A Híd, 2002. január-június (2. évfolyam, 33-58. szám)
2002-04-12 / 47. szám
2002. ÁPRILIS 12. Gazdaság A HÍD 7 Amerikai befektetések Magyarországon Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) tagjai a szervezet 1989-es megalakulása óta több mint 14 milliárd dollárt fektettek be a magyar piacon, ami a külföldi befektetések 63 százaléka - hangzott el az amerikai működő tőke magyarországi tapasztalatairól rendezett értekezleten. Steiner László, az AmCham első alelnöke, a Rába Rt. vezérigazgatója a befektetések ösztönzésében a legfontosabbnak az adott település hozzáállását nevezte meg, vagyis azt, hogy figyelembe veszik-e, hogy a befektető vállalatok értéket hoznak létre, adóznak, bejelentett dolgozóik pedig költenek a térségben. Janet Garvey, az amerikai nagykövetség ügyvivője, az USA-Kelet-Magyarország Partnerség Alapítvány kuratóriumának elnöke emlékeztetett: az elmúlt években számos befektetőt vittek a keleti országrészbe, aminek eredményeként jelentős számú munkahelyet teremtettek. Ugyanakkor a nagykövetség további támogatásáról biztosította a keleti országrészt. A tanácskozáson Ábrahám László, a National Instruments (NI) mérés- és automatizálás-technológiai világcég magyarországi igazgatója elmondta: Debrecenben olyan elektronikai áramköröket, kártyákat gyártanak, amelyek számítógépbe helyezve különféle adatokat mérnek, ipari folyamatokat irányítanak. Hangsúlyozta: a texasi központú cég vezetői számos tényezőt megvizsgáltak, mielőtt Debrecenbe telepítették szerdán felavatott, első Amerikán kívüli gyárukat. - A szempontok között szerepelt a munkaerő jelenlétének és minőségének a vizsgálata, a megfelelő oktatási háttér jelenléte, hogy legyen ipari park és kielégítő logisztikai háttér, továbbá fontosak voltak a kormányzati és a helyi kedvezmények is - mondta. - Jelenleg két műszakban 110 embert foglalkoztatnak, de áprilisban, illetve júniusban újabb gépsorokat állítanak üzembe, és akkor már 500 munkaerőre tartanak igényt - tájékoztatott az igazgató, aki elmondta: az elmúlt évben - októbertől egy gépsoron egy műszakban - 1,2 milliárd forint bevételt értek el. Jövőre - immár két műszakban és három gépsoron termelve - több tízmilliárd forintos bevételre számítanak. Kiemelte: termékeikben rendkívül magas a hozzáadott érték, a sorozatnagyság viszont mindössze 50-200-500 darab között ingadozik. Az NI 60 országba 24 ezer partnerének szállítja termékeit - mondta az NI magyarországi igazgatója a debreceni befektetési értekezleten. Az IMF másként kezelné az adósságválságot A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgató-helyettese megerősítette, hogy a pénzintézet kész megváltoztatni, nevezetesen mérsékelni tervezett szerepét az adósságokkal súlyosan terhelt országok kezelésében. Az IMF az adósságválság megközelítésének új szemléletét elsősorban a Bushkormányzat észrevételei alapján teszi magáévá - derült ki Anne O. Krueger szavaiból. A szervezet második számú embere korábban még olyan terveket irányzott elő, hogy az IMF- et képessé kellene tenni olyan országvédelmi szerepre a hitelezőkkel szemben, ami által elkerülhető lenne a befektetői és hitelezői pánik ezeknek az országoknak esetében, azaz nem ismétlődhetne meg az ázsiaihoz hasonló pénzügyi válság. Az IMF szünetet rendelhetne el a fizetésekre olyan országnál, amely