A Híd, 2002. január-június (2. évfolyam, 33-58. szám)

2002-04-19 / 48. szám

VISSZATÉRT VENEZUELA ELNÖKE 2002. április 19.___________________________________________A NAGYVILÁG HÍREI Hugo Chávez a pénteken katonai pucs­­csal elűzött venezuelai államfő vasárnap visszatért a caracasi elnöki palotába, ahol hivatalosan ismét elnöki tisztségébe iktat­ták. Chávez az elnöki gárda katonáinak kí­séretében lépett be a palotába, miután az egység díszmenetben elvonult előtte. A szociális és gazdasági elégedetlenséget tükröző venezuelai országos sztrájk nyo­mán katonai vezetők támogatásával pénte­ken elűzött Chávez hívei Caracasban szombaton az elnöki palota elé vonultak, majd be is léptek az épületbe. A rendőrség közben könnygázzal és vízágyúval volt kénytelen lecsillapítani a hatalomváltás törvénytelenségét sérelmező, Chávez­­párti tüntetők haragját. A visszatérő Chávezt több ezren éltették a Miraflores­­palotánál. Az elűzött államfő két napot a Caracastól 150 kilométerre lévő karibi Orchilla-szigeten kényszerült el­tölteni, ahonnan helikopteren re­pült a fővárosba. Visszatérése után mondott beszédében leszö­gezte: “Venezuela nem tűr el egyeduralmat”. A hatalomba visszatért államfőt Ramón Rodriguez Chacín belügy- és igazságügy-miniszter üdvözölte. Hajnali fél ötkor lépett hatályba az a rendelet, amelyet nem sokkal korában Díosdado Cabello alel­­nök írt alá és amely ismét elnöki jogkörrel hatalmazta fel Chávezt. A visszatért elnök szívélyesen üd­vözölte minisztereit, miközben a puccsista Pedro Carmonát és “vezérkarát” letartóztatták. Chávez rögtönzött beszédé­ben leszögezte: nem lesz boszorkányüldö­zés, nem csorbítanak az emberi jogokon. Szívében sem gyűlölet, sem megvetés nem él ellenfelei iránt. Végezetül népfel­kelésnek tulajdonította azt, hogy visszatér­hetett az elnöki posztra. Közel-keleti rendezés lengyel közvetítéssel? Tadeusz Iwinski, a miniszterelnöki hivatal külügyekkel foglalkozó államtit­kára kedden a kormányfő megbízásából megbeszéléseket folytatott az ENSZ Biztonsági Tanácsa állandó tagországai, az Európai Unió tagállamai, továbbá Iz­rael és a Palesztin Nemzeti Hatóság Varsóban akkreditált nagyköveteivel. Iwinski átnyújtotta partnereinek Le­szek Miller múlt szombati beszédének szövegét, amelyben a lengyel miniszter­­elnök javaslatot tett arra, hogy Varsó­ban rendezzék meg a béketárgyalásokat a közel-keleti viszályban szembenálló felek között. Az államtitkár ismertette a nagykövetekkel a közel-keleti békeérte­kezletre vonatkozó lengyel javaslat tar­talmát, valamint főbb elemeit. A Zycie Leszek Miller meg nem nevezett lengyel külügyi for­rásokat idézett, amelyek szerint a varsói közel-keleti békeértekezlet “üres ábránd és propagandagesztus” abban a helyzet­ben, amikor Lengyelország NATO-kö­­telezettségeit is csak 20 százalékosan tel­jesíti, és a külügyi gépezet főként az EU-csatlakozással foglalkozik. Iwinski váltig hangoztatja, hogy a béketárgya­lások megrendezése nem haladja meg Lengyelország lehetőségeit és a közeli napokban további lépések várhatók az ügyben. Csütörtökön Varsóba várják Simon Peresz izraeli külügyminisztert, aki állítólag részt vesz a lengyelországi zsidók varsói történeti múzeumának terveit bemutató és megvitató nemzet­közi értekezleten. Wehrmacht kiállítás és tüntetés A vasárnap nyilvánosságra került vég­ső mérleg szerint a szombati bécsi tünte­téseken 33 rendőr és 17 tüntető sérült meg. A skinheadek két jobboldali szerve­zet felhívására a Wehrmacht második vi­lágháborús szerepét bíráló kiállítás ellen tiltakoztak, de száznál alig többen gyűl­tek össze. A baloldal a jobboldali tünte­tők ellen hívta híveit, és az összecsapásra a rendőrséggel akkor került sor, mikor a több menetben a jobboldali tüntetés színhelyére érkező mintegy 3500 felvo­nuló között megbúvó szélsőségesek be akartak hatolni a bécsi Hősök-terére. Négy személyt őrizetbe vettek és 23 el­len feljelentést tettek büntetendő cselek­mény elkövetése miatt. A sérültek túl­nyomó többségét a helyszínen ellátták. Egy közeli építkezésen talált köveket és deszkákat, illetve közlekedési táblákat, vala­mint festékes zacskókat do­báltak a rendőrök rohamosz­taga felé, mire a rendőrség bevetette vízágyúit is. A rendőrség közlése