A Híd, 2002. július-december (2. évfolyam, 59-84. szám)

2002-09-06 / 68. szám

6 A HÍD A Kárpát- medence hírei 2002. SZEPTEMBER 6. Röviden ■ SAPARD- PÉNZEK UGRANAK? Szeptember 3. Ardian Nastase kormányfő a prefektusokkal tartott videokonferenciáján fi­gyelmeztetett: az utóbbi másfél évben többször is felhívta a figyelmet a SAPARD-pénzek pá­lyázatára, az ország 16 megyéjében az önkor­mányzatok mégis elmulasztották saját vagyo­nukról szóló határozattervezetet benyújtani. Ez a helyzet talán Kolozs megyében a legsúlyo­sabb Nastase véleménye szerint, mert Funar Gheorghe polgármester a jelekből ítélve nem hajlandó benyújtani a Kolozsvár vagyonát tük­röző iratot. A kormányfő szerint mostariig 76 tervezet készült el, amiben SAPARD-pénzt igényelnek Kolozs megye számára. Értékük egyenként 200 ezer és 1 millió euró között mo­zog. A város lakóinak joga megtudni azt, hogy igen jelentős pénzösszegektől esik el azért, mert közhivatalnokaik nem cselekszik azt, ami egyébként feladatuk lenne. A kormány határo­zat hiányában az illető megye települései nem kapják meg a SAPARD-program által nyújtott pénzt. Kolozs megyében 70 tervezet készült az infrastruktúrával kapcsolatban és 6 az élelmisze­rekkel kapcsolatban. Az élelmiszerek feldolgo­zására körülbelül 6 millió eurót igényeltek. Na­gyon gyorsan kellene cselekedni, mert az ado­mányozó terv alapján dolgozik és elfogadható pályázatok hiányában nem utal át pénzeket. ■ PÉLDÁTLAN FELELŐTLENSÉG Szeptember 3. Nenad Canak, a Vajdasági Kép­viselőház elnöke úgy ítélte meg, hogy az Újvi­déki Televízióban a nemzeti kisebbségek tájé­koztatási műsorai időpontjainak a megváltozta­tása arcátlanság és a felelősöket meg fogják büntetni. Pú Újvidéki Televízió vasárnapi ma­gyar hírösszefoglalójának adott nyilatkozatá­ban a parlament elnöke e tévéház vezetőségé­nek eljárását példátlan felelődenségnek nevezte a tartomány összes nemzetiségi polgárai iránt. - Mi azon fáradozunk, hogy az Újvidéki Televí­zió feletti hatáskört átruházzák a tartományi hatalmi szervekre és az előbbi magatartás ne maradjon következmények nélkül, hogy Vaj­daságban senkit se diszkriminálhassanak- fejte­gette Canak. A televízió vezetősége augusztus elején kvízműsort vezetett be 20 órai adáskez­dettel, abban az időpontban, amelyet a nemze­ti kisebbségek tájékoztatási műsorainak irá­nyoztak elő, melyek közül néhány már húsz­éves hagyományra tekint vissza. ■ KEMÉNYEDÓ POZSONYI ÁLLÁSPONT Szeptember 3. Szlovák-magyar jogszakértői szintű egyeztetés kezdődik Pozsonyban a stá­tustörvényről - jelentette be Jaroslav Chlebo, szlovák külügyi államtitkár. A politikus két nappal a találkozó előtt hírügynökségeknek adott nyilatkozatában kijelentette: a szlovák fél nem éri be annyival, hogy a magyar kedvez­ménytörvényen csupán holmi kozmetikai vál­toztatásokat eszközöljenek; Pozsony a jogsza­bály “módszeres átalakítását" várja el Buda­pesttől. A pozsonyi keményebb hangnem an­nak tudható be, hogy Peter Kresák, az Európa Tanács (ET) szlovák képviselőjének tájékozta­tása szerint az ET-bizottság ülésén sikerült el­érni, hogy a kedvezménvtörvényt bíráló hol­land képviselő, Erik Jürgens jelentését az euró­pai parlamenti közgyűlése is megvitassa 2003 januárjában - ezt Pozsony saját törekvéseinek sikereként értékeli. Chlebo pedig úgy tudja, hogy az ET jogi bizottsága kilátásba helyezte: ha Budapest nem módosítja a törvényt, akkor a testületben komoly bírálatokkal kell majd szembenéznie. Erősíteni Vajdaság nemzetközi helyzetét Szeptember 1. Vajdaság kérni fogja fel­vételét az Európai Régiók Közgyűlésébe (AER). E megállapodást hozta tegnapi ülé­sén Vajdaság Képviselőházának az európai