban - hogy' ne tudja senki ki­lőni kézi fegyverrel - járőrözik, és különleges optikájú kamerákkal figyel. A rollerosztag ezen a héten kezdte meg működését a híres Copacabana strandon. Egyelőre öt rendőrből áll a különítmény, rollereik nem önerős meg­­hajtásúak, hanem villanymotorosak. Csúcsse­bességük 25 kilométer óránként, így gyalogos üldözésre is alkalmasak. A rendőrrollereket ak­kumulátor hajtja, egy feltöltés 4 órán át tart és 8 órányi járőrözésre elég. ■ Kétfejű teknócfi Szeptember 15. Kétfejű teknőcöt találtak Flori­dában, ám szabadon engedték a tengerbe, ne­hogy' a végén afféle cirkuszi csodaként végezze. A még egészen fiatal teknőcfire egy nő bukkant rá, egy' hivatásos teknős-megfigyelő. Mint mondotta, többször találkozott már kétfejű tek­­nőcembrióval, de egyik sem élt, ezért aztán alig hitt a szemének, amikor ezzel az első “túlélő­vel” szembesült. Szakértők szerint a kétfejű teknőc a természet szülötte, nem vegyi szenv­­nyezés vagy más emberi hatás okozta mutáns voltát - jelentette az AP

Next

/
Thumbnails
Contents