A Híd, 2002. január-június (2. évfolyam, 33-58. szám)
2002-01-18 / 35. szám
VÁLLALATVEZETŐK ŐRIZETBEN 2002. JANUÁR 18._____________________________________________________ GAZDASÁG_____________ A legnagyobb fehérorosz vállalatok kilenc vezetőjét különböző vádakkal őrizetbe vették, miután Alekszandr Lukasenko elnök bejelentette, hogy fáradhatatlanul folytatja korrupcióellenes kampányát. Kormányzati tisztségviselők nem nyilatkoznak a kampányról, és mindössze néhány részletet közöltek az őrizetbe vett gazdasági vezetők állítólagos bűneiről. Az ország kicsiny demokratikus ellenzékének tagjai ugyanakkor azt állítják, hogy a vádak legalábbis részben politikai indíttatásúak. Sztanyiszlav Bogdankevics közgazdász professzor, az Egyesült Polgári Párt tiszteletbeli elnöke az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozva erre utaló jelnek mondta, hogy először az államfő bejelentette, hogy bebörtönöznek tizenöt gazdasági vezetőt, s csak ezután kezdődtek el a meghallgatások, a letartóztatások és végül a hivatalos vizsgálat. Az AP emlékeztet rá, hogy a fehérorosz jogrend messze nem vállalkozásbarát, ezért a vállalatok gyakran kénytelenek megszegni a jogszabályokat, ha talpon akarnak maradni. A várható letartóztatásokról Lukasenko először az elnöki hivatal kórházának meglátogatásakor tett említést. Az elnök üdvözölte az új főorvost, akinek elődjét 50 ezer dollárnyi pénzösszeg elsikkasztásával vádolják. A bejelentés után néhány nappal őrizetbe vették Leonyid Kalugint, a minszki Atlant hűtőgépgyár igazgatóját, akit hivatalával való visszaéléssel, törvénysértő üzletkötésekkel, pénzügyi okmányok hamisításával és devizabűncselekményekkel vádolnak. Nemrég egy Moszkvába tartó vonaton őrizetbe vették Mihail Leonovot, a második legnagyobb fehérorosz vállalat, a 19 ezer embert foglalkoztató Minszki Traktorgyár vezetőjét. Őt hivatallal való visszaéléssel és hanyag kezeléssel vádolják, valamint azzal, hogy legalább négymillió dollár kárt okozott az állami költségvetésnek. Hét további gazdasági vezetőt tartanak őrizetben korrupciós vádakkal, köztük a fehérorosz államvasutak vezetőjét és a minszki autópiaz igazgatóját. Két üzletembert, Vaclav Markevics vállalkozót, valamint a Belavtomaz nehézipari berendezéseket gyártó óriásvállalat egyik volt vezetőjét, Alekszandr Jakovlevet Lengyelországban vették őrizetbe Minszk kérésére, s jelenleg kiadatásukra várnak. Lukasenko elnök bírálói szerint két ok állhat a korrupcióellenes kampány mögött. Egyesek úgy gondolják, a kormány meg akarja győzni a lakosságot arról, hogy a vállalkozói szektor és nem az állam okolható az ország gazdasági problémáiért. Mások úgy vélik, hogy az érintett üzletembereket most azért büntetik, mert passzívak voltak az elnök újraválasztási kampánya idején, vagyis nem szerveztek nagy, Lukasenko-párti munkásgyűléseket, és nem biztosították az elnökválasztás napján a kívánt részvételi arányt. Megint mások azt mondják, hogy a kampány az Oroszországgal való egyesülés szélesebb erőfeszítéseibe illeszkedik, mivel a gazdasági vezetők attól tartanak, hogy az orosz gazdaság egyszerűen lenyeli majd a fehérorosz vállalatokat. A nacionalista Fehérorosz Népfront, az “Újjászületés” egyik vezetője, Vjacseszlav Szivcsik úgy véli, a legnépszerűbb igazgatók elmozdításával mintegy meg kívánják