régiókkal való együttműködési és nemzet­közi együttműködési bizottsága. Zlatomir Kozlovacki tartományi nemzetközi együtt­működési titkár kijelentette a bizottság ülé­sén, hogy Vajdaság csak azzal a feltétellel társulhat az AER-hoz, ha a JSZK-t az Eu­rópa Tanács tagjainak sorába fogadja. A második feltétel az, hogy annak a régiónak, amely kéri felvételét az AER-ba, rendel­keznie kell hatalmi szervekkel, mint aho­gyan Vajdaságnak van parlamentje és vég­rehajtó tanácsa, ismertette Kozlovacki. Szavai szerint reális az elvárás, hogy a tar­tomány a jövő év folyamán az AER tagja lesz. Magyarázata szerint az AER-hoz csatlakozott több mint 250 európai régió. Úgy értékelte, hogy a tartomány számára nagy jelentőségű lenne e szervezetbe való tagság, mert könnyebben alakíthatnak ki gazdasági, művelődési és minden más együttműködést az európai régiókkal. Egeresi Sándor, a bizottság elnöke elmond­ta, erősíteni kell Vajdaság nemzetközi hely­zetét, ami Szerbiának is érdeke: - A betagosodást azért tartjuk fontosnak, mert úgy érezzük, ezzel egy nagy lépést teszünk afelé, hogy nemcsak Vajdaság, hanem egész Szerbia is Európa szerves részévé váljon. Tudnunk kell, hogy a leendő Euró­pa a régiók Európája lesz. Tehát egy na­gyon fontos dokumentumról van szó, ezért nagyon bízunk benne, hogy a képviselőház szeptember 5-i ülésén is elfogadják - jelen­tette ki Egeresi. Az ülésen arról az együttműködési szer­ződésről is szó esett, amelyet a Nenad Canak által vezetett küldöttség hétfőn írt alá Ilokon a vukovári-szerémségi megye képviselőivel. A cél, hogy a történelmi se­bektől függedenül a E)una ne elválassza, hanem összekösse az országhatár két olda­lán élő embereket. Ugyanilyen megfonto­lásból a bizottság a parlament előtt a szla­vóniai-baranyai megyével is hasonló együttműködési szerződés aláírását kezde­ményezte, amely a vajdasági polgárok sza­bad közlekedésének biztosítása mellett a gazdaság fejlődését is elősegítené. Vajdaság számára létfontosságú az ilyen kitörés. A bizottság ülésén kinevezték azt a háromta­gú vegyes bizottságot is, amely a protokoll konkrét szövegét kidolgozza. A kisebbségi szavazatok felértékelődése Szeptember 1. A szerbiai elnökválasztásokkal kapcsolatos fejlemények - elsősorban a Kostu­­nica-Labus pártharc kimenetelét illetően - arra utalnak, hogy a kisebbségek, elsősorban a magyarok és a sandzaki bosnyákok szavazatai növekvő súllyal esnek latba a már zajló politi­kai küzdelemben, állapítja meg tegnapi közleményében a VMDE Ezt figyelembe véve szor­galmazza, hogy a vajdasági magyar pártok támogatásuk fejében követeljék a szóban forgó je­löltektől, hogy azok vegyék fel programjukba a magyar (perszonális) autonómia megvalósí­tásának lehetőségét. A VMDP szerint az autonómiaköveteléshez való viszonyulástól kell füg­gővé tenni egyik vagy a másik jelölt politikai támogatását. Ezt a politikai lépést annál is in­kább meg kell tenni, mert már vannak olyan pártok - ilyet legutóbb Bóján Pajtic, a Labust támogató Demokrata Párt vajdasági vezetője hangoztatott - , amelyek eleve magukénak könyvelik el a magyar szavazatokat - áll egyebek között a közleményben. Nem közeledtek az alkotmánymódosító álláspontok Szeptember 3. Továbbra is véleménykülönbség van az RMDSZ és a kormánypárt között az alkotmánymódosítás kérdésében, de ezt a problémát a két szervezet parla­menti együttműködésétől külön kezelik - jelentette ki hétfőn Markó Béla, az RMDSZ elnöke, miután hétfőn is konzultációkat folytattak a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselőivel. A találkozó napirendjén az idei évre kötött parlamenti együtt­működési megállapodás teljesítésének áttekintése és