A Híd, 2002. január-június (2. évfolyam, 33-58. szám)
2002-03-22 / 44. szám
12 A HÍD Kultúra 2002. MÁRCIUS 22. MAGYAROK PELHAMBAN Korábbi előjelzésünknek megfelelően, a Pelhami Művészeti Központban megnyílt az “Újdonságok agyagban” című kerámia kiállítás, amelynek keretében hazai, illetve Amerikában élő magvar, valamint amerikai művészek mutatják be alkotásaikat. Az épület a városka üzleti negyedének forgalmas pontján helyezkedik el és könynyen megtalálható, már csak azért is mert jelzőtáblák hívják fel rá a figyelmet. A megnyitót este hétre hirdették, de már fél órával előbb eléggé szép számú közönség gyülekezett az alkalomra kidíszített teremben. A belépő figyelmét házisütésű almáspitével, különböző más édességekkel, sajtféleségekkel és üdítő italokkal megrakott asztalok vonták magukra. A vezetőség ezekkel az ínyenc falatokkal, nomeg természetesen a szebbnél-szebb kerámia tárgyakkal várta a vendégsereget. A megnyitó beszédet Lőrincz Zsuzsa, helyi kerámikus művész, a tárlat szervezője és kurátora tartotta. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kiállítás jelentősége elsősorban abban rejlik, hogy ez a Magyarországon és az Egyesült Államokban élő alkotók közös megmozdulása, amely Amerikában teret ad a magyar művészetnek, míg odahaza megismerteti az agyag rajongóit az amerikai kerámia kincseivel. Elmondta továbbá: az április 27-i zárás után a tárlat amolyan vándorkiállítássá alakul át és előbb a New York-i magyar főkonzulátuson, majd azt követően a washingtoni nagykövetségen nyitja meg kapuit, hogy azután Budapestre tegye át székhelyét. A J kiállítás gondnokát követően Márton András, a New York-i Magyar Kulturális Központ igazgatója üdvözölte a megjelenteket, méltatván az amerikai-magyar barátság minden ilyen megnyilvánulásának és a kulturális kapcsolatok továbbfejlesztésének elsőrendű fontosságát. Rövid beszédében csatlakozott az előtte szólóhoz és megígérte, hogy mindent megtesz a kiállítás New York-i, washingtoni, sőt budapesti sikerének elősegítése érdekében. Az amerikai vendégek között elvegyülve, az elismerés legmagasabb szintjéről győződhetett meg a kíváncsi fül. Az igazság az, hogy minden ok megvolt a dicséretre, hiszen a kiállított tárgyak vetekedtek egymással mind művészi kiállításukat, mind elgondolásaikat tekintve. Aki szereti ezt a művészeti ágat, feltétlenül látogassa meg a Pelham Művészeti Központot, teheti pedig ezt naponta 10 órától 5-ig, szombaton 2-ig. Március 15. a főkonzulátuson Télapó nem adta meg magát, sőt ahelyett, hogy befeküdt volna halálos ágyába, nagy hévvel elüldözte az éppen beköszöntem kívánó tavaszt. A hideg szél bizony belesüvített azoknak a fülébe, akik a főkonzulátus 52. utcai épülete felé igyekeztek március 14-én, hogy résztvegyenek 1848-49-es forradalmunk és szabadságharcunk 154. évfordulójának tiszteletére rendezett megemlékezésen. Sárközy Péter helyettes főkonzul, aki megnyitotta az ünnepséget és (Kép: www.gimagine.com) rövid beszédben üdvözölte a megjelenteket, talán maga sem számított olyan tömegre, mint amilyen összegyűlt erre az estére. A műsor az Arany János Magyar Iskola növendékeinek színes bevonulásával kezdődött. A Himnuszok eléneklése után, a magyar ruhába öltözött kislánykák és Bocskay nyakkendős legénykék Petőfit szavaltak, Kossuth nótákat daloltak és bizony szinte könnyekig meghatották a közönséget aranyos magyar beszédükkel. A kicsinyek vastaps közepette vonultak le a dobogóról. Az ünnepi beszédet dr. Somogyvári István igazságügyi államtitkár mondta. Kijelentette, hogy ilyen bensőséges, kedves ünnepségen talán még sohasem vett részt. Kifejtette, hogy 1848 határkő volt az ország történelmében és nem véletlen, hogy a nemzet azóta is hálás szívvel emlékezik meg annak nagy személyiségeiről és hajt fejet hősei előtt. “Két ilyen fontos forradalom volt történelmünkben: 1848 és 1956”-mondotta. Majd hozzátette, hogy 1848 nélkül nem lett volna 1956 és 1956 nélkül nem lett volna 1989-90, tehát rendszerváltás