tisztítani az utat a fehérorosz vállalatok felvásárlása előtt. A HÍD 7 Röviden ■ Teherautógyár A nemzetközi piacon autóbuszairól híres magyar Ikarus gyár és a francia Renault cég közös terve: teherautót összeszerelő gyárat létesíteni Magyarországon, amely alkatrészeket és szerelvényeket is készítene. Tervezett évi 4-5 ezer járműves termelésével Közép-Európa legnagyobb teherautógyára lehet. ■ Újabb nyugdíjemelés Odahaza az idén 9,7 százalékkal növelik a nyugdíjakat. A rendszerváltás óta ugyanis törvény írja elő, hogy a nyugdijat évente az infláció mértékéhez kell igazítani. Ez több éven át 19,5 százalékos növelést jelentett, ami csak a Horn kormán}' alatt, egyszer maradt el. Az utóbbi két esztendőben ezen kívül még évközi, inflációkövető emelés is volt. Idén a nyugdíj váráslóértéke 4 százalékkal nő. ■ Erősödik a forint Az utóbbi három hónap alatt több mint 6 százalékkal erősödött a forint az euróhoz képest. Bamits Tamás, az OTP elemzési igazgatója szerint elsősorban angol és amerikai bankok vásárolják saját maguk és ügyfeleik számára, és főleg rövid lejáratú kötvényekbe, illetve állampapírokba fektetik. A dollár eladási ára szeptember 1 l.óta 286 forintról fokozatosan 266 forintra csökkent. ■ Rámenős vadvédelem A magyar rendőrség először alkalmazott titkosszolgálati módszereket, például telefonlehallgatást, orwadászok ellen. Az eredmény: Kalocsán letartóztattak egy olasz vadászt és magyar segítőit. Ez a bűnszövetkezet eddig összesen 12.000 védett magyar kismadarat lőtt le, és adott el olasz vendéglősöknek. A várható ítélet: 2 és 4 év közötti szabadságvesztés, amit valószínűleg magyar börtönben kell letölteni. ■ IMF hitel Jugoszláviának A Nemzetközi Valutaalap (IMF) úgy1 döntött, hogy Jugoszlávia lehívhatja az odaítélt készenléti hitelcsomag harmadik, 63 millió dolláros részletét. .Az IMF azután döntött így, hogy kedvezőnek ítélte a jugoszláviai gazdasági reformprogram végrehajtását, amelyet a hitelcsomag folyósításával támogat. - Az IMF elismeréssel tartozik Jugoszláviának a stabilizáció és a reformok terén az elmúlt évben elért látványos eredmények miatt, amelyek abból látszanak, hogy jelentős mértékben csökkent az infláció, javult a termelés, fontos lépések történtek a bankrendszer átszervezésében és a vállalatok privatizálásában - közölte az IMF vezérigazgató-helyettese indokolva adöntést. ■ Rómának színt kell vallania Magasrangú uniós tisztviselők kijelentették, hogy eljött az igazság pillanata Olaszország számára. Mario Monti, az Európai Unió versenybiztosa felszólította Silvio Berlusconi olasz miniszterelnököt, hogy tisztázza kormánya politikáját külügyminiszterének szombati lemondása után. Monti, aki maga is olasz, mind Európa, mind Olaszország számára komoly veszteségnek nevezte Ruggiero lemondását. Jose Maria Aznar spanyol kormányfő, aki jelenleg az unió soros elnöke, kedden Madridban így nyilatkozott: ’’Gyakran hallok kommentárokat és véleményeket az olasz politikáról, amelyeket nem osztok.” Aznar hozzátette, hogy biztos benne: Olaszország Ruggéro távozása ellenére továbbra is támogatja az uniós integrációt és a közös fizetőeszköz használatát. Burjánzó feketegazdaság Ausztriában virágzik a fusizás, jelenleg valószínűleg kétszer olyan gyorsan növekszik a feketegazdaság, mint a hivatalos. Ennek fő oka, hogy a költségvetés