A Híd, 2002. január-június (2. évfolyam, 33-58. szám)
2002-03-22 / 44. szám
2002. MÁRCIUS 22. Sport A HÍD 13 ARANYMIKROFON ÉS EGY SZÉP SERLEG Ünnepelni gyülekezett a híres vendégsereg; ünnepelni érkezett a sok ismerős, egykori legendás futballista a Régi Sipos étterembe úgy, mint korábban oly sokszor. Illetve, dehogy is úgy... Volt, aki nagyon hiányzott a terített asztal mellől, volt, aki nem lehetett már itt pohárköszöntőt hallgatni, a régi baráttal koccintani. A Régi Sípost nevetés és jókedv töltötte be, a házigazda Fejér Miklós újra terülj-terülj asztalkát varázsolt mindenki elé, de egy percre, egy hosszú percre csönd lett. Hidegkúti Nándorra emlékezett mindenki, tán még egy üres szék is ottmaradt, mintha jönne az Öreg, hátrafésült hajjal, hamiskás mosollyal. Rá gondolt mindenki, és vele együtt a magyar futball korábban elhunyt legendáira. A csönd után aztán összekoccantak a poharak, szólásra emelkedtek az ismerősök. Micsoda asztaltársaság gyűlt itt össze, Sándor Károlytól kezdve Novák Dezsőn át Szusza Ferencig. Eljött Várhidi Pál, Bányai Nándor, Temesvári Miklós, hogy csak néhány nevet említsünk, és természetesen itt volt Bozóky Imre, az MLSZ elnöke, Berzi Sándor főtitkár és Gellei Imre szövetségi kapitány is. Akinek viszont a legjobban örült mindenki: Puskás Ferenc jóízűen falatozott az asztalnál, hogy néhány kisfröccsel öblítse le a Régi Síposban a világklasszis halászlevet. Ünnepelni jött a vendégsereg, mégpedig a 80. születésnapját már betöltött Illovszky Rudolfot, Szepesi Györgyöt és a szerdai születésnapjára készülő fioffer Józsefet. Am a korábbi szövetségi kapitány, remek újságíró nem lehetett itt, mert egy rossz lépés következtében megsérült a lába. A legendás riportert, Szepesi Györgyöt és a Vasas nagyhírű játékosát, edzőjét Illovszky Rudolfot köszöntötte a korábbi játékostárs, Buzánszky Jenő, majd az MLSZ elnöke, illetve a liga első embere, Demján Sándor. Az ünnepeltek gyönyörű serleget, szobrot kaptak, Szepesi György egy aranymikrofont, de minden ajándéknál és ünnepi beszédnél többet ért számukra, hogy igazi barátok közt lehettek újra. Puskás Ferenc öröme is határtalan volt, neki a spanyol Királykupa kicsinyített mását adták át; néhány nappal ezelőtt a Real Madrid százéves születésnapján játszott a spanyol gárda a La Coruna ellen, és ennek tiszteletére (bár vesztett a Madrid) Öcsi bácsit is megjutalmazták. Zúgott a taps, az egykori legendás Sancho legalább anynyira boldognak tűnt, mint Illovszky Rudolf és Szepesi György. Jó volt őket megint együtt látni. Röviden ■ HÚSZ HELYET JAVÍTOTT Bodrogi László húsz helyet javított, így most a 86. helyen áll a profi kerékpárosok legfrissebb országúti világranglistáján. A 26 éves magyar versenyző a vasárnap zárult Párizs-Nizza viadalon megnyerte a prológot, és végül összesítésben a 24. lett. ■ Klicsko kjCtötte Bothát Az ukrán Vlagyimir Klicsko megvédte a WBO profi ökölvívó nehézsúlyú világbajnoki címét, miután a stuttgarti gálán a 8. menetben kiütötte kihívóját, a dél-afrikai Francois Bothát. Klicsko végig irányította az összecsapást. A 8. menetben végül Klicsko egy szépen végig vitt támadással földre kényszeríttette a rutinos dél-afrikait és a mérkőzésvezető beszüntette a küzdelmet. ■ Erdei hűtéssel nyert Erdei Zsolt a második menetben kiütötte az amerikai Anthony Stephenst a stuttgarti profi ökölvívó gálán. Az amatőrként világ- és Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes félnehézsúlyai ökölvívó ezzel tizedik mérkőzését nyerte (ebből 8 k.o.) a hivatásosok között. A 37 éves Stephensnek 30 győzelem és 2 döntetlen mellett ez volt a 12. veresége. Korábban három kísérletet tett a világbajnoki címért, de minden alkalommal kikapott. IAAF-küldöttség vizsgálja Budapest vb-pályázatát Soha ennyi érdeklődő nem volt még szabadtári atlétikai világbajnokság megrendezése iránt: a 2005-ös vb-re hat város pályázik. Ezért döntött úgy a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF), hogy első ízben szemlebizottságot hoz létre, amely a végső döntés előtt végiglátogatja a jelentkezőket. A hattagú testület március 27-28-án utazik Budapestre. A magyar főváros hatodik lesz a sorban Berlin, Brüsszel, Róma, Helsinki és Moszkva után. A bizottság vezetője a kínai Dapeng Lu. Tagjai: a mexikói Cesar Moreno Bravo, az algériai