szerint lesz következménye annak, hogy az említett építkezést nem biztosították a várható inci­densek elkerülésére. Hasonló összecsapásra Bécsben leg­utóbb 1996-ban került sor, amikor a jobboldali bajtársi társaságok tartottak ünnepi díszszemlét a Hofburg­­ban és a mintegy ezer ünneplő ellen 2500 baloldali tüntető vonult fel. Robbanás egy tunéziai zsinagóga előtt Csütörtök délelőtt, a tunéziai Dzser­­ba szigetén fekvő Griba város zsinagó­gája előtt robbanás történt. Egyelőre tisztázatlan okból eg)' teherautó röpült a levegőbe Afrika legrégibb zsidó ima­háza, a judaizmus egyik legszentebb he­lye közelében, aminek következtében az első jelentések szerint 5 személy - köz­tük négy német turista - meghalt, hú­szán megsérültek. A hírügynökségek szemtanúkra hivatkoznak és hivatalos forrásokra utalva azt jelentették, hogy véletlen robbanásról van szó. Egy gáz­palackokat szállító teherautó röpült a le­vegőbe. Egyelőre nem tudni biztosan, hogy balesetről, vagy merényletről van szó: ez utóbbi esetben feltételezhető, hogy a robbantás arab szélsőségesek műve, akik a palesztinok ellen folyó iz­raeli hadműveleteket akarták megtorol­ni. A robbanás dörejét több kilométer távolságban hallani lehetett. A HÍD 3 Röviden ■ Belgrád közelebb jutott A KIADATÁSOKHOZ Az Egyesült Államok üdvözölte a jugoszláv parlament felsőházának döntését a Hágai Há­borús Törvényszékkel való együttműködés fo­kozásáról. Ugyanakkor a külügyminisztérium szóvivője figyelmeztetett, hogy a határozat ön­magában nem másítja meg Washington dönté­sét a Belgrádnak nyújtott segély felfüggesztésé­ről. Philip Reeker a vádlottak mielőbbi kiadását sürgette. A jugoszláv parlament alsóháza csü­törtökön folytatja a vitát a törvényjavaslatról, amely lehetővé tenné a jugoszláv állampolgárok kiadását Hágának. Az indítványt azután terjesz­tették be. hogy Washington befagyasztotta 40 millió dohár segély folyósítását, amiért Belgrád a megszabott határidőre nem kezdett együtt­működést a Nemzetközi Törvényszékkel. ■ Gázrobbanás egy kínai bányában Bányarobbanás következtében 24 bányász meghalt és 39 megsebesült az északkelet-kínai Hejlungcsiang tartományban. Kínai lapok be­számolói szerint a gázrobbanás április 8-án éj­szaka történt egy szénbányában, az orosz határ közelében. A támaomlás 73 bányászt temetett maga alá akik éppen azon dolgoztak, hogy fel­számolják eg)- néhány nappal előbb történt bá­nyatűz következményeit és megerősítsék a biz­tonsági intézkedéseket a hasonló esetek megelő­zése érdekében. Kínában az elmúlt két hétben három komolyabb bányaszerencsétlenség tör­tént, amelyek összesen 62 ember életét követel­ték. Hivatalos adatok szerint tavaly Kínában 5395 bányász esett áldozatul az ágazatban tör­tént baleseteknek és katasztrófáknak. ■ Az al-Kaeda vállalta a merénylet ELKÖVETÉSÉT AZ AFGÁN VÉDELMI MINISZTER ELLEN A bin Laden szaúdi milliomos vezette al-Kaida terrorhálózat vállalta a hétfői merénylet elköve­tését Mohammad Kaszim Fahim afgán védelmi miniszter ellen. A Londonban szerkesztett, Duhajban is megjelenő al-Hajat című arab na­pilap csütörtöki számának közlése szerint, a szervezetfeihívta az újság iszlámábádi irodáját, és hasonló cselekményeket helyezett kilátásba az “Afganisztánban állomásozó idegen fegyve­res erők és velük együttműködő afgánok ellen". A pkolgépes merényletben, amelyet hétfőn a kelet-afganisztáni Dzsalalábádban kíséreltek meg Kaszim Fahim ellen, négyen meghaltak 18-an megsebesültek, de a miniszter sértetlen maradt. A lap keddi száma már lehozott egy al- Kaida-közleményt, amelv szerint bin Laden “jól van, és biztos helyen él folytatva az előké­születeket harcának következő szakaszára.” A Hungarian American Television az alábbi földi su­gárzású udóktm(UHF) illetve kábelcsatornákon fogható: WNYE 25 csatorna - New York, New Jersey, Connecticut - Szombat 16 óra DUNA TV Híradó - Szombat reggel 7 óra 30 perc Tune Warner Cable 34 csatorna - Manhattan - Vasárnap 16 óra WLRN 36 csatorna - Greater Miami (Hollywoodtól Key-ig) - Kedd hajnali 1 óra WLRN 17 csatorna (UHF) - Dél-Florida (West Palm Beach-től Key-ig) HATV, P.O. Box 468, Radio City Station, New York, NY 10019 Tel/fax: 1-718-275-1223 Karl Bardosh producer

Next

/
Thumbnails
Contents