egyensúlyba hozásának érdekében jelentősen megnövelték az adó- és illetékterheket, illetve a szociális járulékokat - vélekedett Friedrich Schneider, a linzi egyetem tanára. Schneider szerint 1975-ben a hivatalos GDP kereken 2 százalékát tette ki az árnyékgazdaság kibocsátása, amelynek értéke akkor 900 millió eurónak felet meg, mostanra azonban a feketemunka értéke több mint a hússzorosára nőtt. 2002-ben a professzor becslése szerint a GDP 10,7 százalékának megfelelő összeget, vagyis közel 22 milliárd eurót tesz majd ki. A becslés szerint a feketemunka értéke idén Ausztriában mintegy 3 százalékkal nő, miközben a gazdaságkutatók a hivatalos gazdaság számára 1,2-1,6 százalékos növekedést jeleztek. Schneider elmondta: tavaly a feketemunka a GDP 10,1 százalékáról vélhetően 10,5 százalékára nőtt, értéke az előző évi 19,8 milliárd eurónál 7 százalékkal volt magasabb és 21,1 milliárd eurót tett ki. A szakértő úgy vélte: egyfelől csökkenteni kell az adóterheket, másfelől a hivatalos gazdaságot érde,+té kell tenni abban, hogy mindazt kínálja, amit nvúit - csak így lehet elérni, "'•Fenjen és las-SOKSZÍNŰ EU ÚTLEVÉL Hivatalosan vöröses bordó a színe, minden kibocsátó állam azonban más árnyalatot használ. Nem csoda, hogy rendkívüli népszerűségre tett szert terroristák, bűnözők és más kétes figurák körében. A schengeni övezetbe tartozó európai uniós tagországok által kiadott útlevelekről van szó, amelyek sebezhetőségéről a Párizsban szerkesztett, s az Európában érdekelt amerikai üzleti körök véleményét tükröző International Herald Tribune közölt kedden címoldalas írást. A jelenségre a múlt év szeptemberében a tálibokkal szemben álló Északi Szövetséget irányító Maszud parancsnok ellen elkövetett gyilkos merénylet hívta fel a figyelmet: a magukat újságíróknak álcázó tunéziai tettesek eredeti, de hamis névre kiállított francia, illetve belga útlevelekkel rendelkeztek. A szeptember 11-i események után indított terrorista-hajtóvadászat során Nyugat-Európában és Eszak-Amerikában szintén több olyan személyt fogtak el, akik hamis francia útlevelekkel utaztak. Az Europol az idén januártól külön osztályt hozott létre a lopott vagy hamisított úti okmányokkal kapcsolatos ügyek felderítésére. A jelenség azonban nem új, a még formálódó európai szuperrendőrség egyik magas rangú vezetője szerint 1993-1994-től árasztották el Nyugat-Európát a hamis útlevelek és személyi igazolványok. Opel - sosem köp el? Az amerikai General Motorshoz tartozó német Adam Opel autógyár pénzügyi válsága súlyosabb, mint azt eddig hitték: 2001-ben működési vesztesége 34 százalékkal 675 millió euróra (1,3 milliárd márka) emelkedett. A nagyhagyományú vállalat fennállása óta a legnagyobb veszteséget 2000-ben volt kénytelen elkönyvelni, 501 millió eurót. A Frankfurter Allgemenie Zeitung jelentése szerint a vállalatvezetés ezért azt tervezi, hogy az idén befagyasztják a béreket és eltörlik a tizenharmadik havi fizetést is. Ez azonban a munkavállalók ellenállásába ütközik. A személyi kiadások csökkentése érdekében a tervezett 1600 fős létszámleépítést már az idei évre előrehozzák. Ezen túlmenően évente további 400 állás megszüntetését vették tervbe. Az Opel mindazonáltal nagy reményeket fűz a középkategóriába tartozó új Vectra modellhez, amelynek gyártása a napokban kezdődött meg.