bejelentette fizetésképtelenségét. Mindez hasonlítana a csődvédelemre a vállalati fizetésképtelenségek esetén. A Bush-kormányzat több illetékese azonban jelezte, hogy ilyen esetekben az IMF-nek nem lenne szabad túlzottan magához ragadnia a pénzügyi rendezés kormányrúdját. Ugyanakkor az IMF vezérigazgató-helyettese kijelentette, hogy igen sokan támogatták eredeti elképzeléseit, mert nagy szükség van jobb megoldásokra annak érdekében, hogy az elviselhetetlen állami adósság ügyét rendben és kellő időben rendezzék, illetve alakítsák át. Erre szolgált példával Argentína, ahol súlyos pénzügyi válság vette kezdetét, mikor az ország fizetési csődöt jelentett 141 milliárd dolláros adósságára. A Bush-kormányzat egy piacosabb megközelítést javasol az adósságválságra: az országok a velük szemben fennálló határidős követeléseket, eladhatnák mint adósságot, ugyanúgy, mint a kötvényeket, és a kötvényvásárlásoknál általában szereplő előírásokhoz hasonlókat érvényesítenének az ilyen ügyleteknél is. Cégek a nyereségcsúcson Tavaly összességében a gyógyszeripari és biotechnológiai ágazat volt a legnyereségesebb az Egyesült Államokban. A múlt héten közzétett Fortune listákon a nyereségesség messze a legmagasabb a gyógyszeripari cégeknél: így az Amgen, a Bristol-Myers Squibb, az Eli Lilly és a Pfizer kerültek a megtérülési lista 3-6. helyeire. A gyógyszeripari cégeket csak a 32,5 százalékos megtérülési mutatóval rendelkező Mellon pénzügyi szolgáltató, illetve a Microsoft előzi meg. Utóbbi forgalmának 29 százalékát könyvelhette el tavaly nyereségként. Ábszolút számokat tekintve az Exxon Mobil olajipari konszern áll az élen, amely tavaly 15,3 milliárd dolláros nyereséget termelt. A második helyen a Citigroup pénzügyi konszern áll, 14,1 milliárd dollárral, majd a General Electric következik, 13,7 milliárddal. Utóbbi egyébként 401,5 milliárd dolláros tőzsdei kapitalizációját tekintve az Egyesült Államok - és a világ - legértékesebb cége. Piaci érték szempontjából a második a Microsoft, 331,5 müliárd dollárral, majd az Exxon Mobil következik, 298,5 milliárddal. Forgalmát tekintve a Microsoft csak 72. helyezett. A 2000-ben legnagyobb nem-amerikai konszern, a DaimlerChrysler 2001- ben 133,5 milliárd dolláros bevétellel a 6. helyre szorult és a két európai energiaóriás, a Royal Dutch/Shell és a BP is jelenleg feltehetően az első 10 helyezett mögött foglal helyet. A hagyományos Fortune 500-as listát a legnagyobb cégekről az idén hivatalosan csak júliusban hozzák nyilvánosságra, de a sajtó már a napokban elkezdte kiadni a cégrangsorokat. Az OPEC emeli kitermelését (Folytatás a címlapról) Az iraki államvezetés - a Forradalmi Parancsnoki Tanács - hétfőn közölte, hogy aznap délelőtt harminc napra felfüggesztette az olajkivitelt a törökországi Ceyhanba tartó olajvezetéken, és az Öbölre nyíló iraki kikötőkön át. A rendelet nem szólt a Jordániába és Szíriába irányuló teherautós exportról. Az intézkedést az izraeli hadsereg palesztinellenes támadásával indokolták, és hozzátették, hogy a kivitel felújítását az izraeli hadsereg feltétel nélküli kivonulásához kötik a palesztin területekről. Az illetékes iraki minisztérium szerint az intézkedés napi 2 millió hordó olajat érint, ez a nemzetközi kereskedelembe kerülő nyersolajnak hozzávetőleg 4 százaléka. A határidős nyersolaj