Magyarországon. Az ünnepi szónokot Kiss Krisztina zongoraművész műsora követte. Róla elsősorban azt kell tudni, hogy a világon elsőként adja elő Liszt Ferenc valamennyi zongorára írt művét 70 hangverseny keretében 2010-ig bezárólag. Ez a szereplése a ciklus 12. New York-i idényének szerves része. A művésznő számos alkalommal szerepelt már a Lincoln, illetve a Kennedy Kulturális Központban, az ENSZ-ben és a Camegie Hallban. Érdemes idézni a New York Times egyik véleményét a játékáról: ’’Kiss rendelkezik mind a technikával, mind a vérmérséklettel, mind pedig az állóképességgel, amit a feladat megkíván...” Ezúttal a “Grosse Konzertfantasie über Spanische Weisen” című művet, majd Meyerbeer-Liszt: “Les (Kép: www.gimagine.com) Patineurs” hangversenydarabját, végül a “Rákóczi indulót” adta elő és játékában bizony benne foglaltattak mindazok, a tulajdonságok, amelyeket a New York-i lap említett, de hozzájárult még az a szív és lelkesedés, amit a fennkölt alkalom megkívánt. A közönség ennek megfelelő ünneplésben is részesítette és alig akart megválni tőle. A ráadásul előadott sorszám nélküli Liszt Rapszódia után, Sárközy helyettes főkonzul felkérte a jelenlévőket, hogy vonuljanak át a szomszédos termekbe, ahol a magyar konyhaművészet ínyencségei várták a megéhült vendégeket. MGY Március 15-én, Budapesten, több mint másfél évszázados törekvés eredményeként megnyílt a magyar Nemzeti Színház. A tűzijáték, Mádl Ferenc köztársasági elnök megnyitó gondolatai az ünnepségen, továbbá a Szikora János rendezte s nem csak látványában, de gondolataiban is izgalmasan modem értelmezésű „Az ember tragédiája” előadása és még sok fontos esemény tudósítása helyett, álljon itt a színész, Törőcsik Mari köszöntője: „ Tisztelt Köztársasági Elnök Úr, Házelnök Úr, Miniszter Úr, Főpolgármester úr! Hölgyeim és uraim, itt és a tévé képernyője előtt! Megtiszteltetés számomra, hogy a köztársasági elnök úr után, személyemben egy színész mondhatja el ezeket a köszöntő szavakat. Amikor először léphettem statisztaként a Blaha Lujza téri Nemzeti színpadára, olyan emberek vetMegnyílt a Nemzeti Színház tek körül, akiknek szakmai gondolkodása, tehetsége, szeretete nélkül ma nem állhatnék itt Önök előtt. Remélem, és hiszem, hogy az egykori Nemzeti színészcsillagai és hétköznapi munkásai szellemiségükben most is köztünk vannak és maradnak, az érték, a hagyomány, a minőség védelmében. A Lear király Cordeliájaként résztvevője voltam az utolsó előadásnak is, amikor már tudtuk, hogy meghozták az épület halálos ítéletét. A színházat berobbantották. Négy ütemben. Először 1965. március 15-én. Végül pedig 1965. április 23-án, 17 óra 40 perckor. Évtizedekig vártuk, hogy felépüljön az új Nemzeti Színház. Jelentem, itt van, elkészült! ( Hatalmas, felszabadult vastaps!) Tudjuk, hogy létrejöttét számtalan vita előzte meg, de nem volt ez másként egyetlen fontos középület esetében sem. Ismert, hogy az első reformkori Nemzeti Színház helyének kijelölésénél Széchenyi álláspontja az volt: épüljön a Duna partjára! Most, kicsit sorsszerűén, kicsit jelképesen, a Duna partján áll. Vörösmarty Mihály írta 1837-ben: „Ha valaha kételkednék a színház felépülését, sokkal inkább lehetett kétleni annak augusztus 22-i megnyitását. Mészgödrök, homokbuckák kétfelől, elől vakolatlan tornác, egyenetlen, félig rakott út. Eljött az idő, és a színház, mintegy a lehetetlenség dacára, megnyittatott.” Nem felelőtlen aktualizás, ha párhuzamot vonok. Ennyit az építők páratlan erőfeszítéséről s ennyit a dicséretükre! (Ismét feldübörgő vastaps) A köszönet természetesen mindenkit illet, akinek jogosan kijár és akit ilyenkor fel szoktak sorolni. Én azonban elsősorban az ország polgárainak szeretnék köszönetét mondani, akiknek a pénzéből mindez megvalósult. A nemzetnek, amely Nemzetit adott az országnak. (Harmadszor feltörő tapsorkán) Nekünk színházi embereknek kötelességünk, hogy méltóak legyünk ehhez az ajándékhoz. Nagyon, nagyon szép estét kívánok Önöknek!” FD