az alkotmány módosításával kap­csolatos álláspontok ütköztetése szerepelt. Az RMDSZ elnöke elmondta, hogy jelen­leg a NATO-csatlakozás és a jövő évi költségvetési terv elkészítése a legidőszerűbb feladat. Az RMDSZ néhány napon belül előterjeszti a költségvetésre tett javaslatait és reméli, hogy szakértői szinten minél hamarabb megkezdődik az egyeztetés a két szervezet között. Markó hangsúlyozta, hogy az RMDSZ nagyon fontosnak tartja az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról hozott törvény mihamarabbi alkalmazását. Ennek érdekében szintén néhány napon belül megteszi javaslatait a végrehajtási uta­sításokra. Számos konkrét javaslatot tartalmaz az az „oktatási csomag”, amelyet az RMDSZ képviselői hamarosan az oktatási miniszterrel vitatnak majd meg. Az alkot­mány tervezett módosításáról nem köze­ledtek az álláspontok. Viorel Hrebenciuc, a PSD alelnöke a ta­lálkozó után megjegyezte: a kérdésben „a süketek párbeszéde folyik” a két szervezet között. A kormánypárt továbbra is elutasít­ja, hogy az alkotmányból töröljék azt a megfogalmazást, amely kimondja, hogy Románia nemzetállam, illetve nem kívánja módosítani az alaptörvénynek azt a cikke­lyét sem, amely a román nyelv kizárólagos használatát írja elő az igazságszolgáltatás­ban. Az RMDSZ elnöke reméli, hogy csak “időleges süketségről” van szó, amelyből si­kerül majd mindkét félnek kigyógyulnia. A román miniszterelnöki hivatal vizsgálata Kolozsváron Szeptember 3. Kolozsváron a törvényességet sértő helyzet alakult Id, a várost a polgármester saját hű­béri birtokának tekinti - jelentette ki kedden Victor Fonta, a román miniszterelnöki hivatal ellenőri tes­tületének elnöke. Kolozsvári sajtóértekezletén Ponta elmondta, hogy nemcsak számára, de sajnos Romániában és az ország határain túl is mindenki számára ismert, hogy milyen súlyos problémák vannak Kolozsváron; a város közigazgatási válsággal küzd. - Bár nem vagyok kolozsvári, számomra is na­gyon kényelmetlen, hogy bárhová megyek, ha Ko­lozsvárról esik szó, rögtön Gheorghe Rtnarról kez­denek beszélni. Ez tragikus - fogalmazott. Leszö­gezte, hogy kolozsvári vizsgálatának nem a plgár­­mester leváltása vagy letartóztatása a célja, hanem a törvényesség helyreállítása a városban. Emlékezte­tett arra, hogy a polgármester egyetlen olyan állami hatóságot sem hajlandó elismerni, amely nem neki ad igazat. Ponta nagyon óvatosan nyilatkozott a vá­rosban végzett vizsgálat várható következményeit illetően. Azt hangsúlyozta, minden lehetségest el kell követnie, hogy a vizsgálat eredményét ne tá­madhassák azzal, hogy politikai célokat szolgálna. A miniszterelnöki ellenőri testület vezetője támogatá­sáról biztosította mindazokat a helyi döntéshozó testületeket, amelyek a közigazgatási válság megol­dását szeretnék elérni Kolozsváron. Gheorghe funar 1992 óta Kolozsvár polgármestere. A hírhed­ten magyarellenes polgármester egyben a jelenleg legnagyobb román ellenzéki erő, a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt főtitkára. FIGYELEM! Adásunk időpontja október elsejével megváltozik! Adásunkat vasárnap este 6:30-7:30-ig és hétfőn 1-2-ig fogjuk sugározni! _ Leaven Ön is támogatónk! Hungarian TV Magazine of Queens Adásunk minden héten a QPTV 57es csatornán sugározzuk, minden szombaton este 8-9 óráig és ezt az adást minden szerda du 2-3 óra között megismételjük. Stúdiónk vállalja magyarországi videók átfordítását amerikaira, vagy fordítva. Műsorvezetők: Hegedüsné, Podlovics Tímea, Csige Zsuzsa és Hajagos Zsuzsanna ÜSZTÖKE ISTVÁN producer/szerkesztő Tel.: (718) 721 - 2824 Fax: (718) 626 - 7566 E-mail: Uszhatvani@hotmail.com

Next

/
Thumbnails
Contents