a megnyugtató célú nyilatkozatok ellenére csaknem 1 dollárral, 4 százalékkal drágult hétfőn a szabadpiacon. Röviden ■ A Dreher dél-afrikai tulajdonosa A magyarországi Dreher gyár tulajdonosa, a dél-afrikai SAB (South African Breweries Plc) tárgyalásokat folytatott az amerikai Philip Morris céggel, hogy' megvásárolja - 5 milliárd dollár körüli összegért - annak söripari érdekeltségét, az amerikai Miller céget. Ä világ ötödik legnagyobb söripari vállalkozása az úgynevezett feltörekvő, elsősorban kelet-európai piacok iránt mutatott eddig érdeklődést. A Miller megszerzésével pedig a világ második számú söripari vállalkozásává léphet elő. A SAB-bal kapcsolatos hír, hogy költségkímélési okokból két romániai egységét egyetlen vállalatba vonná össze és szó van arról is, hogy Pitestin lévő gyártórészlegénél beszünteti a termelést és elbocsát közel kétszáz dolgozót. ■ A FÉRFIAK 40 SZÁZALÉKKAL KERESNEK JOBBAN A NŐKNÉL A férfiak mintegy 40 százalékkal keresnek jobban, mint a nők - a Gordio Tanácsadó Kft. legfrissebb felmérése szerint. A tavaly decemberben, mintegy7 8.500 fő adatai alapján összeállított felmérésben, a férfi válaszadók 138.262 forint nettó havi átlagjövedelemről, a nők 94.356 forintról számoltak be. A tanulmány szerint a fizetések mértéke a férfiaknál minden életkorban meghaladja a nőkét. Az erősebb nem 18-25 éves “legszegényebb” korosztálya ugyanis havi nettó 114.812 forintot keres, ami csaknem 9 ezer forinttal haladja meg a “leggazdagabb”, 56-65 év közötti nők havi jövedelmét. A Gordio felmérésében rámutat arra is: a férfiak fizetése az életkor emelkedésével nagyobb hanyatlást mutat, mint a nőké. A 36-45 éves korosztálynál idősebb férfiaknál egyre nagyobb mértékű csökkenés figyelhető meg. A tanácsadó cég szerint ez a jelenség a rendszerváltozást követő új gazdasági feltételekkel magyarázható, amelyek be az akkor 30-as éveik közepében járó férfiak nehezebben illeszkedtek be, mint a nők. A gyengébbik nem a tapasztalatok szerint ugyanis nyitottabb a technikai újdonságokra, bátrabban használja például az internetet is. A férfiak és a nők fizetése a legnagyobb eltérést Budapesten mutatja, ahol 56 ezer forint a különbség a havi nettó jövedelmek között, a legkisebb pedig az Alföldön, ahol ez csak 28 ezer forint - olvasható a tanulmányban. ■ Emelkedik a benzin ára A motorbenzinek árát 5 forinttal, míg a gázolajét 2 forinttal emelte a Mól Rt. szerdán - tájékoztatott közleményében a társaság hétfőn. Az áremelkedést a nemzetközi kőolajpiacon bekövetkezett és korábban már előre jelzett áremelkedéssel magyarázza a Mol. A közlemény leszögezi, hogy az áremelkedés mind a kőolajnál, mind a kőolajtermékeknél tartós irányzattá vált. Az év eleje óta ugyanis a kőolaj ára már közel 50 százalékkal, míg a kőolajtermékeké 45 százalékkal emelkedett. Az emelkedést kiváltó okok közül a Mol a legfontosabbnak az USA-ban tapasztalható gazdasági élénkülést tartja. Finnek hatására ugyanis az árukészletek jelentősen csökkentek. Az árváltozást követően a 91-es ólmozatlan benzin lista ára 220,50 forint, a 95-ösé 223,50 forint, míg a 98-asé 232,50 forint lesz. A gázolaj szerdától literenként 204 forintba kerül, míg az autógázért továbbra is 125 forintot kell fizetni literenként. Az egyes töltőállomásokon elhelyezkedésüktől függően, az árak eltérhetnek a listaártól.