Jamel Simohamed, az IAAF sportigazgatója, Pierre Weiss, Nick Davies kommunikációs igazgató és a Dentsu marketing cég munkatársa. A testületet úgy állították össze, hogy egyetlen érintett ország képviselője se kapjon benne helyet. A bizottság egy előre felállított értékelési rend szerint minősíti a pályázókat, s minden városban ugyanazt a programot bonyolítja majd le. A döntés április 14-én Nairobiban lesz, ahol még minden jelentkező egy 20-25 perces előadást tarthat, s ugyanennyi ideig kérdezhetnek a tanács tagjai a pályázóktól. Elárverezik Schumacher autóját Egy internetes árverés keretében kalapács alá kerül az az 1994-es Benetton-Ford B194, amellyel Michael Schumacher első Forma-1- es világbajnoki címét szerezte. A szerdán kezdődő online-árverés tíz napig tart és “győztesének” az autó mellé a csapat formaruhája, valamint egy tűzálló versenykezeslábas is jár. Michael Schumacher 1994-ben egypontos előnnyel nyert az angol Damon Hill előtt. A különbség már az utolsó, ausztráliai futam előtt kialakult és a német autóversenyző máig vitatott körülmények között őrizte meg előnyét. A 36. körben ugyanis Schumacher az egyik kanyarban hibázott, kicsúszott a pályáról, a betonfaltól visszavágódott, de folytatni akarta a versenyzést. A közvetlenül mögötte haladó Hill erre nem számított, rögtön megpróbálta előzni vetélytársát, de ez nem sikerült és összeütköztek. A Benetton-Ford versenyzője azonnal feladta a küzdelmet, brit ellenfele a megrongálódott kocsival eljutott ugyan a bokszutcáig, de ott sem tudtak segíteni rajta, a sérült futómű miatt ő is végleges kiállásra kényszerült. ■ AZ ELSŐ DOPPINGESET Pozitív lett a két számban aranyérmes német síelő, Thomas Ölsner doppingtesztje a Salt I^ake City-i Téli Paraolimpián. A kategóriájának sílövő és sprintbajnoka a keddi 10 km után akadt fenn a vizsgálaton. A Nemzetközi Paraolimpiai Bizottság felfüggesztette versenyzési jogát. A 31 éves sportoló az első német, akit tiltott szer használatán értek a fogyatékosok Olimpiáinak történetében. Ölsner a harmadik Paraolimpiáján indult és ezeken a mostani kettővel együtt kilenc érmet (5 aranyat és 4 ezüstöt) szerzett. ■ Agassi az első fordulóban kiesett Meglepetésre már az első fordulóban kiesett Andre Agassi Indian Wellsben a 2.95 millió dollár összdíjazású férfi tenisztornán. A múlt heti scottsdale-i versenyen győztes amerikai sztárt a svájci Michel Kratochvil búcsúztatta. A kiemeltek közül szintén kikapott a spanyol Juan Carlos Ferrero és a francia Sebastien Grosjean. EURÓPAI LABDARÚGÓ ÉLVONAL ANGOL, 30. forduló: Aston Villa-Arsenal 1-2, Leeds United-Blackburn Rovers 3-1, Middlesbrough - Liverpool 1-2, Bolton-Derby 1-3, Chelsea-Sunderland 4-0, Everton- Fulham 2-1, Southampton-Leicester 2- 2, West Ham United-Manchester 3- 5, Newcastle-Ipswich 2-2, Tottenham-Charlton 0-1. Az élcsoport: 1. Manchester 64p, 2. Arsenal 63p, 3. Liverpool 62p. NÉMETORSZÁG. 27. forduló: 1. FC Köln-Hansa 4-2, Energie Cottbus-St. Pauli 4-0, Hamburg-Wolfsburg 1-1, Kaiserslautern-Bayern 0-0, Mönchengladbach-Nürnberg 1-0, Bremen-Hertha 0-3, Stuttgart-Bayer 0-2. Az élcsoport: 1. Bayer 56p, 2. Borussia 52p, 3. Bayern 51p. OLASZ, 27. forduló: Brescia- Lazio 1-1, Chievo-Venezia 1-1, Fiorentina-Bologna 1-1, Juventus- Verona 1-0, Lecce-Internazionale 1-2, Milan-Torino 2-1, Perugia-Parma 2-1, Roma-Atalanta 3-1, Udinese-Piacenza 1-1. Az élcsoport: 1. Roma 56p, 2. Internazionale 56p, 3. Juventus 55p. SPANYOL, 30. forduló: Alavés- Athletic Bilbao 2-3, Real Sociedad- Espanyol 1-0, Celta Vigo-Las Palmas 3-2, Zaragoza-Betis 1-1, Villarreal- Valladolid 2-2, Sevilla-Málaga 0-2, Tenerife-Mallorca 0-0, Rayo Vallecano-Valencia 2-1. Az élcsoport: 1. Real Madrid 53p, 2. Valencia 53p, 3. Deportivo 5 lp. LABDARÚGÓ NB I. 25. Győri ETO-Zalaegerszeg 3-1 Ferencváros-Újpest FC 2-0 Vasas-Kispest 3-3 Haladás-Sopron 1-1 Dunaferr-Videoton 3-1 Debrecen-MTK 4-3 l.MTK 25 18 2. Zalaegerszeg 25 14 3. Ferencváros 25 13 4. Dunaferr 25 11 5. yideoton 25 10 6. Üjpest 25 10 7. Debrecen 25 6 8. Sopron 25 7 9. Kispest 25 7 10. Győri ETO 25 5 11. Haladás 25 5 12. Vasas 25 5 3 4 51-20 + 31 57 5 6 49-31 + 18 47 4 8 42-30 + 12 43 7 7 47-28 + 19 40 8 7 30-29 + 1 38 5 10 43-44-1 35 11 8 31-36-5 29 7 11 36-43-7 28 6 12 35-51-16 27 9 11 31-44-13 24 8 12 28-49-21 23 5 15 31-49-18 20